Népújság, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

Tud­ois^tivo« hírmagyarázónk írja A kozmikus tevékenység­ földi haszna Az előírt program szerint befejeződött a Szojuz—Apol­ló űrrepülés, amelynek ered­ményeként létrejött és két napon át közös legénységgel tevékenykedett az első nem­zetközi űrállomás. A televí­zió egyenes közvetítésekben számolt be a legfontosabb eseményekről, s a rádió, vala­mint a napilapok is beszá­moltak a közös tevékenység valamennyi lényeges mozza­natáról. Az első nemzetközi űrprogram teljesítésének át­fogó értékeléséhez hosszabb idő szükséges. Azonban máris levonha­tunk néhány olyan következ­tetést, amely a jövőre nézve hasznos tanulságul szolgál. Két különböző világhatalom eltérő elvek szerint konstruált űrhajója között jött lét­re az összekapcsolás, egy olyan csatolóegység segítsé­gével, amely áthidalta a két űrhajó élettani viszonyainak különbözőségét Az egymást kölcsönösen meglátogató űr­hajósok nemcsak tudomá­nyos kísérleteiket végezték közösen, hanem részt vettek egymás űrhajóinak, illetve az ezek összekapcsolásával ki­alakított űrállomás kölcsönös vezérlésében, orientálásában is. Mindezt éveken át tartó közös gyakorlás, felkészülés során sajátították el De mit várhatunk a jövő közös űrrepüléseitől, amelyek a mostaninál lényegesen na­gyobb méretű és létszámú űrállomásokkal zajlanak majd le? Mindenekelőtt olyan ipari tevékenységeket, ame­lyek közvetlenül szolgálják életünket. Ma már mindnyá­jan természetesnek vesszük a tranzisztoros zsebrádiót, televíziót, magnetofont, s mindazon eszközeinket, ame­lyek félvezetőkkel működ­nek. Kevesen tudják azon­ban, hogy milyen nagy tiszta­ságú anyagok szükségesek ehhez. Ez a nagy tisztaság ha­gyományosan csak különleges és igen drága berendezések­kel érhető el: csak ilyenek­ben készíthetők olyan szuper­tisztaságú kristályok, ame­lyekből majd tranzisztorok és más félvezetők lesznek. A nagy tisztaságot erősen lég­ritka térben — úgynevezett nagy- és ultranagy vákuum­ban­­ végzett műveletekkel érik el Ezért igen drágák a félve­zető-alapanyagok, amelyek kilónkénti ára jóval felül­múlja az aranyét. Egyetlen félvezetőhöz szerencsére csak nagyon kevés ilyen anyag kell: egyetlen kiló alapanyag­ból több ezer, sőt tízezernyi tranzisztor készülhet A Föld körüli pályán keringő űrál­lomáson, ahol a nagy vákuum természetes környezet gaz­daságosan és a mai technoló­giákkal a Földön elérhetőnél nagyobb tisztasággal állítha­tók elő a félvezetők alap­anyagai. Ez utóbbi pedig egy­értelműen minőségük javu­lását eredményezi. Felhasználhatók az űrállo­mások a levegőt, a vizeket, a talajt, egyszóval a természeti környezetünket szennyező források felderítésére, s a szennyezés okozta károk fel­mérésére. Így lehetővé vá­lik a szennyezés megelőzése, megszüntetése, vagy a már meglévő szennyezés terjedé­sének korlátozása, tehát az időben és hatásosan történő védekezés. Csupán két példát ragad­tunk ki annak érzékeltetésé­re, hogy kozmikus környeze­tünk felkeresése nem csupán tudományos-technikai bra­vúr, vagy néhány tucat em­ber kedvtelése, hanem olyan társadalmi szükséglet, ame­lyet az élet, a fejlődés ho­zott életre. És e kozmikus tevékenység hasznát bizo­nyítja az egész Földre kiter­jedő televíziós közvetítés is, amelynek során az összekap­csolást ugyancsak mestersé­ges égitestek — hírközlő hol­dak — felhasználásával jut­tatták el az eseményekkel egy időben valamennyi or­szágba. Sinka József Vakáció és családi együttlét Hogyan töltse el gyerme­­künk minél ésszerűbben és hasznosabban a nyári szün­időt? Számos jó tanáccsal szolgálhatnánk. Ám minden gyerekre érvényes recept nincs­ Elsősorban az életkort, a környezetet és a tanuló egyéniségét kell tekintetbe vennünk a vakációs tervké­szítéskor, mert valamiféle el­képzelés minden családban születik. Alapvető elvként kimond­hatjuk, hogy sem az agyorv, szervezett, a gyerek mmoden idejét betáblázó, sem a cse­meténket teljesen szabadjára hagyó vakáció nem jó. Az előbbi azért nem, mert a szünidő elsősorban az aktív pihenést, a kikapcsolódást szolgálja. A gyerek tartóz­kodjék sokat a szabad leve­gőn, mozogjon kedvére, spor­toljon, hogy ősszel testiekben és szellemiekben pihenjen, megerősödve térhessen vis­­­sza az iskolába. Ha viszont kötöttségek nélkül, szabadjá­ra hagyják a­ gyereket, a hir­telen megnövek­edett szabadi idejével nem tud mást kezdet­ni. Az unalom pedig nemegy­­szer viszi bele olyan kalan­dokba, amelyeknek súlyos­ következménye lehet: akár a felesleges hősködés során szerzett testi sérülés,­ akár olyan szórakozás, amely eset­leg a rendőrségen ér véget A tervezésnél vegyük fi­gyelembe, hogy a vakációban a gyerek megszokott életfor­májából csak a rendszeres napi tanulás fizetődott ki. Egyébként a családon belüli teendőit ugyanúgy végezze el, sőt nagyobb szerepet vál­lalhat a szünidőben. Az ellen­őrzés sem változhat. Most is tudjunk róla, hogy hova megy, kreed és a hazatérés időpontját is szabjuk meg. Lássuk el korának és ér­deklődésének megfelő ol­ yaszavatóval Hogy kérdést vajon ta­bul­jen-e a gyerek a szün­­időben? Azokból a­­ tantár­gyakból, amelyekből gyengén áll, nem árt, ha néha előve­szi a tankönyvet Hisz olyan sokat fidejtenek nyáron a gyerekek, hogy vita folyik a vakáció ésszerűbb felosztá­sáról is. Nos, vegye elő a könyveket, de ne ezt az uta­sítást adjuk: ülj le és tanulj! Inkább együtt vegyük elő és idézzük fel a fontosabb anyagrészeket. Akár dolgozni megy a gye­rek, akár hosszabb időt tölt rokonoknál, vagy különböző táborokban, ahhoz ragaszkod­junk, hogy a szabadságidőnk alatt velünk együtt legyen. Akár otthon, akár valami­lyen nyaralóhelyen töltjük el a rendelkezésünkre álló két­­három hetet. Gyerek nélkül talán eredményeseb*» * ki­kapcsolódás, kellemesebb az üdülés, de arra gondoljunk, hogy a közösen átélt kelle­mes napok, az együtt megélt élmények ismét szorosra fű­zik a családtagok között az évközi rohanásban nem­egyszer meglazult kapcsola­tokat, melegséget adnak a családi együttlétnek. Ilyenkor ismerjük meg újra gyerme­keinket, csodálkozunk rájuk, hogy mennyire másak, mint korábban hittük. Új szokáso­kat vettek fel, új terü­lettránt fejlődött ki benn­ünk étk­esk­edés, némely tulajdonságuk felerősödött A gyerek állan­dóan változik, s az ilyen hosszabb kötetlen együttlét során döbbenünk rá erre. Ilyenkor beszélhetjük meg nyugodtan a problémáinkat, most van alkalma a gyerek­nek lá, hogy elmondhassa, am­it már olyan rég­óta szeretne, de mi «etében mindig félbe­szakítottuk őt, vagy úgy tet­tünk, mintha figyelnénk rá, de mádtól jártak a gandoteu­toinfo. stansf Bruntt EAaB A KRESZ 84. § (2) bekez­dése szerint várakozni tilos: ,,a) azon a helyen, ahol a megállás tilos; b) főútvonal lakott terüle­ten kívüli szakaszán, ha a közelben a közlekedésre al­kalmas keresztező vagy be­torkolló közút van;” Bár a megállásnál részle­tesen foglalkoztam a tila­lommal, nem árt ismét fel­hívni a figyelmet a szabály­talan parkírozás néhány ki­rívó esetére, mivel nap mint nap problémaként vetődik fel, különösen Egerben, ahol igen nehéz a parkolási le­hetőség. Igen sok rendőri intézke­désre azért kerül sor, mert a járművezetők az útkeresz­teződésben vagy annak köz­vetlen közelében állnak meg, illetve várakoznak, holott a KRESZ szigorúan tiltja az útkereszteződésben és az út­kereszteződés szélétől 10 mé­teres távolságon belül a megállást és egyúttal a vár­­akozást Ugyancsak tiltja a KRESZ a megállást és egyúttal a várakozást a kijelölt gyalog­átkelőhely, illetve a sze­mélygépkocsit, motorkerék­párt és kerékpárt ki­véve a gyalogátkelőhely előtt 15 méteren belül Igen sok azon tehergépko­csi-vezetők száma, akik vagy nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy a tila­lom rájuk vonatkozik, tehát várakozniuk ezeken a helye­ken nem szabad. Esetenként — parkolás céljából — úgy állnak meg, hogy a gyalo­gos lekényszerül a zebráról az úttestre. A figyelmeztetést az ilyen járművezető vagy figyelmen kívül hagyja, vagy éppen nem kívánatos hangnemben fejezi ki nem­tetszését Lakott területen kívül­i főútvonalakon mind gyak­rabban találkozunk várako­zóhelyet jelző táblával, il­letve előjelző táblával. Eze­ket a helyeket azért rend­szeresítette a KPM, hogy a járművezető ezeken a he­lyeken álljon meg, egyéb he­lyen való megállással ne akadályozza a forgalmat. Ha viszont nincs a közelben várakozóhely, úgy a meg­állásra a keresztező, illetve betorkolló közutat kell igénybe venni. A főútvona­lon, lakott területen kívül tehát a forgalmi okból vagy műszaki hiba folytán törté­nő megállást kivéve csak akkor szabad megállni, ha sem várakozóhely sem köz­lekedésre alkalmas kereszte­ző vagy betorkolló út nincs. Ha a járművezető az út­testen kényszerül megállni, köteles szorosan­ az úttest szélére húzódni. A jármű­nek az úttest szélével meg­közelítően párhuzamosnak kell lennie, hogy minél keve­sebbet foglaljon el az úttest szélességéből. Kedvező útviszonyok mel­lett ajánlatos az útpadkán való megállás. Ebben az esetben ugyanis az úttesten folyamatosan haladó jármű­vek forgalmát a megálló jármű egyáltalán nem za­varja. Ha viszont az úttes­ten áll, akár fél szélességgel is, sebességcsökkentésre, vagy esetleg megállásra kényszerítheti a kikerülő jármű vezetőjét, figyelem­mel a szembejövő forgalom­ra. A sebességcsökkentés, il­letve megállás — különösen a nagy forgalmú utakon — közlekedési dugót, esetleg balesetet idézhet elő. Mindannyiunk közös érde­ke, hogy a forgalom zavar­talan, biztonságos és veszély­­mentes legyen, mert csak ez­által tudjuk elkerülni, illet­ve megakadályozni a balese­tek számának rohamos emel­kedését és tudjuk megmen­teni embertársunk életét és testig­épségét Dr. Sápi János közlekedési ügyész ed­ési Várakozás II. Mottóé Kftszáz éve, 1775. júlbn 27-én született, Brunszvik Teréz, a magyar óvodai nevelés úttörője. Vízszintes: L így nevezték­­ ez első budai óvodát (Zárt­­ betűk: I, I, L, El. 13. Tosca­­n­iini, világhírű olasz karmes­ter utóneve. 14. Nemzetiségi­­ körzet a SZU-ban (+*). 15. Személyes névmás. 17. Föld­mérték az angolszász világ­ban (ACRE). 18. Részekre oszt, bont. 19. Rágós mutató , névmás. 21. Szovjet repülő­gép típus. 22. Ember, alak, zsargon kif. 23. Bróm vegy­­i jele. 24. Surran. 26. Életre­­­, kelt. 28. Fél tucat. 29. Ráhá­­­­rít. 31. Szovjetunió egyik né­pe. 32. Sötétszürke, fémíé­­m, nyű kristályok, vagy fekete , por alakban ismert kémiai elem. 33. Elf­áraszt­ja. 35. Az Antilla-tenger másik neve. 38. Nehézfém. 39. Az „Isten­ostora”. 41. Rendfokozat. 43. Személyes névmás. 44. Fuvo­lás. 45. OE. 46. Lengyel Egyesült Munkáspárt. 48. Élelmezési Osztály. 49. Ha­zánk egyik legrégibb vastö­megcikket előállító gyára. 51. Végtelen vízi jármű. 52. Fűszernövény. 54. Telített. 55. Juttat. 56. Alkoholok. 58. .. .s­zó. Nyírségben ingóláp. 59. Rosszhírű, megbízhatat­lan ember. .60. Papírra vetek. 62. Lovas rövidítése. 64. Ha­bos selyemszövet névelővel. 66. Becézett férfi név. 68. Tiltószó. 69. Vasúti Ipálya — névelővel. Függőleges: 1. Hullócsil­lag, üstökös. 2. Kicsinyítő képző. 3. Időmérő. 4. Házso­rok közötti rész. 5. Köruta­zás. 6. CRE. 7. Két magán­hangzó. 8. Függeszt. 9. ösz­tönöz, serkent. 10. A zloty századrésze. U. YJL. 12. A szoros ABC kezdete. 16. Fér­finév is, község is. 18. Lá­­tási forma. 32. Az egyik ér­zékszervünk (két szó). 34. Rátkai Márton. 35. Hango­san szól. 36. Világhírű zene­szerző, két ízben a Brunsz­vik család vendége volt. 37. A függőleges 36. az. alatti zeneszerző, így említi sze­relmes levelében az egyik ’Brunszvik leányt. (Zárt be­tűk: H, T, A, T, V.) 40. Ter­mészettudományi Egyesület. 42. Továbbít. 44. Hegységek törmelékes üledéksora (FLIS). 45. Hazai. 47. Közép­­nélküli máj. 48. Erre is ok­tatják az iskolásokat. 50. Végnélkül felold. 52. Az esőn állnak. 53. Vastagszálú, dur­va szőr. 56. Svájci város. 57. Népszerű táncdalénekesünk (János). 59. LM­A. 61. Hang­talan kin. 64. Fél alma. 65. Végtelenül véd. 67. Magán­­yolító, toló. 20. Távol-keleti főváros. 22. Brunszvik Teréz pedagógiai nézetére erősen ható svájci pedagógus. 23. Olasz város. 25. Állva marad (két szó). 27. LII. 28. Román népi tánc. 30. Modern világi­­hangzók. Beküldendő: a vízszintes 1. és függőleges 37. számú sorok megfejtése. Gonda Károly ★ Július 19-i keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: A harcban nem szabad megáll­ni — Szabad nép szabad or­szágban. A helyes megfej­téseket beküldők közül sor­solással egy-egy könyvet nyertek: Csaba József Vá­­mosgyörk, Bíró Bertalanná Mátraballa, Ficzere László Egercsehi, Zalavári László Parád, Nagy Ilona Kisköre. A könyveket postán küldjük el ____.__________ I Tévéjáték Gorkij kisregényéből, Csokonai Tempefői című drámájából A közeljövőben a magyar és a világirodalom számos ismert művével találkozha­tunk a képernyőn. Láthatjuk Csokonai Vitéz Mihály Tem­pefői című drámájának Lit­­ványi Károly által készített adaptációját Az iskolai szín­mű és a bécsi színjáték mo­dorában megírt szatirikus al­kotást Csokonai megzenésí­tett verseivel zenés vígjá­tékként kívánják bemutatni Zsurzs Éva rendezésében. Páskándi Géza Tornyot választok című tévéjátéká­ban Apáczai Csere János életének azt a mozzanatát ragadja ki, amikor a külhon­ból hazatért gondolkodót és népnevelőt azzal vádolják meg, hogy az angol forrada­lommal szimpatizál. Hubay Miklós Párkák cí­mű tévéjátékának Latin- Amerika a színhelye. Témá­ja: hogyan szövődnek össze egyéni sorsok politikai moz­galmakkal egy olyan állam­ban, ahol az embereket leg­elemibb szabadságjogaiktól is megfosztják? Sipkay Barna Nincs többé férfi című játé­ka derűs hangulatú történet a mai fiatalokról. Maxim Gorkij az Áruló cí­mű kisregényében az árulás lélektanáról ad mesteri elemzést a Dömölky János rendezésében elkészült tévé­­tűm. ........... . MAI F *,'4 1 8.30 Lányok, asszonyok 8.44 A lengyel kultúra hete 10.05 Rendezte: Marton Frigyes 11.37 Népdalok 13.30 Zenei anyanyelvünk 12.30 Magyarán szólva. .. 12.45 Melódiakoktél 13.30 Bűvös küszöb 13.40 Fiataloknak! 15.05 Kis magyar néprajz 15.10 A királyné csipkekendője 16.00 168 óra 17.30 Pillantás Kuba irodalmára 18.00 A lengyel kultúra hete IS.25 Jelentés a Pannónia nemzetközi súlyemelő­­versenyről 19.30 Földön, vizen, levegő­ben. .. 30.30 Boruvka felügyelő esetei­­ 30.54 A lengyel kultúra hete 31.24 Lemezek közt válogatva... 33.15 Jelentés a Pannónia nemzetközi súlyemelő­versenyről 33.30 A beat kedvelőinek 33.05 A XX. század zenéjéből PETŐFI A Bukaresti Kamara­zenekar Mozart­­hangversenye Gyalog Magda népdalokat énekel Fáy András szerze­ményeiből Válaszolunk hallgatóink­nak Zenés műsor, üdülőknek Farkas Ferenc: Lavotta-szvit Zenekari muzsika Orvosok a mikrofon előtt „Legyen mindig nap­fény!” Éneklő Ifjúság Kinek védjük a ter­mészetet ? Indulók Rejtett százmilliók nyomában Szabolcsban A hét műsorából Jelentés a Pannónia nemzetközi súlyemelő­versenyről Közkívánatra! Holnap közvetítjük. .. Jelentés a Pannónia nemzetközi súlyemelő­­versenyről Főszerepben: Joan Sutherland Slágerexpressz 1.05 8.45 8.03 8.45 10.00 12.03 12.20 13.40 14.00 14.47 15.00 15.15 15.27 18.05 18.10 18.15 19.30 20.10 20.18 23.15­ ­ Műsorok: RADIO KOSSUTH 9.01 9.05 9.35 11.55 14.40 15.40 16.10 17.50 18.35 20.00 21.30 22.15 22.25 tej MAGYAR Idősebbek is elkezd­hetik. . . Kuckó (Ism.) Felelet (VII—vm. rész Ism.) Művészeti magazin (Ism.) Őrjárat a kőkorszakban (Ism.) Flugos futam (Amerikai rajzfilm) Telesport Gazdátlan kastélyok Nyitott boríték Jó estét, Mrs. Campbell (Amerikai filmvígjáték) A Mocedades együttes műsorából Tv-híradó, 2. A veszprémi tévétalál­kozó díjnyertes filmjei POZSONYI 8.30 Iránytű 9.00 Hírek 9.05 Senki sem bánt­alm.­ 10.40 Kubai rodeó (Dók,­film) 18.00 A ,,B 1” stúdió műsora 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 Az­ utolsó interjú _ dr. Schweitzerrel 20.55 Szórakoztató műsor 22.00 Moby Dick (Amerikai film) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) de. 10 órakor, du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor A négy muskétás újabb kalandjai Színes, francia filmvígjáték. EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és este fél 8 órakor Váltságdíj egy halottért Színes, szinkronizált, amerikai bűnügyi film, EGRI KERT: Este fél 9 órakor A négy muskétás újabb kalandjai GYÖNGYÖSI PUSKIN: de. 10 órakor, du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor Enyém, tied, kié? GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és este 7 órakor Volt egyszer egy vadnyugat, i—n. GYÖNGYÖSI KERT: A második áldozat HATVANI VÖRÖS CSILLAG*: Puha ágyak, kemény csaták HATVANI KOSSUTH: Chato földje FÜZESABONY: * Az utolsó parancs PETERVASARA: V­érdíj Kor pák fejé­re

Next