Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-19 / 273. szám
TORONTÁLI, EXPORTRA Csak a lakásokon múlik? Sietek elkerülni minden félreértést, ezért már az elején válaszolok a címben feltett kérdésre. Nem. Nemcsak a lakásokon múlik a hevesi nők munkalehetősége. De a szóban forgó lakások, illetve lakók már eleve gátat szabnak a fejlesztést szolgáló terveknek, nagyszerű elképzeléseknek. I „Nagyüzemi* kézügyesség A Hevesi Háziipari Szövetkezetet felesleges bemutatni olvasóinknak. Jól ismerik hírét, munkáját megyénkben, az országban, sőt külföldön, még a tengereken túl is. A szövetkezet Heves egyetlen jelentősebb munkalehetősége, mégpedig olyan „nagyüzeme”, ahol a hagyományos női kézügyességet sikerült a termelés szolgálatába állítani. S az eredmény szépen hímzett ruhák, függönyök, szőnyegek, belföldön és vagy húsz ország piacán. És nem tudnak eleget gyártani. Ahogyan szaknyelven mondják, „kevés a kapacitás”, pedig újabb és újabb vásárlók jelentkeznek a bel- és külföldi piacon egyaránt, így a hevesi lányok és asszonyok kézügyességét még jobban, még hasznosabban lehetne kamatoztatni. Ez hírnevet és valutát is hoz egyszerre, mindez országos érdek. Aztán van itt egy másik érdek is, egyéni és társadalmi is egyszerre. Hevesen 450 asszony és lány vállalna még munkát. Nem állítom, hogy kenyérkérdés az elhelyezkedésük — bizonyára van köztük olyan is —, inkább a fejlődés velejárója, hogy ma már a 11 ezer lakosú Hevesen a fiatal lányok és feleségek a háztartás mellett az üzemek felé is kacsingatnak. Nőttek az igények — a lakás, a háztartás igényei is —, s így természetesen nagyobb fedezet kell kielégítésükre. Öt lakás , 250 munkahely A munkaalkalom pedig nagyon kevés, és a lakásokkal sem állnak valami jól Hevesen. Ezért nem olyan egyszerű ennek a matematikai egyenlőségnek a megoldása. Pedig a község vezetői jól ismerik a lakosság gondjait, terveznek, szerveznek is, csak még az eredmény nem eléggé kézzelfogható. A Budapesti Műszaki Tömítő Ktsz-szel például megegyeztek. A község átadja a ktsznek a Remenyik-féle kastélyt, a szövetkezet pedig berendez ott egy alkatrészgyártó műhelyt, ahol egy műszakban 80 —90 nő dolgozhat. Később a ktsz bővítené az üzemet, és akkor szó lehet a két, sőt a három műszakról is. Igen ám, csakhogy öt család lakja a kastélyt, és így öt lakás az ára ennek a sokat ígérő munkalehetőségnek. A község vezetői most a megoldás legjárhatóbb útjait keresik, de nem ártana több biztatás és nagyobb segítség számukra... Térjünk most vissza a háziipari szövetkezet portájára. Már csak azért is, mert itt mindössze egyetlen lakásról van szó, így ennek megoldása még a matematika szabályai szerint is sokkal könnyebbnek látszik... Roskadozó, régimódi épület a szövetkezet udvarán. Évi 3600 forintért bérlik a fővárosi tulajdonosoktól. (Nagyon rossz üzlet ez a szövetkezetnek!) Sokat érő épület. Nem a düledező „műemléki” falak jelentik benne az értéket, inkább az ígéret, amelyet Tompa Béláné, a szövetkezet elnöknője fogalmazott meg: — Ha ezt az épületet megvásárolhatnánk — pénzünk lenne rá —, akkor felújítanánk és berendeznénk benne egy szabászatot, egy tanműhelyt és egy raktárt. És akkor száz nőnek tudna munkát adni ez az egyetlen épület. Bedolgozóknak persze. — Mi az akadály? — Egyetlen lakó. Mi ugyanis csak saját épületre költhetünk. Megvásárolnánk — a tulajdonossal már meg is egyeztünk —, de mit kezdünk a lakóval? A tanács nem ad neki lakást, mi pedig nem vásárolhatunk. Egy fiatalasszony lakja egy gyerekkel. De legalább lakná! Nem látjuk hónapszámra. Budapesten dolgozik, ott lakik valahol, ide csak szellőztetni jár havonta, vagy még ritkábban. Lehet, hogy nem is lakás kell neki?... Nem tudom. De száz újabb bedolgozót jelentene ez az egy lakás, az bizonyos. Tovább beszél az elnökasszony. Újabb tervekről, elgondolásokról, amelyeket részletesen indokolva még a tavasszal papírra vetettek és elküldték az országos szövetségnek. Még mindig csak a választ várják!... Emeletet akarnak húzni az egyik műhelyépültre. Igaz, ez már beruházás és gépek is kellenek, így mindez 800 ezer forintba kerülne. De újabb 100 munkaalkalmat jelentene! És sok-sok torontáli szőnyeget — exportra! És még egy lehetőség: ha sikerül a fejlesztési terv, hímzőtanfolyamot is terveznek. Megtanítanak 50 asszonyt és lányt, és aztán munkát adnak nekik. Az épület felújítása, az emeletráépítés, a gépek, a szociális létesítmények és egy gépkocsi 2 millió 200 ezer forintba kerül. Jelenleg 15 millió forint az évi tervük. Ha a fejlesztés sikerül, még 250 dolgozót tudnak foglalkoztatni, és akkor évi 5 millió forinttal emelkedik a termelési érték. Valóban többféle hasznot ígér ez a háziipari kezdeményezés, de vajon kapnak-e elegendő nyersanyagot, és lesz-e megfelelő piaca a szövetkezet áruinak? Stégner István műszaki vezető megnyugtat: — Néhány hónappal ezelőtt bizony még ilyen gondjaink is voltak. De ma már egészen más a helyzet. Az új gazdasági mechanizmus előszele bennünket is elért. Eddig csak a mezőtúri háziipari szövetkezetnél vásárolhattunk fonalat, és ha nem kaptunk megfelelőt, leálltak a gépeink. Most bárhol vásárolhatunk, még a gyáraktól is, oda megyünk, ahol jobb árut kapunk. Megváltozott az értékesítés is. Néhány hónappal ezelőtt csak a népművészeti vállalatnak adhattuk el a belföldi piacra szánt áruinkat, most pedig közvetlenül tárgyalunk a budapesti áruházakkal és a vidéki kereskedelmi vállalatokkal is. A napokban például a Debreceni Kiskereskedelmi Vállalat jelentkezett kétmillió forint értékű áruért. De sajnos, mi csak félmilliós megegyezést köthettünk. Hiába, kevés a kapacitás. Megemlíthetem a szegedi ktsz-t is, ahol a híres szegedi papucsokat gyártják. Több tízezer darab hímzést kérnek tőlünk. Nem tudtuk elvállalni. Aztán itt van a torontáli szőnyeg, ez mind exportra megy. A két külkereskedelmi vállalat állandóan új kollekciókat kér tőlünk, és mi nem tudunk eleget gyártani . Nem könnyű feladványt állított az élet a hevesi vezetők elé. 450 nő kopogtat munkáért, de a lehetőségek elé a lakásgond is akadályt gördít. Hasznos lenne a szövetkezetnek és mindannyiunknak is megsokszorozni a háziipar termékeit és még több valutára váltani az ügyes kezű hevesi nők munkáját. De a lakásgond is közbeszól... Tudjuk, ez esetben sem varázspálca a toll, és ez az írás nem oldja meg a hevesiek gondjait. De hisszük, hogy nagyobb segítséggel, összefogással a hevesi vezetők is könnyebben megtalálják a paragrafusok kiskapuit és legalább a legkönnyebbnek látszó egyetlen lakás — a lakó nélküli lakás — sorsa gyorsan megoldódik. Ez is száz lánynak és asszonynak jelentene munkát és kiegészítő keresetet. És nem is keveset, 1000— 1200 forintot havonta. Márkusz László : A lakó csak szellőzteti Az új mechanizmus előszele Csak nőknek! A Habselyem Kötöttárugyár pénteken a Magyar Sajtó Házában a MUOSZ nőbizottságának rendezésében bemutatta új gyártmányait A csak nőknek szóló tájékoztatón a gyár vezetői elmondták, hogy évente 350—400 új gyártmányt terveznek és ezek közül általában 200-at fogad el a kereskedelem, vagyis ennyivel gyarapítják a választékot. Legfrissebb újdonságuk a nyomottmintás női fehérnemű, az ugyancsak mintázott plüss háziköntös, a pettyes anyaggal díszített nylon női fehérnemű, s több változatban készítik az új divatvonalnak megfelelő vállrészes női kombinékat. Nagy sikerre számít a gyár egyik alapanyag újdonsága a bemborg műselyem és p nylon szál keverékéből szőtt kelme, amely egyesíti mindkét nyersanyag jó tulajdonságait. VONATOM Nem ékesszólást várnék szóvá tették Hevesen is, ** máshol is a vezetőségválasztó taggyűléseken, pártértekezleteken, hogy a beszámolók, határozati javaslatok nemcsak feleslegesen hosszúak, de túlságosan sok bennük a „mozgalmi zsargon” diktálta kifejezés. Sok esetben a legelemibb mondatszerkesztési és helyesírási hibáktól hemzseg a leírt beszéd, éppen ezért nehezen érthető és „emészthető”. Az említett helyeken elmondták e hibát szóvá tevők, hogy nem ékesszólást, nem virágnyelvet, nem cicerói mondatokat várnak az előadóktól, mindössze annyit, hogy érthetően, tömören, magyarul mondják el véleményüket. És főleg ne csak általánosságban, mert úgy senki se veszi magára a bírálatot, legfeljebb csak a dicséretet. S hogy igazuk volt-e bíróknak, akik nemcsak most, az ünnepélyes párt-összejöveteleken, de a jövőre nézve is sürgették a zsargontól mentes magyar beszédet, e kérdés megválaszolásához néhány példát idéznénk. Elsősorban talán az általánosításokra. Vajon miként kaphattak helyes képet a pártszervezet munkájáról, ahol ilyen megállapításokkal tűzdelték tele a beszámolót: „Nem minden területen végeztünk jó munkát... értünk el eredményeket, de voltak fogyatékosságok ... Többségében aktívan dolgoztunk. S végül: — Minden pártszervezetben értünk el eredményt — ennek az ellenkezője valóban furcsa lenne, mint ahogy azt a magyarázatot is furcsálkodva fogadták a hevesiek, amely a „bizonyos mértékű javulás” miértjét azzal magyarázta, hogy a párttagság „a többi termelő üzemeink és saját termelő üzemeink termelési tervének teljesítése érdekében folytatott felvilágosító munkát”. E nyakatekert huszonnégy „e” betű segítségével elmondott magyarázat után — legalábbis a beszámoló szerint — a „kommunisták javaslatot tesznek a munkák végzésére”. Nem lehet tudni, hogy ez a javaslat, elegendő volt-e a gazdasági és politikai munka megjavításához, és azt sem tudni, kik végezték ezt a munkát, ha a párttagság csak javaslatot tett a munka elvégzésére. Íme nem így lehetett, mert sokat „foglalkoztak” ez idő alatt mindennel és mindenkivel. Foglalkoztak a KISZ- szel, a hanyagokkal, foglalkoztak a tanáccsal, foglalkoztak a bírálattal, foglalkoztak a tagdíjjal lemaradókkal, foglalkoztak a tagjelöltekkel. Nem! Nem segítették, bírálták, ellenőrizték, látogatták, győzködték őket. Nem! Foglalkoztak vele és velük. Nem azért, mintha jobb lenne, ha foglalkozás helyett „hatékonyabb tevékenységet fejtenének ki", vagy hasznosabb lett volna esetleg a „mezőgazdaság terén elért bizonyos fejlődést magasabb szinten előrevinni”, avagy „társadalmunk homlokterébe állítani az előttünk álló célkitűzéseket”, miután „átbeszéltük” ezt és „felvetettük ezt a tanácsok felé is”. Makacs és kellemetlen kísérői ezek pártéletünknek és bántó módon most is rontották a beszámolók, viták érthetőségét, s ezzel hasznosságát is, olyan erősebb nyelvbotlásokról nem is beszélve, mint amelyet az egyik titkár jelentett ki: „Komoly eredményeket értünk el a párttagság hittanra való beíratása terén". Persze ez már a szélsőséges esetek közé tartozik, a metlenség témakörébe, de minden bizonnyal elkerülhetők lennének a hasonló „bakik”, ha az előadók nagyobb gondot fordítanának az érthető, magyaros beszédre, s ha figyelembe vennék azt a javaslatot, hogy tanulmányozzák azokat a cikkeket, könyéket, amelyek a szén megvár beszédről szólnak, s adnak hasznos javaslatokat a szén, érthető, meggyőző szónoklatokra. A hallgatóság nem ékesszó** lást vár azoktól, akik hozzájuk szólnak, de világos beszédet, s ezért minden bizonnyal megfogadhatjuk ezeket azoknak a szokványos megállapításoknak, amelyet éppen e beszámolóban olvashattunk: „van még tennivalónk bőven”. Mert ami igaz... ez igaz. K. E. Végállomáshoz közeledett a vonat. Jött a kalauz és a jegyeket kérte. A fülke egyik sarkában ülő két férfihez ment. Azok átadták jegyüket. A kalauz megnézte, kilyukasztotta, szalutált és visszaadta nekik. Ekkor halkan megszólalt az egyik utas, de azért úgy, hogy a kalauz is meghallja: „Nem vette észre!” A kalauz nyomban visszafordult, gyanakodva nézett az utasokra, hangja határozottan, de udvariasan csengett: — Szabadna még egy pillanatra a jegyeket? Odaadták, a kalauz hosszan nézte, még hosszabban, mint előbb. És közben gondolkodott. Mit nem vett észre az előbb? De a jegyek érvényesek voltak. Még egyszer jól megnézte. Nem volt azokkal semmi baj. Visszaadta, elment. Félóra múlva jött az ellenőr, akit a kalauz figyelmeztetett a két utasra. Megnézte a két jó barát jegyét. Jónak találta. Már két lépésnyire el is távolodott, amikor újra megszólalt az egyik utas: ,,Ez se vette észtre!” Persze meghallották. Az ellenőr megállt, a kalauzra nézett, azután visszament a két utashoz: — Bocsánat, láthatnám még egyszer a jegyüket? — Parancsoljon, — nyújtották egyszerre készségesen a jegyeket feléje. Az ellenőr nézte, a két vasúti jegyet, de szabálytalanságnak semmiféle jelét nem tudta felfedezni az IBUSZ-nál váltott jegyeken. Az ellenőr és a kalauz nem nyugodott bele a vereségbe. Amikor a két utas leszállt, megkérték őket, hogy fáradjanak be az állomásf önökhöz. Ott leültették őket, az ellenőr jelentést tett, és most már öten is ellenőrizték a jegyeket, de megint csak azt állapították meg, hogy a menetjegyek jók. Nem volt azokban semmi hiba. Bocsánatot kértek tőlük és a két utas mosolyogva indult ki az állomásfőnöki szobából. Alig értek az ajtóhoz, megint dicsekedni kezdett az egyik: — Még ezek se vették észre! A kalauz egy pillanatig töprengett, azután utánuk ment és mérgesen, sápadtan, kíváncsiságtól furdalva szólt oda hozzájuk: — Fizetek maguknak a restiben egy liter bort, ha megmondják, hogy mi nincs rendben a jegyükkel: — Nagyon szívesen. Ha tényleg jó a bor ebben a restiben... Ittak, azután a kalauz türelmetlenül megszólalt: — Mondják már! Az egyik utas a kalauz orra alá tartotta a jegyeket: — A jegyre az van nyomtat va, hogy „át nem ruházható”. Én mégis elcseréltem az enyémet a barátom jegyével. Ezt nem vették észre Palásti László. Ha rangsort ámítanánk fel az egymás után következő esztendők őszi munkáiról, akkor az idei kerülne az első helyre, amely valamennyi mezőgazdasági dolgozó dicséretére válik. Korán került földbe a mag, időben takarították be a takarmányt. A határban munkáskézre nem is lesz szükség csak majd a tavasszal. Hosszúnak ígérkezik így a tél a falusi emberek számára, bár a sokféle művelődési és szórakozási lehetőség miatt a korán nyugvó nappal még nem zárul az élet. Hasznosan csak azok töltik a hosszú téli estéket, akik tanulásra, a kiválasztott szakmák alaposabb megismerésére fordítják az időt. Ilyen ember pedig egyre több akad falun , idősebbek, fiatalabbak ülnek padokba, hogy az ismeretterjesztés, a különféle tanfolyamok nyújtotta lehetőségekkel éljenek. Téli oktatásra kétmillió forint Tanévkezdésre most novemberben kerül sor. Látványos ünnepségek nélkül, a jól végzett munka megnyugtató érzésével, célratörő elhatározással kezdik a tanulást. Sok asszonyból válik így képzett baromfigondozó, állattenyésztő, másokból traktoros, betanított munkás, vagy szakmunkás, sokoldalúan képzett termelőszövetkezeti, állami gazdasági dolgozó. A füzesabonyi szarvasmarhatenyésztő tanfolyam már működik, a többit szervezik a tanácsok, termelőszövetkezeti és állami gazdasági szakemberek. Orosz Gyula és Gerhardt Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának előadói már az oktatási előképzésnek megvalósulásáról adhatnak jelentést. — Többnyire a korábbi években megkezdett tanfolyamok folytatására kerül sor, de több helyen alakul új csoport — mondják a téli oktatás szervezői és irányítói.— Állami költségvetésből kétmillió forintot kapott Heves megye a tanfolyamok, előadássorozatok anyagi fedezetére. Három szakmacsoport A különféle témák szerint gépes és növénytermesztő, állattenyésztési, valamint kertészeti szakcsoportokban szerveztek tanfolyamokat. Mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásképző tanfolyamot indítanak az Egri Gépjavító Állomáson. A környező termelőszövetkeztekből harmincan vesznek részt ilyen oktatásban. Második évfolyamot szerveznek termelőszövetkezeti és állami gazdasági dolgozók részvételével Hevesen, a növénytermesztő gépész szakon. Nagyfügeden, Mezőtárkányban, Kiskörén és Szajlán 75-en járnak a növénytermesztő szakmunkásképző tanfolyamok harmadik évfolyamára és tavasszal már vizsgát tesznek. Megyénkben hét helyen több mint kétszáz mezőgazdasági dolgozót tanítanak meg traktorvezetésre. Hatvanban kertészeti traktorvezetőket képeznek a szakemberek a tél folyamán. Bentlakásos tanfolyamon oktatják ki a növényvédő munkásokat. Akik már egyszer részt vettek ilyen tanfolyamon, azokat a Növényvédő Állomás szakemberei továbbképzésben részesítik. Már a vizsgára készülnek a harmadikos szarvasmarhatenyésztő tanfolyam hallgatói Nagyfügeden, Síkfőkúton és Hatvanban. Hevesen tejgazdasági szakmában fejezik be ezen a télen a tanulást tizenöten. Atkáron zöldségtermesztő, Abasáron és Andornaktályán szőlőtermelő szakmunkásképző tanfolyam kezdődik, Gyöngyösorosziban húszan alakítottak új csoportot és ugyancsak a szőlőtermelő szakmát tanulják. Százötvenen vesznek részt szőlőtermelő tanfolyamokon Egerben, Egerszalókon, Abasáron, Gyöngyösön és Ecséden. Tarnabodon harminc részvevővel zöldségtermesztő tanfolyam indul. Keresettérítés a hallgatóknak Az állami gazdaságokban is szerveznek tanfolyamokat, hét helyen mintegy kétszáz dolgozó részvételével betanított és szakmunkásképzés kezdődik. Sokan nézik a továbbtanulás, a tanfolyamra járás anyagi oldalát. Nos, a tanfolyamok szervezői arról is gondoskodnak, hogy a termelőszövetkezeti dolgozók és a munkaviszonyban nem álló hallgatók keresettérítést kapjanak. Ugyanakkor a szakmunkás-továbbképző tanfolyamokat is meghirdették, amelyek egyelőre még elkerülik a mezőgazdasági dolgozók figyelmét. A különféle munkák között pedig egyre több a speciális munkakör és ezek a tanfol varrók az alapszakmákra épülve, erre készítik fel a hallgatókat. A szőlőtermelő szakmunkások részére a továbbképző tanfolyamon például csak a borkezelést oktatják. Novembertől márciusig tart a téli oktatás falun, ahol helyi szakemberek, pedagógusok készítik vizsgákra a mezőgazdaság új szakmunkásait. P. E. é s novemberben... 86 millió naposbaromfi A baromfitenyésztés korszerű fejlődését jellemzi, hogy a korábbi néhány hónapos keltezési idény csaknem az egész évre kiterjedt. A tavalyi 32 millióról idén 86 millió fölé emelkedett a géppel keltetett naposbaromfi-félék száma. Most újabb fejlődési szakasz következik: 1967-től a keltető állomások közvetlen kapcsolatot tartanak fenn a termelő üzemekkel, s így „egy kézbe” kerül a tenyésztojás-termeltetés, a keltetés és a naposbaromfi-értékesítés. Mmmr 3 1966. november 19., szombat