Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
1 Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Honolulu pálmái alatt A FESTŐI HAWAII SZIGETÉN barna bőrű, virágfüzéres lányok fogadták a magas rangú vendégeket. Bólogató pálmák alatt kezdődött meg Richard Nixon amerikai elnök és Tanaka Kakuei új japán miniszterelnök csúcstalálkozója, amely korántsem ígérkezik olyan békességesnek, mint a táj. Nincs még egy esztendeje sem, hogy ugyancsak amerikai földön, akkor a kaliforniai pálmák alatt, a San Clemente-i úgynevezett nyugati Fehér Házban került sor a két ország vezetői között csúcstalálkozóra, de a felkelő nap országát akkor még Szato Eiszaku, az azóta megbukott miniszterelnök képviselte. A dilemma egyik fő tényezője éppen az, hogy Tanakának óhatatlanul le kell vonnia bizonyos következtetéseket mindabból, amibe elődje belebukott: a teljesen egyoldalú orientációból, a Washington iránti kritikátlan engedelmességből. AZÓTA RÁADÁSUL sok minden történt a világban is, a két ország viszonylatában is. Mik lesznek a fő témák Honoluluban? 1. Japán jogilag visszakapta ugyan Okinawát, de az amerikai támaszpontok jó része maradt, sőt ezek a bázisok változatlanul service- és utánpótlási lehetőséget biztosítanak a vietnami háborúban részt vevő USA-haderőnek. Emiatt napirenden vannak a tiltakozások, tüntetések. 2. Washington nem ellenez bizonyos közeledést Tokió és Peking között, de a folyamat ütemét maga akarja megszabni. Csou En-laj közvetlenül a honolului találkozó előtt küldött személyes üzenetet Tanakának egy Pekingben járt japán ifjúsági küldöttséggel, amelyben felszólítja a kormányfőt, hogy „mielőbb” látogasson Kínába. Az időzítés nem véletlen és alighanem hosszú korszak küszöbén állunk, amelyben Washington és Tokió — többek között — a kínai kapcsolatok alakításával is zsarolhatja egymást. A KÉT FÉL KÖZÜL most Tanaka helyzete tűnik könnyebbnek. Nixonnak a választási kampány miatt kerülnie kell minden látványos konfliktust, ugyanakkor ajánlatos tekintetbe vennie az amerikai üzleti élet pánikszerű aggodalmát a japán export diadalmas előretörése miatt. Ez az invázió jelentős gondokat okoz az amerikai üzleti életnek a nyugat-európai, sőt újabban a latin-amerikai piacokon. És ami ennél is több: a Nixon-féle emlékezetes importadó valamelyest lefékezte, de meg nem állította a japán gazdasági betörést magába az Egyesült Államokba. >AAAA^A^W\AAAAAAAAAAA^AAAA^NAAA,AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^VW^WVVV 157. Párizsi Vietnam-konferencia Az indokínai béke helyreállításának egyetlen akadálya az, hogy az Egyesült Államok makacsul ragaszkodik a Thieu-kormányzat hatalmon tartásához, ahhoz, hogy Dél-Vietnamra rákényszerítse az amerikai neokolonializmust — mondotta Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője csütörtökön, a párizsi Vietnamkonferencia 157. ülésén. (Xuan Thuy államminiszter, a VDK delegációjának vezetője jelenleg szabadságon van.) Keményen bírálta Nixon elnököt a Vietnam elleni terrortámadások folytatása miatt. „Semmiféle nyers erőszak sem képes megtörni a vietnami népnek az amerikai agresszió ellen vívott harcát” — hangsúlyozta a VDK küldöttségének helyettes vezetője. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője egyebek közt kijelentette: „Ha az Egyesült Államok ténylegesen azt akarná, hogy a tárgyalásokon haladást érjenek el, ennek semmi akadálya sem lenne.” Mint mondotta, az Egyesült Államok komolyan válaszolt volna a DIFK hétpontos békejavaslatára, akkor már régen helyreállt volna a béke, az amerikai csapatok tisztességben kivonulhattak volna Vietnamból, s az összes amerikai foglyok visszatérhettek volna családjukhoz. A DIFK küldöttségének vezetője emlékeztetett rá, hogy jelenleg a Délkelet-Ázsiában állomásozó amerikai légi- és haditengerészeti erők mintegy 200 ezer katonája vesz részt a Vietnam elleni terrortámadásokban. Az Egyesült Államok szárazföldi alakulatai létszámának csökkentésével egy időben példátlanul megnövelte a légi- és haditengerészeti erőinek létszámát — mondotta. „Más szavakkal ez azt jelenti — hangoztatta Binch asszony —, hogy az Egyesült Államok a háború folytatása érdekében csak másikkal váltotta fel expedíciós hadtestét”. William J. Porter, az amerikai küldöttség vezetője ismert szólamait ismételgette, mondván: „Ha a VDK és a DIFK elfogadná az amerikai javaslatokat, akkor „már ma reggel, azonnal befejeződhetne a lövöldözés, a harc Indokínában.” 4972. szeptember 1., péntek BELGRÁD: Waldheim ENSZ-főtitkár csütörtökön délután háromnapos hivatalos látogatásra megérkezett a jugoszláv fővárosba. A főtitkár Belgrádban Tito elnökkel, Bijedics miniszterelnökkel és Topovac külügyminiszterrel folytat majd megbeszéléseket. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr, a nyugatnémet kancellári hivatal államtitkára augusztus 30- án és 31-én — a két küldöttség részvételével — tanácskozott az NDK és az NSZK között megkötendő alapszerződésről és más közös érdekű kérdésekről. LONDON: Izland jegyzéket juttatott el Nagy-Britanniához és ebben, megerősítve álláspontját, közölte, hogy az ország halászati határait péntektől 12 tengeri mérföldről 50 mérföldre terjeszti ki. A jegyzék arról is szól, hogy Izland tájékoztatta a hágai nemzeti bíróságot és értésére adta, hogy nem fogadhatja el augusztus 28-i ideiglenes döntését. Az angol külügyminisztérium szóvivője nem kommentálta az izlandi jegyzéket, csupán annyit közölt, hogy gondosan tanulmányozzák azt. NOVOSZIBIRSZK: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön beszédet mondott Novoszibirszkben a terület párt- és gazdasági aktivistáinak gyűlésén. A gyűlésen megvitatták az 1972. évi népgazdasági terv teljesítéséért folyó szocialista verseny menetét. Nagy figyelmet szenteltek a betakarítás, valamint a szemestermékek állami felvásárlása kérdéseinek. NDK-finn tárgyalások A* Ftanom** képviselői Berlinben folytatják megbeszéléseiket a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Képünk: az NDK külügyminisztériumában folyik a tárgyalás. Balról a 2. Kurt Nier nagykövet, az NDK, jobbról a 2. Paul Gustafsson nagykövet a finn delegáció vezetője. (Telefoto — ZB—MTI—KS) Japán—amerikai csúcstalálkozó Honoluluban HONOLULU Magyar idő szerint csütörtökön hajnalban Honoluluba érkezett Nixon amerikai elnök, kíséretében Rogers külügyminiszterrel, Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadóval és más vezető személyiségekkel, hogy kétnapon megbeszélés-sorozatot folytasson Tanaka Kakuei japán miniszterelnökkel. Tanaka mintegy négy órával Nixon után érkezett meg a Hawaii szigetekre. Kissinger útban Honolulu felé a repülőgépen újságírókkal beszélgetve igyekezett csökkenteni a japán—amerikai ellentétek jelentőségét. Ugyanezt a problémákról látszólag tudomást sem vevő, vagy azokat jelentéktelennek tartó hangot ütötte meg Nixon megérkezése után a repülőtéren mondott rövid beszédében. A tárgyalásokon számos kérdést vitatnak meg a két ország vezetői: a japán—ki Csütörtökön kezdődött Honoluluban a kétnapos japánamerikai csúcstalálkozó. Nixon elnök az értekezletet megelőző sajtóértekezleten kijelentette: a tanácskozástól a két ország kapcsolatainak javulását várja. Kép: Nixon Honoluluban. (Telefoto — AP—MTI—KS) A biztonságos Európáért Akik akkor születtek, 33 évvel ezelőtt, ma felnőtt emberek, sőt, lassan-lassan kilépnek az ifjú korból és a jó középnemzedéknek számítanak. De csontjaikbanveleikben-idegeikben mégis őrzik, s még utódjaikba is átörökítik valamiképpen azoknak az éveknek, életük első esztendeinek jószerint inkább ösztönösen magukba szívott borzalmas emlékeit. Mert hiszen ők, a harmincasok is — nem is szólva szüleikről és nagyszüleikről — a háború nemzedékének számítanak. Ilyen messzire kísér ez a nap! 33 éve, hogy elkezdődött az emberiségnek addig legpusztítóbb, legkegyetlenebb háborúja, a második világháború. S ma, több mint három évtized után is az emlékezés nagyon aktuális és főleg rendkívül megszívlelendő tanulságokkal szolgál. A legfontosabb ezek közül feltétlenül az a mementó, hogy elméletileg — vagy talán jobb szó rá: objektíve — ez a világégés elkerülhető lett volna. Ha az akkori európai kormányokat a szovjetellenesség gyűlölete nem vakította volna el annyira, hogy Hitlerben és gyűlöletes fasiszta rendszerében is az esetleges potenciális szövetségesüket látják, hanem olyant, aki majd nekik sem kegyelmez; ha a Szovjetuniónak az emberiség és Európa iránt érzett mély felelőssége által diktált kollektív biztonsági politikáját elfogadták, megszívlelték volna; ha antifasiszta összefogásra sikerült volna tömöríteni a munkások köré a dolgozó és kisembek millióit... Igen, ha már 1939. szeptembere előtt kibontakozott volna az a nagy Hitler-ellenes világkoalíció, és népi összefogás, amely végül is széttörte a náci fenevad gerincét, akkor nem zúdult volna a világra, majd hat esztendőre, a világháború borzalma. Mindezért 1939. szeptember 1-ének máig ható, mára is legérvényesebb tanulsága: nem szabad megengedni, hogy bárhol és bármilyen álcázott vagy akár módosított formában is, még egyszer felüthesse a fejét a fasizmus. Nemcsak Európában, de sehol a világon, hiszen fertőző bacilusai mindenhová eljuttathatják a ragályt. Ezért szeptember 1-e nemcsak a világháború kitörésére emlékezés, a világégés áldozatai feletti kegyelet, hanem a fasizmus elleni nemzetközi küzdelemnek is harci napja! E küzdelemnek megvannak és megmaradtak a régi, hagyományos feladatai, formái is. Kontinensünkön és nem kevésbé a világ más tájain — olykor átfestett cégér alatt, de a lényeget tekintve a régi módon — fasiszta, félfasiszta vagy a fasizmus részétől megóvottnak egyáltalán nem mondható rendszerek országokat és népeket igáznak le és fenyegetnek halállal. A szolidaritás e rendszerek, kormányok, elnyomó és pusztító apparátusok áldozatai, megkínzottai iránt, a küzdelem visszaszorításukért — szent kötelessége mindenkinek, aki antifasisztának vallja magát! Európában mostanában — mindenesetre az utolsó években — olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy kontinensünk országai és népei ne egyszerűen a háború nélküliség állapotával legyenek kénytelenek kiegyezni, hanem a siker reményével törekedhessenek a béke és biztonság hosszú időre szóló intézményesített rendszerének megteremtésére is. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a második világháború következményét és az azt követő alapvető európai változásokat, mint megváltoztathatatlan realitásokat, elismerje minden kormány és nemzet, mindenekelőtt természetesen a Német Szövetségi Köztársaság népe és állami vezetői. S ami a dolog másik oldala: ennek a szituációnak kialakulásához oroszlánrészben járult hozzá a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista országok elvszerű, szívós, józan és rugalmas politikája, diplomáciája. Harminchárom évvel ezelőtt az az ősz a reménytelenség, a kilátástalanság sötétségét borította Európára. 1972. ősze kontinensünkön azzal biztat, hogy meghozza az európai kollektív biztonság és együttműködés rendszere előkészítő tanácskozását. Ez azonban még csak biztató lehetőség. A küzdelemnek tovább kell folynia. Mégpedig nem csupán állami, kormányzati szinteken, hanem — amint azt már kontinensünk jóra, becsületesre szövetkező emberei történelmi tapasztalataikból megtanulták — a tömegek összefogásával és mozgalmával is. Erre kötelezi az európaiakat ennek a hrminchárom évvel ezelőtti napnak emléke. . . Nemes János nai és a japán—amerikai kapcsolatok és Tajvan státusának kérdését az új kölcsönös „biztonsági” szerződés problémáit — a központban azonban a gazdasági problémák állnak majd. Bár Washington minden eszközzel megpróbálta csökkenteni a japán áruk beáramlását Amerikába, ugyanakkor rákényszeríteni Tokiót, hogy tárja szélesebbre a kapukat az amerikai export előtt, a két ország közti deficit az Egyesült Államok rovására tovább növekszik. A TASZSZ tudósítója kiemeli, hogy ezek a gazdasági ellentétek egyre inkább átterjednek a politika területére is, így például Amerika és Japán Ázsiához való viszonyára. Nixon a csúcstalálkozó idején Honoluluba fogadja Ellswort Bunkert, az Egyesült Államok saigoni nagykövetét, aki szerdán éjszaka utazott Hawaiira. A nagykövet, szerint útjának célja hivatalos konzultáció a Vietnammal kapcsolatos kérdésekről. Nixon a japán miniszterelnököt személyesen fogadta a hickami légitámaszponton. Tanaka érkezésekor mind a japán miniszterelnök, mind a japán miniszterelnök, mind az amerikai elnök hangsúlyozta a két ország együttműködésének jelentőségét. „Váltságdíjas” repülőgéprablások kudarca WASHINGTON Minden bizonnyal meggondolásra készteti majd a repülőgéprablások viszonylag újkeletű módjának híveit John Shaffernek,az amerikai szövetségi légügyi igazgatóság igazgatójának csütörtökön Washingtonban elhangzott bejelentése. A „váltságdíjas” repülőgéprablásról van szó, amely a jelek szerint nem váltotta be a vakmerő vállalkozók hozzáfűzött reményeit. Kiderült ugyanis, hogy az idén elkövetett összesen 18 rablási kísérlet tettesei vagy életüket vesztették, vagy letartóztatták őket, illetve idegen hatóságok felügyelete alatt állnak. „Amikor valaki azért vesz jegyet egy repülőgépre, hogy váltságdíjért eltérítse, tulajdonképpen a börtönbe, vagy a halottasházba vált jegyet” — mondotta John Shaffer. A ''áltságdíjas repülőgéprablások úttörője D. Cooper a múlt év november 24-n ugrott ki ejtőernyővel és hóna alatt 200 000 dollárral a gépből. Bár a földet érve halálra zúzta magát, s a pénz is eltűnt, úgy látszik, mindez nem riasztotta vissza vállalkozó szellemű követőit. A rablók öt esetben „szálltak ki” ejtőernyővel, a repülőgépből, de a földön valamennyiüket elfogták és a váltságdíj is megtérült. Egyetlen esetben veszett csak nyoma a pénznek, amikor egy Hondurasban földet ért rabló kijelentette, hogy a 303 900 dollárt Kínába küldte. Az újmódi repülőgéprablások eddigi elgondolkoztató „eredménylistája”: egy haláleset, 3 eltérítőt 45 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, tizenhárman ítéletre várnak, egy személyt pedig elmegyógyintézetbe zártak. A váltságdíjként elrabolt majdnem 11 millió dollár az említett 503 000 dollárt leszámítva megkerült.