Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

ÄillAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam, 853. szám óRA: 80 FILLÉR 1971. október 27., szerda. Helyreállították a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait Tajvan Nie­rtia elől eltávolították Magyar Idő­­ szerint: k­ed­­­­den hajnali 4.20­­ órakor Adam Malik, az ENSZ-köz­­gyűlés 26. ülésszakának el­nöke, nagy ováció közepette kihirdette: 76 szavazattal 35 ellené­ben, 17 tartózkodással a közgyűlés jóváhagyta az úgynevezett albán hatá­rozati javaslatot, amely előírja a Kínai Népköz­­társaság ENSZ-jogainak helyreállítását és a Csang Kaj-sek rezsim képviselőinek haladékta­lan eltávolítását az ENSZ összes szerveiből. Malik egyidejűleg bejelen­tette, hogy a közgyűlés dön­téséről tájékoztatják a Kí­nai Népköztársaság kormá­nyát. . Közvetlenül az albán ja­vaslatról megejtett név sze­rinti szavazás előtt Tajvan képviselője bejelentette, hogy küldöttsége a továbbiakban nem­ vesz részt az ENSZ egyetlen szervének munká­jában sem, majd a Csang Kaj-sek rezsim képviselői testületileg kivonultak az ülésteremből. Erre a kivo­nulásra csak azután került sor, miután előzőleg döntő vereséget szenvedett a Taj­van kizárását „fontos kérdés­nek” minősítő amerikai ügy­rendi javaslat. A helyi idő szerint este 7 —• magyarországi időszámítás szerint keddre virradó éjjel 1 —■ órakor befejeződött egyhetes vitát több mint 4 órán át tartó ügyrendi ma­nőverezés követte. Ennek során előbb Tunézia, majd Szaúd-Arábia terjesztett elő módosító javaslatokat az al­bán határozati javaslathoz és szavazási elsőbbséget köve­telt indítványainak. Miután Japán, Ausztrália és Új-Zé­­land az amerikai határozati javaslatok társszerzői, támo­gatásukról biztosították a tunéziai és a szaúd-arábiai kezdeményezést, nyilvánva­lóvá vált, hogy újabb idő-, feűsző amerikai manőverről tart szó,, am­elynek ’ célja , S>­­szavazási, erőviszonyok, „be­mérése”. Az albán­ javaslat támogatóinak követelésére a közgyűlés elnöke szavazásra bocsátotta a kérdést, adja­nak-e elsőbbséget a két mó­dosító indítványnak. A sza­­úd­-arábiai módosító indít­ványról a közgyűlés 56:53 arányban 19 tartózkodással, megtagadta az elsőbbséget. Az Egyesült Államok ENSZ-küldöttsége Geor­ges Bush nagykövet ve­zényletével bonyolult ügyrendi és eljárásbeli javaslatokkal próbálta kierőszakolni a végső szavazás elhalasztását, de minden kísérlete a leg­határozottabb elutasítás­ra talált. Ilyen előzmények után, zsú­folt teremben, teli sajtókar­zatok előtt, rendkívül feszült légkörben került sor helyi idő szerint este 10 órakor a döntő erőpróbáiba, a Tajvan kizárását „fontos kérdésnek" minősítő amerikai ügyrendi javaslat fölötti szavazásra. Amikor az ülésterem, vilá­gító eredményhirdető táblá­in megjelentek a következő számok: 54 igen, 59 nem, 15 tartózkodás, a küldöttek túl­nyomó többsége felállva, óriási üdvrivalgással ünne­pelte a 21 év óta tartó ame­rikai obstrukció végső tör­ténelmi jelentőségű veresé­gét. ti Thant ENSZ-főtitkár helyi idő szerint kedden éjfélkor táviratban érte­sítette a Kínai Népköz­­társaság külügyminiszté­riumát a közgyűlés dön­téséről s egyúttal, meg­küldte a vonatkozó ha­tározat­ szövegét is. MOSZKVA: A Kínai Népköztársaság ENSZ-beli­ jogainak, helyreál­lításáról érkezett hírt a szov­jet fővárosban egyértelmű­­ helyesléssel fogadták. A­ szovjet külügyminiszté­­riumhoz közelálló körökben a realitások­ politikájának si­kereként értékelik azt a tényt, hogy a Kínai Népköz­társaság jogainak, érvényre jutásával és a csangkaisekis­­ta küldötteknek a világszer­vezet valamennyi szervéből történt eltávolításaival ér­vényre jutott az ENSZ egye­temességének elve, abban­ a felfogásban, amelyet a Szov­jetunió, a szocialista orszá­gok és a világszervezet ha­tékonyságának többi hívei vallanak. PEKING: Néhány órával az­­ ENSZ- közgyűlésen, lezajlott drámai szavazás után, Csi Peng-Fej, a Kínai Népköztársaság ügy­vezető külügyminisztere k­i­­jelen­tette: tanulmányozzák annak kérdését, hogy dele­gációt küldenek New York­ba, az ENSZ székhelyére. A miniszter az iráni kö­vetség­, fogadásán nyilatko­zott, újságúlokna­k. A kínai nép és kormánya­ nevében őszinte köszönetéit mondott mindazoknak az országok­nak,­ amelyek az igazságért szálltak sokra ebben a harc­ban. A fogadásom jelem, volt Csou En-laj miniszterelnök, ő is megelégedését fejezte ki a közgyűlési­ szavazás ered­ményével k­­pcsolatban. , WASHINGTON: Az amerikai közvélemény hitetlenkedéssel vegyes meg­hökkenéssel fogadta­­ kedden reggel az Egyesült Államok, eddigi legsúlyosabb ENSZ- beli vereségének hírét Még amerikai saj­tókörök­­ben is annyira bizonyosra vették, hogy a kínai ENSZ- képvi­selet kérdésében sikerül keddre halasztani a végső erőpróbáit — kivárva Henry Kissinger, etnök­i főtanácsadó hazaérkezését második pe­kingi missziójáról —, hogy a nagy amerikai televízió­­hálózatok nem adtak közve­títést az­ ENSZ-terem­ből, s csak akkor kapcsolták rend­kívüli előadásiban az üléster­met, amikor a hírügynöksé­gek jelentették: döntő ve­reséget szenvedett a Tajvan kizárását „fontos kérdésnek” minősítő amerikai ügyrendi javaslat. A szavazatok végeredménye: 70 a KNK felvétele mellett, 35 ellene szavazott, 17-en tartózkodtak a szavazástól. Kép: Megjelennek a szavazatok az elektromos táblákon. Az el­nökségi emelvényen (balról-jobbra): U Thant, Adam Malik Indonéz külügyminiszter. A közgyűlés jelenlegi elnöke és Stavropulos főtitkár-helyettes. • (Telefoto — AP—MTI—KS) K­oszigin Kin­uilia­rkexeíi A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának és a kubai kormánynak meg­hívására kedden baráti láto­gatásra Kubába érkezett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, az SZKP Po­litikai Bizottságának tagja. A havannai repülőtéren Fidel Castro, kubai minisz­terelnök, a­ KKP KB első titkára és lelkesen ünneplő tömeg fogadta. é Országgyűlési küldöttségünk kijevi látogatása Tizenkét órás vonatút után kedden reggel Moszk­vából Kijevbe érkezett a magyar országgyűlés küldött­sége, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizott­sága tagjának, az országgyű­lés elnökének vezetésével hétfőn kezdte meg tíznapos szovjetunióbeli látogatását. Az ukrán főváros közpon­ti­ pályaudvarán Iván Lutak, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának má­sodtitkára, Jakov Kolom­ha, az Ukrán Legfelső Tanács elnökségének titkára, Mihail Bilij,­­a­ Köztársaság Legfel­ső Tanácsának elnökhelyet­tese, a kijevi egyetem rek­tora, "és más magas rangú "személyiségek fogadták a magyar delegációt. A magyar országgyűlési küldöttség látogatást tett az Ukrán KP KB székházában, ahol Pjotr Seleszt, a párt központi bizottságának első titkára, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja fo­gadta a magyar parlamenti képviselőket. Tímár Mátyás Berlinben A magyar—NDK gazdasági bizottság berlini ülésén Wolf­gang Rauc­fuss miniszterelnök-helyettes (baloldalt) üdvözli dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettest. Az ülésről kö­zös közleményt adtak ki. .(Telefoto — ZB—MTI—KS) Ünneplő tömeg a Champs Elysés-en BREZSNYEV PÁRIZSBAN Leonyid Brezsnyev ked­den délelőtt Chaban-Delmas m­inisztereln­ök kí­sé­retében­­ koszorút helyezett el a dia­dalív alatt az ismeretlen ka­tona sírján, majd­­ Marcell­ a belügyminiszter kíséretében a­ párizsi városházán tett lá­togatást. A városháza előtti téren — akárcsak előzőleg, a dia­dalív közelében és a Champs Elysées-en — hatalmas tö­meg gyűlt össze és a pári­zsiak lelkes éljenzéssel fo­gadták az SZKP­ főtitkárát és a kíséret eben levő szovjet államférfiakat. A városháza főbejáratá­nál Jean Cherioux, a pári­zsi tanács elnöke fogadta a szovjet vendégeket és a vá­rosháza dísztermébe kísér­te őket, ahol már összegyűl­tek a városi tanács tagjai és a párizsi diplomáciai kar képviselői. Jean Cherioux a városi tanács és Párizs lakossága nevében üdvözölte Leonyid Brezsnyevet és hangsúlyoz­ta, hogy a párizsiak rendkí­vül nagyra értékelik a szov­jet és a francia népet össze­kötő hagyományos barátsá­got. Leonyid Brezsnyev vála­szában megemlékezett arról a hősies magatartásról, ame­lyet­ Párizs lakói a hitlerista megszállók ellen tanúsít­a­­­tak. és. a.>. ,1941. augusztus­á­ban lezajlott fegyveres fel­kelésről, amellyel a pári­zsiak megvédték vágcjutcai­­t az­­ elpusztítástól. Leonyid Brezsnyev ezután­ hangsúlyozta: a háború óta már új nemzedék nőtt fel és­­ a m­ai­ vezetők történelmi je­­­lelőssége, hogy az új nem­­­­zedék számára biztosítsák a­­ szilárd békét, ■ biztosítsák ■ azt, hogy egész tevékenysé­­güket. a békés alkotó mun­ka, az emberi kapcsolatok­­ és a­ kölcsönös megértés fej­­­lesztésének szolgálatába ál­líthassák.­ Leonyid Brezsnyev üdvözli­ a párizsiakat a Champs-Ely­­sées-n, útban a diadalív felé. (Telefoto — AP—MTI—KS)X A közvélemény ereje Iliit igazsá­got Angela N­íh­isnek — Az ártatlanságát bizo­nyító tények ereje nem nyi­totta meg Angela Davis cel­lájának ajtaját, a fiatal kommunista filozófusnőt el­ítélték, mielőtt bíróság elé állították — hangsúlyozta a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség keddi sajtótá­jékoztatóján Alain Thérouse, a DÍVSZ új főtitkára. Ügyé­ből politikai pert fabrikál­tak, s noha erre az­ ameri­kai törvények módot adná­­­­nak, jelentős összegű óva­dék ellenében sem bocsátják szabadon, nem, mert Angela Davis élő jelképe lett az an­­tiimperialista harcnak, mert szabadságot követelt elnyo­mott testvéreinek, harcosa lett egy haladó társadalmi berendezkedés megteremté­séért vívott küzdelemnek. — Húga, Fania Davis a Demokratikus Ifjúsági Világ­­szövetség meghívására tesz európai körutat, s noha láto­gatásának mérlegét még ko­rai lenne megvonni,­ annyi már most bizonyos: Európa­­szerte annak az Amerikának a képviselőjeként üdvözöl­ték, amely elítéli az imperia­lizmust, harcol a fajgyűlö­let, a népek­ megkülönbözte­tése ellen, elismeri a nem­zetek önrendelkezési jogát. Noémi Chessman, a DIVSZ amerikai titkára be­jelentette: a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Iro­dája értesült arról, hogy Angela Davis perének újra­­­vételét november elsejére tűzte ki a kaliforniai legfel­sőbb bíróság. Nem adtak helyt a követe­léseknek, a pert San Fran­cisco helyett várhatóan is­m­é­t az Angela Davis ellen í felheccelt San Raphael-i es­küdtszék előtt tárgyalják. A ■ DIVSZ-i­roda nyilatkozatban­­ bélyegezte meg az USA re­akciós igazságszolgáltatási rendszerét. ■Fania­ Davis az újság!r >k kérdéseire­ válaszolva el­mondotta, hogy nővér,1, csaknem egy esztendeje tar­­­ják már egy szűk­ ablakiak­­i cellában, látása, egészségi ál­lapota erősen leromlott. Az a­­ veszély fenyegeti, hogy még a tárgyalás előtt meggyil­kolják, nem lehet nem ös­­­szefüggésbe hozni a közelgő tárgyalást azzal a gyilkosság­gal, amely­ augusztus 21-án történt a San Quentin-i í házban: m­egölték po­ ' ' a harcostársát, George J [UNK]­­­sont. De Angela Davis :nég él, a szabadságáért, életéért indított harcnak mind erő­sebb, mind szélesebb tábora van. A világ haladó közvé­leménye egyre csér­­sebben­­ hangoztatja köve'.'' -t:­sza­­badságot, igazságot Angela, Davisnek! . — Európai utam során meggyőződtem r­rr­a, hogy az az ügy, amelyet nővérem képvisel, ma már milliók ügye. Bízom abban, hogy a közvélemény ereje igazságot szolgáltat Angélának ~moéi "Votta Parii

Next