Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-10 / 186. szám
IMS. ragasztós IV., pánték A Nap kél 4,32 órakor — nyugszik 19,06 órakor A Hold kél 20,30 órakor — nyugszik 3,18 órakor Szeretettel köszönt,ifik névnapjukon LŐRINC nevű kedves olvasóinkat* Eredeti alakja a latinban Laurentius volt, melynek jelentése „babérkoszorú”, 0 — 0 Hetvenöt évvel ezelőtt született Eugene Deante, amerikai tengerész, az Egyesült Államok kommunista mozgalmának egyik ismert vezetője. Fiatalon lett tengerész, majd hosszabb ideig tehergépkocsi-vezetőként kereste kenyerét. Huszonhárom éves volt, amikor 1927- ben tagja lett az Egyesült Államok Kommunista Pártjának. Agitátori képességeivel és szervezőkészségével hamar kitűnt, és vezető pártfunkciókat töltött be Dél- Kaliforniában; beválasztották a párt központi bizottságába. Dennisnek is nagy része volt abban, hogy 1945-ben újjáalakulhatott a kommunista párt. Dennis 1946. és 1959. között töltötte be a párt főtitkári funkcióját, politikai elveiért többször szenvedett börtönbüntetést. 1959-től haláláig a párt elnöke volt. Időjárás: Várható időjárás: keleten is megnövekvő felhőzet. Sokfelé eső, záporeső, zivatar. Időnként megélénkülő déli, délkeleti, a Dunántúlon északnyugati, északi szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között. Közúti igazgatók értekezlete zetői tanácskoztak csütörtökön Noszvajon, az Egri Közúti Igazgatóság vendégeként. Az ágazat aktuális tennivalóiról Cseri István, a KPM közúti főosztályának vezetője tartott tájékoztatót s ismertetés hangzott el a VI. ötéves terv irányelveiről is. A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium megyei közúti igazgatóságainak ve- EGRI VÖRÖS CSILLAG , Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakor: í Mentsd meg Zapatát! Du. fél 6, este 8 órakor: és 10 órakor: Csúfak és gonoszak ' Színes, szinkronizált olasz film EGRI BRODY Telefon: 11-776 Du. 4 és 6 órakor: Osceola Színes, szinkronizált NDK film Este 8 órakor: A dal ugyanaz marad EGRI KERT Este 8 órakor: Holttest a Temzéből Szinkronizált NSZK bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN A hosszú hétvége Este 10 órakor is: GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Valahol Európában Este fél 8 órakor: Száll a kakukk fészkét« GYÖNGYÖSI KERT Párharc HATVANI VÖRÖS CSILLAG A vadnyugat hőskora HATVANI KOSSUTH Felmegyek a miniszterhez HEVES A friss széna bódító illata FÜZESABONY A Noszty fiú esete Tóth Marival LŐRINCZ Az élet és a szerelem ideje petervására A farkas nyomában Ifjúsági előadás: Lolka és Bolka a föld köröl + ORVOSI ^ÜGYELET^^j Egerben: felnőtt betegek részére a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: l-OOft. Gyermekbetegek részére K0ssuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnapi reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendellések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: n-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 19., szám alatti rendelőben. KöjAt-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7V óráig. Telefon: 10-004 és 17-396.1 Illést tartott az egri városi tanács vb Csütörtökön dr. Varga János elnök vezetésével megtartotta soron következő ülését az egri városi tanács végrehajtó bizottsága. Az első napirendi pont keretében dr. Varga Jánosnak a végrehajtó bizottság határozatainak megvalósításáról szóló beszámolóját hallgatták meg az ülés résztvevői. Ezt követően a jelenlevők megvitatták és elfogadták az 1979. évi költségvetési és fejlesztési feladatok első félévi teljesítését, valamint a művelődésügyi osztály intézményirányító tevékenységét értékelő jelentést. Végül az Egri Városi-Járási Népi Ellenőrzési Bizottság tájékoztatója hangzott el a tanácsi kezelésben levő állami lakások állagmegóvására tett intézkedések végrehajtásáról. Könyvtárosok vándorgyűlése Veszprémben Színvonalasabbak, sokrétűbbek a könyvtárak szolgáltatásai a nevelő munka formái gazdagodtak, kiszélesedett az olvasó-mozgalom — hangoztatták csütörtökön Veszprémben, a Vegyipari Egyetem aulájában a Magyar Könyvtárosok Egyesületének XI. vándorgyűlésén. A háromnapos tanácskozás részvevői a könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés különböző formáiról és lehetőségeiről cserélik ki gondolataikat. Felnémet citerások a rádióban Pénteken délután öt órakor hangzik el a Magyar Rádió miskolci stúdiójának hullámhosszán a Pódium című hetenként jelentkező műsor, amely Borsod és Heves megye zenei életét mutatja be. E héten a tízéves fennállását ünneplő felnémeti citera zenekar felvételeit hallhatják a két megye hallgatói, illetve beszélgetés hangzik el velük múltjukról, jelenükről, fellépéseikről, és megtudhatjuk a citerakészítés műhelytitkait is. A félórás programot Zakar János, a miskolci rádió egri tudósítója vezeti. Télre palántáznak nyáron Mint már lapunkban hírül adtuk, a Hevesi Állami Gazdaság a Gagarin Hőerőmű segítségével növényházat létesített a hulladékenergiák hasznosítására. A hevesiek a napokban megkezdték a palánták kiültetését az üvegházba, karácsony előtt pedig már szedhetik is a primőr árut. Paradicsomból 35 mázsa, paprikából pedig 25 mázsa lesz várhatóan a termés, ami a termelőszövetkezetnek 180 ezer forint árbevételt jelent még az idén. (Fotó: Perl Márton) Hőség felsőfokon Szem- és fültamúja voltam az alábbi beszélgetésnek, így tehát érzékletesen tudom megjeleníteni a szereplőket, s nem csupán a beszéd fáradt, mondhatni már-már apatikus hangulatát igyekszem megjeleníteni, hanem hallatlan erőfeszítést teszek, hogy a Celsius-fokok és az indulatok, valamint a filozofikus bölcsesség között némi összefüggést véltek felfedezni. Tehát a beszélgetés, illetve annak színhelye. Kerthelyiség. Szereplők. Harminchét fok árnyékban, egy kiszáradt akácfa, egy hasonló vendég és egy nyolc órája talpon levő pincér. A vendég Szahara-utazókhoz hasonlatos hangon megszólal: — Főúr. Van hideg sör? — Természetesen — biccent fejével az átizzadt ingű pincér és továbbrobog. Mikor újabb negyedóra múlva a vendég asztalának hallótávolságába kerül, újra felhangzik a kérdés. Kiegészítéssel. — Miért nem hozta már? — Azt nem mondta a kedves vendég, csak megkérdezte, hogy van-e? — Így igaz — hunyja le súlyos szempilláit a vendég, mint Mórus Tamás a vérpadon. Újabb negyedóra. — Még mindig nem hozta? — Egy perc türelmet. Félóra múlva a pincér mosolyogva leteszi a forrón sercegő túrós csuszát. — Ez mi? — mélázik el a vendég vizes zsebkendőt szorítva fejére. — Gondolom, túrós csusza — így a pincér. — És miért hozta ide? A pincér, mint aki érti, hogy a vendég a humorosabb fajtából való, megfelelő stílusban válaszol. — Mert ez az asztal volt a legközelebb. — Igaz, milyen igaz — sóhajt révetegen a Szahara- kutató. — Igyon valamit az egészségemre. — Á, köszönöm, uram./ Van egy orvos ismerősöm, aki megmondta, hogy minden korttyal a szívet terheljük és ebben a hőségben, ugye — tárja szét a karját a sokat sejtően. — Hogy maga mennyire művelt — csodálkozik a vendég. — A szakmával járt mosolyog nyájasan a meg/dicsért. — Tudja, nekünk még a vendégek gondolatát is ki kell találni. — Sikerült — vet egy lemondó pillantást a zsírban pirosuló csuszára a vendég,/ majd hirtelen ötlettől át/hatva felnéz a pincérre. — És ha lehetne még egy fél liter forralt bort. — Hogy micsoda emberek/ vannak... — dohog magában a kiszolgáló, miközben a jeges korsó sört leteszi egy hatéves gyermek asztalára a/ vele járó „egészségére,/ uram” kíséretében. — szyA — Műszaki fejlesztésekről, lakásgazdálkodásról Ülést tartott a megyei HIEB Csütörtökön délután Csepelyi Károly elnökletével ülést tartott a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A bizottság összefoglaló beszámolót hallgatott meg a megyében vizsgált műszaki fejlesztési tevékenység helyzetéről. Ugyancsak megvitatták a résztvevők az egri városi tanács vb lakásgazdálkodásáról készült jelentést. Ezt követően elnöki jelentés hangzott el a megyei NEB határozatainak végrehajtásáról, a bizottság fontosabb intézkedéseiről. ■ ORSZÁGOS SZEMLE: Augusztus 14-től 26-ig tartják Győrben az országos Ifjúgárda-szemlét, melyre megyénkből 43 gárdista utazik. Egerből a gyöngyösi, a hatvani és az egri járásból indulnak majd a gárdisták, akik többek között kétnapos harci túrán, sátortáborozáson és technikai vetélkedőn is részt vesznek. O POLITECHNIKA VÁMOSGYÖRKÖN. Átalakítással járási központi politechnikai műhely létesül Vámosgyörkön. A munkálatokra mintegy kétszázezer forintot költenek. A létesítményt augusztus 20-a tiszteletére adják át. ■ KIGYULLADT A SZALMA. Bálázott árpaszalma gyulladt ki szerdán Nagykökényesen, a hatvani Lenin Termelőszövetkezet nyolchektárnyi területén. A tüzet a hatvani állami tűzoltók oltották el. A keletkezett kár mintegy ötezer forint. Az ügyben folyik a vizsgálat. O MÉZGA A FAGYIKERTBEN. Vasárnap és hétfőn az egri Fagylaltkertben rajzfilmeket is vetítenek a fiataloknak. Juhász András diszkója közben a Mézgacsalád egy-egy epizódját mutatják be. O ORVOSI LAKÁS EGERSZALÓKON. Társadalmi munkával újítják fel az egerszalóki orvosi lakást és rendelőt, amelyet még az ősz folyamán átadnak. A tágasabb, s a korszerűbb rendelőben jelentősen javulnak az orvosi munka feltételei. O ANTIGONE SZEGEDEN. A játékok történetében ezen a nyáron mutatnak be először görög tragédiát Szegeden. Sophoklesz Antigonéjának premierjére ma kerül sor Szinetár Miklós rendezésében Hámori Ildikó, Szabó Sándor, Bessenyei Ferenc, Hegedűs G. Géza és Jani Ildikó főszereplésével. A bemutató után még 12-én és 14-én játsszák a görög tragédiát. ■ CSATLAKOZÁS: A szolnoki MEZŐGÉP Vállalat egri gyárának dolgozói csatlakoztak az egri Finomszerelvénygyár kommunistáinak felhívásához és az MSZMP XII. kongresszusának tiszteletére húsz Népújság és húsz Népszabadság előfizetőt szerveznek. A BETÖRÖK KARAJANNAL. A Nicce-Matin című lap csütörtöki híradása szerint egymillió frank értékű ékszert és más értéktárgyat loptak el szerdára virradóra Herbert von Karajan világhírű karmester sainttropezi villájából. A jelentés szerint a betörők, olyan ügyesek voltak, hogy hosszú órákon át „dolgozhattak" anélkül, hogy fölébresztették volna az emeleten alvó művészt. A NYUGDÍJASOK KLUBJA. Tisztújító értekezletet tartott szerdán Hevesen a nyugdíjasok klubja. A községpolitikai kérdések, megbeszélések után, a klub tagjai Miklós János személyében megválasztották a klub új vezetőjét. Hevesi matinék A hevesi Művelődési Központ évről évre céltudatosan gondoskodik a nyáron ideérkező turisták, vakációzó gyermekek és természetesen a helybeli fiatalság hasznos foglalkoztatásáról, szórakoztatásáról. A színes programokon kívül azonban gondoltak a legkisebbekre is, s hogy ne kerüljön pénzbe a rossz és jó idő esetén egyaránt szórakoztató mesefilmvetítés, minden kedden délelőtt ingyenes matinét szerveznek, ahol 4—5 mese_ filmet vetítenek le, a pajtások nem kis örömére. S hogy a teenager korosztályról sem feledkeztek meg, azt bizonyítja, hogy augusztus 26-án este nyolc órára P. MOBIL koncertet szerveztek számukra. d lmm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős feladó: DR. NOSZTICZTOS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 33301. (Pf.: 23) Telefon: 13 644. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 1.181. Terjeszd a Magyar Porra. Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft, negyedévre 90.— Ft, egy évre 360.— Ft. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbóaftoknél — Index: 20062 — pát Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola a. S. ez. tsarsatá: BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705