Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-06 / 104. szám

t Jó üzlet síró Madonnákkal A „síró Madonnák” olasz specialitás — írta egyszer Ro­ger Peyrefitte francia író. Egyetlen más országban sem használják ki azonban olyan gátlástalanul a csodákba vetett hitet és a vlária-kultuszt, mint Olaszországban. Assisiben nemrégiben két férfit ítélték el, akik egyszerű vízvezetéki vizet töltöttek kis üvegekbe és csodatevő könny­ként adták el. A város szé­lén álló egyik elhagyott temp­lomban állítólag az egyik Ma­donna-szobor sírni kezdett. Hamarosan zarándokok ezrei özönlöttek isten házához és a két fiatalember rendet alapí­tott, amelyet „ad experimen­tum” még az assisi püspök is elismert. A szicíliai Siracusa város templomkerületének látogatói is mérgelődni fognak egy csúf, szürke betonépítmény láttán. Az ötvenes években volt itt egy síró Madonna. A hívők özöne azonban olyan nagy volt, hogy a kicsiny kápolna helyére óriási csarnokot épí­tettek a szobor fölé. A kön­­­n­vekkel átitatott vattacsomók kitűnő piacra leltek és még az Egyesült Államokban és Latin- Amerikában is eladták őket. A templom ma üres. A „Ma­donna del cimento” könnyei elapadtak. Rómában van egy Mária­­kép, amely a legenda szerint, 1527-ben olyan hevesen kez­dett könyezni, hogy még ma is a könnyek Madonnájának tisztelik. Amikor 1796-ban a francia csapatok elfoglalták a pápai államot, állítólag 29 Ma­donna kezdett sírni, ingatta a fejét, vagy lehunyta a sze­mét. A francia csapatokra azonban mindez nem nagy ha­tást gyakorolt. AKARSZ MÉG EGY PUSZIT?.., ^ői UiLÓUZőUláLat Lakáslopás Firenzében egy csinos gép­kocsivezetőnő elveszti ural­mát a kormány felett, előbb összetöri a kocsi orrát, majd az oldalát. Csakhamar ha­talmas tömeg állja körül a szerencsétlenül járt kocsit. Megérkezik egy rendőr, utat csinál magának és megkér­dezi a gépkocsi vezetőjét: — Mi történik itt? !— Semmi! — mondja mo­solyogva a csinos nő. — Furcsa, hogy az­ emberek azonnal összeverődnek, ha új kocsimárkával találkoz­nak! Hogy töltötted a hétvégét a víkendházadban? — Remekül!­ — Az autósztrádán haza­felé már nem volt olyan kel­lemes, igaz? — Tizenöt kilométerrel a város előtt kezdett romlani a helyzet. Akkor kezdtem negyvennel haladni. — Óránként negyven ki­lométeres sebességgel? — Nem, negyven percen­ként egy kilométeres sebes­séggel. A közismerten szerény Al­bert Einstein, a relativitás elméletéről szólva egy napon így fogalmazott: — Az az elmélet, amely­nek szerencsés vagyok nevét viselni... Vannak nők, akik nem akarnak egyszerre több fér­fit kínozni — mondta Oscar Wilde —, ezért csak egyet­len ember ellen acsarkod­­nak. Ők az úgynevezett hű­séges asszonyok. A nő olyan, mint az ár­nyékod: ha menekülsz előle, fut utánad. Ha el akarod­­ érni, menekül. (Régi thai­földi mondás). Egy Rómából vidékre köl­tözött lány levelet ír az any­jának: „.. Háromszor voltam szórakozni Giorgioval és minthogy három ruhám van, minden este mást vettem fel. Most azonban bajban vagyok, mert jövő hétre Giorgo meghívott színházba. Negyedik ruhám pedig nincs. Küldenél egy kis pénzt?” Az anya válasza: „Szerezz új fiút és kezd elölről a ruhatáradat!” — Tudod, hogy Mario és Anna kibékültek? — Igen, de nem lesz hos­­­szú életű a nyugalom. — Miért? — Mert két hét múlva lesz az esküvőjük. — Senki sem mondta még neked,­ hogy hasonlítasz Bel­­mondóra ? — Nem. — És tudod, hogy igazuk van? Novák panaszkodik: — Tegnap a tombolán nyertem egy üveg konyakot, egy kötözött sonkát és ezer darab cigarettát. Ilyen pe­­chem is csak nekem lehet... — Ezt nevezi ön pechnek? — Hát persze. Antialko­holista vagyok, vegetáriánus és nem dohányzom ... Két horgász beszélget: — A dolog úgy fest, mint­ha a halak is akkor menné­nek szabadságra, amikor mi! Két londoni cselédlány tapasztalatcserét folytat: — A legdühítőbb az, hogy reggeltől estig azt kell haj­togatnom: „Igenis, nagyságos asszony, természetesen, nagyságos asszony ...” — Én viszont azt hajtoga­tom napestig: „Nem, nagy­ságos úr, ki van zárva, nagyságos úr, semmi esetre sem ...” Kezdő fiatal író érdeklő­dik a szerkesztőnél: — Elolvasta már a novel­lát, amit beküldtem önnek? — Elolvastam. De még ak­kor, amikor ön a világon sem volt. — Pincér, esik még eső? — Bocsánat, nem az asztalom! az en Az amerikai Wisconsin állam­beli­­ Neenah városban egy üres lakóház tulajdonosa kettős zá­rakat szereltetett az ajtókra, hogy elriassza a betörőket. Mindez azonban hiábavaló volt. Egy napon négy férfi jelent meg­ egy teherautóval,, s az egész előre gyártott házat egy daru segítségével az autóra emelte, majd­ elhajtott. AAAAAAAA^WVWVWVVVVAAA/VVWVWVVAAAAWWWWVVVVVA­ VWWWVAAAA^ Miért kilencven szám között válogathatnak a lottózók ? Sokan és sokszor feltették már a kérdést, hogy miért éppen 90 szám közül kell kiválasztaniuk a lottózóknak az öt nyertes számot?­ Miért nem száz, vagy ötven közül? Miért épp öt számmal kell próbálkozniuk? A kérdések megválaszolásához a szerencsejátékok „tör­ténelemkönyvében” több, mint 350 évet kell visszalapoz­ni. A lottó bölcsője ugyanis Genovában ringott, méghozzá a feljegyzések szerint az 1620-as években. Ebben az idő­ben a város öt tanácstagi helyére alkalmakként összesen 90 polgár pályázhatott. Hogy közülük ki legyen végül is az öt szerencsés, azt Fortunára bízták. A 90 nevet külön­­külön papírlapokra írták föl, s egyszerű sorshúzással dön­töttek alighanem azért, hogy a személyes kiválasztás fe­lelősségét áthárítsák a szeszélyes istenasszonyra. A sorshú­zást minden alkalommal nagy érdeklődés kísérte, olyan­­­nyira, hogy a genovaiak közül sokan előre fogadásokat kötöttek, ki lesz az öt új tanácstag. A fellobbant játék­­szenvedély szinte tálcán kínálta az ötletet: tanácstagok­tól függetlenül is rendezzék meg időről időre a­ „sorshú­zást”. A 90 nevet 1—90-ig terjedő számokkal helyettesí­tették, s ez a játékforma végérvényesen polgárjogot nyert. A lottó magyarországi históriája jóval később, a XVIII. század közepe táján kezdődött. A feljegyzések tanúsága szerint az első ünnepélyes húzás színhelye Mül­ler János városi nótárius tabáni háza volt. Később mint­egy négy évtizeden át a híres budai Hét Választófejedelem Vendégfogadójában rendezték a húzásokat. Bezzeg manapság — Anyának érzem, ó Adám, magam — mondta Éva Ádám­­nak, s miután abban az időben nem ta­lálták még fel azt a bizottságot, amely manapság afelől dönt, hogy csak hiszi Éva, hogy anya, vagy az is lesz, Ádám biz­tos lehetett a dolga felől: megszületett az anyák napja. Ab­ban az időben per­sze az anyák napja, csak az anya napja volt. Hiszen, ha hin­ni lehet a bibliá­nak, s ki meri két­ségbe vonni egy szo­cialista országban a biblia igazságát, nos, szóval, annak idején csak egy nő volt a világon, Éva, csak ő volt az anya, s így teljesen értelmetlen dolog lett volna töb­bes számban, anyák napjáról szólni. Legfeljebb Éva anyánknak voltak napjai. Abban az időben nem ünnepelték meg Évát anyasága mi­­­­att, hiszen nem vol­­­­tak akkor még olyan­­ intézmények sem,­­ amelyek kifundál­­­­hatták volna, ho­­­­gyan lehet nyolc­­­­vanezer szükségles­i intézkedés helyett 5 egyetlennel, az anyák­­­­ napja feltalálásával l elintézni minden 5 anyai gondot. Ab­­­ban az időben, ha­­ már Ádám tudomá­sul vette, hogy Éva anya lesz —, s abban az időben holt biz­tos lehetett, hogy tő­le lett anya, amely­hez antropológiai vizsgálat sem kel­lett —, nos, tehát, ha tudomásul vette, akkor vállalta is az apaságot. Nem úgy, hogy születendő gyermekét elvállal­ta, hanem a pelen­kamosást is vállalta. A takarítás egy ré­szét is. A bevásár­lást is. Mert híve­im, lapozzátok csak fel a bibliát, ott van benne, hogyan ment le tíz deka liptói túróért és fél kiló kenyérért a sarokra Adám, s ha ezt meg­­tettétek, bizony mon­dom néktek, azt is ott olvashatjátok majd, hogy közösen nevelték rakoncátlan gyermekeiket is. Igaz, akkor még nem volt anyák nap­ja! Éva is csak intett­­ egy almafa felé és Ádám annak ellené­­re ugrott, mert tud­ta, , hogy Paradicsom ide, Paradicsom oda, ha Évának almára van gusztusa, amikor anyának érzi magát, nincs az az isten, aki visszatarthatná tőle, hogy igenis megkapja azt az al­mát. A születendő gyermek érdekében is. Éva intett és né­hány pillanat múlva már unottan dobta el a csutkát! Igaz, akkor még nem volt anyák nap­ja! — Anyának érzem, ó Adám magam! — Biztos ez, Éva? — Ne hülyéskedj, Adi, hogy a fenébe ne lenne biztos. Nő vagyok, csak tudom. Anya vagyok és punktum. Te pedig apa leszel, az biz­tos ... — Nagyon örülök ! — mondta erre­­ Adám, mert tényleg­­ őrült a hímek, és kö­­z­ ­.ölte is Luciferrel > meg az Ürral is, s hogy ezek után fü­­t­ tyül minden baran- > golásra az­ űrben,­­ fittyet hány a ró­­­­mai és az egyiptomi­­ színeknek, még szín­­­­házba se jár most­­ egy ideig, mert ezen­­­ túl csak küzdeni fog s és bízva bízni, mert­­ neki is van mit ten­ s­iie Éva kijelentése­­­­vel kapcsolatban. S Tudja, mi az emberi­­ kötelessége. Így­­ mondta Adám!­­ Igaz, akkor még­­ nem volt anyák­­ napja. Csak egy­­ anyának voltak nap­­i jói. Mindennapos­­ napjai! Szegény Éva! Jel­­­­lemző azokra a bib­­­­liai állapotokra, hogy­­ Adám ugyan­ott­­ állt mellette jóban,­­ rosszban, de megün­­­­nepelni senkinek sem­­ jutott eszébe Évát­­ azért, hogy ő anya.­ Bezzeg manapság.... Egy egész teljes­­ nap, huszonnégy óra 1 az anyáké. Bizony! '■ A 365-ből. Ha nincs '■ szökőév. (egri) „Ankét a mobi­­l­izmusról..."(?!) Egy tájékoztatásból idézzük: a címben olvasható nyelvi formát. Benne elsősorban a mobilizmus szó használata nem tetszik. Valószínűleg az ankét vitavezetője felelős e bizonytalan használati érté­kű idegen szóért s a felesle­gesen fontoskodó, elhivatalo­­sított, elszakszerűsített fo­galmazásért. Figyeljük meg az alábbi mondatokat: „Az életszínvo­nal emelkedésével együtt jár a mobilizmus". Egyszerűb­ben, érthetően: Megszaporo­dott az autók száma. Ezt a gondolatot és tényt is így fogalmazták meg feleslege­sen hivataloskodva: „Az au­tók nagy tömegű belépése (?) társadalompolitikai rang­ra emeli ezt a problémát”. Egyáltalában nem."...gazdasá­­­­gos ez a nyelvi formálás: több a szó, mint a monda­nivaló. Nemcsak meghökken az"* olvasó, hanem értetlenül áll, amikor ezt a mondatot ol­vassa : „Az öt éves közle­kedéspolitikai koncepció az első olyan program, amely teljes ágazatot fog~­át”. Ideg­megterhelést jelent az olva­só számára a közlés folyta­tása is: „A gépjárműforga­lom járulékos területe, az au­tózás infrastruktúrája (?) igényli az állandó társadal­mi figyelmet. A társadalom serkentő hatása jól szolgál­ja az infrastruktúra fejlődé­sét”. Megvalljuk őszintén, nem értjük, mit jelentenek ezek a mondatok. A nem ér­tés azt is eredményezi, hogy semmi befolyásoló értéke nincs az idézett mondatok­nak. De még nincs, vége meglepetésünknek és bosszú­ságunknak. A szóbanforgó ankétről írott tájékoztatás végén még ez a mondat is olvasható: „A heterogén (?), laza összetételű, de komplex üzemben, a közlekedésben egységes szemléletnek kell érvényesülnie”. (?) Ebben a vizenyős megfogalmazásban cél nélkül úszkálnak a he­terogén, a komplex idegen szavak, de arról sem győzött meg bennünket e mondat megfogalmazója, hogy miért van egyáltalán szükség rá­juk. A nevetségesség határát is súroló nyelvi formák meg ar­ra figyelmeztetnek, hogy ma még büntetlenül lehet a lé­nyeget ellényegtelenteni, az értelmes közlést el&elmet­­leniteni. Dr. Bakos József

Next