Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-19 / 273. szám

TORONTÁLI, EXPORTRA Csak a lakásokon múlik? Sietek elkerülni minden fél­reértést, ezért már az elején válaszolok a címben feltett kérdésre. Nem. Nemcsak a la­kásokon múlik a hevesi nők munkalehetősége. De a szóban forgó lakások, illetve lakók már eleve gátat szabnak a fej­lesztést szolgáló terveknek, nagyszerű elképzeléseknek. I „Nagyüzemi* kézügyesség A Hevesi Háziipari Szövet­kezetet felesleges bemutatni ol­vasóinknak. Jól ismerik hírét, munkáját megyénkben, az or­szágban, sőt külföldön, még a tengereken túl is. A szövetke­zet Heves egyetlen jelentősebb munkalehetősége, mégpedig olyan „nagyüzeme”, ahol a ha­gyományos női kézügyességet sikerült a termelés szolgála­tába állítani. S az eredmény szépen hímzett ruhák, függö­nyök, szőnyegek, belföldön és vagy húsz ország piacán. És nem tudnak eleget gyártani. Ahogyan szaknyelven mond­ják, „kevés a kapacitás”, pe­dig újabb és újabb vásárlók jelentkeznek a bel- és külföl­di piacon egyaránt, így a he­vesi lányok és asszonyok kéz­ügyességét még jobban, még hasznosabban lehetne kama­toztatni. Ez hírnevet és valutát is hoz egyszerre, mindez orszá­gos érdek. Aztán van itt egy másik ér­dek is, egyéni és társadalmi is egyszerre. Hevesen 450 as­­­szony és lány vállalna még munkát. Nem állítom, hogy ke­­nyérkérdés az elhelyezkedésük — bizonyára van köztük olyan is —, inkább a fejlődés vele­járója, hogy ma már a 11 ezer lakosú Hevesen a fiatal lányok és feleségek a háztartás mel­lett az üzemek felé­ is kacsin­gatnak. Nőttek az igények — a lakás, a háztartás igényei is —, s így természetesen na­gyobb fedezet kell kielégíté­sükre. Öt lakás , 250 munkahely A munkaalkalom pedig na­gyon kevés, és a lakásokkal sem állnak valami jól Heve­sen. Ezért nem olyan egysze­rű ennek a matematikai egyen­lőségnek a megoldása. Pedig a község vezetői jól ismerik­­ a lakosság gondjait, terveznek, szerveznek is, csak még az eredmény nem eléggé kézzel­fogható. A Budapesti Műszaki Tömí­­tő Ktsz-szel például megegyez­tek. A község átadja a ktsz­­nek a Remenyik-féle kastélyt, a szövetkezet pedig berendez ott egy alkatrészgyártó mű­helyt, ahol egy műszakban 80 —90 nő dolgozhat. Később a ktsz bővítené az üzemet, és akkor szó lehet a két, sőt a három műszakról is. Igen ám, csakhogy öt család lakja a kastélyt, és így öt lakás az ára ennek a sokat ígérő munkale­hetőségnek. A község vezetői­­ most a megoldás legjárhatóbb útjait keresik, de nem ártana több biztatás és nagyobb segítség számukra... Térjünk most vissza a házi­ipari szövetkezet portájára. Már csak azért is, mert itt mindössze egyetlen lakásról van szó, így ennek megoldása még a matematika szabályai szerint is sokkal könnyebbnek látszik... Roskadozó, régimódi épület a szövetkezet udvarán. Évi 3600 forintért bérlik a fővárosi tu­lajdonosoktól. (Nagyon rossz üzlet ez a szövetkezetnek!) So­kat érő épület. Nem a dülede­­ző „műemléki” falak jelentik benne az értéket, inkább az ígéret, amelyet Tompa Bélán­é, a szövetkezet elnöknője fogal­mazott meg: — Ha ezt az épületet meg­vásárolhatnánk — pénzünk lenne rá —, akkor felújíta­nánk és berendeznénk benne egy szabászatot, egy tanmű­helyt és egy raktárt. És akkor száz nőnek tudna munkát adni ez az egyetlen épület. Bedol­gozóknak persze. — Mi az akadály? — Egyetlen lakó. Mi ugyanis csak saját épületre költhetünk. Megvásárolnánk — a tulajdo­nossal már meg is egyeztünk —, de mit kezdünk a lakóval? A tanács nem ad neki lakást, mi pedig nem vásárolhatunk. Egy fiatalasszony lakja egy gyerekkel. De legalább lakná! Nem látjuk hónapszámra. Bu­dapesten dolgozik, ott lakik valahol, ide csak szellőztetni jár havonta, vagy még ritkáb­ban. Lehet, hogy nem is lakás kell neki?... Nem tudom. De száz újabb bedolgozót jelente­ne ez az egy lakás, az bizo­nyos. Tovább beszél az elnökas­­­szony. Újabb tervekről, elgon­dolásokról, amelyeket részle­tesen indokolva még a tavas­­­szal papírra vetettek és el­küldték az országos szövetség­nek. Még mindig csak a választ várják!...­­ Emeletet akarnak húzni az egyik műhelyépültre. Igaz, ez már beruházás és gépek is kel­lenek, így mindez 800 ezer fo­rintba kerülne. De újabb 100 munkaalkalmat jelentene! És sok-sok torontáli szőnyeget — exportra! És még egy lehetőség: ha sikerül a fejlesztési terv, hím­­zőtanfolyamot is terveznek. Megtanítanak 50 asszonyt és lányt, és aztán munkát adnak nekik. Az épület felújítása, az eme­letráépítés, a gépek, a szociá­lis létesítmények és egy gép­kocsi 2 millió 200 ezer forint­ba kerül. Jelenleg 15 millió fo­rint az évi tervük. Ha a fej­lesztés sikerül, még 250 dolgo­zót tudnak foglalkoztatni, és akkor évi 5 millió forinttal emelkedik a termelési érték. Valóban többféle hasznot ígér ez a háziipari kezdemé­nyezés, de vajon kapnak-e ele­gendő nyersanyagot, és lesz-e megfelelő piaca a szövetkezet áruinak? Stégner István műszaki ve­zető megnyugtat: — Néhány hónappal ezelőtt bizony még ilyen gondjaink is voltak. De ma már egészen más a helyzet. Az új gazdasági mechanizmus előszele bennün­ket is elért. Eddig csak a me­zőtúri háziipari szövetkezetnél vásárolhattunk fonalat, és ha nem kaptunk megfelelőt, le­álltak a gépeink. Most bárhol vásárolhatunk, még a gyárak­tól is, oda megyünk, ahol jobb árut kapunk. Megváltozott az értékesítés is. Néhány hónappal ezelőtt csak a népművészeti vállalat­nak adhattuk el a belföldi piacra szánt áruinkat, most pedig közvetlenül tárgyalunk­ a budapesti áruházakkal és a vidéki kereskedelmi vállalatok­kal is. A napokban például a Debreceni Kiskereskedelmi Vállalat jelentkezett kétmillió forint értékű áruért. De sajnos, mi csak félmilliós megegyezést köthettünk. Hiába, kevés a ka­pacitás. Megemlíthetem a sze­gedi ktsz-t is, ahol a híres szegedi papucsokat gyártják. Több tízezer darab hímzést kérnek tőlünk. Nem tudtuk el­vállalni. Aztán itt van a toron­táli szőnyeg, ez mind exportra megy. A két külkereskedelmi vállalat állandóan új kollek­ciókat kér tőlünk, és mi nem tudunk eleget gyártani . Nem könnyű feladványt ál­lított az élet a hevesi vezetők elé. 450 nő kopogtat munkáért, de a lehetőségek elé a lakás­gond is akadályt gördít. Hasz­nos lenne a szövetkezetnek és mindannyiunknak is megsok­szorozni a háziipar termékeit és még több­­ valutára váltani az ügyes kezű hevesi nők mun­káját. De a lakásgond is köz­beszól... Tudjuk, ez esetben sem va­rázspálca a toll, és ez az írás nem oldja meg a hevesiek gondjait. De hisszük, hogy nagyobb segítséggel, összefo­gással a hevesi vezetők is könnyebben megtalálják a pa­ragrafusok kis­kapuit és leg­alább a legkönnyebbnek látszó egyetlen lakás — a lakó nél­küli lakás — sorsa gyorsan megoldódik. Ez is száz lány­nak és asszonynak jelentene munkát és kiegészítő keresetet. És nem is keveset, 1000— 1200 forintot havonta. Márkusz László :­­ A lakó csak szellőzteti Az új mechanizmus előszele Csak nőknek! A Habselyem Kötöttárugyár pénteken a Magyar Sajtó Há­zában a MUOSZ nőbizottsá­gának rendezésében bemutatta új gyártmányait A csak nők­nek szóló tájékoztatón a gyár vezetői elmondták, hogy éven­te 350—400 új gyártmányt ter­veznek és ezek közül általában 200-at­ fogad el a kereskedelem, vagyis ennyivel gyarapítják a választékot. Legfrissebb újdon­ságuk a nyomottmintás női fe­hérnemű, az ugyancsak mintázott plüss háziköntös, a pettyes anyaggal díszített nylon női fehérnemű, s több válto­zatban készítik az új divatvo­nalnak megfelelő vállrészes női kombinékat. Nagy sikerre szá­mít a gyár egyik alapanyag újdonsága a bem­borg műse­lyem és p nylon szál keveréké­ből szőtt kelme, amely egye­síti mindkét nyersanyag jó tu­lajdonságait. VONATOM Nem ékesszólást várnék szóvá tették Hevesen is, ** máshol is a vezetőség­választó taggyűléseken, pártér­tekezleteken, hogy a beszámo­lók, határozati javaslatok nem­csak feleslegesen hosszúak, de túlságosan sok bennük a „moz­galmi zsargon” diktálta kifeje­zés. Sok esetben a legelemibb mondatszerkesztési és helyes­írási hibáktól hemzseg a leírt beszéd, éppen ezért nehezen érthető és „emészthető”. Az említett helyeken elmondták e hibát szóvá tevők, hogy nem ékesszólást, nem virágnyelvet, nem cicerói mondatokat vár­nak az előadóktól, mindössze annyit, hogy érthetően, tömö­ren, magyarul mondják el vé­leményüket. És főleg ne csak általánosságban, mert úgy sen­ki se veszi magára a bírálatot, legfeljebb csak a dicséretet. S hogy igazuk volt-e bírók­nak, akik nemcsak most, az ünnepélyes párt-összejövetele­ken, de a jövőre nézve is sür­gették a zsargontól mentes ma­gyar beszédet, e kérdés megvá­laszolásához néhány példát idéznénk. Elsősorban talán az általá­nosításokra. Vajon miként kap­hattak helyes képet a pártszer­­vezet munkájáról, ahol ilyen megállapításokkal tűzdelték te­le a beszámolót: „Nem minden területen vé­geztünk jó munkát... értünk el eredményeket, de voltak fo­gyatékosságok ... Többségében aktívan dolgoztunk. S végül: — Minden pártszervezetben ér­tünk el eredményt — ennek az ellenkezője valóban furcsa len­ne, mint ahogy azt a magyará­zatot is furcsálkodva fogadták a hevesiek, amely a „bizonyos mértékű javulás” miértjét az­zal magyarázta, hogy a párttag­ság „a többi termelő üzemeink és saját termelő üzemeink ter­melési tervének teljesítése ér­dekében folytatott felvilágosító munkát”. E nyakatekert huszonnégy „e” betű segítségével elmondott magyarázat után — legalábbis a beszámoló szerint — a „kom­munisták javaslatot tesznek a munkák végzésére”. Nem lehet tudni, hogy ez a javaslat, ele­gendő volt-e a gazdasági és po­litikai munka megjavításához, és azt sem tudni, kik végezték ezt a munkát, ha a párttagság csak javaslatot tett a munka elvégzésére. Íme nem így lehetett, mert sokat „foglalkoztak” ez idő alatt mindennel és min­denkivel. Foglalkoztak a KISZ- szel, a hanyagokkal, foglalkoz­tak a tanáccsal, foglalkoztak a bírálattal, foglalkoztak a tag­díjjal lemaradókkal, foglalkoz­­ta­k a tagjelöltekkel. Nem! Nem segítették, bírálták, ellen­őrizték, látogatták, győzködték őket. Nem! Foglalkoztak vele és velük. Nem azért, mintha jobb len­ne, ha foglalkozás helyett „ha­tékonyabb tevékenységet fejte­nének ki", vagy hasznosabb lett volna esetleg a „mezőgaz­daság terén elért bizonyos fej­lődést magasabb szinten előre­­vinni”, avagy „társadalmunk homlokterébe állítani az előt­tünk álló célkitűzéseket”, mi­után „átbeszéltük” ezt és „fel­vetettük ezt a tanácsok felé is”.­­ Makacs és kellemetlen kísé­rői ezek pártéletünknek és bán­tó módon most is rontották a beszámolók, viták érthetősé­gét, s ezzel hasznosságát is, olyan erősebb nyelvbotlásokról nem is beszélve, mint amelyet az egyik titkár jelentett ki: „Komoly eredményeket értünk el a párttagság hittanra való beíratása terén". Persze ez már a szélsőséges esetek közé tartozik, a metlenség témakörébe, de min­den bizonnyal elkerülhetők lennének a hasonló „bakik”, ha az előadók nagyobb gondot fordítanának az érthető, ma­gyaros beszédre, s ha figyelem­be vennék azt a javaslatot, hogy tanulmányozzák azokat a cikkeket, könyéket, amelyek a szén megvár beszédről szólnak, s adnak hasznos javaslatokat a szén, érthető, meggyőző szó­noklatokra. A hallgatóság nem ékesszó­** lást vár azoktól, akik hozzájuk szólnak, de világos beszédet, s ezért minden bi­zonnyal megfogadhatjuk eze­ket azoknak a szokványos meg­állapításoknak, amelyet éppen e beszámolóban olvashattunk: „van még tennivalónk bőven”. Mert ami igaz... ez igaz. K. E. Végállomáshoz közeledett a vonat. Jött a kalauz és a je­gyeket kérte. A fülke egyik sarkában ülő két férfihez ment. Azok átadták jegyüket. A kalauz megnézte, kilyukasz­totta, szalutált és visszaadta nekik. Ekkor halkan megszólalt az egyik utas, de azért úgy, hogy a kalauz is meghallja: „Nem vette észre!” A kalauz nyomban vissza­fordult, gyanakodva nézett az utasokra, hangja határozottan, de udvariasan csengett: — Szabadna még egy pilla­natra a jegyeket? Odaadták, a kalauz hosszan nézte, még hosszabban, mint előbb. És közben gondolkodott. Mit nem vett észre az előbb? De a jegyek érvényesek voltak. Még egyszer jól megnézte. Nem volt azokkal semmi baj. Visszaadta, elment. Félóra múlva jött az ellenőr, akit a kalauz figyelmeztetett a két utasra. Megnézte a két jó barát jegyét. Jónak találta. Már két lépésnyire el is távo­lodott, amikor újra megszólalt az egyik utas: ,,Ez se vette ész­tre!” Persze meghallották. Az el­lenőr megállt, a kalauzra né­zett, azután visszament a két utashoz: — Bocsánat, láthatnám még egyszer a jegyüket? — Parancsoljon, — nyújtot­ták egyszerre készségesen a je­gyeket feléje. Az ellenőr nézte, a két vasúti jegyet, de szabály­talanságnak semmiféle jelét nem tudta felfedezni az IBUSZ-nál váltott jegyeken. Az ellenőr és a kalauz nem nyugodott bele a vereségbe. Amikor a két utas leszállt, megkérték őket, hogy fáradja­nak be az állomásf önökhöz. Ott leültették őket, az ellenőr jelentést tett, és most már öten is ellenőrizték a jegyeket, de megint csak azt állapították meg, hogy a menetjegyek jók. Nem volt azokban semmi hiba. Bocsánatot kértek tőlük és a két utas mosolyogva indult ki az állomásfőnöki szobából. Alig értek az ajtóhoz, megint dicsekedni kezdett az egyik: — Még ezek se vették észre! A kalauz egy pillanatig töp­rengett, azután utánuk ment és mérgesen, sápadtan, kíván­csiságtól furdalva szólt oda hozzájuk: — Fizetek maguknak a resti­ben egy liter bort, ha meg­mondják, hogy mi nincs rend­ben a jegyükkel: — Nagyon szívesen. Ha tény­leg jó a bor ebben a restiben... Ittak, azután a kalauz türel­metlenül megszólalt: — Mondják már! Az egyik utas a kalauz orra alá tartotta a jegyeket: — A jegyre az van nyomtat­­ va, hogy „át nem ruházható”. Én mégis elcseréltem az enyé­met a barátom jegyével. Ezt nem vették észre­ Palásti László. Ha rangsort ámítanánk fel az egymás után következő esz­­tendők őszi munkáiról, akkor az idei kerülne az első helyre, amely valamennyi mezőgazda­sági dolgozó dicséretére válik. Korán került földbe a mag, időben takarították be a takar­mányt. A határban munkás­kézre nem is lesz szükség csak majd a tavasszal. Hosszúnak ígérkezik így a tél a falusi em­berek számára, bár a sokféle művelődési és szórakozási le­hetőség miatt a korán nyugvó nappal még nem zárul az élet. Hasznosan csak azok töltik a hosszú téli estéket, akik tanu­lásra, a kiválasztott szakmák alaposabb megismerésére for­dítják az időt. Ilyen ember pedig egyre több akad falun , idősebbek, fiatalabbak ül­nek padokba, hogy az ismeret­­terjesztés, a különféle tanfo­lyamok nyújtotta lehetőségek­kel éljenek. Téli oktatásra kétmillió forint Tanévkezdésre most novem­berben kerül sor. Látványos ünnepségek nélkül, a jól vég­zett munka megnyugtató érzé­sével, célratörő elhatározással kezdik a tanulást. Sok as­­­szonyból válik így képzett ba­romfigondozó, állattenyésztő, másokból traktoros, betanított munkás, vagy szakmunkás, sokoldalúan képzett termelő­szövetkezeti, állami gazdasági dolgozó. A füzesabonyi szarvasmar­hatenyésztő tanfolyam már működik, a többit szervezik a tanácsok, termelőszövetkezeti és állami gazdasági szakembe­rek. Orosz Gyula és Gerhardt Sándor, a megyei tanács me­zőgazdasági osztályának elő­adói már az oktatási előkép­zésnek megvalósulásáról ad­hatnak jelentést. — Többnyire a korábbi években megkezdett tanfolya­mok folytatására kerül sor, de több helyen alakul új csoport — mondják a téli oktatás szer­vezői és irányítói.­­— Állami költségvetésből kétmillió forintot kapott Heves megye a tanfolyamok, elő­adássorozatok anyagi fedeze­tére. Három szakmacsoport A különféle témák szeri­nt gé­pes és növénytermesztő, állat­­tenyésztési, valamint kertésze­ti szakcsoportokban szerveztek tanfolyamokat. Mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásképző tanfolyamot indítanak az Egri Gépjavító Állomáson. A környező termelő­­szövetkeztekből harmincan vesznek részt ilyen oktatásban. Második évfolyamot szervez­nek termelőszövetkezeti és ál­lami gazdasági dolgozók rész­vételével Hevesen, a növény­­termesztő gépész szakon. Nagy­­fügeden, Mezőtárkányban, Kis­körén és Szajlán 75-en járnak a növénytermesztő szakmun­kásképző tanfolyamok harma­dik évfolyamára és tavasszal már vizsgát tesznek. Megyénkben hét helyen több mint kétszáz mezőgazdasági dolgozót tanítanak meg trak­torvezetésre. Hatvanban kerté­szeti traktorvezetőket képeznek a szakemberek a tél folyamán. Bentlakásos tanfolyamon ok­tatják ki a növényvédő munká­­sokat. Akik már egyszer részt vettek ilyen tanfolyamon, azo­kat a Növényvédő Állomás szakemberei továbbképzésben részesítik. Már a vizsgára ké­szülnek a harmadikos szarvas­marhatenyésztő tanfolyam hall­gatói Nagyfügeden, Síkfőkúton­ és Hatvanban. Hevesen tejgaz­dasági szakmában fejezik be ezen a télen a tanulást tizen­öten. Atkáron zöldségtermesztő, Abasáron és Andornaktályán szőlőtermelő szakmunkásképző tanfolyam kezdődik, Gyöngyös­­orosziban húszan alakítottak új csoportot és ugyancsak a szőlőtermelő szakmát tanulják. Százötvenen vesznek részt sző­lőtermelő tanfolyamokon Eger­ben, Egerszalókon, Abasáron, Gyöngyösön és Ecséden. Tar­­nabodon harminc részvevővel zöldségtermesztő tanfolyam in­dul. Keresettérítés a hallgatóknak Az állami gazdaságokban is szerveznek tanfolyamokat, hét helyen mintegy kétszáz dol­gozó részvételével betanított és szakmunkásképzés kezdődik. Sokan nézik a továbbtanulás, a tanfolyamra járás anyagi ol­dalát. Nos, a tanfolyamok szer­vezői arról is gondoskodnak, hogy a termelőszövetkezeti dolgozók és a munkaviszony­ban nem álló hallgatók kere­­settérítést kapjanak. Ugyanak­kor a szakmunkás-továbbképző tanfolyamokat is meghirdették, amelyek egyelőre még elkerü­lik a mezőgazdasági dolgozók fi­gyelmét. A különféle mun­kák között pedig egyre több a speciális munkakör és ezek a tanfol varrók az alapszakmákra épülve, erre készítik fel a hall­gatókat. A szőlőtermelő szak­munkások részére a tovább­képző tanfolyamon például csak a borkezelést oktatják. Novembertől márciusig tart a téli oktatás falun, ahol helyi szakemberek, pedagógusok ké­szítik vizsgákra a mezőgazda­ság új szakmunkásait. P. E. é s novemberben... 86 millió naposbaromfi A baromfitenyésztés korsze­rű fejlődését jellemzi, hogy a korábbi néhány hónapos kelte­­zési idény csaknem az egész évre kiterjedt. A tavalyi 32 millióról idén 86 millió fölé emelkedett a géppel keltetett naposbaromfi-félék száma. Most újabb fejlődési szakasz következik: 1967-től a keltető állomások közvetlen kapcsolatot tartanak fenn a termelő üzemekkel, s így „egy kézbe” kerül a te­­nyésztojás-termeltetés, a kelte­­­tés és a naposbaromfi-értéke­­sítés. Mmmr 3 1966. november 19., szombat

Next