Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
Helsinkiről — egy év múltán A hőség hősei írta: Púja Frigyes külügyminiszter MA EGY ESZTENDEJE annak, hogy az európai és az észak-amerikai országok vezetői Helsinkiben, a biztonsági és együttműködési értekezleten aláírták a konferencia két és fél esztendő megfeszített munkájával kidolgozott záróokmányát. A nemzetközi közvélemény — így hazánké is — méltán nevezte történelmi jelentőségűnek ezt az aktust. A napóleoni háborúkat követő bécsi kongresszus óta ez volt az első eset, hogy Európa vezetői értekezletre ültek össze a " kontinens problémáinak "megbeszélése céljából. A történelemben pedig először fordult elő, hogy az európai szocialista és tőkés országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői tárgyalóasztalhoz ültek, s a békére és biztonságra nézve rendkívül fontos okmányt írtak alá. A helsinki dokumentum meggyőzően bizonyította: a nemzetközi életben megkezdődött pozitív fordulat a hidegháborúból a békés egymás mellett élés, a szocialista és a tőkés országok gyümölcsöző együttműködése felé — reális tény. A konferencia azonban nemcsak jelzés volt, hanem sokkal több ennél; maga is visszahatott a nemzetközi légkörre, javította azt, s Az eseményt követően sok vezető államférfi nyilatkozott pozitívan a záróokmány aláírásáról, s szinte minden részt vevő állam kormánya elkötelezte magát annak végrehajtása mellett. Állást foglalt a záróokmány maradéktalan megvalósításáért pártunk és kormányunk és az országgyűlés külügyi bizottsága is. Ezeknek az állásfoglalásoknak az alapján országunkban számos intézkedés történt a záróokmány végrehajtása érdekében. Megállapítottuk, hogy melyek azok a területek, amelyeken egyoldalú intézkedésekre van szükség, s melyek azok a kérdések, amelyek a kétoldalú kapcsolatok szférájába tartoznak és csak ott oldhatók meg, s miről kell tárgyalni nemzetközi értekezleteken, a nemzetközi szervezetekben. ENNEK ALAPJÁN foglaltunk állást a már előterjesztett javaslatok ügyében, így például bejelentettük, hogy támogatjuk a szovjet kormiánynak a környezetvédelem, az energiakérdés és a közlekedés problémáinak , összeurópai méretű megoldására tett javaslatait. A kétoldalú szférába tartozó kérdésekben pedig javaslatokat dolgoztunk ki, amelyeket részben már átadtunk, részben a jövőben fogunk eljuttatni a tőkés országok kor hiányainak. Rövid egy esztendő alatt összegyűlt tapasztalataink alkalmasak arra, hogy néhány következtetést máris levonjunk. Most már nyilvánvaló, hogy a záróokmány rendelkezéseinek végrehajtása sokéves erőfeszítést, közös, összehangolt munkát feltételez. Nincs tehát igazuk azoknak a nyugati propagandistáknak, akik szüntelenül a záróokmány végrehajtását kérik számon a szocialista országoktól, annál inkább nincs, mert a szocialista országok általában előbbre tartanak ebben a kérdésben, mint a tőkés országok. A záróokmány egységes egész: nem lehet egyes részeit kiragadni és azok végrehajtását követelni, más részeit viszont elhanyagolni, vagy feledésbe borítani. Nem érthetünk egyet azokkal a nyugati törekvésekkel, amelyek csupán a záróokmány harmadik „kosara”, ezen belül is csupán néhány pont iránt tanúsítanak érdeklődést, ezek* Megvalósítását mintegy próbakőnek tekintik, miközben „nagyvonalúan” elfeledkeznek a záró okmány többi, nem kevésbé fontos részeiről. Mi a magunk részéről például igen lényegesnek tartjuk az első „kosarat”, az államok együttműködésének elveit, vagy a második „kosarat”, azaz gazdasági együttműködés fejlesztését. — Meggyőződésünk, hogy a záróokmány végrehajtásában messzemenően figyelembe kell venni a kölcsönösséget, azaz azt a szempontot, hogy egyik fél se kerüljön hátrányos helyzetbe. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a Magyar Népköztársaság és néhány nyugat-európai ország kulturális kapcsolatai rovásunkra egyoldalúságot mutatnak. Végre Nyugat-Európában is meg kellene érteni, hogy az államközi kulturális kapcsolatok fejlesztése nem tekinthető üzleti vállalkozásnak, az európai országok kulturális kincseinek egymással való megismertetéséért áldozatokat is kell hozni, ahogyan azt a szocialista országok teszik. Helsinki szellemével összeegyeztethetetlen, hogy a tőkés országok szélsőséges körei, de olykor egyes mértéktartó tényezői is még mindig hajlamosak arra, hogy megkíséreljék a beavatkozást a szocialista országok belső ügyeibe. A helsinki dokumentum azonban nem lehet menlevél a szocializmus elleni támadásokra, gyümölcsöző államközi együttműködés csak ennek a nagyon fontos elvnek a tiszteletben tartása alapján képzelhető el. Végül az eddigi munka fontos tapasztalata, hogy a tőkés országok propagandája elferdíti a szocialista országok álláspontját az ideológiai küzdelemről. A mi felfogásunk mindig is az volt, hogy a békés egymás mellett élés nem szüntetheti meg az ideológiai harcot a két kibékíthetetlenül ellentétes társadalmi rendszer között. Márpedig egyes tőkés politikusok nem kevesebbet követelnek a szocialista országoktól, mint azt, hogy szüntessék meg az ideológiai harcot. Egyik-másik nyugati politikus olyan messzire megy, hogy azt állítja: a szocialista országok nézete az ideológiai harc szükségességével ellentétben áll az enyhülésel. Ez nem egyéb szemforrgatásnál. A tőkés propaganda, miközben az ideológiai küzdelem megszünntetésének szükségességét hangsúlyozza, erőteljesen fokozza az ideológiai harcot a szocialista országok, s általában a szocializmus, a kommunizmus ellen, sőt politikai kampányokat is folytat, rágalmak özönét zúdítva a szocialista országokra. A tőkés propaganda tehát szándékosan ködösít. HELSINKIBEN A BIZTONSÁGI és együttműködési értekezlet résztvevői megállapodtak abban, hogy országaik képviselői 1977-ben Belgrádban újra találkoznak- A záróokmány ezzel kapcsolatos rendelkezéseiből kiindulva mi úgy gondoljuk, hogy a belgrádi találkozó — a záróokmány végrehajtásának egyik közbeeső állomása — akkor végezhet eredményes munkát, ha alkotó szellem és együttműködési készség hatja át. Szükséges ezt hangsúlyozni, mert vannak olyan elképzelések, amelyek ellenkező irányba mutatnak. A belgrádi találkozónak, véleményünk szerint, nem lehet más feladata, mint az, hogy a helsinki záróokmány keretén belül maradva, építő szellemben felmérje az eddig megtett utat, s körvonalazza azokat az intézkedéseket, amelyeket a résztvevők tenni terveznek a záróokmány végrehajtása érdekében. Semmiképpen sem lenne szerencsés, ha valaki a záróokmány kereteit meghaladó problémákat akarna a találkozó napirendjére tűzetni. Ilyen kérdések megtárgyalására ez a találkozó nem hivatott. Reméljük, hogy a belgrádi találkozó után új lendületet kap a helsinki záróokmány rendelkezéseinek valóra váltása. A záróokmány végrehajtása egyik igen fontos feltétele annak, hogy az enyhülés — amely jelenleg is fő irányzat a nemzetközi politikában — folytatódjék, hogy a békéért és biztonságért harcoló erők leküzdjék az enyhülés ellenfeleinek az utóbbi időben tapasztalható lassító manővereit. EGY ÉV SZÁMVETÉSE azt mutatja, hogy nincs igazuk azoknak, akik lekicsinylik a záróokmány végrehajtásában elért eredményeket, és — sanda mészáros módjára — a szocialista országokat vádolják. Ezeknek a manővereknek meghatározott céljuk van; ez.ás.része, ,az enyhülés", elleni támadásnak. ... ../Biztosak ./,vagyunk azonban abban, hogy a szocialista országok, a haladó mozgalmak, az európai néptömegek, a tőkés országok reálisan gondolkodó vezetői együttesen elég erősek ahhoz, hogy meghiúsítsák a Helsinki szelleme ellen ágáló szélsőséges körök mesterkedéseit, s a záróokmány végrehajtásával segítsék a béke és a biztonság további megszilárdítását Európában. A béke csapata A közelmúltban a Magyar Országos Béketanács emléklapját és értékes pénzjutalmát kapta a Mátravidéki Fémművek siroki gyárának Ságvári Endre ifjúsági szocialista brigádja. E ’ magas elismerésben — nem sokan részesültek. Vajon, hogyan szolgálhatja kiemelkedően a békemozgalmat egy szerszámkészítő csapat? — kérdezheti talán első hallásra az ember, kiváltképpen pedig, aki nem ismeri a liszkói kis együttest. Nos, meglehetősen egyszerű erre a válasz, gondolkodás nélkül adja a feleletet az egyik megszólított, Tanai László is: — A mindennapi becsületes munkával... a gyárban és azon túl. S valószínűleg így vélekedhettek annak idején a kitüntetés odaítélői is, hiszen a sirokiak tényleg nem vállalkoztak éppen rendkívüli tettekre, „csak” a maguk módján, képességeikből, akaratukból a leginkább telhetően iparkodtak helytállni az életben. Beszéljenek azonban erről inkább maguk: — Tudjuk, érezzük, hogy fontos területen dolgozunk — mondja a fontoskodásnak egyébként még a látszatát is kerülve, nagyon is természetes hangon Barócsi László —, ennélfogva különös felelőséggel végezzük nap-nap után a dolgunkat. Termékgyártó szerszámainkat iparkodunk minduntalan megelégedésre elkészíteni, hogy az üzemekben véletlenül se okozzunk fennakadást. Átadott darabjainkat tavaly is úgy értékelték — mutatja, mintegy bizonyításul a brigádnaplót —, hogy méretpontosságuk, minőségük egyaránt kiváló. A selejtünk kevesebb volt a megengedettnél, s teljes munkaprogramunkat a megígértnél is lényegesen jobban túlteljesítettük. — Szeretünk újítani — folytatja Gyetvai Mihály — örülünk, ha csak egy kicsivel is okosabban, egyszerűbben teljesíthetjük feladatainkat. Brigádunk azon van, hogy lehetőleg mindig az ésszerűbb, a leginkább célravezetőbb megoldásokat, módszereket keresse munkájában. Régebbi, még használható szerszámok felújításával, különböző anyag- és költségmegtakarításokkal a vállalt 150 helyett az elmúlt évben például 180 ezer forintot sikerült megmentenünk vállalatunknak. Ennyit a műszakokról. — S vajon mi történik a kötelező szolgálat után? — Segítünk ebben, abban ... Tavaly például 169 órás társadalmi munkát is végeztük. Tanulunk is —• halljuk Holló Istvántól. — Ugyan valamennyien szakmunkások vagyunk, sőt kettőnknek már régen megvan a technikusi oklevele, egyikünknek pedig a gimnáziumi érettségije is, azt tartjuk: manapság nem lehet elég sokat tudni ... Szaklapot, újságokat, könyveket olvastunk. — Érdeklődünk a nagyvilág iránt is — beszéli Nagy Mária. — Két esztendeje Munkácsra és Ungvárra kirándult a társaság, aztán pedig gondolatban, a „Ki tud többet a Szovjetunióról” című vetélkedőn „járta be” azokat a tájakat, ahová nem volt alkalma eljutni a valóságban. Tapasztalatainkat, a tanultakat később a megyei közművelődési vetélkedőn is hasznosítottuk. — Csapatunkból tavaly nyolcan adtak vért a rászorulóknak, s kommunista műszakokkal segítettük a vietnami népet a talpra álóban — újságolja kiegészítésként Borics Erzsébet. Egyikük — mondják — a Vöröskereszt ezüst fokozatú kitüntetésének tulajdonosa, másik társuk pedig olyan ifjúsági klubot irányított katonai szolgálata előtt, amely kiérdemelte már a KISZ KB Dicsérő oklevelét is. Maga a brigád bronz- és aranykoszorús csapat, az egész vállalat kétszeres kiváló együttese, amely az idén is hagyományaihoz híven iparkodik. Sok minden kell a békéhez. Többek között — ha olykor talán nem is gondolunk rá — sok-sok ilyen együttes is, mint a „Ságvári”. «•, Gy. Gy, f Erről a nyárról majd sokat fogunk beszélni. Úgy emlegetjük majd, mint az igazi nyarat, és a beszélgetések azzal kezdődnek. Hogy emlékszel akkor, azon a nyáron, egyszer ... — Egyszer levettem a hőmérőt a helyéről, az árnyékból és kitettem a napra, de alighogy kiraktam már ,roltam is a gyereknek, hogy gyorsan vegye vissza, mert már negyvenkilenc foknál járt és féltem, hogy elpattan. Így mondja Zsilényi László, a gyöngyösi Mátrakincse Termelőszövetkezet dinnyése, aki egész családjával együtt kint tölti a nyarat egy kiselejtezett buszból épített ideiglenes lakásban. A busz bádogtetejére gyékényt tettek, különben nem lehetne megmaradni benne. Ez a hőség nem csak minket viselt meg, de a dinnyét is. Aprók, kicsik a dinnyék, igaz az ízük az jó. — Mennyi víz fogyott naponta, amikor a legnagyobb hőség volt? —• Azt nem tudom pontosan, egy biztos, hogy én egymagam több mint öt litert megittam,, amikor egész nap kint voltam a földön. Tudja a dinnye nem szereti az árnyékot, a legnaposabb helyen van a föld. Öt hete dolgozunk tűző napban. Kezd egy kicsit sok lenni a jóból. ' — Tizenöt évig voltam ..kombájnos — mondja Horváth László gépkocsivezető — ez az első év, amikor nem aratok a nyáron. De azért a melegből itt is kijut a teherautó vezetőfülkéjében. Reggel hattól kezdem szállítani a learatott búzát és délutánra már nagyon melegem van. Bent a földeken csak nagyon lassan tudunk menni, ha meg nincs sebesség, nincs hűtés. Az országúton kinyitom az ablakot és már nincs olyan meleg, de itt... Alulról a motor löki fölfelé a hőséget, a szélvédő üvege meg jól összegyűjti a napot, hát néha, amikor beszállok a guta kerülget.★ Szinte reménytelennek, végelláthatatlan hosszúnak látszanak a paprikasorok. Egyetlen sor több mint kilométer hosszú, s azon végig a kapa fölé hajolva, a paprikára vigyázva kell dolgozni fejet forraló napsütésben. Az asszonyok még beszélgetés közben sem állnak meg. — Amikor a legnagyobb melegek voltak hajnali ötre jártunk dolgozni, mert két óra felé egyszerűen nem lehetett megmaradni a földön. — Egyszer korán délután találkoztunk is az elnökünkkel, az meg csak kérdezi, hova ilyen korán asszonyok. Mondjuk, hogy mi már befejeztük, mert hajnal óta kint vagyunk. — Azt a meleget csak úgy lehetett kibírni, hogy egyikünk állandóan járta az utat a paprikatábla meg Heves között fagylaltért. Persze ez a derékfájáson nem enyhít, ami bizony a kapálással mindig együttjár, de a fejfájáson, amit a meleg okoz, azon igen. Az Árvai-brigád példás szorgalommal dolgozta végig a kánikulát. Gondos munkájuk legszebb bizonyítéka, hogy a paprikák messze virítanak a zöldből. A sorok között tisztán porhanyósan süpped a föld a lábuk nyomán. több korszakon túl vannak — mondja. Az volt a hőskorszak, amikor a kombájnon állva, fülke nélkül, lehúzta az ember a napi tizenkét órát. Most már váltás van. Két-három óránként jön a másodpilóta és lecseréli a fáradt vezetőt. — Hát igen, ez már más — szusszant nekitámaszkodva a John Deere vaslépcsőjének. Jobban is lehet velük dolgozni, többet is. Tegnap három kombájn tizenhét vagon büfét vágott le, és csépelt ki. A meleg az viszont itt is ugyanolyan meleg. A fülke nagyon jó, de ha egyszer szembe kapja a napot, akkor úgy érzi az ember, hogy minden felforr. — És a sapka? — Az a por miatt van, így is belemegy, de így még legalább ki lehet mosni belőle. Ha sapka nem volna, akkor csak a kopaszra nyírás segítene, úgy dől a por egész nap ránk. — Mivel fejezi be a napot? — Azzal, hogy otthon a hűtőszekrényből kiveszek négy üveget. Olyankor azt mondom, direkt jó volt az egész napi forróság, mert jobban esik a sör. ‘—szyA [UNK] A fején az elmaradhatatlan sapka, a kombájn fülkéjének padozatán ott a kanna víz. Kiskartali István f. 12 éve a kombájnosok táborába tartozik. A legnehe 1976. augusztus L. vásár Munkában a Zsilényi család. A dinnyeföldeken soha nincs árnyék. — Hűha, — mondja Horváth László — odabent meleg lesz egy kicsit. Kiskartali István az elmaradhatatlan sapkával. (Fotó: Szántó) Az Árvai brigád tagjai: Bánó Istvánná, Bettenbak Ferencné, Horváth Ferencné, Szecskó Józsefné, Székely Istvánná, Horváth Zsigmondm.