Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
Néhány évvel ezelőtt ■ [UNK] viharos gyorsasággal világhírűvé vált egy könyv. Rövid idő alatt megjelent 16 nyelven. Kiadták magyarul is, s akárcsak másutt, nálunk is szenzációs sikerrel. 1965- ben már harmadik — 20 ezres — kiadását olvasta, mint emlékezünk rá, felfokozott érdeklődéssel a hazai közönség. A könyvet Fritz Baade nyugatnémet közgazdász írta, címe: Versenyfutás a 2000. évig. A professzor néhány napot Magyarországon töltött — Mi a titka ennek a rendkívüli sikernek? Magától a könyv szerzőjétől, a 74 éves Fritz Baade professzortól kérdezem ezt. — Azt hiszem, a könyv sikerének oka mindenekelőtt az, hogy korunk legfontosabb kérdéseivel foglalkozik — mondja a professzor, aki legsikeresebb könyve első kiadásának megjelenése után rövidesen nyugdíjba ment, de egyetemi katedráját s a kicli világgazdasági intézet igazgatását nem a tétlen pihenéssel cserélte el, hanem megalapította és azóta is vezeti a fejlődő országok gazdaságát kutató intézetet. — Fennmaradt az emberiség 2000-ig, megteremti-e, amire képes, a földi paradicsomot, vagy elpusztul. Nincs ember, akit ez a kérdés ne érdekelne, sőt személyesen is ne érintene. A professzor Szegeden egy napra megszakította útját, s e kis pihenő után — amelyből egy röpke fél órát mi is elvettünk — utazott is tovább Belgrádon és Szófián át Törökországba. Halkan, nyugodt tempóban beszél a professzor, mintha egy lecsendesedett életritmusú ember beszélne. Pedig erről szó sincs. A professzor élete ma is nagyon tevékeny, aktív. A legújabb könyve: „A világ harca az éhség ellen” címmel most jelent meg Nyugat-Németországban és már dolgozik a következőn. Utazik, előadásokat tart — legközelebb novemberben Moszkvában számol be kutatásairól, konferenciákat, tanácskozásokat szervez, irányít. Hogy miért? Nemcsak egyszerűen azért, hogy szaktudományának új eredményeit ismertesse. Ez nagyon fontos, de van ennél fontosabb, lényegesebb cél is. — A legfontosabb a leszerelés — mondja. 1961-ben Kielben nemzetközi közgazdász tanácskozást tartottak a leszerelésről, keleti és nyugati országokból érkezett tudósok részvételével. A konferencia előre jelezte: ha a fegyverkezési verseny továbbra is az akkori ütemben halad, az ipari fejlődés üteme világszerte törvényszerűen csökkenni fog. Azóta ez be is következett. Egyetlen országot, Japánt kivéve. — Véleménye szerint növekedtek-e azóta a leszerelés esélyei? — A szükségessége mindenesetre növekedett — feleli fanyar mosollyal. Visszatérünk kiindulásunkhoz, a világhírű könyvhöz. — Hogyan fogadták a könyvet a különböző országokban? — Ahogyan én tudom, számomra mindenütt nagyon kedvezően. Ezt a kiadások magas száma önmagában is mutatja. A könyvet sehol és senki sem támadta meg. Azt, amit én könyvemben keserű igazságnak írtam, hogy tudniillik a világ súlypontja a 2000. évben nemcsak az emberek nagyobb száma miatt, hanem a gazdasági potenciál tekintetében is a keleti világra tevődik át. (Fritz Baade professzor a keleti világ alatt a szocialista világrendszert érti), nemcsak keserűségnek, hanem úgy látszik, igazságnak is elfogadták. Mindenesetre nem támadtak. Tanulmányom tankönyv lett a nyugatnémet népfőiskolákon és szakszervezeti iskolákon. — A könyvben nincs szó megírásának időpontja miatt nem is lehetett — a szocialista országokban most kibontakozó gazdasági reformról? Mi a véleménye ezekről a változásokról? Szerintem szükségesek és helyesek. Feltétlenül alkalmasak arra, hogy tovább növeljék a szocialista országok gazdasági potenciálját, tehát arra, hogy a két rendszer versenyében erősítsék a szocialista világ esélyeit. Úgy gondolom azonban, hogy ezzel annak lényege, amit könyvemben írtam, nem változik. A professzor búcsúzásnál még megmutatja nagyhírű könyvének a különböző országokban megjelent kiadásait, s elmondja, hogy gondolkodik egy hosszabb budapesti látogatás tervén. (O. L.) Legfontosabb a leszerelés Beszélgetés Fritz Baade professzorral, a világhírű nyugatnémet közgazdásszal ^AAAAAA* ^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAA^A«^AAAAAAA/^V^A/W^AAA/W^AA/^A/O^AAAAA/V^A/SAAAAAAAA/V^A/^A/VW^AA/W^AAAAAA^^AAAAAA/^AA^^AAAAAAAAAA/SAAAAA^AAAAb<V^/WW « OKTÓBER 2-TŐL 8-10 21.30? Nőkről nőknek. 22.00: Nótacsokor. 22.25: A hét előadóművésze: Günther Rami. (Ism.) ».15: 9.10: 9.25: 16.io: 10.30 11.00: 11.30: 12.15: 18.18: 13.43: 13.58: 14.40: 15.15: 16.05 16.45: 17.20: 17.50: 18.00: 19.35: 21.05: 21.19: 22.20: 22.40: 23.00: 0.10: 10.00 10.44: 12.55: 13.10: 14.08: 14.45: 14.55: 15.15: 15.40: 15.45: 16.05: 16.10: 16.30: 16.35: 16.50: 17.00: 18.10: 18.30: 19.00: 19.35: Kb. KOSSUTH Operettrészletek. A tanári szobában. A hét előadóművésze: Günther Rami. Óvodások miss. Zenekari muzsika. Iskola rádió. Verbunkosok. Tánczenei koktél. Renata Scott © énekel. Válaszolunk hallgatóinknak. Két Bachkantáta. Puszták népe. n. rész. Rádióegyetem. Zenei tagozat. A Gyermekrádió műsora. Pol-beat. Gabos Gábor zongorázik. Van új a Nap alatt. Népzenei Mag. Világsikerek magyar előadásban. Szovjetunió — 1967. Operettdalok. Szimfonikus zene. Joszif Kobzon énekel. Korunk gondolkodói. Operarészletek. Virág énekek. PETŐFI Vonószenekarok parádéja. Puccini ciklus. A fecske. Komédia. Gazdaszemmel, ismerkedjünk a jazzmuzsikával. Kedvelt régi melódiák. Népi kalendárium — Október. Brahms: 16 kér. Vitézek egykor és ma. Zsolnay Hédi énekel. Falusi percek. Anyegin — zárójelenet. Édes anyanyelvünk. Mexikói népdalok. Rónay György versei. Tito Gobbi énekel. Angyalföldön , októberben, ötórai tea. József Attiladalok. Magyar Parnasszus. Egy szerelem három éjszakája. Részletek. Budapesti zenei hetek 1967. 21.20. Táncdalok. KOSSUTH Operarészletek. Hol történt? A Gyermekrádió műsora. Operett részi. Az én könyvtáram. Zászt—Kovács Gyula fold.: n. magyar rapsz. Iskolarádió. Brahms-dalok. Francia muzsika. Becher verseiből. Az Állami Népi Együttes műsorából. Történetek dúrban és mollban. Az MRT gyermekkórusa énekel. Az Ifjúsági Rádió műsora. Muzsika gyermekeknek. Operarészletek. Könnyűzene. Gazdasági újságíróké a szó! Rádióiskola. Tallózás a világsajtóban. Günther Ramin vezényel. őszi csúcsforgalom. Könnyűzenei híradó. A Szabó család. Néni zene. Puccini ciklus. Turandot. Buborék úr. Courteline jel. Könnyűzene. PETŐFI Suppé: Boccacio. Operett. Remenyik Zsigmond elbeszélése. A Falurádió műsora. Sibelius. II. szimfónia. Bordalok operettekből. Ifjúsági krónika. Népszerű művek — híres karmesterek. Falusi percek. Tánczenei koktél. Üzenet élő hangokon — Naey Lajos. Farkas Ferenc Asztali muzsika. .T*nos. Részletek. Az öreg hajós — és a Duna... Magyar nóták.a Bajkál tólP. *r*nl Tánc. Kozmosz. 8.22: 8.50: 9.00: 9.50: 10.10: 10.48: 11.00: 11.35: 12.15: 13.03: 13.18: 13.54: 14.14: 14.24: 14.44: 15.15: 15.53: 16.19: 16.24: 17.05: 17.20: 18.08: 18.29: 19.30: 20.00: 20.21: 23.03: 23.24: 10.00 11.07: 12.43: 13.03: 14.08: 14.30: 14.32: 14.55: 15.00: 15.45: 15.50: 16.05: 16.30: 16.50: 17. no; 1P.10: 18.35: 19.00: Hangverseny a stúdióban. 19.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 2000: Német népdalok. 21.00: Jót nevettünk! 22.00: Tánczene. KOSSUTH »■22: Beethoven: g-moll szonáta. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Magyar nóták. 9.34: Tallózás tudományos folyóiratokban. 10.10: Zenekari muzsika. n.00: Iskolarádió. 1930: A Szabó család (ism.). 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Erkel operáiból. 13.50: Magyar népmese. 14.10: Iskolai kórusok énekelnek. 14.20: Pályaválasztás. 14.35: Könnyűzene. 15.15: Rab Nóra riportja. 16.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.20: Arron Pál kórusműveiből. 16.37: Puszták népe. VII. rész. 17.20: Néni zene. 17.46: Szezon után... 18.01: Csendes Don . IX. rész. 19.30: Esti pihenő. 20.25: Földes György írása. 20.40: Tánczene. 91.20: Gondolat. 22.20: Bécsi üuer hetek 1967. 0.13: Filmzene. PETŐFI 10.00: Dne vett részt. 10.42: Részlet Zoltán Péter új regényéből. 11.00: A Német Kultúra Hete. 11.33: Kórusok népdalokat énekelnek. 11.55: Zenekari muzsika. KOSSUTH 8.22: Népi zenekarok műsorából. 9.00: Iskolarádó. 9.40: Magyar kórusmuzsika. 10.10: Tánczene. 10.55: Liszt: h-moll szonáta. 11.24: Hallasz engem szívem? 12.15: Kedvelt régi melódiák. 13.15: Törvénykönyv. 13.28: Két Bachkantáta. 14.20: Színes népi muzsika. 15.15: Puccini ciklus. Bohémélet. 17.52: A Német Kultúra Hete. 19.30: Népi zene. 20.00: Hétköznapok krónikája. Slágerrel slágerre. Beethoven népdalfeldolgozásaiból. Meditációk. Új lemezeinkből. 23.30: Könnyűzene. 0.10: Operaáriák. PETŐFI 10.00: A századforduló operáiból. 10.45: Áram a tűzsugárból. 11.00: Mezei csokor. 11.25: Zenekari muzsika. 12.10: Helene Boseid zongorázik. 13.02: Operettrészletek. 14.08: Soproni Tend! Pál cimbalmozik. 14.20: Grieg: Peer Gynt — I. szvit. 14.35: Szovjet kisegyüttesek műsorából. 14.50: Operarészletek. 15.00: Csak fiataloknak! (Ism.) 16.05 : A bécsi szimfonikus zenekar műsora. 16.24: Világirodalmi mozaik. 16.39: Mai témák, mai dalok. 16.49: Telket vennék. 16.59: Fjodor Saljapin énekel. 17.55: Könyvismertetés. 17.25: Délutáni frissítő! 18.10: Népi zene. 18.30: Puccini művészi pályája. IV. rész. 19.35: Budapesti zenei hetek . 1967. 21.35: Miért szép? 22.00: Leltároperettekből. 22.55: Vita a beatzenéről. KOSSUTH 8.22: Operettrészletek. 9.10: Emlékezés október 6-ra. 9.30: Madrigálok, toronyzenék. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvünk. 10.35: Könnyűzene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Solti György operafelv.-ből. 12.15: Tánczenei koktél. 13.08: Zenekari muzsika. 14.30: A Gyermekrádió műsora. 15.15: Üzenetek. 15.55: Operaáriák. 16.27: Népművészek mikrofon előtt. 16.37: Puszták népe. IX. rész. 17.20: Sosztakovics: IX. vonósnégyes. 17.45: Komló tegnap és ma. .18.00: Új Zenei Újság. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre! 18.45: Radnai György magyar nótákat énekel. 19.35: Az NDK nemzeti ünnepén. 22.20: Operarészletek. 23.10: Tánczene. 0.10: Éji zene. 12.01: 13.01: PETŐFI 14.08: 14.51: 15.01: 15.23: Mozartszonáták. 10.55: Népzenei Magazin. 11.50: Propartius verseiből. Barokk muzsika. Bélyeggyűjtők klubja. 13.16: Házy Erzsébet énekel. Délutáni frissítő! Aktuális belpolitikai műsor. Orosz muzsika. Szép magyar versek. * 15.33: Magyar fúvószene. 15.46: Enescu: I. román rapszódia. 16.05: Mexikói népdalok. 16.27: Horgászok ötperce. Operarészletek. Szántó Jenő műsora, ötórai tea. Családi Magazin. A Magyar Fúvósötös játszik. 19.30: Verbunkosok. 20.35: Zenekari muzsika. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Miljutyin operettjeiből. 22.20: Ismeretterjesztő előadás. (Pol.) 22.35: Verbunkosok. o KOSSUTH 8.05: A vidéki színházak programja. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Mindenki kedvére. 10.10: FúvóvSzene. 10.25: Orvosi tanácsok. 10.30: Bergen Fesztivál . 1967. 12.15: Operettrészletek. 13.03: Krúdy Gyula: Francia négyes. 13.18: Az MRT énekkara énekel. 13.30: Cigánydalok. 13.53: Néhány perc tudomány. 14.13: Hétvégi külpolitikai figyelő. 14.28: Chopin-művek. 15.15: Csak fiataloknak! 16.00: Hétvége. 17.33: A Német Kultúra Hete. 17.50: Új lemezeinkből. 19.50: 1000 frank jutalom. Rádiójáték. 20.30: Női különítmény. Zenés játék. PETŐFI 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 11.50 Arcok munka közben. Riport. 12.00: A régi muzsika kedvelőinek. 12.49: Közgadasági lapszemle. 12.59: A L’Arche együttes műsorából. 13.30: Nicola Rossi-Lemeni énekel. 14.08: Ullmann Ottó táncdalaiból. 14.18: A maradandóság városában. 14.55: Vénusz és Adonisz. 16.05: Cs. és kir. szép 16.55: napok. Orvosi tanácsok. 17.00: Új felvételeink18.10: ből. Kiváncsiak 19.00: Klubja. Könnyűzene. 19.30: Történelmi 20.30: portrék. Bach, Máté 22.56: passió. Ügetőverseny, eredmények. 6.10: 7.30: 8.10: 9.00: 23.05: 0.10: KOSSUTH Kellemes vasárnapot! Falusi életképek.. Victoria de Los Angeles énekel. Éddes anynyelvünk. 9.05: A Gyermekrádió Nemzetközi Fesztiválla. 9.41: Vasárnap délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... 12.50: Művészlemezek. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: NDK táncdalfesztivál. 14.25: Szekszárdi szüret. 16.15: Pillantás nagyvilágba. 16.35: Székely Mihály magyar nóta felvételeiből. 17.05: Csendes Dóri. X. rész. 17.55: Zenekari muzsika. 19.11: A magyar költészet százada. 19.36: Made in Hungary. .Álomhinta. Rádiódráma, Szvjatoszlav Richter zongoraestje. 22.10: A vasárnap sportja. Offenbach operettjéből. A dzsessz kedvelőinek. 20.09: 21.23: PETŐFI 7.30: 8.op «.15: 8.30: 9.00: A református egyház félórája. Csajbók Terézia énekel. Őst daszemmel. Miska bácsi lemezesládása. Operakalauz. m.oot Tánczene. 11.02: Hantrvemény Brüsszelből. sz.AT; má«ir«rádió. Fül+Örő. 15.00: Legkedvesebb verseim. FJmpndfa: Bulla Flma. fTsm.lis.fl• Magyar nóták. 15.27:•rét **ach kantáta. 16.15: N«minents királizság. Mesejáték. Pcsari Valletti 1oVK1. 17.?5: Filmzene. 18.40: verbunkosok. 19.35: Budapesti Zenei Hetek . 1967. 21.20: Földrajzi fejtörő. 21.40: Mézeskalács. tök húsz perce. 22.20: Tánczene. 22.56: Galopp verseny - eredmények. 16.58: 12.47: 13.02: 13.32: 14.08: 14.20: 14.25: 15.10: 15.30: 16.05: 16.25: 16.30: 16.50: 17.00: 17.20: 17.25: 18.10: 18.26: 19.26: 19.42: 20.30: 21.00: 21.26: 21.36: 22.00: 22.15: Gazdaszemmel. Könnyűzenei híradó. Iskolarádió. Könnyű fúvós* muzsika. Most olvastuk. Két Lisztrapszódia. Operarészleteik. Népi zene. Táncok hegedűre. Zelk Zoltán versei. Operettmuzsika. Látogatás a Fővárosi Művelődési Házban. Balettzene. Orvosi tanácsok. Délutáni frissítő. A jazz kedvelőinek. Puccini művészi pályája. V. rész. Pécsi színházbarátok. Pol-beat. Kozsibrovszki üzletet köt. Rádiójáték. Günther Ramm Bach-műveket orgonái. Európa és az integráció. A Német Kultúra Hete. Hangversenynaptár. Népi zene. 21.05. 21.45: 22.20. 22.30: ÁLLAMI MAJORSZÁMOK KOSSUTH 4.26:___Rákóczi-induló. — 4.30: Zenés műsor. __4.45: Falurádió. — 5.00: Hírek. Időjárás. — 5.30: Reggeli Krónika. — 6.00: Hírek. Időjárás. — Kb. 6.30: Hírek. Időjárás. — 7.30: Reggeli Krónika. — Kb. 7.15: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Új könyvek. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — 10.00: Hírek. Hazai lapszemle. Időjárás. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárás. — 75.00: Hírek. Időjárás. — 17.00: Hírek. Nemzetközi lapszemle. — 79.00: Esti Krónika. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.20: Sporthírek. — 24.00: Hírek. Időjárás. 4.26—7.58: Azonos a Kossuth rádió műsorával. — Kb. 6.20—6.30: Torna a 252-es és 344-es hullámhosszon. — 13.17: Vízállásjelentés. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Műsorzárás. PETŐFI 16.32: 16.50: 17.00: 18.05: 19.00: KEDD 8.06: Iskola-tv. 17.58: Hírek. 18.05: Másodállása: háziasszony. 16.15: 100 kérdés — 100 felelet. 19.00: Gyere pajtás, énekelni! 19.10: Nem kényszermegoldás. 19.20: Esti mese. 19.30: Tudományos kisfilmek. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Római gyerekek. Vígjáték. 21.45: Tv-hiradó SZERDA 16.53: Dinamo Kijev— Celtic Glasgow. Közvetítés Kijevből. 17.58: Hírek. 18.50: Kisfilm. 19.00: Sokszemköz 19.30: Eseti mese. 19.40: Parabola. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Statisztika. Dráma. 21.55: Üt a végtelenbe. 21.35: Vidám dalos fiúk. 22.20: Tv-híradó. CSÜTÖRTÖK 9.00: Iskola-tv. 10.15: Statisztika. Dráma (ism.). 11.30: Kisfilm. 17.58: Hírek. 18.05: Tudósítás a „Zöld pokol”-ból. 18.20: Telesport. 18.45: A világ térképe előtt... 19.00: Kapcsoljuk... 19.30: Esti mese. 19.40: Mai vendégünk^nku Pál, művelődésügyi miniszter. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló fiúk, halló lányok! 21.20: Francia dokumentumfilm. 21.45: Yoshio Unno hegedűi. 22.00: Tv-híradó. 22.10: Pedagógusok fóruma. PÉNTEK 8.05: Iskola-tv. 9.40: Kisfilm. 10.45: Kisfilm. 11.25: Peng a gitár. 11.55: Telesport. SZOMBAT 14.28: NDK—Magyarország ökölnívómérkőzés. 15.10: A Magyar Hirdető műsora. 16.20: Tiszta égbolt. Szovjet film. 17.00: Lőrincze Lajos műsora. 17.30: Az NDK nemzeti ünnepén. 17.50: Hírek. 17.55: Budapest— Bukarest labdarúgómérkőzés. 19.50: Cicavízió . 20.00: Tv-híradó. 20.20: Az ördögök teste. Tv-fim. 21.25: Opatlai dalfesztivál. 22.10: Tv-híradó. 22.30: Jó éjszakát felnőttek. VASÁRNAP 8.15: Zsikol-tv. 9.20: Úttörőhíradó. 9.40: Közvetítés Moszkvából. 10.10: Sakfetamfolyam. 10.35: Muzsikás láda. 12.05: Ivanhoe (ism.). 14.23: A Flinstone család (ism.). 14.50: A Magyar Hirdető műsora. 15.00: Olaszország. Kisfilm. 16.40: Csak gyerekeknek! 16.50: Kultúrpolitikai műsor. 17.50: Századunk (ism.). 18.30: Találkozás a stúdióban. 16.55: Delta. 19.30: Esti mese. 19.45: Nótaszó. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tánc a halott szerelmesekén. Arerol film. 21.50: Sporthírek. 22.00: Tv-híradó. t y BRATISLAVAI TV H 16.15: Telesport. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Dokumentumfilim. 20.00: Vörös Rózsa (tv-játék). 21.45: Hegedű- zogora szonáta. 17.20: Gyermekműsor. 17.55: Jégkorongmérkőzés. 20.10: Rejtvényműsor. 21.40: Családi posta. sz 17.00: A Dinamo Kijev —Glasgow Celtic EB labdarúgómérkőzés. 18.45: Kelet-Szlovákia életéből. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Új korszak küszöbén. 19.45: Színházi közv. és 17.20: Gyermekműsor. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Braziliai filmriport. 20.05: Vádlottak padján: a közömbösség. 21.05: Suksdn: Sztyepa (dramatizált elb.) 21.40: Szlovák népdalok. 22.15: Kulturális híradó. n.45: Tudományos filmek. 16.15: Filmriport a Magas-Tátrából. 19.00: Tv-híradó. 19.50: Vihar Ázsia fölött. 21.20: Találkozás Leonard Berrustemnnel. 22.30: Francia revűflm. szó 14.55: A Bánik Ostrava —Inter Bratislava labdarúgó-mérk. 16.50: Filmmozaik. 18.00: Úttörőhíradó. 19.00: Tv-híradó. 19.45: Az őserdők lakói, a kígyók. 20.10: Egy polgár tükörképe (tvsorozat. 22.15: Bűnügyi film. 10.30: Magazin. 12.25: Lóverseny közVi 16.00: Van otthon oroszlánja? (film). 17.15: Hemingway (dokumentumfilm). 19.00: Tv-híradó. 19.30: Férf kosárlabda EB közv. 20.50: Magazin. 21.20: Láthatatlan háború. REVÍZIÓ 2011. f»^eAAAAAA/W\AiA/WW^AeAAA/WVW\AnAetAAAAAAAAAAnAAAAAA^AAA/VA^^SAnAAy^AAAAAAAAAetA^^AA/V^^^AAAAAAA^AAAAAAAAA^^^AAAAAAAAAAA^^AóAAA/^A^AA^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAnAAnA^AAAAAAA/NAe !0Í^\V> REVÍZIÓ 1997.