Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-16 / 89. szám

r A MA m 1W1. április 16., péntek A Nap kél: 4.55, nyugszik: 18.34 órakor A Hold kél: 6.03, nyugszik: 7.38 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon CSONGOR nevű kedves olvasóinkat! A mai Csongor török eredetű ősmagyar név és a jelentése a török nyelvben „ vadászmadár”. Harminc évvel ezelőtt Halt meg Párizsban Émile Bemald­, k­iváló francia festőművész. Már fiatalon, szinte diákkorában a képzőművészet, s ezen belül is a festészet iránt érdeklődött. Anyagi helyzete lehető­vé tette, hogy ezt élethivatásának válassza. Émile Bemald művei szimbolikus eszmei tartalommal telí­tettek. Nemcsak festményei, hanem szobrai, faragá­sai, szőnyegei, valamint fametszetei is stilizált forma­felforgásúak. Hírnevet szerzett mint írtj is, s szer­kesztője volt a La rénovation esthéUgne című művé­szeti folyóiratnak-Időjárás: Várható időjárás óta estig: kevés nappal felhő, képződés, eső nélkül. Tovább mérséklődő északi, északkeleti szél A nappali felmelegedés kissé mér­séklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1ó—1T fok között. Kassai vasutas­küldöttség Hatvanban (Tudósítónktól)­ Ma délelőtt Hatvanba ér­­k­ezik a kassai vasutas szo­cialista brigádok küldöttsé­ge, melyet dr. Dobra László karnagy vezet. A kulturális küldöttség részt vesz a MÁV szimfonikus zenekar próba­­estjén, s a találkozón előké­szítik a május 23-i hatvani közös fellépésüket, amelyen Kassáról 40 fős vegyes ének­kar szerepel majd. ★ — A FÜLÖP-SZIGEIT lé­gierők egyik C—47 mintájú gépe csütörtökön a bajai lé­gi támaszpont közelében lezu­hant,­ s a gépen tartózkodó harminc ember közül csak hárman élték túl a katasztró­fát. A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismeretes. A gép, amely Manila felé in­dult, katonákat és családtag­jaikat vitte a fővárosba. ★ — NEMCSAK idegenfor­galmi szolgáltatásaink szín­vonalát emelte, hanem hasz­nos vállalkozásnak is bizo­nyult az IBUSZ autóbérlet szolgálata, az úgynevezett XX-es kocsipark létesítése. Az elmúlt évben harminchat 125-ös Fiat, 10 BMW és 35 Volkswagen autó járta XX rendszámmal az utakat. Ezt a kocsiállom­án­yt az idén to­vábbi 40 Fiat 125-össel egé­szítették ki, s hasonló jel­zésű mikrobuszok is bérel­hetők majd a Balaton-par­­ton, kisebb társaságok egyé­ni kirándulásaihoz. PT &.C1 a Sztvk Alma piros kilója 4,20—7,80 fo­rint, 2 kg-os csomagolásban 15,20 —16,40 forint, 1 kg-os csomago­lásban 8,20—8,80 forint, étkezési burgonya 2,40—3,70 forint, 2 kg-os csomagolásban 6—8,60 fo­rint, takarmányburgonya 1,50 forint, szárazbab 11—20 forint, cékla 6,80 forint, dió­héjas 11— 19 forint, dióbél 50—60 forint, fokhagyma 8—14 forint, vörös­hagyma 5,20 forint, vöröshagyma 2 kg-os csomagolásban 11,60 fo­rint, 1 kg-os csomagolásban 6 forint, dughagyma 5,50—16 forint, vöröskáposzta 5 forint, kelká­poszta 3,60 forint, fejes káposz­ta 5 forint, karaláb 5,60 forint, lencse 24 forint, mandula­héjas 18—22 forint, mandulabél 65—75 forint, mák 52 forint, gyökér 3,30—10 forint, sárgarépa 6 fo­rint, zellergumó 18 forint, tojás 1—1,30 forint, saláta 0,90—1,50 fo­rint, retek 1,30—2 forint, zöld­paprika hegyes 2,30—3, paraj tisz­tított kilója 6,50 forint, sóska ki­lója 7,50 forint, zöldhagyma csomója 1,50—2 forint. t Bővülő üzlethálózat Mátraderecskén A község idegenforgalmá­nak, különösen a strandfürdő látogatottságának emelkedése egyre nagyobb feladatot ad a szövetkezeti üzletek, vendég­látó egységek dolgozóinak. Az igények kielégítésére ez évben tovább fejlesztik a boltokat. Megvásárolták a ré­gi mozihelységet, amelyben vegyesboltot és büfét létesí­tettek, teljesítve ezzel a köz­ségnek e részén lakók régi kérését is. A két üzletet rö­videsen megnyitják. A büfé megnyitásával rö­vid időre bezárják a község központjában levő italboltot, amelyet zenés kisvendéglővé alakítanak át. Felújítják a ruházati boltot is és foko­zott áruellátást biztosítanak a fürdőző vendégek számára. Az építkezésekre és a kor­szerűsítésekre több mint 300 ezer forintot fordítanak. A vendéglőt még a fürdőidény előtt megnyitják. Sz. Fiatal választók találkozója Egerben A Hazafias Népfront He­ves megyei Bizottsága, a KISZ egri városi bizottsága, valamint a megyei művelő­dési központ rendezésében ma délután az első választók találkozójára kerül sor Eger­ben. Az esemény programja szí­nesnek, változatosnak ígérke­zik. Először Választás — 1971. címmel Szepesi György, a Magyar Rádió főmunka­társa szól a fiatalokhoz a közelgő szavazásról, napjaink aktuális kérdéseiről, közös terveinkről. A továbbiakban Itthon vagyok címmel film­­bemutatóra kerül sor. A rö­­vidfil­mek hazánk valamen­­­nyi szép, természeti, és tör­tértel­mi kincsekkel bővelke­dő táját mutatják be. A mű­velődési központ egy másik helyiségében ebben az idő­ben vetélkedőt, játékot lát­hatnak az érdeklődők, s iz­gulhatnak végig a verseny­zők. A közéletünk kérdései­vel foglalkozó, fordulatos összeállítású vetélkedő sok hasznos tudnivalóval ismer­teti meg a fiatalokat. Ezt ajándékműsor követi, amely a Zsákbamacska címet vise­li, s bizonyára kellemes meg­lepetést hoz a műsor közre­működőinek, érdeklődőinek. Az első választók találko­zója stílszerűen a választók báljával ért véget. Hárommillió forint rongálás a MÁV-nál Több mint hárommillió forint értékű alkatrészt sze­reltek le és vittek el 1970-­­ ben a személyvonatok­­ ron­­gálói — a MÁV-nál most el­készült kimutatás szerint. Többek között csaknem 3000 fogast csavaroztak ki, 9854 ablaküveget vertek be, 1700 villanykapcsolót tulaj­donítottak el. Akad olyan fülke is, ahol az ülések „Váltak kámforrá”. Az óriási károkhoz képest kevés a tettenértek száma. A múlt évben 15 személyt büntettek meg, volt köztük olyan, aki villanyszerelő- és rádióműszerész rokonainak „szállította” a személyvona­tokból eltulajdonított diódá­kat, tranzisztorokat, s laká­sán 130 000 forint értékű, vasúti kocsikból származó alkatrészt és műszert talál­tak. Tragikus eset is tör­tént: életével fizetett felelőt­lenségéért az a budapesti gimnazista, aki a villamos­­fűtés kapcsolóját akarta le­szerelni. A szigorú bünteté­sek azonban eddig nem tud­ták elejét venni a kocsifosz­togatásnak. Most viszont a kriminalisztika korszerű módszereit felhasználva olyan műszaki eljárást dol­goztak ki, amely nagymér­tékben megkönnyíti a tette­sek leleplezését. (MTI) Napirenden •­ A mérnökgeológiai feltárások Ülést tartott az egri városi tanács végrehajtó bizottsága Csütörtökön délelőtt Egerben, Boris László elnökle­tével ülést tartott az egri városi tanács végrehajtó bi­zottsága. Az ülésen részt vett Tűzkő Alajos, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának megbí­zott vezetője, valamint a Központi Földtani Hivatal és a Budapesti Műszaki Egyetem ásványföldtani tanszékének képviselői is. Elsőként Borics László, a végrehajtó bizottság meg­bízott elnöke tett jelentést, a lejárt határidejű vb-hatá­­rozatok végrehajtásától, majd Zámbori Ferenc, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője terjesz­tett­ elő beszámolót Eger város mérnökgeológiai feltárá­sáról (E témára egy későbbi lapszámunkban­ részletesen visszatérünk.) Védekezésre nincs szükség Csütörtök reggel mínusz 0,6 fokot mértek Egerben Az április eleji enyhe, ta­­vaszias időjárást most, a hó­nap közepén váratlanul hi­deg napok váltották fel. Az országba „betörő” sarkvidéki hideg­hullám megyénkbe is eljutott és különösen csütör­tök hajnalban éreztette hatá­sát A meteorológiai mérő­műszerek talaj menti fagyo­kat jeleztek. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egri telepén dr. I’só Andor tudományos kutató csütörtökön reggel mí­nusz 0,6 fokot mért, a szer­da reggeli plusz két fokkal szemben. A talaj tehát to­vábbra sem tud kellőképpen felmelegedni, ami meggyor­sítaná a gyümölcsfák rügy­­fakadását. Mint a tudomá­nyos kutató elmondta, lassú a lombosodás és a rügyek kibontakozása az egri bor­vidék szőlőiben is. Különö­sebb károsodás az észlelt fa­gyok hatására nem tapasz­talható sem a gyümölcsösök­ben, sem pedig a szőlőkben, s pillanatnyilag különösebb védekezésekre nincs szükség. Dr. I’só Andor arról is tá­jékoztatott, hogy a baromé­ter skálája emelkedik, ami­ből arra­ lehet következtetni, hogy a hét végére várhatóan megszűnnek az éjszakai fa­gyok és ismét az évszaknak megfelelően, enyhe lesz az időjárás. Ehetetlen csokitorta... Mikor friss egy torta szélén Meddig eladható? E kérdések foglalkoztatnak, amióta pöröllyel kellett szétvernem­ az egri „Bank-presszóból" hazavitt cso­­kitortát. Az ehetetlen, élvezhe­tetlen csemegével hiába rugtat­­tam vissza a tetthelyre, csere [UNK] esetleg visszajáró forintok re­ményében, ott unott közöny fo­gadott. — Ránézésre hogyan állapít­sam én meg, hogy száraz-e a sütemény, amit kiadok? — ér­velt a pult mögötti hölgy, majd sürgősen hátat fordított, ezzel is tudomásomra hozva, hogy le is út, fel is út. A megyei tanács kereskedelmi osztályától kértem felvilágosí­tást, mi a véleményük az eladó magatartásáról„ Természetesen azt válaszolták, hogy szabályel­lenesen járt el. Ránézésre való­ban nehéz megkülönböztetni az egynapos tortát az egyhónapos­tól, az eladónak azonban köte­lessége tudni, mit tart az üzle­tében, s mennyi idő óta. Ha a­­ szavatosság lejárt, vissza kell küldenie oda, ahol azt gyár­tották. Az eladó és a vevők ér­dekében . • . (m. gy.) Járási könyvtár munkáját értékelték Füzesabonyban (Császár István tudósí­tónktól.) Füzesabonyban csütörtö­kön délután ülésezett a nagyközségi tanács végre­hajtó bizottsága, amely ez­úttal a járási könyvtár he­lyi tevékenységének érté­kelését tűzte napirendre Gaál Sándor igazgató be­számolója alapján. A járá­si könyvtár Füzesabonyban egy 150 négyzetméteres alapterületű központi intéz­ményben, egy fiókkönyvtár­ban és két könyvkölcsönző állomáson elégíti ki az ol­vasók igényeit. A könyvállomány ará­nya, szerkezete az irányel­veknek, az érdeklődésnek megfele, ám a szűkös anyagi lehetőségek kedve­zőtlenül befolyásolják a to­vábbi fejlődést. Éppen emiatt okoz gondot a 14 éven aluli fiatalok megfe­lelő irodai orrúnál való el­látása. A központi intézmény he­ti 32 órát tart­ nyitva. A könyvállomány a múlt év­ben 1255 kötettel gyarapo­dott. Ezt­ jelenleg 72 előfi­zetett folyóirat­­ és hírlap egészíti ki. Növekedést mutat a politikai-társadalomtudo­mányi művek aránya is. A község lakosságának 21 szá­zaléka — 14611 fő — könyv­tári olvasó. Érdemes meg­említeni, hogy egyre több 18 éven aluli fiatal látogatja a könyvtárat. A járási könyvtár fenn­tartásának gondjait a közel­jövőben a községi tanács ve­szi át. A további fejlődés megköveteli a könyvtári in­tézmény korszerűsítését, megfelelő körülmények kö­zött történő üzemeltetését. Az intézmény a jövőben középfokú szolgáltatásokat biztosító körzeti könyvtár lesz. A községi tanács vég­rehajtó bizottsága több ha­tározatot hozott e fontos közművelődési intézmény munkájának, működési felté­teleinek továbbfejlesztése ér­dekében. Bíborosi hintó a parádi hintómúzeumban szakemberei helyreállítják Vaszari Kolos bíboros hercegprímás múlt századi hintóját. A fekete, meggypiros és kék színekkel variált, gazdagon aranyozott, rézveretes hintó az idén megnyíló parádi hintómúzeum egyik dísze lesz. (MTI fotó : Fényes Tamás) Fogadónap a megyei tanácson Ma délelőtt 9—12 óra kö­zött dr. Pápay Gyula, a He­ves megyei Tanács V. B. tit­kára tart fogadónapot hiva­tali helyiségében. A NEW YORK ÁLLAM rend­őrsége izgalmas hajszában mentett meg egy 15 éves fi­út, aki egy jégtábla hátán ve­szedelmesen közeledett a Niagara-vízeséshez. Ronald van Hor-t mintegy 12 kilo­méterrel a vízesés előtt szedte le a jégtáblára­ egy rendőrmotoros, s eközben az 51 éves Albert B. Olson fo­tóriporter, aki a partról fény­képezte a mentési műveletet, összeesett és feltehetőleg szív­roham következtében meg­halt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja - Főszerkesztő: PAPP JÁNOS - Kiadta • Heves megyei t­apmadr vallatav Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Eger Beloiannisz u S <Pt . 23.1 Telefon: 12-68.. 12-73.. 20-29 . 24-4« Gyöngyös: 16-97 tek­eszti a Magyar Posta. Előfizetést­ől­ egy hótéi­a»,— FU Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél index 20­0­3. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 1 után _ igájától SOfcYMOS JOZSflC

Next