Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
Események:1 Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek::: Események::: Hírek:::Események::. :4lmisw Előkészítő bizottsági ülés a termelőszövetkezeti szövetségről Tegnap délelőtt Egerben, a megyei tanács kistanácstermében ülést tartott az egri és a gyöngyösi járás közös gazdaságait tömörítő termelőszövetkezeti területi szövetség előkészítő bizottsága. A tanácskozáson megjelent Tamás László, a megyei pártbizottság titkára, Kéri István, a megyei tanács elnökhelyettese, Holló Endre, a megyei pártbizottság mezőgazdasági, valamint Nagy László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is. Az ülés részvevőit Kéri István üdvözölte, majd Tamás László elvtárs, a megyei pártbizottság titkára és az előkészítő bizottság elnöke számolt be a legtöbbi ülés óta eltelt munkáról. Elmondta, hogy az előkészítő bizottság munkája döntő részben befejeződött. A járási, községi és termelőszövetkezeti gyűléseken ismertették a szövetség feladatait, célkitűzéseit, s a közös gazdaságok bejelentették csatlakozásukat a területi szövetséghez. Ismertette, hogy a közgyűléseken 74 küldöttet választottak a szövetség alakuló közgyűlésére, amelyre szeptember 16-án kerül sor, Egerben. Beszámolója után egyéb szervezési kérdések megtárgyalására került sor. Díjat nyert Velencében az Utószezon, Fábri Zoltán, a film rendezője és Páger Antal Örömmel vettük a Velencéből érkezett híradást: a rangos nemzetközi filmfesztiválom a magyar filmgyártás és a magyar filmművészek szép sikereket értek el A nagydíjat — az Arany Oroszlánt — A nap szépe című francia film nyerte. Rendezője Luis Bunuel. A zsűri különdíját az olasz Marco del Belocchio és a francia Jean Luc Godard kapta a Kína közel van, illetve a Kínai nő című filmjéért. A Cineforum 1967 elnevezé- Szerelik az első széntermes gépláncot Visontán Új gépóriás emelkedik a magasba Visontán. A szerelőtéren befejezték az 560-as merítékfétrás kotrógép mechanikus szerelését. Ez az óriásgép — amelynek jelenleg elektromos berendezésén dolgoznak — a külszíni fejtésű szénbánya előkészítésénél — a tervek szerint — egy hónap múlva megkezdi a termelési próbát. Az elektromos vezérlésű önjáró „mammutgép” hernyótalpom mozog majd, és percenként hat métert halad. Egyetlen merítőkanala 560 literes és merítéklétrás kanálsora húsz méter vastag földréteget markol. A nyár folyamán üzembe helyezett első nagy teljesítményű géplánchoz hasonlóan ennek az újabb gépóriásnak is tartozéka lesz három és fél kilométer hosszú szállítószalag, berendezés és a hozzácsatlakozó hányórendező gép, amelynek szerelése szintén befejezéshez közeledik. A most épülő géplánc azonban funkcióját tekintve lényegesen különbözik az elsőtől. Az 560-as kotrógép ugyanis — amely mintegy ezer méteres pályán halad majd a nyílóárok előkészítésén — nem maga elől szedi a földet, hanem mélykotrást végez, és az első géplánc nyomában, a járószint alatti földréteget távolítja el húsz méter mélyen. Munka közben a föld felszínétől már negyven méter mélyre hatol, és egy év alatt több mint kétmillió köbméter föld eltávolítására képes. Kiemelkedő rendeltetése, hogy 1969- től részt vesz a széntermeléssben is. Ez lesz az első nagyteljesítményű géplánc, amely, a bánya nyitása után szenet termel Visontán. (K) A 100 éves jubileum jegyében ♦ Heves megyei orvosnapok a centenáriumon ♦ Országos rendezvények, emléktábla-avatás ♦ A magyar orvosok és természetvizsgálók 1868-as gyűlésére emlékeznek Egerben 1868-ban Egerben tartották köztük a TIT megyei elnöktanácsikozásukat a magyar ői- ségénvosok és természetvizsgálók, a ritka jubileum alkalmából A tervek szerint a tudomá- agrárválasztmányi gyűlés nyitayos tanácskozások sorát adja meg a jövő év februárjaegészségügyi és agrártudomásban. A következő hónapban nyos tanácskozások színhelye csillagászati tanácskozásra és lesz a város. Szombaton erről a matematikusok-fizikusok ta gazdag programról tanács-lalkozójára kerül sor. Augusz______________________________ tusban kiemelkedő esemény lesz, ekkor mintegy négyszáz hazai és külföldi részvevővel megrendezik a csillagászok baráti körének nagyszabású találkozóját. A programban szerepel még a higiénikusok Tiszántúli szekciójának ülése, a METESZ rendezésében orvosbalneológiai tanácskozás, a gyógyszerészek májusi vándorgyűlése, orvosi műszerkiállítás, bélyegkiállítás. A Heves megyei orvosnapokra augusztus 21 és 29 között, a centenáriumon kerül sor. Ebben az időben emlékünnepséget tartanak és ennek keretében emléktáblát helyeznek el a megyei tanács és a nárádfürdői szanatórium falán. A jubileum alkalmából országos pályázatot is hirdetnek. Az ünnepi programban helyet kap a műemlékvédelem is. A magyar orvosok és természetvizsgálók 13. egri gyűlése ugyanis arról is nevezetes, hogy megbeszélést tartott a régészeti szakosztály Ipolyi Arnold elnökletével, amely a magyar műemlékvédelem kezdetét jelentette, s a díjat emberségéért, az egyéni felelősségről tett szép vallomásáért és az erőszak elleni állásfoglalásáért az Utószezon nyerte el. Velence város nagydíját Fábri Zoltán kapta. A döntés indokolásában hangsúlyozták az Utószezon lelkiismeretébresztő hatását, a rendező humánus felelősségérzetét. Díjat kapott a film főszereplője is: Páger Antal, a Cinema Nouvo díjával tüntették ki. A filmfesztivállal egy időben rendezték meg Velencében a filmművészeti és televíziós tárgyú könyvek és folyóiratok tárlatát is. Lohr Ferenc könyve, A filmhang esztétikája, Szent Márk oroszlán plakettet nyert, Magyar Bálint műve, A magyar némafilm története és a Filmkultúra című folyóirat díszoklevelet kapott. ismerhedés as essiergapaddal Az egri Dobó István Gimnázium és Szakközépiskolában az új tanévben két olyan első osztály indult 80 tanulóval, amelynek tanulói négy év múlva az érettségi bizonyítvány mellé forgácsoló szakmunkás-bizonyítványt is kapnak. Az új tanévben összesen 300 tanuló ismerkedik a forgácsi szakmával. Képünkön Patvaros János első osztályos tanuló nagy figyelemmel hallgatja Pálok András szaktanár magyarázatát az esztergapadnál. (Fotó: Kiss Béla) Ki tud többet a Szovjetunióról ? fiatalok jubilemai veleMis Segédeszköz a hím, a Baptf az egMiaszkóp — Kik voltak a pölg&háborúban a „zöldek”? Mensevikek, esszerek vagy az anarchisták? A válasz 1-es x, vagy 2-es lehet. Ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére megyénk KISZ-alapszervezeteinél megrendezett vetélkedők sajátos totószelvényén. A házi vetélkedőket azután városi és járási döntők követik, és akik valamennyi akadályt leküzdötték, azok a megyei döntőn mérhetik össze tudásukat, amelyet október 15- én, Egerben rendeznek meg. A győztes képviseli azután a Heves megyei fiatalokat az országos döntőn. A rendezők úgy állították össze a kérdéseket, hogy azok nagy része kapcsolatban legyen a forradalommal, de próbára tegye a versenyzők jártasságát a szovjet tudománytechnika eredményei, a művészet és az irodalom területén. Egy-egy ilyen vetélkedő bővelkedik majd az izgalmakban, mert segédeszközként filmvetítésekre, művészeti alkotások, fényképfelvételek bemutatására, magnetofon közreműködésére is sor kerül. Érdekesnek ígérkezik az a vetélkedő, amelyet az egri Pallas Klubban hétfőn este rendeznek meg. Egy korábbi megállapodás alapján ugyanis az első hat helyezett egynapos kiránduláson vesz részt Balassagyarmaton. A balassagyarmati fiatalok ugyanakkor Egerbe küldik jutalmul a vetélkedő legjobbjait. 1967. szeptember 10., vasárnap HUNORRA napja A Nap kel: 5.14 órakor, nyugszik: 18.07 órakor A Hold kel: 13.00 órakor, nyugszik: 21.04 órakor 1967. szeptember 11., hétfő TEODÓRA napja A Nap kel: 5.15 órakor, nyugszik: 18.05 órakor A Hold kel: 14.16 órakor, nyugszik: 21.51 órakor 90 éve, 1877. szeptember 11-én született Felix Edmundovics Dzerzsinszkij kiemelkedő forradalmár, Lenin közeli munkatársa. Életét a munkásosztály ügyének szentelte. Mint a lengyel és litván munkásmozgalom egyik vezetője, irányította a munkások hősies küzdelmét az 1905-ös forradalomban. A fáradhatatlan forradalmár csaknem H évet töltött börtönfalak mögött, de semmiféle üldöztetés nem tudta megtörni. Börtönéből az 1917-es februári forradalom szabadította ki. A szocialista forradalom előtti októberi napokban tagja lett a Bolsevik Párt fegyveres felkelést előkészítő bizottságának, majd Lenin javaslatára rábízták a szovjet állam védelmét Lendületes munkássága, a polgárháború idején nagymértékben járult hozzá a Vörös Hadsereg győzelmeinek biztosításához. A békés építés kezdeti időszakában pedig az ő irányításával állították helyre a szovjet vasutakat. 1924 elejétől a Népgazdasági Tanács elnöke lett és vezetésével indultak meg a szovjet ipar első hatalmas építkezései. Várható időjárás vasárnap estig: keleten is megnövekedő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon újabb esők, zivatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatarok idején átmeneti szélerősödés. A meleg keleten tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap, a Dunántúlon 17—21, máshol 22—26 főik között. (MTI) — A FRANCIA juhtenyésztési szövetség elnöke és Vertier Armand, az egyik legnagyobb francia textilgyár tulajdonosa Heves megyébe látogatott a juhtenyésztés helyzetét megtekinteni. Az állattenyésztési felügyelőségen tett látogatása után megtekintette a várost és nevezetességeit. —— EMLÉKPLAKETTEKET készítenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére az egri öntöde KISZ- fiataljai. Ezenkívül a fiatalok ünnepi programmal készülnek köszönteni a fél évszázados jubileumot. — A PÉLYI Tiszaimente Termelőszövetkezetnek jelentős jövedelmi forrása a juhtenyésztés. A szövetkezetiek a közeljövőben újabb 1500 juhot értékesítenek. — MEGKEZDŐDÖTT az Egri Tanárképző Főiskola új kollégiumának műszaki átadás-átvétele. A hallgatók a tanévnyitásra már beköltözhetnek a szép, modern kollégiumba. A 25 VAGON almatermésre számítanak az idén a Szilvásváradi Állami Gazdaságban. A termés jelentős részét, mintegy 70 százalékát, exportálják. ÚJ EXPRESSZVONAT Az Auróra nevű új expresszt nemrégen próbálták ki a moszkva—leningrádi vonalon. A 650 km távolságot 5 óránál rövidebb idő alatt futotta be. A vonat helyenként elérte az óránkénti 180 kilométeres sebességet. — HÉTFŐN délelőtt a KIOSZ megyei küldöttgyűltést tart Egerben, amelyen a választmány beszámol az eddigi munkáról, majd megválasztják a szervezet vezetőségét és az országos küldötteket. Honvédelmi nap Felsőtárkányban Tartalékos tiszti járőrversenyt rendeznek ma a felsőtárkányi sportpályánál és ennek során harci és haditechnikai bemutatókra, érdekes honvédelmi versenyekre kerül sor. — TÖBB millió forintos költséggel bővítik a Vörös Csillag Traktorgyár egri gyáregységét. Korszerűsítik a régi üzemeket és új üzemrészt is építenek. Kis ügy Kávé Egy értekezleten ültem a minap, ahol több előadás hangzott el. Az értekezlet hosszú volt és bizony fárasztó. Munkáról volt szó, eredményekéről, gondokról, tervekről, a beszámolókat azok hallgatták, akik szerte a megyében a munkát végzik ... Félidő tájban kávézni hívtak. Jólesett a kedves figyelem és természetesen a feketekávé is. Jólesett az előadónak is, egész felfrissülve folytatták a beszámolókat, tájékoztatókat... A tanácskozás többi részvevői, akik hallgatták, sőt, jegyzetelték az értekezést, nem kaptak feketét. Pedig nekik is jólesett volna a figyelem és természetesen a frissítő kávé is... (m) — RITKASÁGNAK számító, 13 kilogrammos vidrát fogott ősi halászszerszámával, a varsával az endrődi Dinya László. A vízi ragadozó nagy meglepetést okozott a Körösök vidékén. — ÉLEN JÁRNAK a társadalmi munkában a hatvani fogyasztási szövetkezet tagjai. Az elmúlt hónapokban több spint harmincezer forint értékű társadalmi munkával segítették az építkezések, átalakítások megvalósítását. — MÉZESHETEK. Az idén több mint száz vagon mézet szállítanak az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központnak a Heves megyei méhészek, amelynek átadása mintegy két hónapja tart Egerben. A 400 LITERREL több tejet ad idén előreláthatólag minden tehén a hatvani Lenin Tsz-ben. Remélik, hogy év végére eléri a 3200 literes istállóátlagot a tavalyi 2800 literrel szemben. egri vörös csillag 10—11-én: Viva Marta EGRI BRÓDY 10—11-én: Komplexusok ~G<~T KERTMOZI 10- én: Csigalépcső 11- én: Elmaradt vallomás egri béke 10- én: özvegy menyasszonyok 11- én: Otelló Gyulaházán FEI .NÉMET 10—11-én: Sellő a pecsétgyűrűn I—II. GYÖNGYÖSI PUSKIN 10—11-én: A múmia közbeszól GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 10—11-én: Mefisztó doktor találmánya HATVANI VÖRÖS CSILLAG 10—11-én: A dzsungel macskája HATVANI KOSSUTH 10-én: Harlekin és szerelmese HEVES 10- én: A méltatlan öreg hölgy 11- én: Harlekin és szerelmese FÜZESABONY 10—11-én: Vékony jégen PÉTERVÁSÁRA 10-én: Út a túlsó partra Tüzet okozott a «ondatlanság Karácsond és Hort községek között eddig ismeretlen körülmények miatt lángra gyulladt két szalmakazal és elégett. A tűz több mint tizenhétezer forintos kárt okozott. A vizsgálat folyamatban van. Az elmúlt hét folyamán a sarudi Tiszamente Tsz területén is felcsaptak a lángok. A Pényi-dűmőben 150 mázsa szalma égett. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet gondatlanság okozta. A mezőőr atomszalmát égetett és őrizetlenül hagyta a tüzet. A kár 2700 forint. J jémísm 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye Bizottsága és s megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca a. Idefon: 12-67, 12-71. Postafiúk 23. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Kiadóhivatal, Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44 Postanők a Terjeszt!) • Magyar Posta. Előfizetési díja egy bóra 12,- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. - Indexs 29 062, - Heves megyei Nyomda Vállalat, Eg«, artdr Made« utca «, Igazgatói Marosán lómat.