Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-15 / 63. szám
Harminc éve a Petőfi-szobornál Harminc évvel ezelőtt a Kommunisták Magyarország! Pártjának kezdeményezésére megalakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság, amely vállalta az 1848-as szabadságharc évfordulóján, 1942. március 15-én rendezendő antifasiszta, háborúellenes tüntetés szervezését. Március 15-én csaknem tízezer ember tüntetett a Petőfi-szobornál a háború ellen, független, szabad Magyarországot követelve. A Bajza utcai műteremben Páll ór Pál, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész a fény felé fordítja a sárgásbarna plakettet, az eredetit. E plakett nyomán készült 1942. márciusában több mint 20 ezer Petőfi-ösvény. — A harmincadik évfordulóra nagy méretben is elkészítik, s március 15-én helyezik el a Petőfi téren — mondja. Pátzay Pál maga is tagja volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Huszonnyolcadmagával — különböző pártállású és párton kívüli politikus, író és művész, közöttük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Illyés Gyula, Kállai Gyula, Somogyi Miklós, Szőnyi István — írta alá a magyar nemzethez szóló felhívást. Az immár történelemmé vált eseményekre Pátzay Pál így emlékezik: — A felhívás kibocsátása után jól haladt a március 1b-i tüntetés szervezése. Több lap is közölte a felhívást, az üzemekben — hallottam — gyűjtöttek a koszorúra. Ezekben a napokban telefonált Mihályfi Ernő: kérte, sürgősen formázzak meg egy Petőfi-plakettet, a költő fejért alatta az 1848-as évszámmal. A munkára mindössze két órám maradt, máris jelentkezett az emlékbizottság küldötte a gipszbe öntött mintáért, s vitte az éremkészítő Ludvig-céghez. A rákövetkező napokban háromszor kellett újabb rendelést adni az üzemnek, alig győzték a jelvények gyártását. A plakett fényképét több lap szintén közölte, azzal a felhívással, hogy a március 15-i tüntetésen mindenki gomblyukában legyen ott a Petőfi-jelvény. Akkoriban a Ganz-gyár mögött laktam, s reggel örömmel láttam, hogy sok munkás kabátján a jelvénnyel ment be a gyárkapun. Szeles vasárnap volt akkor, március 15-én. Az emlékbizottság tagjaival a Modern kávéházban találkoztunk, onnét kettes sorokban mentünk az Erzsébet-hídhoz, ott várakoztunk. Három óra előtt csendes, majdnem kihalt volt a tér, néhányan már kétkedve arra gondoltak, talán nem is lesznek többen, hatott az ellenpropaganda, öt koszorút vittünk, az egyiket mellettem, Bernáth Aurél tartotta kezében. A szalagon ez állt: „Petőfinek, a magyar értelmiség.” Amikor az emlékbizottság koszorúival elindultunk a szobor felé, hirtelen megelevenedtek, megmozdultak a tér körüli utcák. Rendezett sorokban áradt a tömeg a térre. Jöttek az építőmunkások, a munkások képviselői koszorúikkal, fiatalok, idősebbek. Csendben helyeztük el koszorúinkat. Közben jelszavas táblák emelkedtek a tömeg feje fölé, Kossuth- és Petőfi-arcképek. Eleinte elszórtan, aztán már kórusban zengett. ..Különbékét!” „Szabad, demokratikus Magyarországot!” „Le a háborúval!” A mostani Apáczai Csere János utcán indultunk meg a Kossuth-szobor felé. Valaki rákezdett a Kossuth-nótára, amelytől hamarosan zengett a belváros. Ekkor már mögöttünk jöttek riadóautóikkal a rendőrök, s a Lánchídnál a főkapitányságról kirohanó rendőrökkel együtt gumibottal kezdték szétszórni a tömeget. A Petőfi-jelvényről még annyit — mondja a művész —, már a kibocsátás napjaiban elhíresztelte róla a reakció, hogy az nem is Petőfit ábrázolja. Sokaktól rendőrök kobozták el, a tüntetésen mégis nagyon sok ember gomblyukában láttam. Hamarosan idézést kaptam a rendőr-főkapitányságra. Sombor Schweinitzer főkapitányhelyettes hallgatott ki. Ilyen kérdéseket tett fel: Ki adott megbízást a plakett készítésére? Mi volt vele a célom? Kit ábrázol, Lenint, vagy Petőfit? Megmutattam neki a jelvényt és egy Petőfi-képet, de még akkor sem akart hinni. Arra kért, jegyzőkönyvben is jelentsem ki, s írjam alá, hogy a kis plakett nem Lenint, hanem a költőt ábrázolja. Kijelentettem ... — Azóta már megformáztam Lenint is — mutat Pátzay Pál a Dózsa György téren felállított szobor műterembeli mására. Aztán a plakettet vizsgálja, összehúzott szemmel: — Nézze csak meg, így, ebből a szögből, alulról Lenin arcát! Nem vesz észre semmit? A plakett biztosan Petőfit ábrázolja, a szobor biztosan Lenint. Mégis, egyre gyakrabban fedezek fel azonos vonásokat a két arcon ... N. T. * 'Válaszol: AZ ILLETÉKES *XV'VXXXXVXXXXXXXVXXXXXXXVVvXXV Igazgatói figyelmeztetés — udvariatlanság miatt... Lapunk ez év február 22-i számában a Postánkból című rovatunkban Veres Elekné egri lakos tollából panaszlevelet közöltünk. Olvasónk leírta, hogy először járt szemészeti szakrendelésen, és így nem tudhatta, hogy a szemüveget kiutaló vénnyel egyenesen az Ofotértba mehet, vagy előbb még valamilyen ügyintézőhöz kell fordulnia. Ezért megkérdezte az orvosírnokot, hogy hová kell még azzal mennie, aki erre azt válaszolta, hogy „a csemegébe, asszonyom ...” Dr. Németh Ferenc rendelőintézeti igazgató főorvos válaszolt cikkünkre, amelyben leírja, hogy bár elég zsúfoltak a rendelések, hajszolt tempóban végzik a munkájukat, de ez nem jelenthet felmentést az előírt információadás kötelessége, s az elő nem írt udvariassági szabályok betartása alól. ...4,z udvariasság elmulasztása miatt — írja dr. Németh Ferenc —, Tóth Gézáné asszisztensnőt igazgatói figyelmeztetésben részesítettem, egyben figyelmeztettem minden asszisztensnőt a betegekkel szembeni udvarias és szívélyes magatartásra .. .” 1912. március 15., szerda 1848. március 15. előzményei és hatása Egerben A TÖRTÉNELMI KÉP Pollack Mihály klasszicista palotájának oszlopsora előtt az esős tavaszi égbolt alatt szavaló költővel közismert; egy nemzet szabadságszeretetének, történelmi tudatának máig talán legszilárdabb, legmegrögződött eleme. Ma már kérdéses, hogy áll-e mögötte tényszerű valóság: a költő, saját visszaemlékezése szerint, a nevezetes napon háromszor szavalt ugyan, de ott egyszer sem. A történeti tudat azonban a tényekkel szemben lényege szerint mégis valóságos képet teremtett: a költő és a Nemzeti Múzeum kertjét betöltő tömeg, a József-napi vásárra feljött parasztok, kisnemesek, vásározó kereskedők, mesteremberek és legények, napszámosok és értelmiségiek, maga a nép találkozott a legteljesebb érzelmi azonosulás jegyében a szavaló költő által megtestesített forradalmi gondolatokkal. 1848. február 24-én a párizsi nép elkergette Lajos Fülöpöt, a polgárkirályt és kikiáltották a köztársaságot. Ez a forradalmi esemény viharszerűen éreztette hatását a többi európai királyságban is, s Engels szavaival „egyszerre kirobbantotta a fenyegető vihart és meghazudtolta az öreg Ferenc állítását, amely szerint az ő és Metternich napjaira az épület még kitart.” A KOSSUTH LAJOS vezette reformellenzék nyomban felismerte a bécsi reakció szorult helyzetét. 1848. március 3-án Kossuth a polgári átalakulás liberális programját tartalmazó beszédében követelte a pozsonyi országgyűlés rendjeitől a reformellenzék javaslatainak haladéktalan elfogadását, közte a független magyar kormány kinevezését, az általános és kötelező örökváltságot, a nemesi adómentesség felszámolását, a kormányrendszer felelős minisztériummá való átalakítását. Kossuth beszéde együttérzésre talált a francia események és a parasztlázadástól félő ingadozó követek jó részében. Egerben is feszült figyelemmel követték az országgyűlés üléseit. 1848. február 10-én szerkesztett kérvényükben leszögezték: „Eger városa a földbirtokhasználati viszonyokból keletkezett végtelen peres bajai bonyolultságának tökéletes kitisztulhatását” várja a rendektől, s „a törvények szerkezetének szövegébe, az örökváltság kényszerítő rendszerének a szerződéses lakosokra is kiterjesztését.’’ Egerben március 19-én ült össze Gáhr József főbíró elnöklete alatt — miként az egykorú forrás írja — „több ezrekre menő városi nép roppant sokasága ... szabadalmas Eger városa részéről közgyűlés tartására.” Határozatot hoztak, hogy a nemzet követeléseit tartalmazó 12 pontot, valamint Petőfi Nemzeti dalát 4000 példányban nyomban ki kell nyomtatni, és azt szétosztani a nép között. A szabad sajtó foganatosítására és a cenzúra eltörlésére haladéktalanul útba indítottak Csiky Sándor vezetésével egy küldöttséget a cenzorhoz. A küldöttség azonnal felkereste Bezzegh András könyvvizsgálót, akit felszólítottak az előzetes cenzúra beszüntetésére, mondván: „a Helytartótanács március 16-i ideiglenes szabályzata szerint is a sajtó, minden megelőző cenzúra nélkül szabadon működik.” Bezzegh cenzor teljesítette a kérést, azonnal hozzáfűzte, a „nyomtatásért ezután is díjat kell fizetni, a szabad sajtó célszerű foganatosítására minden nyomtatványból a kinyomtatás után, ezután is kér egy példányt.” A Csiky vezette küldöttség még a képviselőtestületi ülés alatt visszaérkezett, így jelentésük alapján értesült a nép, hogy a líceumi nyomda munkásai serényen hozzáláttak a nemzet követeléseit tartalmazó 12 pont kinyomtatásához. Dél felé már utcára is kerültek az első példányok. Ezalatt újabb határozatokat hozott Eger magisztrátusa a nemzetőrség felállítására megbízták Csiky Sándort. Kimondták, március 25-re a város díszkivilágítását. A városházára, a líceum épülete csillagvizsgáló tornyának tetejére, valamint a középületekre kitűzték a nemzetiszínű zászlót, s kimondták: „a nemzeti szabadság jelképeként” elvárják minden egri polgártól, hogy kabátjára „nemzeti színű jegyet tűzni és viselni nem mulasztani”. Büszkén írta Csiky Sándor a Pesti Napló számára küldött tudósításában: „Egerben ma már a kétfejű sasok elrepültével, mind a katonai laktanyák, mind a sóházi és egyéb királyi épületek országunk színét és címerét viselendik...” Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc végül mégis elbukott a külső erőszak nyomására, de kivívta a Monarchiában azt, ami a polgári átalakulás szempontjából alapvető volt, a jobbágyfelszabadítást és a polgári jogegyenlőséget. Ezt az ellenforradalomból sarjadt neoabszolutizmus is elfogadta, és retrográd szűkítésekkel végrehajtotta. 1848. MÁRCIUS idusának emléke így maradt meg a dolgozó nép szívében. (Sebestyén Sándor) Szakmunkástanulók versenye A szakmunkásképző-intézetek tanulói közül az idén, a felszabadulási évforduló tiszteletére 110 ezren neveztek be a szakmai, illetve tantárgyi versenyekre. Az iskolai és a megyei versenyek befejeződtek. Az elkövetkező napokban már az országos elődöntőkre kerül sor. A Munkaügyi, a Könnyűipari és a Belkereskedelmi Minisztérium intézményeiben oktatott 49 szakmában az országos döntők a budapesti díjkiosztó ünnepséggel március 25-én fejeződnek be. A fogyasztási szövetkezetek országos tanácsához tartozó szakmák országos döntői május közepén érnek véget. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hat szakmában szervezett intézeti versenyt, ezeket április 5-ig rendezik meg. 3. — Mi újság, Sárai úr? Sárai kimért, nem barátságtalan, de nem is barátságos úriember. — A bricskát várom. Megnézem a szőlőt. — Hogy van a cukra? — mosolyog Géza. Zavarban van. — Az éjjel rosszalkodott. Pedig csak fél bar kadarkát ittam a vacsorához. — Sóhajt. — A, orvos? — Nem mondja, hogy ne igyam. Egyáltalán nem tiltja — s mintha maga is csodálkozna ezen. — Én is azt hiszem, inkább az izgalomtól van — mondja Géza, s fürkészi az öreg arcát. — Ez a sok gond .. ez a nagy gazdaság... Sárai megütődve néz az elnökre. — Csak nem akarsz nyugdíjba küldeni? Géza keresztülmegy a külső irodán — itt dolgozik a 19 éves Piroska, adminisztrátor és Pista bácsi, a hivatalsegéd. — Ha keresnek, egy óra múlva itt vagyok. Motorral kifordul a tsz•:>.r kapuján — s szembe'. ■ 1 • a hékati Integető csősszel, Andris bácsival. Lefékez. A mögöttük levő ház ablakában Selyem Zsiga felesége jelenik meg — kirázott egy rongyot s kíváncsian az ablaknál marad. — Baj van, Géza — mondja az öreg sint, hogy kapcsolja ki a motort, ne kelljen kiabálnia. A beállott csendben körülnéz, megvárja, míg egy biciklis elhajt mellettük, s halkan mondja: — Selyem Zsiga öt vékával több halat vitt el, mint amennyit a menetlevélbe beírt. Nagyon kellemetlen hír, Géza arcából kifut a vér. — Ne vacakoljon, Andris bátyám. Ez nem létezik. — Számoltam — mondja az öreg — Hátha rosszul számolta, öreg. Ahol harminc-negyven fülesről van szó, ott könnyű ám eltéveszteni. A csősz egy marok kukoricát vesz rá a zsebéből, a szivarzsebéből pedig a menetlevél másolatát. — Harmincöt véka — mutatja a papírt — látod? Ez pedig — a kukoricát odaborítja Géza markába — negyven szem. Számold meg. — Hogy?... — Géza megrázza a fejét — Nem értem. — Ugye, az egyik zsebedet teleraktam kukoricával. Aztán «mint egy vékát lemértünk a mázsán s föltettük a teherautóra, egy szem kukoricát áttettem a másik zsebembe. A végén összeszámoltam — öttel több. Géza időt akar nyerni. Csak most száll le a motorról, odébbtolja a járda felé, s megszámolja a kukoricaszemeket. Negyven. — Node — kérdezi bosszúsan —, hogy jutott ez eszébe ? — Hogy jutott eszembe. — csodálkozik az öreg. — Hát te tanácsoltad öt évvel ezelőtt. Amikor az a vitás dolog volt a Pigniczkinet- Te mondtad, hogy az egyik zsebemet rakjam meg kukoricával . .. Igen, tényleg — mondja elképedten Géza. — És azóta maga... — Azóta én minden rakományt megszámoltam... Csak eddig ugye, nem volt jelentenivalóm. — A munkások is észrevették? — Hogy vették volna észre? — csodálkozik az öreg. Ők nem számolták. Ők csak rakodtak. — Egyszer fiatalkoromban mulattunk, a Zöldkoszorúban — mondja elgondolkozva Géza. — Féldeciket ittunk. A barátaim engem bíztak meg, hogy számoljam a fogyasztást. Én minden körnél kitettem magam, elé egy szál gyufát. No, fizetésre került a sor. A főpincér négy körrel kevesebbet számolt. Tudja, hogy történhetett ez, Andris bátyám? Én tévesztettem el Amikor rendeltünk, akkor is kileltem, a gyufas sálat az asztalra s amikor kihozták, akkor is... Előfordul az ilyesmi — teszi hozzá elnézően. — Velem még soha nem fordult elő — mondja megbántottan az öreg. Géza felül a motorra, mint aká befejezte a beszélgetést. Kemény a hangja, amikor visszaszól: — Andris bátyám, ez nagyon súlyos dolog. Egy agronómust megvádolni azzal... Nézze — mondja szelídebben — a legközelebbi szállításkor kivisz valakit. Mondjuk, az öreg Pintért. És egymástól függetlenül mind a ketten számolják. Ha akkor is úgy tapasztalják... nos, akkor... — Te tudod, Géza —s mondja sértetten az öreg. Géza berúgja a motort s a kukoricát dühösen hajítja el a márkából. — Az anyja szentségit! Ifjú Zsuppán, a csősznek a fia 30 éves, bikaerős, indulatos férfi. Diszpécser volt a Vagongyárban. Niklai Géza hívta vissza a tsz-be elnökhelyettesnek, mert többször megrótták, hogy rossz a vezetőség „szociális összetétele”. Miután a tsz-irodán végighallgatta az apját, felveszi a telefont s beleszól. — Kapcsolja a megyei rendőrkapitányságot. Sürgős. Beleordít. — Persze, hogy életveszély! Mit gondol, szórakozom? ... Várok. — Visszateszi a telefont, tűnődik. — Én megértem, nem szívesen hisz el ilyesmit az agronómusáról, no de ... látatlanban az ellenkezőjét sem kellene mié! Alig ismerjük! Egyre van itt, ennyi idő ah: nem lehet egy idegent megismerni... lÉolytatjUKj í