Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-01 / 204. szám
PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Libanoni barométer Alighanem a legtapasztaltabb ENSZ-szakértők sem tudnának hamarjában pontos választ adni arról, hányszor is került már a libanoni válság ügye a Biztonsági Tanács elé. Hosszú, makacs és újabban a egész térség békéjét fenyegető krízis uralja a Közel- Kelet legszebb országát. Különösen veszedelmessé vált a helyzet, amióta a Szakadár Haddad őrnagy martalócai Libanon déli, Izraellel határos vidékén tevékenykednek, s Tel-Aviv nyílt támogatásával valamiféle önálló terület kialakítása érdekében harcban állnak a központi bejrúti kormány csapataival is. Haddadék valójában izraeli célokat szolgálnak a térségben, megkönnyítve a határ túlsó oldaláról mintntalan meg-megismétlődő fegyveres akciókat Libanon területe ellen. Beginék azzal érvelnek: a Dél-libanoni táborokban tevékenykednek a palesztin kommandók, s az izraeli csapatok, a tüzérség, a légierő és nem egyszer a haditengerészet csupán megtorlásul támadja a libanoni városokat, falvakat. Pedig a palesztíniai felszabadítási szervezet jó ideje kivonta egységeit Tyr városából és környékéről, azt remélve, hogy a gesztus megszünteti a békés lakosság elleni izraeli akciókat. A Biztonsági Tanács most lezajlott kétnapos vitája — akárcsak a megelőzőek — végeredményben meddő maradt. Andrew Young, a BT soros elnöke — aki időközben lemondott amerikai ENSZ-nagyköveti tisztségéről, s így búcsúbeszédét tartotta a Biztonsági Tanácsban — felhívta az érdekelteket az ellenségeskedések haladéktalan beszüntetésére. Kurt Waldheim — ugyancsak nem először és bizonyára nem is utoljára — aggodalmának adott hangot a libanoni válság elhúzódása miatt, s nyomatékosan intette a feleket a tűzszünet és a helyzet rendezését szolgáló ENSZ-határozatok tiszteletben tartására. Csakhogy mindez aligha hoz változást: a dél-libanoni válság gyökerei messzebbre nyúlnak. Olyan szemléletváltozásnak kellene bekövetkeznie, amelyre egyelőre csekély a kilátás. Nevezetesen: a palesztin kérdés megítélésében keresendő a megoldás. Történtek ugyan az Egyesült Államok részéről tétova kísérletek egyfajta álláspontmódosítás irányában, ezek azonban sorra kudarcot vallottak Tel-Aviv hajthatatlansága miatt. Pedig nemcsak Libanonban, hanem a Közel-Keleten is csak akkor szűnik meg a feszültség, ha Izrael végre hajlandónak mutatkozik a palesztinok jogainak elismerésére, s látszatmegoldások helyett — amilyen a Camp David-i különalku — elszánja magát a PFSZ-szel folytatandó párbeszédre. Sokan hajlamosak a libanoni összecsapásokat elszigetelt jelenségként kezelni. Valójában a meg-megújuló harcok az egész térség feszültségét jelzik, s az összecsapások hevességéből arra lehet következtetni, hogy a Közel-Keleten változatlanul robbanásveszélyes a helyzet. * 1979. szeptember 1., szombat :W?_gM& Br ' • | f *♦—*i _ , Bányászaink között (Folytatás ez 2. oldalról) vállalat képviselőinek jelenlétében Pethes István, 02 MSZMP Gyöngyösi Járási Bizottságának első titkára mondott beszédet, majd kitüntetéseket adtak át a munkában élenjáróknak, a leghűségesebb dolgozóknak. A mai, szombati elismerésekkel együtt, az idei bányásznap alkalmából összesen 316 arany, ezüst és bronz Bányászati Szolgálati Érdemérmet ítéltek oda az arra érdemeseknek a vállalatnál. Négyen „Kiváló bányász” kitüntetést kaptak. „Kiváló Munkáért’’ kitüntetésben részesült Baksa Jenő ecsédi kotrómester, Bocsó János vegyesüzemi csoportvezető, Kakas József visontai kotrómester, Kalafut Istvánná visontai növényápoló, Körmöczi Lászlóné gépüzemi munkaügyi előadó, Sándor András ecsédi hegesztő, Szabó Jánosné vegyesüzemi segédmunkás, Tolnai István visontai részlegvezető és Udvari Gábor gépüzemi villamos csoportvezető. A vállalati ünnepségsorozat kedves epizódja volt ugyancsak pénteken délután a rózsaszentmártoni bányászmártírok emléktáblájának koszorúzása. Ünnepségeket tartottak Egerben is. Az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Műveinél — ahol az egybegyűltek között voltak a dobsinai azbesztbányászok és a rozsnyói ércbányászok küldöttségei is — Székely László igazgató méltatta a nap jelentőségét. A központi épület kerthelyiségében rendezett ünnepségen ezután elismerésekre került sor. Huszonnyolcan kapták a Bányász Szolgálati Érdemérem különböző fokozatát, s összesen négymillió forint hűségpénzen osztoztak. Bajzát Lajos felnémeti kotrómester ma, szombaton részesül „Kiváló Munkáért” kitüntetésben. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat üzemében a Himnusz elhangzása után Dienes Mihály üzemvezető mondott ünnepi beszédet, megemlékezvén a szakma történetéről, szólván a múltról és jelenről, a mindennapi munkáról, jó eredményeikről. Egyben pedig idézvén azt a 25 évvel ezelőtti eseményt is, amikor a demjéni mezőn először nyertek olajat az I. számú kútból, s megemlítvén, hogy azóta hozzájárultak a megyeszékhely gáz- és melegvíz-ellátásához is. Beszédét követően öten ezüst, heten bronz fokozatát kapták a szolgálati érdeméremnek, s kilenc kiváló dolgozót avattak. Recsken, az Országos Érc- és Ásványbányák Rézércműveinek dolgozói a nagyközségi bányászotthonban ünnepeltek. Hanák Tibor, a mű pártvezetőségi titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd 39 Bányász Szolgálati Érdemérmet, s 8 Kiváló Dolgozó kitüntetést adtak át. Az egercsehi üzemet is magába foglaló Borsodi Szénbányák ünnepségét Kazincbarcikán tartották. Az első érdemi megbeszélések Havannában A napirenden szereplő kérdések vitájával folytatta munkáját pénteken Havannában az el nem kötelezettek csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri tanácskozás. A külügyminiszteri tanácskozás pénteki munkanapján a résztvevők folytatták a vitát a hétfőn kezdődő csúcsértekezlet egyes eljárási és szervezési kérdéseiről, valamint arról, hogy mely országok legyenek a huszonötről harmincötre bővített koordinációs iroda tagjai és konkrétan milyen témák tartozzanak a nagyköveti szinten működő testület hatáskörébe. A közép-európai idő szerint éjszakai ülésen megkezdi működését a tanácskozás két bizottsága: az iraki elnöklettel működő politikai és a mozambiki külügyminiszter vezette gazdasági bizottság. Megbízható értesülések szerint a csütörtök esti udvariassági látogatás után — pénteken került sor az első érdemi megbeszélésre a szerda óta Havannában tartózkodó Joszip Broz Tito jugoszláv államfő és vendéglátója, a következő három évben az el nem kötelezett mozgalom elnöki tisztét betöltő ország vezetője, Fidel Castro között. Befejeződött a Biztonsági Tanács vitája Andrew Young-nak, az ENSZ Biztonsági Tanács soros elnökének fegyvernyugvásra felszólító nyilatkozatával közép-európai idő szerint péntekre virradóan befejeződött a Biztonsági Tanácsnak a dél-libanoni helyzetről folytatott kétnapos vitája. Kurt Waldheim, ENSZ- főtitkár a Biztonsági Tanács tagjai előtt aggodalmát fejezte ki a libanoni események alakulása miatt. Kijelentette, hogy a dél-libanoni válság kihat az egész közelkeleti politikai helyzetre, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy maradéktalanul be kell tartani a fegyverszüneti megállapodást és a helyzet rendezését célzó ENSZ-határozatokat. Andrew Young, a BT soros elnökének minőségében tett zárónyilatkozatában azzal a kéréssel fordult a déllibanoni válság által érintett felekhez, hogy vessenek véget az ellenségeskedéseknek, és tartsák be a Biztonsági Tanács 425. számú határozatát. Levegőben, úton, vasúton A forró víz városa, Tbiliszi A Kis-Kaukázus és a Nagy-Kaukázus fogja közre Tbiliszit, Grúzia fővárosát. Hegynek fel, völgynek le lihegett, fújtatott velünk a kiérdemesült autóbusz több száz kilométeren át, olyan szerpentineken, hogy az úton megmaradni is művészetnek látszott. Útközben rövid pihenő, fürdés és ebéd a Szevántónál, majd az árnyas, hangulatos Tbiliszi platánfái fogadtak bennünket. Mintha egy egészen más világba érkeztünk volna. MEGFŐTT A FÁCÁN Ahogy megtudtuk, Tbiliszi forró vizet jelent. Az ősi monda szerint ugyanis a város megalapítója annak idején arrafelé vadászva lelőtt a nyilával egy fácánt. Az belepottyant a vízbe és abban rövid idő alatt meg is főtt. Olyan forró volt a víz. Hogy a főtt fácánt szerette-e a városalapító, vagy a vadregényes táj nyerte-e meg jobban az tetszését, arról már nem számol be a szájhagyomány. Tény, hogy a várost bátran össze lehet hasonlítani Budapesttel. Ott a Kúra folyó osztja két részre a települést és még a Gellérthegyre emlékeztető magaslat sem hiányzik az egyik partjáról. Ahogy ott a vár is, igaz, ma már csak omladozó falakkal és bástyákkal, de mindez így együtt nagyon vonzó látványt nyújt. Tbiliszi az időszámítás utáni negyedik században épült katonai erődítmény körül alakult ki. Kétszáz évvel később már fejlett gazdasági és politikai központtá lett. Arabok, kazárok és szeldzsukok hódították és pusztították. Az utóbbi ezerévben mongol, perzsa és török hadak dúlták, majd a múlt század elején Oroszországhoz került. A nyolcszázas évek végén szociáldemokrata csoport alakult meg Tbilisziben. A város nagy része a századforduló táján újult meg, az akkori idők építészeti irányzatai szerint. Jellegzetessége még a nagyon sok park, az utakat szegélyező sok-sok platánfa. Éghajlata emiatt is elviselhetőbb a mi számunkra is. A TEAHÁZBAN A grúz főváros egyik idegenforgalmi érdekessége az a teaház, ahová minden turistacsoportot elvisznek. A programok kiemelik ezt az eseményt, ami valóban vonzó is a távolról jött idegen előtt. Különféle teákat ismerünk meg, jelezték előre a csoport vezetői. Megtudjuk azt is, hogy mi a jó, zamatos tea készítésének a titka. Emellett lehetőségünk nyílik arra, hogy a különböző és világhíres grúz teák közül kedvünkre vásárolhassunk. Mindez így is történt. De ez a teához véletlenül sem hasonlíható össze a japánok azonos nevű intézményeivel. Ennek több oka van, amik közül a leglényegesebb az, hogy Tbilisziben nincsenek „grúz-gésák”. A teakedvelők kicsiny magyar szektája megesküdött rá, hogy a legkellemesebb a zöld tea volt. A többiek nem vitatkoztak velük, már csak azért sem, mert ez a kóstolóval egybekötött bemutató közvetlenül a reggeli után zajlott le, tehát egy másfajta teázás után. Különben is akkora hőség volt bent, a csupa üvegfalú teaházban, hogy senkinek sem volt kedve vitatkozni. EGY FŐVÁROSSAL TÖBB Mintha fővárosokban soha sem lett volna hiány errefelé. Valami rendkívüli történelmi hányatottságot sugall az a tény, hogy Örményországnak is tizenhárom fővárosa volt az idők folyamán és Grúziának sem csak Tbiliszi az egyetlen fővárosa. Mi Mchetába kirándultunk, az „ősi” grúz fővárosba Tbilisziből, azon a hadiúton, amely ma már széles aszfaltcsíkjával teszi lehetővé a kényelmes és gyors közlekedést. Itt is egy ősi székesegyház tornyosodott a falak között. Ezek a régi templomok nagyon hasonlítanak egymásra. Legfeljebb méreteik változnak. A felettük elvonult évszázadok még jobban eltüntették a különbségeket köztük. Kereszthajócuk, falaik alig díszítettek. A ma is működő templomokban táblaképeken láthatók a k’''’,“'’köző szentek. A freskó és a mozaik a legritkább esetben fordul elő. Az ikonosztáz viszont káprázatosan díszes. Az istentisztelet általában órákig tart, a hívők tehát közben állnak, jönnek-mennek, harapnak és kortyolnak egyetegyet. Az ének az csodálatos. Ahogy a kórus és papok kara válaszolgat egymásnak az ősi gregorián dallamokkal, az utánozhatatlanul lenyűgöző. Mchétával tehát eggyel több fővárosa van Grúziának is, ami nem is olyan „sok”, ha azt vesszük. Az ottani élmények viszont csakugvan gazdagították ismereteinket, mégha a régi templom jóformán semmiben sem különbözött az addig látott többitől. A TPTTTgTT RIZA ÉS A VIDÁMPARK Lehető ágünk volt arra, hogy néhányan önállósítsuk magunkat esetenként. Ez köszönhető volt a programon kívüli szabad időnek is. Így jutottunk el kis segédet*“! a Tbiliszi Beához, a grúz főváros lakomat* egyik büszkeségéhez. Ez akkor jó, hogy még hajójárat is köz’e bf*uk rajta. Igaz, motorossal egy óra alatt keresztül-kasul be lehet hajózni. De a fehér vitorlások is szívesen szántják kék vizét. Mondanom sem kell, szinte kézről-kézre adtak bennünket a tóig. Utaztunk metróval, aztán trolibusszal és villamossal, de még taxiban is ültünk. Aztán a mi kis külön csapatunk néhány tagja még vízre is szállt. Este pedig az ottani, Gellérthegyre mentünk fel lanofkával, mert egy kicsit „hancúrozni” akartunk az óriáskeréken és a dodzsemben. Olyannyira sikerült, hogy még ráadást is kaptunk a dodzsem vezetőjétől, akkora hangulatot teremtettünk. A környékből mindenki egyszerre kíváncsi lett a vidám magyarokra. Pedig egy csöpp szesz sem volt bennünk és nem is hangoskodtunk túlságosan. A MAI TBILISZI Az óváros ma is szép és szemet gyönyörködtető. Ezt veszi körül a századfordulón kiépített belváros, amit újabb gyűrű követ, a modern lakótelepek sora. Mégis egységes és szép ez a város. Gyáraiban gépeket, állítanak elő, fát, textíliát, élelmiszert és bőrt dolgoznak fel. Kénes hőforrásai messze földön híresek. Tudományos akadéia, egyetem, főiskoláik, színházaik és múzeumok jelzik pezsgő kulturális életét. Vasúti csomópont, fontos átkelőhely a Kaukázuson. Isazi, mai nagyváros Tbiliszi. 1 G. Molnár Ferenc (Következik: Ahány ország ...) *A kancellár látogatása Két esztendővel ezelőtt járt Bonnban Kádár János, s amikor a kancellária udvarán a katonai tiszteletadás lezárta a látogatás hivatalos részét, a vendég azzal búcsúzott Helmut Schmidttől, hogy szívesen látja őt Magyarországon. Jó szellemű tanácskozások folytak akkor a két vezető között. Mind a nyugatnémet politikusok szavaiban, mind az újságok kommentárjaiban kifejeződött a tisztelet, amelyet Kádár János és személyében Magyarország élvez, s E barátságos fogadtatás és az a tény, hogy ilyen magas szarVgú magyar vezető tett Iártogatást az NSZK-ban, jelesve a változást, amely az elmúlt tíz esztendőben Európában végbement. Egy évtizede az a szociáldemokrat*-szabaddemokrata koalífció van hatalmon Bonnban, a amely szakított a régi, hidegháborús politikával és szerződéseket kötött a szocialista országokkal. Helmut Schmidt 1974 óta tölti be a kormányfői tisztet, 1968 óta a Német Szociáldemokrata Párt alelnöke, nemzetközi tekintélyű politikus, a nyugati szövetség egyik vezető egyénisége. Egyben a keletnyugati közeledés őszinte híve. Ez kiderült az akkori magyar—NSZK tárgyalásokon is. A közeli napokban Budapesten folytatódik az eszmecsere, s a megbeszéléseken a kétoldalú együttműködés, valamint a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdései ismét napirendre kerülnek. A 64 esztendős Schmidt kancellár már Kádár János bonni látogatásakor példamutatóaknak nevezte a magyar-nyugatnémet kapcsolatokat. Az NSZK a tőkés országok között hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere: a kölcsönös áruszállítások értéke az idei év első hat hónapjában meghaladta a 28 milliárd forintot, ami mintegy 28 százalékos növekedést jelent 1978 hasonló időszakához képest. Az egyszerű árucsere mellett mind nagyobb a szerepe a magyar és nyugatnémet vállalatok kooperációjának is: mintegy 300 ilyen megállapodás gazdagítja kapcsolatainkat. A kereteik között lebonyolított forgalom tavaly 250 millió márka volt, amelyből 150 millió márkát a magyar eladások tettek ki. Már Bonnban is felmerült, s minden bizonnyal szó lesz róla Budapesten is, hogy az árucsere-forgalom nem kiegyensúlyozott, kivitelünk gyorsabb bővítését elsősorban az európai gazdasági közösségnek az NSZK-ban is érvényes beviteli korlátozásai nehezítik. Bonnban a két ország kapcsolataiban nem volt vitás politikai kérdés. Nem mondható ez el ugyanígy a nemzetközi problémák megítélésére, hiszen Magyarország a Varsói Szerződés, az NSZK pedig a NATO tagja, és a két csoportosulás tudvalevőleg eltérően szemlél több kérdést. Ennek ellenére Kádár János és Helmut Schmidt az európai ügyek vizsgálatánál már akkor leszögezte: nincs más választás, mint a béke. Hangsúlyozták a helsinki záróokmány jelentőségét, a különböző társadalmi rendszer és ellentétes csoportosulásokhoz tartozó államok együttműködésének fontosságát. Igaz, ma bonyolultabbak az európai gazdasági és katonamlitikai viszonyok, de ez egy "talán" nem zárja ki, hogy a budapesti megbeszéléseken, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén túl ugyancsak nagy hangsúlyt kapjon az európai béke és biztonság megszilárdításának kérdése. 1