Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 84. (83.) szám

Hiszékenység és Napilapjaink immár állan­dó rovatként ismétlődő bűn­ügyi híradásaiban sorra­­rendre feltűnnek voltakép­pen elképesztő, s csak a bíró­sági ítélettel hitelesítve hihe­tő esetek. Már az arcizmunk sem rándul afféle hírek ol­vastán, hogy a főmérnök há­lás köszönettel nyúlja át har­mincezer forintos takarékbe­tétkönyvét az ajtaján ilyen­olyan mesével csengető szél­hámosnak.­­ Mindez — mondhatnék —, Végeredményben kriminalisz­tikai tömegfelvilágosítás kérdése, ha nem bukkanná­nak elő az említett históriák ikertörténetei — szintén tu­catjával —, az állami, vál­lalati, szövetkezeti gazdálko­dás szférájában is. Szinte vá­logatás nélkül említhetnénk eseteket, amelyek az előbbi­eknél nem kevésbé hihetet­lennek tűnnek, pénzkezelői munkakörbe állítani sikkasz­tásért többszörösen elítélt bűnözőt; tsz-melléküzem ve­zetését bízni az ugyanilyen tevékenységgel egyszer már balatoni villát szerzett, s at­tól bírói ítélettel megfosztott „kiváló” szakemberre, válla­lati vezetői székbe ültetni azt a hétpróbás fiút, aki a be­lépéskor a szavát adta, hogy ő villamosmérnök, s csupán évek múlva derül ki a „fél­reértés”, miszerint cipőfelső­­r­ész-készítő, stb. A gyakran kóros hiszé­kenység azonban nemcsak ilyen látványos és végül bűn­ügyi tudósításokban összege­­ződő eseteket produkál; sze­rényebb változatai sokkal tömegesebbek és talán ta­nulságosabbak is. Ismeretes, hogy mennyi baj van nálunk — úgyszól­ván minden szinten — az ellenőrzéssel. De talán nem árt a laza ellenőrzés okai között egy általánosabb, tár­sadalmilag különösen fon­tos összefüggésre rámutatni. Köztudomású, hogy az úgy­nevezett jogi szabályozás, az indokoltnál több paragrafus — bástya, voltaképpen ked­vező terep azok számára, akik a paragrafusok között bujikálni akarnak. Ezt az ál­talános igazságot a köznapi élet sok ténye igazolja ma is, de még több bizonyítot­ta —, elsősorban a gazdál­kodás szférájában — három évvel ezelőtt zárult gazda­ságirányítási körülmények közepette. A minden rész­letre kiterjedő előírások; az az irányítási módszer, amely­ben a milliárdos értékkel gazdálkodó vállalati igazga­tó jelentéktelen részletkér­désekben is csak a központi szabályozás szinte ellenőriz­hetetlenné vált milliónyi elő­írásai szerint cselekedhetett, valójában ingerelt, néha pe­dig kényszerített e szabá­lyok átlépésére. A mai körülmények tenné- bizalom szeresen már alapjaiban má­sok, különösképpen az új gazdaságirányítás teremtett módosult terepet a szabályo­zás és az ellenőrzés számá­ra. Az a tény, hogy a köz­pont, tehát az ágazati és a funkcionális minisztérium nem foglalkozik többé a részletekkel, lehetővé teszi egyszersmind, hogy ellenőr­zésük reflektorának fénycsó­vája a legfontosabbra, a ten­denciákra, a folyamatokra irányuljon. Másfelől pedig a vállalatoknak, a szövetkeze­teknek immár saját, anya­giakban kifejezhető érdekük, hogy házon belül is érdem­ben, hatékonyan építsék ki ellenőrzési rendszerüket. Mindez pedig végered­ményben arra az etikai alap­elvre épül, amit — kiindu­lópontként és elsősorban —, a bizalom jellemez. Nem árt tehát még egyszer tisztáz­nunk, hogy a hiszékenység vámszedői elleni társadalmi védekezés korántsem azonos a bizalmatlansággal; ellen­kezőleg, az utóbbi, ami túl­szabályozásban ölthet testet, éppen hogy kedvező közeget teremt ügyeskedések, vissza­élések, gyakran pedig bűn­­cselekmények elkövetéséhez. Az általános és elsődleges bizalom ad igazi társadalmi alapot a védekezésre azok ellen, akikel szemben jogos­­ és nélkülözhetetlen a bizal­­­­matlanság! T. A. I Autó és paradicsom — Igaz, hogy ötven aszc­­zony kilépett a termelőszö­vetkezetből? — Nem teljesen. Most öt­­venhat lépett ki — Miért? Erre a kérdésre már nem kapásból kapom a választ. — A­miért, az már bo­nyolultabb kérdés — mond­ja Lukács Sándor, a kará­­csondi termelőszövetkezet­et­— Három évvel ezelőtt ti­zenhét női munkacsapat dol­gozott a termelőszövetke­zetben, száznyolcvan dolgo­sával, jelenleg nyolcvanöt női dolgozónk van a nö­vénytermesztésben. Megfele­ződött a létszám. — Kevés a pénz, rosszul keresnek? — Azt nem mondhatom, hiszen egy tízórás munka­napra eső átlagjövedelem nyolcvan forint volt a női dolgozóknál. — A férfiaknál több? — Egy tízórás munkanap­ra eső átlagos jövedelmük 94 forint. De férfiak kö­zül kerülnek ki a traktoro­sok, szerelők, egyszóval a szakmunkások. Ezért keres­nek jobban. — Tehát nem a pénz int­ett mentek el. — Ezt azért nem monda­nám. Az anyagi érdekelt­ség szerepe, hogy finoman fogalmazzak, nem elhanya­golható. Érdekes felmérést készítettem tavaly a terme­lőszövetkezetben. Azt vizs­gáltam, hogy hány olyan termelőszövetkezeti tag van, aki megélhetését kizárólag a termelőszövetkezetben vég­zett munkából biztosítja, te­hát nincs a családban olyan tag, aki az iparban dolgo­zik. Mit gondol, az ötszáz­hatvan tag közül mennyi akad ilyen? — Nem tudom. — Harmincnégy. Ez azt jelenti, hogy harmincnégy tagra lehet állandóan számí­tani, harmincnégy kötődik minden szállal a termelő­szövetkezethez, a többi már csak fél lábbal van a mező­­gazdaságban. Ahogy a csa­ládban az iparból áramló kereset aránya emelkedik, úgy lesz egyre kevésbé fon­tos a termelőszövetkezetben dolgozó tag keresete, mun­kája. Ezért fontos, hogy a tsz jól fizessen a tagjai­nak. Ha jól keres a tsz-tag, a család besegít a munká­jába, ideiglenesen, de le­het, hogy tartósan munka­erőt hoz a jól fizetett tag a gazdagéinak. — Milyen volt az idei zár­számadás? — Kilenc forinttal csök­kent az egy munkanapra r­r­fizetett összeg. Az nem sok, a rendkívül rossz körülmé­nyekhez viszonyítva. De így is kiléptek jó néhányan. — Csak nők? — Egy traktoros már je­lentkezett, hogy el akar menni. Vagy a vasúthoz, vagy Visontára, nem tudom. — Mit mondott, miért? — Nem kell azt monda­ni, tudom én nagyon jól. A traktorosok néha napokig nem tudnak dolgozni, mert esik az eső, vizes a talaj, utána aztán jönnek a tizen­hat órás munkanapok, túl­órapótlék nincs, tizenhat órán keresztül rázza a trak­tor, fújja a szél, nincs szom­bat délután, nincs vasárnap. Kérem, egyet szögezzünk le. Öntudatból senki nem tud megélni, és senki nem vál­lal önként nehezebb körül­ményeket. Vagy biztosítunk normális körülményeket, nyolcórás munkaidővel, ké­nyelmes gépekkel, vagy nem lesz, aki életpályának vá­lassza akár a traktoros pá­lyát is. Legfeljebb átmene­ti ideig jó kereseti forrást lát benne. Jelenleg azonban a termelőszövetkezetek jö­vedelemelvonási módját sem látom teljesen megnyugta­tónak. Úgy tűnik, nem veszi kellően figyelembe, hogy a termelőszövetkezetek mun­kaerőgondokkal küzdenek, és nehéz, egyre nehezebb megtartaniuk a gazdaságok­nak a munkaerőt. — Magyarországon még mindig aránytalanul magas a mezőgazdaságban dolgozók száma? — Ne hasonlítgassuk össze magunkat olyan országok­kal, amelyek más helyzet­ben vannak, mint mi. Azt hiszem, Angliában három százalék körül mozog a me­zőgazdasági dolgozók ará­nya. Az Anglia. Nekünk mások az időjárásbeli, ter­­meléstechnológiai adottsá­gaink, más fázisban já­runk mint ők, más az egész termelésszerkezetünk. Ne­künk igenis szükség van a jelenlegi körülmények kö­zött a nagyobb létszámú munkaerőre. Kiélezettnek és tűhegyen táncolónak látom a munkaerőhelyzetet. Cím­szavakat sorolok: Cukorré­pa-probléma, burgonyagond, zöldségterület-csökkenés. A probléma gyökere azonos, nem lehet tökéletesen gé­pesíteni, az élő munkaerő kevés. Én nagyon örülök az iparban mutatkozó erőteljes fellendülésnek, csak egy groteszk gondolat foglalkoz­tat. Mi lesz akkor, ha autó­val állunk sorba, paradi­csomért, vagy paprikáért? Szigetig András Örömmel olvastam, hogy sátrakat expor­tálunk Ausztráliába, Angliába, Svédországba, sőt még Kanadába is. Örömöm annak a ténynek szólt, hogyha nem is éppen rövid idő után, de szerte a világon felismerték, hogy sátorhoz értő nép vagyunk. Illetőleg voltunk. A sátorlakó nomád magyar nép, amely a sátortervezés, -szervezés, -építés és belső térkiképzés minden csínját-bínját egy­kor oly annyira tudta, rövid egy ezredév után sátraival betört a nemzetközi piacra. A jó bornak nem kell cégér, a jó sátor­nak is csak legfeljebb időre van szüksége, — jó időre, ahhoz, hogy eljusson hazánkból a még oly távoli országokba is. Meg vagyok győződve arról, hogy nem kelletik újabb ezer esztendő, legfeljebb öt­száz ha kell ahhoz, hogy a magyar társassát­rak, akarom mondani, társasházak is ex­portra induljanak kies magyar hazámból. Ennyi időt pedig még egy szerény vezért sá­torban, valamin ülve is kibír az ember. (­ő) Elnök elnök után Á derűlátó, új vezetőség nem hisz a csodákban a gyöngyösi Kékes Ktsz-ben Átlag két évenként vá­lasztottak új elnököt a gyön­gyösi Kékes Ktsz-ben. És minden alkalommal abban reménykedett a tagság, hogy gyökeres változás következik majd be. Éppen úgy, mint most legutóbb, néhány héttel ezelőtt Az egyik: a béralap túllépése Füleki László már ezelőtt is tagja volt a vezetőségnek, tehát mint elnök nem az is­meretlenségből bukkant elő. Bizonyos tapasztalatokat gyűjthetett eddigi választott funkciójában is. Amikor a tavalyi év jellemző körülmé­nyeiről kérdezgetem, sorolja az adatokat. Köztük a jelen­tős mértékű bértúllépés hívja fel a figyelmet. Ennek a magyarázata is megvan. A korcsolyacipőről van szó. Ne bonyolódjunk bele a részletekbe, eléged­jünk meg azzal, hogy a ter­melést nem sikerült úgy fej­leszteniük, ahogy szerették volna, a sok túlórázás így keletkezett, az pedig vitte a a bért. Igyekeztek ugyan újabb gépekkel a termelékenységet fokozni, de a megrendelt gé­pek egyfelől késve érkeztek meg, másfelől viszont a bé­reket nem igazították a gé­pek teljesítményéhez. Pedig műszakonként a termelés a korábbi mérték felével nőtt meg. A szervezési hiányosságok és a négy hónapig tartó év végi hajrá megdézsmálta a forintot. A másik: a szubvenció A ktsz legfontosabb része az exportra gyártó cipősza­lag. Nincs is bajuk a meg­rendeléssel, hiszen tavaly is kilencezer párral növelte a megrendelést a külföldi part­ner. A mostani igénye is több mint tízezer párral haladja meg a ktsz saját erejét. Va­lahonnan tehát segítséget kell szerezniük. A bajt­ inkább a szubven­ció csökkentése okozza. Már tavaly kevesebb volt a térí­tés, az így keletkezett kü­lönbséget pedig nem tudták pótolni. Most másként ké­szültek fel Új anyagot ku­tattak elő, amit bemutattak a megrendelőnek is. Miután megkapták a partner hozzá­járulását, az új anyagot hasz­nálják, így sikerül csökken­teni a költségeket és a szub­venció alacsonyabb mérté­két korrigálni. A jelenlegi bizakodásuk tehát nem alap­talan. De hát, nem minden a technikai felkészültség. No és az emberek ? Mint mindenütt, a Kékes Ktsz-ben is az ember a leg­fontosabb tényező. Az elnök bizakodó. Bátran mondja: maga mellett érzi a tagság, a vezetőség támogatását, fő­ként pedig a pártszervezet segítőkészségét. Enélkül nem megy, az biz­tos. De a vezetőségválasztás alkalmával a szavazatok nem valami elsöprő győzelmet fe­jeztek ki. Nem vitatkozik Füleki László. Csak ismétli előbbi álláspontját: neki a józan többség támogatására van szüksége. A józanság most a közügyekben mutat­kozó magatartást jelöli. Mert akad néhány olyan személy is, aki egy kis szál­kával a lelkében figyeli az ismétlődő nekirugaszkodáso­kat és elégtételnek tekinti, ha egy újabb kátyút nem si­kerül kikerülni. Ellendruk­ker­ek lennének? Nem a kife­jezés a fontos. Emberileg még érthető is a „kibicelé­sük”. De egy ilyen hátrány megnehezíti minden új veze­tőség és elnök munkáját. Hi­szen a tagság demoralizálá­­sát segíti elő, ha nincs is ilyen szándéka senkinek. Mégis megoldható Elment egy nagy csomó pénz olyan külföldi utakra, amelyeknek a célja ugyan a szövetkezet gazdálkodásának a serkentése lett volna, de semmi sikert nem hoztak. Sok embernek joggal nem tetszett a közpénzen tett utazás. Az sem tetszett, amikor valaki kijelentette: a külföl­di gép megszerzését csak úgy lehet meggyorsítani, ha az egyik kereskedelmi cég intéz­kedésre jogosult alkalma­zottjának háromezer forintos célprémiumot ajánlanak fel. A gép megérkezett plusz há­romezer forint nélkül is. Vitatkoznak már évek óta azon is, melyik részleg rá­fizetéses, melyik tartja el a másikat. A mostani elnök úgy véli, egyik részlegnek sem kellene törvényszerűen hiánnyal zárnia, ha a veze­tője, munkásgárdája jobban végezné a feladatát. Szóval: nem valamiféle „átok” sújtja a ktsz-t. A megoldást a tag­ság hordozza magában. Nem bátorság kérdése Megkérdeztem Fülep Lászlótól, hogy ilyen körül­mények között volt bátorsá­ga az elnöki tisztséget vál­lalni. Szerényen válaszolta: ez nem bátorság kérdése. Húsz éve tagja a ktsz-nek, az utóbbi időkben a vezető­ségbe is beválasztották, tehát ismeri az embereket. Tudja jól, hogy eddig a személyes­kedés volt a legfőbb rossz a kisz életében, de hát ennek is vége kell, hogy szakadjon egyszer. A sok „őrségváltás” után az érintettek egy része már belenyugodott a válto­zásba. A többség nyugalmat, munkát akar. Eszembe jut a közmondás, amely szerint az okos ember a más kárán tanul. Húsz év elegendő tanulási időt adha­tott Füleki Lászlónak. Már csak ezért is várható, hogy az elnöki posztra való állítá­sával megszakad egy nem egészen dicsőséges sorozat, és végre a közösség megelége­désére és hasznára tevékeny­kedik az új elnök. A tagság­gal összefogva: G. Molnár Ferenc Több munkalehetőség a nőknek az építésügyi ágazatban Az Építésügyi és Város­­fejlesztési Minisztérium szé­les körű felmérést készített az építésügyi ágazatban fog­lalkoztatott nők gazdasági és szociális helyzetéről. A té­ma mintegy 60 000 asszonyt érint, bár az építőipari dol­gozóknak mindössze 12,2 szá­zaléka nő. Ezen belül há­romszor annyian dolgoznak alkalmazotti beosztásban, mint fizikai munkásként. Vi­szont az építőanyagipari dol­gozóknak majdnem 40 szá­zaléka nő, s közöttük három­szor annyi a munkás, mint az alkalmazott. A házgyári hálózat üze­meiben létrehozott kedve­zőbb, állandóbb feltételek több munkalehetőséget te­remtettek a nőknek. Ennek eredményeként egy év alatt 16,8 százalékkal emelkedett a munkásként dolgozó nők száma. Miután az építőipar férfi munkaerőforrása már lényegében kimerült, a ne­gyedik ötéves tervben külö­nösen sürgető népgazdasági követelmény, hogy kedvező munkakörülmények megte­remtésével tegyék lehetővé a vállalatok a nők nagyobb arányú foglalkoztatását. En­nek leghatékonyabb mód­­ezlere a gépesítés, a műszaki fejlesztés és a könnyűszer­kezetes építésmódok terjesz­tése. Fontos feladat a nők szakmai képzettségének nö­velése, amely egyúttal mó­dot nyújt keresetük emelésé­re is. Sok még a tennivaló a ker­eseti „egyenjogúság” ér­vényesítésében is. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium a vizs­gálat alapján irányelveket dolgozott ki az építő- és építőanyag-iparban dolgozó nők gazdasági és szociális helyzetének javítására és foglalkoztatásuk kiterjeszté­sére. Az építők szakszervezeté­nek elnökségével egyeztetett irányelvek felhívják a vál­lalatok gazdasági és szak­­szervezeti vezetőit, hogy vizs­gálják felül és foglalják jegy­zékbe azokat a munkahelye­ket, amelyeket nők tölthet­nek be. Megvizsgálják a nők részmunkaidőben történő foglalkoztatásának és a — bizonyos szakmákban —, a bedolgozói rendszer beveze­tésének lehetőségeit. Gépesí­tési és műszaki fejlesztési terveket készítenek a három műszakban dolgozó nők szá­mának csökkentésére és a nők szakmai továbbképzé­sének növelésére. Tizenegy új játékfilm A legutóbb Belgrádban, Poznanban, illetve Szófiában járt filmátvételi bizottság szakemberei 11 új játékfil­met vásároltak meg a baráti országokból magyarországi forgalmazásra: a megvett filmek között három jugo­szláv, négy lengyel, illetve négy bolgár alkotás szere­pel. Az átvett jugoszláv filmek között találjuk a „Csapda a tábornoknak” című filmal­kotást. Miomir-Miki Szta­­menkovics rendező a kaland­filmek izgalmával vitte vá­szonra egy fiatal orvos koc­kázatos megbízatásának tör­ténetét. A Kreso Golik „Aki énekel, rossz ember nem le­het” című alkotása ironikus komédia, amely a kispolgári romantikát veszi célba. A harmadik jugoszláv film, a „Szomjúság”, Lengyelországban átvették a szakemberek Andrzej Waj­da „Nyírfaliget” című leg­újabb alkotását; a költői el­beszélés a szerelemről és a halálról szól. A „Szemben az igazsággal” rendezője Boh­­dan Porebe. Játsszunk heringesdit A fáma szerint először félel­metes lovasnemzet, aztán a lab­darúgásáról híres ország voltunk, később kávézókká, napjaink­ban pedig — a televízió és a MÁV jóvoltából — játékkedve­lőkké váltunk. Most ez dúl. A divat a tűz gyorsaságával ter­jed, s Egerben is felütötte fejét egy speciális szórakozás: a he­ringesül ... Ezt úgy játsszuk, — ha va­laki nem ismerné —, hogy szombaton délben szépen ki­ballagunk a vasútállomásra, megváltjuk a menetjegyünket arra a vonatra, amelyik ponto­san 13 óra 15 perckor indul Füzesabony felé. Az igazi já­ték ekkor veszi kezdetét: nem szabad szombatos munkások, na­ponta dolgozók, pihenésre vá­gyó diákok, kirándulni, kikap­csolódni indulók — ki tudná megszámolni hány százan — tü­lekednek felfelé az alig néhány álló szerelvényre. Ami­kor már mindenki az „élére állt, lehet kérdezni! Például ilyet: azért teszi ezt a MÁV, mert sok jó magyar­­ elfér kis helyen? Vagy: miért nem lehet szombaton a másik vágányon álló hosszabb szerelvényt elindí­tani, amikor alig háromnegyed­ óra múlva csak néhányan utaz­nak rajta?! Ha időközben nem kapnának választ — a kalauz is a lép­csőn utazik — várjanak türel­mesen a következő szombatig, vagy az azt követő hétvégekig. (szilvás) Mmmsm­iffe 1971. április 8., csütörtök

Next