Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

1983. augusztus 1., csütörtök NEPÜJSÄO KISNANA Ahol az elnök maga a gazda Közel harminc ember beje­lentésére folytatott vizsgálatot a népi ellenőrzési bizottság Kisnánán, a helybeli Hunyadi Termelőszövetkezetben. A ti­zennégy napos vizsgálat meg­állapította, hogy a vezetőség sok szabálytalanságot vétett, kárt tett a szövetkezeti tulaj­donban, megsértette a szövet­kezeti demokráciát. A vizsgá­lat megállapította azt is, hogy a vezetőség felelős, mivel nem készítettek pontos leltárt a termékekről, azok mennyisé­gét köbözéssel, becsléssel álla­pították meg annak ellenére, hogy hídmérleg állt a tsz ren­delkezésére. Emiatt nagy elté­rés mutatkozik a könyv sze­rinti és a ténylegesen meg­levő terménymennyiségek kö­zött. A vezetőséget és az elnö­köt teszi felelőssé azért, mert 1961—1962-ben kényszer­vágott állatokról jegyzőköny­vet nem készítettek, hogy a bizonylatok hiányosak, elfo­gadhatatlanok, s az így érté­kesített állati termékek elszá­molása nem minden esetben történt meg. A vezetőséget terheli a felelősség, mert a szociális és kulturális alapra tárolt bort és pálinkát nem erre a célra használták fel, hogy nem tudnak elfogadha­tóan, megfelelően elszámolni 54 hektoliter bor sorsával. ★ A népi ellenőrzési bizottság vizsgálati anyagával indultunk el Kisnánára, hogy beszélges­sünk az emberekkel, a szövet­kezeti tagokkal, hogy kikér­jük véleményüket. Mit mond az elnök?! Dudás János tsz-elnökkel szemben ülök a tsz irodájá­ban. Elsőnek tőle kérdem: mit szól a vizsgálat megállapítá­saihoz? — Nem értek vele egyet — mondja csendesen. — Kis köz­ség a miénk, itt mindenki ro­kon valamilyen úton-módon. A vezetésben nincs egyetlen­egy vérrokonom se. Azután nemcsak szövetkezeti demok­rácia van a világon, hanem egyszemélyi felelősség és irá­nyítás is. — Hogyan keletkezhetett a bor- és pálinkahiány? — Egy litert sem használ­tam fel saját célomra. A szü­retkor nem mérlegeltük a ter­mést, csupán a mustból követ­keztettünk a szőlő súlyára. A tagok csaltak. Nem mindig rakták meg tisztességesen a hordókat, s ebből van a kü­lönbség, amely az ő feljegyzé­sük és a készletünk között fennáll. Azért nem mázsál­­tunk, mert úgy két héttel to­vább tartott volna a szüret. Hat kilométert kellett volna utaznia a termésnek, ha mér­legelünk, így csak egy kilomé­ter volt a távolság a pincéig. A szociális alapból pedig a zárszámadási mulatságon el­használt bort, pálinkát fedez­tük és az aratók is ebből kap­ták a vezetőség döntése alap­ján a boradagot. Ezeket mondja az elnök, s csak akkor nem tud választ adni, amikor az 50 liter köl­­csön­borról érdeklődöm, ame­lyet ő kért a szövetkezettől és amelyet a mai napig sem adott vissza. Szólj igazat, betörik a fejedet A másik asztalnál ül Vankó Ernő agronómus. Fiatalember, állami gazdaságból került eb­be a szövetkezetbe. Nemrég érkezett vissza a határból, kérdéseimre a következőket mondja: — Sokban igazuk van a pa­naszosoknak. Az elnök túlzott szigorával, makacsságával több embert megsértett, akik közül jó néhányan már nem is dolgoznak. Ha valaki szóvá tett valamit, kinyitotta a szá­ját, könnyen előfordult, hogy rajta csattant az ostor. Egyéb­ként több panasz hangzott már el az árpával és a termés­kővel kapcsolatosan is. Az sem volt helyes, hogy az elnök az ősszel 20 mázsa répaszele­tet adott el Márkus János er­désznek, aki jó barátja, ugyan­akkor a tsz-tagok ilyen irányú igényeit visszautasította. Ez az agronómus vélemé­nye! De nem jobb a tanácsel­nök, a tanácstitkár véleménye sem. Elmondják, hogy a szö­vetkezet elnöke mindent ma­ga akart csinálni, nem bízik az emberekben. Nyers, lobba­nékony természetével meg­félemlítette a tagokat. Olyan embernek tartják, aki nem is­mer maga fölött senkit. A köz­ségi tanácsot sem. A tanács határozatait is ritkán hajtotta végre. A tagság véleménye A kovácsműhelyben, ahol Szőke Lajos kovácsmester és Illés István dolgozik, véletle­nül összejött néhány ember. — Velem már kétszer fűré­szeltették le a pince lakatját — mondja a kovács. — Borra volt szükségük, nem volt kéznél a pincemes­ter, s így nyitották ki az aj­tót. A munkáért egy pohár bor nekem is kijárt. — Az ilyen esetek minden­naposak voltak itt — szól köz­be a 67 éves Vaskó Ferenc. — A rokonoknak, a haveroknak szabad volt a vásár, másokkal meg semmit sem törődtek. Én már közel két éve kértem a vezetőséget, hogy betegségem miatt könnyebb munkára ál­lítsanak, de egy évig még vá­laszt sem adtak. — A nézeteltérések oka, a helytelen baráti kapcsolatok — magyarázza Illés István, aki 1945 óta párttag és sokáig volt a tsz és a község párttit­kára.­­ Az elnök még azt is el­nézte barátjának, Czizik Pál szőlészeti brigádvezetőnek, hogy megverje az idős Vaskó Istvánt. Legtöbbet mégis Safranka István szőlészeti brigádvezető mondhat, aki a községi tanács elnökhelyettese és két évig a szövetkezet ellenőrző bizottsá­gának elnöke volt. — Két év után azért mond­tam le erről a tisztségemről — állítja Safranka —, mert bár­mit is tettem szóvá, mint az ellenőrző bizottság elnöke —, figyelembe sem vették. Amikor a háztáji területek felülvizs­gálását kértem, s elutasítot­ták, nem voltam hajlandó to­vább ezzel a tisztséggel élni. Határozottan tudom pedig, hogy 25 tagnak, akik az elnök­kel jó barátok, a mai napig nagyobb a háztáji területük a megengedettnél, ömlik belőle a szó, a pa­nasz. Így tudom meg, hogy Koncsos Istvánnénak 200 négy­szögöl gyümölcsös helyett 900 négyszögölet adtak, holott fér­je, aki erdész, szintén rendel­kezik 2 hold „háztáji” terület­tel, pedig a törvények értelmé­ben csak az egyik földet tart­hatnák meg maguknak. Hason­ló a helyzet Kohajda Pálék esetében is, akik közel 3 hold háztájival rendelkeznek, s az egész családból csupán egy személy jár dolgozni. Ugyan­akkor az erdőgazdaságtól is kaptak járandósági földet. El­lenkező esettel is találkozunk. Lizák Györgyék, bár ketten járnak dolgozni szorgalmasan, mégis csak egy háztájival ren­delkeznek, holott Lizák György lánya rég férjhez ment, sőt, nős fia van. A falubeliek vé­leménye szerint, a községben még legalább 36 olyan tsz-tag van, aki valami oknál fogva kevesebb háztájit kapott, mint amennyi járna. ★ Így vélekednek az emberek a vizsgálat eredményéről Kis­nánán. Panasszal, újabb sérel­mekkel, tényekkel bizonyítják a vizsgálat helyességét. Sze­mükben, hangjukban elégedet­lenség, felháborodás van amint ezekről az esetekről beszélnek. Elítélik a vezetőséget és köve­telik a vétkesek felelősségre vonását. A felelősségre vonás azon­ban még nem minden. A ta­nulságot is le kell szűrni: nem lehet hosszú időn át durván visszaélni az emberek bizalmá­val, a beosztással sem. Nem lehet büntetlenül Csáky szal­májaként bánni a közösség va­gyonával. A kisnánai tsz köz­gyűlésének kell mielőbb meg­tárgyalnia a vizsgálat megál­lapításait, s annak szellemé­ben dönteni, ki milyen mérték­ben felelős a mulasztásokért, az elkövetett hibákért, hogy végre rend, bizalom, megértés és fegyelem uralkodjon a szö­vetkezet háza táján. Fazekas István ! Öt film forgatását fejezték be a Budapest Filmstúdióban A napokban öt új film forga­tását fejezték be a Budapest Filmstúdió műtermeiben. Az idegenbe szakadt emberek hon­vágyáról, vívódásáról Tímár István rendező készített filmet Kockajáték címmel. György István rendező A tánc eredete címmel készített ismeretterjesz­tő filmet. Régi, kiveszőben levő magyar hangszereken ját­szott dallamokat örökített meg Lakatos Vince Öreg hangsze­rek című filmjében. Janovits János rendező népszerű tudo­mányos ismeretterjesztő filmet készített A tranzisztor címmel. 1963. július 27. szombat a címe a Ságvári Endréről szó­ló emlékfilmnek. Mészáros Márta rendezésében annak a cukrászdának egy mai hétköz­napi délutánját örökítik meg a filmkockák, ahol 1944 július 27-én meggyilkolták Ságvári Endrét. Nagy az idegen­forgalom a Duna-kanyarban A Duna-kanyar turistaházai és campingjei állandóan telve vannak, eddig több mint 57 ezer üdülővendég szállt meg bennük, hosszabb-rövidebb időre. A szentendre-pappszige­­ti camping vendégei között több mint háromezer külföldi töltötte idejét: finnek, japá­nok, angolok, franciák, indo­nézek. A turistaszállásokon kí­vül az ismert üdülőhelyeken — Leányfalu, Nagymaros, Ze­­begény, Visegrád környékén — több mint hatezer üdülő töl­tötte pihenőidejét magánhá­zakban bérelt szobákban. A Börzsöny turistaházait ellep­ték a hazánkban tanuló, vaká­ciózó külföldi diákok. Bürokrácia a hírnév és a műszaki fejlesztés útjában Ikarus gyártmányú magyar autóbuszokat szállítunk a tő­kés országokba, Afrikába és Közel-Keletre. Előfordult, nem is egyszer, hogy az igényen megrendelő nem vette át az autóbuszokat, minőségi kifo­gásokat jelentett be. Nem a motor, az alváz és nem is a korszerűség, hanem a duda miatt. Ugyanis a köz­lekedési szabályok pontosan előírják, hogy kellő hangerő­vel szóljon a kürt, de a min­dent túlharsogó jelzőberen­dezések ellen védik az embe­rek dobhártyáját és a váro­sok csendjét. A hazai gyárt­mányú motorokra, autókra és autóbuszokra szerelt kürtöt mind-mind az egri Finomsze­­relvénygyárban készítik. Adjon a gyár kifogástalan terméket, az autóbusz értéké­hez képest filléres apróság­nak tűnő semmiséggel ne aka­dályozza az exportot és ne rontsa a magyar ipar hírne­vét. A kívánság jogos, nem is ördöngösség, csak egy mű­szer kell ahhoz, hogy a szab­ványnak megfelelő kürtöt gyártsanak. A munkásokon nem múlik, a gyár vezetőin se, műszaki fejlesztési tervük­ben a követelmény megoldá­sát felvették. Hol a hiba, ki gördített akadályt a helyes törekvés útjába? Dániában gyártják a phonmérőt, a kürtök hangerejét mérő műszert. Az értesülések szerint 11 ezer deviza forint az ára, meg is rendelte azt még 1962. őszén a Finomszerelvénygyár. De akkor még nem tudták, hogy milyen keserves kanosszajá­­rásba kezdtek. Ugyanis a kö­vetkező évi műszerigényt jó­val korábban kellett volna bejelenteni. A vállalat beru­házója, az anyagbeszerző, a tervosztályvezető és a műsza­kiak kilincseltek devizakere­tért, és pótkiutalásért. De eredmény semmi. Aztán felfe­deztek egy phonmérőt a Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron. Megcsillant a remény, a ber­­vaiak utaztak és tárgyaltak, napidíjat és utazási költséget nem kímélve. A külföldi cég bosszankodva, vagy éppen mosolyogva nézte a sok huza­vonát? De a Finomszerelvény­gyár pénzt nem kapott, a ki­állító csomagolt és továbbra is műszer nélkül maradt a mi gyárunk. Azóta is fülhallásra állítják be a Finomszerel­­vénygyárban készült kürtö­ket. Nem is csoda, hogy a hi­ányzó műszer árának több­szöröse a selejtgyártásból származó kár. De akad-e mű­szer, amely mérné és az illeté­kesek fülébe harsogná a ma­gyar ipar hírnevén ejtet csorbát? Téved, aki az gondolná hogy a kívánt műszert nem­ lehet beszerezni. A Finomsze­relvénygyár dolgozói kinyo­mozták, hogy a szegedi KÖJÁL és az egyik kísérlet intézet birtokában van phon mérő. De kölcsönadni név lehet. Bizonyára valamilyet rendelkezés tiltja. Úgy látszik, a bürokrácia fékező hatása eddig erősebb­nek bizonyult, mint annak a gyárnak érvelése, amely év 10—12 millió forint értékű kürtök gyártásához kéri a pár ezer forintos műszert. A Fi­nomszerelvénygyár bürokrá­cia elleni harcában a Kohó és Gépipari Minisztériumnál kell segítenie. AZ ŰRHAJÓIG Újfajta rakéták — Meghajtás a kozmikus sugár segítségével Termikus atomrakéta — Elektromos rakéta — A plazma-rakéta 32. A jövő rakétahajtóanya­­­­gaira gondolva, arra a kö­­­vetkeztetésre juthatunk,­­ hogy a rakétatechnikában jelenleg használatos vegyi­ hajtóanyagok csupán né­­­­hány évtizedig fognak ural­­­­kodni. Ezek a hajtóanyagok­­ ugyanis képtelenek az em­beriség űrbe szárnyaló gon­­­­dolatainak kellő technikai­­ alátámasztást adni. Ezen a téren tehát számol­nunk kell alapvetően újszerű megoldásokkal. Az egyik ilyen újfajta raké­tameghajtási módot M. K. Tyi­­honrarov szovjet tudós ismer­tette. Ő ugyanis a rakéták haj­tására a kozmikus sugarakat kívánja alkalmazni. Elgondolá­sa szerint az űrhajót 100 kilo­méter magasra a „hagyomá­nyos” hajtóanyaggal kellene fellőni. Ezután helyeznék üzembe a rakétán levő fény­elemeket, amelyek segítségé­vel a kozmikus sugarak ener­giáját elektromos energiává alakítanák át. Ezzel a hatalmas energiával azután a kétatomos hidrogén molekulákat atomok­ra bontanák. Az így szétbon­tott atomok ismét egyesülni igyekeznek és ezen a réren ér­hető el a másodpercenkénti 14 kilométeres kiáramlási se­besség. A technikai nehézség Tyihon­arov hajtóanyagánál abban van, hogy a hidrogén­­atomok egyesülése közben 6000 C fok hő keletkezik. Jelenleg pedig a wolfram, amelyből az égési kamra falát készítik, már 3380 fokon megolvad. A másik elgondolás a termi­kus atomhajtómű beállítása. Ennek az a lényege, hogy a hajtóanyag hevítése nem oxi­dációs vegyi anyagok révén tör­ténne, hanem egy atomreak­torban létrehozott hőenergiá­val. Irene Sänger-Brecht elmé­leti vizsgálatai szerint, ehhez a folyamathoz a közönséges víz­ből előállítható hidrogén sze­repelne hajtógázként. Ezen az úton, másodpercenkénti 30 kilométeres kiáramlási sebes­ség érhető el. Az eljárás hát­ránya viszont az, hogy a raké­tába beépítendő atomreaktort igen súlyos védőberendezéssel kellene ellátni. A harmadik módszer szintén az atomenergiát hívja segítsé­gül a rakéta meghajtásához. Az ún. „atomrakéta” esetében az atomenergiát nem hevítés­re használnák fel, hanem atomrombolásra. Az atomok elbontása révén keletkező ré­szecskék kerülnének az égés­kamrából kiáramlásra. Ezzel a módszerrel már másodpercen­ként több ezer kilométer se­bességet lehetne elérni! Itt azonban ismét megemlítjük a következő technikai hátrányt: az atomrakétában felbontott atomrészecskék minden irány­ban széjjelrepülnének irányítá­sukra egyelőre nincs mód. A hatalmas energiával száguldó részecskék az égési kamra anyagával kerülnének kölcsön­hatásra, hatalmas láncreakció keletkezne, amely az egész rakétát szétrombolná. Az elektromos, vagy ion-ra­kétánál nem forró gázok kilö­vellésével érnék el a rakéta hajtását, hanem az elektromos úton felgyorsított, elektromos töltetű részecskék, az úgyneve­zett ionok kiáramlása által. A plazma-rakétáknál hajtó­erőnek az anyag egy különle­ges állapotát használják fel. Az anyag plazma állapotban kívülről elektromosan semle­ges hatású ugyan, de valójában belül pozitív ionok és negatív elektronok keverékéből áll. A plazmát energia fejlesztésére és rakéták meghajtására lehet felhasználni. Az elektromos és a plazma rakétának azonban ismét van egy hátránya: az, hogy a jelenlegi technikai is­mereteink mellett az alkalma­zásukhoz egész kis erőművet kellene a rakétába beépíteni. A következő számunkban a napjainkban még utópisztiku­séin ható fotonrakéta elveit is­mertetjük. (Folytatása következik) Kováts Andor 3 EGYMILLIÓVAL TÖBBET... NX\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ v\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\W^ Egymillió 100 ezer tonna — ennyivel több — szenet vár bá­nyászainktól az ország, s ez szükségszerűen nagyobb köte­lezettségeket ró az Egercsehi Aknaüzemegység dolgozóira is. Ezekről a kérdésekről, terme­lési gondokról, lehetőségekről és problémákról beszélgettünk Papp János üzemgazdász mér­nökkel. — Bár július havi adóssá­gunk 52 vagon — mondotta Papp János —, a tervezett 87 vagon helyett átlagosan napi 91 vagon szenet termelnek a csehi bányászok. Ez így azon­ban csak fele öröm, hiszen a fokozott tempót nehezen bírja a mónosbéli szénosztályozónk: kapacitása csak 36 vagonra garantált, s mégis naponta 80 vagon szén­osztályozását vég­zik korszerűtlen, j avult beren­dezései. Szarvaskőben már cseppet sem rózsás a helyzet. Igaz, hogy napi teljesítésük 106,9 százalék — ez azonban csak a több ízben módosított terv sze­rint „hiteles”. A valóságos és reális kép ezzel szemben: a teljesítés csak 75—80 százalékos és féléves szinten 169 vagonnyi adósságot gyűjtöttek össze. — Üzemegységi szinten vá­­gatkihajtási tervünket teljesí­tettük — mondotta Papp Já­nos üzemgazdász mérnök — ám amíg Csehiben a tervhez képest 737 folyóméterrel több vágatot hajtottunk, Szarvaskő­ben 460 folyóméterrel marad­tak a terv mögött. Egymillió 100 ezer tonnával több szenet vár bányászaink­tól az ország. Ám egyáltalá­ban nem mindegy: olcsón vagy drágán termeljük-e a kért mennyiséget?! Gazdasági éle­tünk homlokterében legfonto­sabb követelményként az olcsó s gazdaságos termelés áll. Ér­demes megvizsgálni, mennyire tartották szem előtt e fontos követelmény teljesítését a két üzemben. — E­gercsehiben egy tonna szén kitermelése 308 forintba került — mondotta Papp Já­nos. — Szarvaskőben ezzel szemben majdnem dupláját fordították egy tonna szénre. Júniusban az egy tonnára eső teljes termelési költség elérte a 601,70 forintot. — Az üzemgazdász miben látja e nagyfokú drágulás okát? — Elégtelen volt a munka­helyi kapacitás, ugyanakkor a kiszolgáló és fenntartó sze­mélyzet változatlanul arányta­lannak mutatkozott az ala­csony termeléshez képest. Roppant sok tennivalója akad tehát a vezetésnek és a dolgozóknak. A feladat sokré­tű: nemcsak a gazdaságosabb termelési feltételeket kell meg­teremteni, hanem többet adni és főként jobbat, hiszen kaló­riatervük teljesítésével is adó­sak maradtak. A problémák megoldása elsősorban a veze­tőkre vár, akiket azért állítot­tak posztjukra, hogy a helyi körülmények ismeretével a bányászok segítségével mie­lőbb s megnyugtató módon or­vosolják a jelentkező problé­mákat.­ ­patakit — Mennyibe került egy tonna szén Szarvaskőben és Eger­csehiben ? — Hogyan látja az üzemgazdász ?

Next