Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-01 / 179. szám
b@zsnyev~€@fiiis@3cu találkozó a Krímben Pénteken a Krímiben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével, aki rövid pihenésre érkezett a Szovjetunióba. Leonyid Brezsnyev és Nicoleau Ceausescu megbeszélései során jelentős figyelmet szentelt a szovjet—román együttműködés legfontosabb irányainak. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu megvitatta a nemzetközi politikai élet legidőszerűbb kérdéseit is. Hangsúlyozták, hogy a helyzet jelenlegi kiéleződése a világban valamennyi kontinens minden országának érdekeit érinti. Tenni kell a nemzetközi helyzet romlása ellen, el kell érni a béke, az enyhülés, az együttműködés politikájának, az államok közötti vitás kérdések békés úton történő rendezésének felújítását és folytatását. A NATO azon döntése, hogy újabb közép-hatótávolságú atomfegyvereket helyez el Európában, a fegyverkezési hajsza további fokozását eredményezi. Mindez súlyos teherként nehezedik a népek vállára,, zavarja alkotó erőfeszítéseiket, a legégetőbb problémák megoldását. Napjainkban a külpolitikai tevékenységnek mindenekelőtt arra kell irányulnia, hogy az országok megfontoltan és felelősen foglaljanak állást a fegyverkezési — mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezési hajsza korlátozására és megszüntetésére vonatkozó kérdésekben, továbbá hozzanak bizalomerősítő és leszerelési intézkedéseket katonai téren.A Szovjetunió és Románia szilárd híve annak, hogy teljes mértékben és feltétel nélkül megvalósuljanak mindazok az elvek és megállapodások, amelyek a történelmi jelentőségű Helsinki tanácskozáson jöttek létre. A különböző társadalmi rendszerű országok számára gazdag és gyümölcsöző eredményeket hozhatnak a tudományos-műszaki és más lehetőségek egyesítése az energetikai probléma megoldására. Az lehetővé tenné a meglévő potenciál még ésszerűbb kihasználását és az új energiaforrások feltárására irányuló munka meggyorsítását. Ezzel összefüggésben a felek figyelmet fordítottak a szocialista országok ama javaslatának időszerűségére, amely összeurópai tanácskozás összehívását szorgalmazza energetikai kérdésekről, ahol áttekintenék a térség energetikai problémáit a közeli és távoli jövőre nézve. A Szovjetunió és Románia készek hozzájárulni egy ilyen konferencia sikerének biztosításához. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu találkozója baráti és nyílt légkörben folyt le (MTI) Szenegáli csapatok Gambiában A Dawda Javadra gambiai elnök kérésére Gambiába légi úton behatolt szenegáli csapatok pénteken az elnökhöz hű rendőri egységekkel együttműködve elfoglalták az országnak legalább a felét, és a főváros nagyobb részét, így a repülőteret is. Banjulban a felkelők már csak a rádiót tartják kezükön. Mivel ezeket a híreket maguk a felkelők is megerősítették, a nyugati hírügynökségek szerint, a csütörtöki, államcsínykísérlet máris kudarcnak tekinthető. A felkelők által alakított Nemzeti Forradalmi Tanács — az általa még ellenőrzött rádióban — felhívással fordult a" közeli afrikai országokhoz: Nyújtsanak segítséget „a szenegáli agresszió" ellen. © JÉÜlS k 1981. augusztus 1., szombat Véget ért az SKP kongresszusa A Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusa pénteken délben befejezte a szervezeti szabályzat tervezetének vitáját. A kongresszus — akárcsak csütörtök este a téziseket — jelentősebb módosítások nélkül fogadta el a szervezeti szabályzat tervezetének a Központi Bizottság által májusban jóváhagyott szövegét. A vita során a kongresszus nagy többséggel elutasította azokat a módosító indítványokat, amelyek lehetővé kívánták tenni szervezett irányzatok működését a párton belül. A kongresszus délután zárt ülésén kezdte meg a vezető szervek megválasztását, a a késő esti órákban ért véget. A Mundo Obrero, a Spanyol KP hetilapja legutóbbi számában teljes terjedelemben közölte azt az üzenetet, amellyel az MSZMP Központi Bizottsága üdvözölte a Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusát és annak résztvevőit. Változások a kormány személyi összetételében Befejeződött a szejm ülésszaka A lengyel parlament újólag egyhangú támogatáséról biztosította Wojciech Jaruzelzkit, a minisztertanács elnökét és kormányát a válság leküzdésére irányuló erőfeszítéseiben. A szejm pénteken megszavazta a kormány válságellenes és gazdasági stabilizációs programját, amely a gazdasági hanyatlást és az életszínvonal csökkenését hivatott megfékezni oly módon, hogy egyben előkészítse a gazdaság mélyreható megreformálását is. A szejm jóváhagyólag tudomásul vette az 1980-as népgazdasági terv teljesítéséről szóló beszámolót, s megszavazta az idei terv és állami költségvetés módosítását. A képviselők törvényt hoztak a sajtó, a rádió, és a televízió, a kulturális és szórakoztató intézmények ellenőrzéséről, a vezető állami tisztséget betöltő személyek javadalmazásáról, továbbá módosította a nyugdíjtörvényt. A szejm változtatást hajtott végre a kormány személyi összetételében. Felmentette — kérésére — Mieczyslaw Jagielski eddigi első miniszterelnök-helyettest, Miroslaw Milewski eddigi belügyminisztert, akit a rendkívüli pártkongresszuson megválasztottak a LEMP KB PB tagjává, és Jozef Kepa eddigi közigazgatási, területgazdálkodási és környezetvédelmi minisztert, aki lemondott. A megüresedő miniszterelnök-helyettesi tisztségbe a szejm Janusz Khodowski eddigi munka-, bér és szociálisügyi minisztert nevezte ki. Helyébe Anton Rajkiewicz lépett. Az új belügyminiszter Czeslaw Kiszczak altábornagy lett. A közigazgatási, területgazdálkodási és környezetvédelmi tárcát Tadeusz Hupalowski altábornagyra bízták. Jaruzelski kormányfő köszönetet mondott Miczyslaw Jagielskinek és Miroslaw Milewskinek eddigi munkájukért. A küügyminiszteri funkció egyelőre betöltetlen, minthogy Jozef Czyreket a rendkívüli kongresszuson a LEMP KB PB tagjává és a KB titkárává választották. A külügyminiszteri megbízatásról a szejm legközelebbi teljes ülésén döntenek. Külpolitikai kommentárunk Kockclae«183»mivállalk«»zás OLYAN ESEMÉNY SZÍNHELYE szombattól az Atlanti-óceán északi térsége, amely szinte megtestesíti az amerikai külpolitika törekvéseit. Az Óceán Venture fedőnevű haditengerészeti szupergyakorlatról van szó. Szervezője nem a NATO, hanem a Pentagon és célja, jellege éppen az, hogy ebbe az akcióba — és hosszabb távon nyilván nemcsak ebbe az akcióba! — bevonja jó néhány, az Atlanti Szövetséghez még vagy egyáltalán nem tartozó országot is. (A katonapolitikai hatósugárra jellemző, hogy a gyakorlathoz számos dél-amerikai ország egységei is csatlakoznak.) A KONCEPCIÓ VILÁGOS, az új amerikai kormányzat már nem egyszer hangoztatta, hogy „a nyugat létérdekeit messze a NATO-határokon túl is meg kell védeni”. A globális szembenállásnak ez a mind kihívóbb hirdetése, amely a hidegháborús vádaskodások felelevenítésével minden társadalmi nyugtalanságban egyszerűen „Moszkva kezét” látja, közismerten még néhány NATO-országot is aggaszt. Mindazt, amit az Óceán Venture kül- és katonapolitikailag megtestesít, szavakba is foglalta Haig külügyminiszter a szenátus hadügyi bizottsága előtt. „Az amerikai kormány — mondotta — megértette a nemzetközi kapcsolatok katonai oldalról való megközelítésének fontosságát.” Ezt, sajnos — különösen a minden szalonképességi szempontot a katonai érdekek oltárán feláldozó Reagan-kabinet viszonylatában — jól tudjuk, mit jelent — elég Pakisztánra vagy éppen Salvadorra gondolnunk. Washingtonban— mint most Haig újra megtette — szinte mást sem mondanak nemzetközi viszonylatban, mint azt: „a katonai erő a sikeres külpolitika döntő feltétele.” Mindennek szerves része az az ugyancsak Haig-i kitétel, amely szerint a Közel-Keleten és másutt is az amerikai diplomácia fő feladata, hogy szembeszálljon a Szovjetunióval. Ez a maximális hangerőre csavart hisztériakeltés jogos aggodalommal tölti el azt a mostanában kevesebbet emlegetett, de azért létező „másik Amerikát”. Amerikai tudósok a kormányzat lépései nyomán drámai hangú levélben figyelmeztették Reagan elnököt a fegyverkezési hajsza iszonyú veszélyeire és levelüket azzal a történelmi parancsnak is felfogható mondattal fejezik be, amely szerint „napjainkban már lehetetlen a régi kategóriákban gondolkodni”. AZ ÓCEÁN VENTURE FEDŐNÉVBŐL a venture pontos szótári fordítása a következő: (kockázatos) vállalkozás. Az az alapállás, ami e gyakorlat mögött áll, politikailag is pontosan fedi a szótári tartalmat. Zárójel nélkül: Harmat Endre IRÁN A nyugtalanság földje BANISZADR MEGKEZDTE MÁSODIK SZÁMŰZETÉSÉT, s persze, hol másutt, mint Franciaországban, amelyet 1979 februárjában a haza induló Khomeini ajatollah különgépén hagyott el. Akkor az iszlám egyik legközelebbi tanácsadója, ma egveszedelmesebb ellenfele. Legalábbis Teheránban a hatalom mai birtokosai így beszélnek róla. Alig több, mint két év telt el a sah elüldözése óta és az iszlám forradalom már legnevesebb gyermekeit is felfalja. Ha nem szöknek meg előle időben, mint az exállamfő. De nem mindenki menekülhet el Iránból a másképpen vélekedők közül. A hatalmat immár tökéletesen monopolizált „kemény iszlám" vonal vezetői, az úgynevezett fundamentalisták pedig mind kevésbé ismernek könyörületet. A minap egy Kairóba szökött iráni főtiszt úgy nyilatkozott, hogy az országban tömegméretű üldözés folyik, rengeteg embert hurcolnak meg, tartóztatnak le, kínoznak meg, végeznek ki. Nos, könnyen lehet, hogy a repülőtiszt elfogultan, s túlzón nyilatkozott. Csakhogy az Iránból áradó hírek hasonló képet festenek az iszlám köztársaság állapotáról. Nincs olyan nap, hogy ne jelentenék be Teheránban néhány ellenzéki kivégzését. Az állandó tömör indoklás: az iszlám köztársaság intézményei ellen bujtogattak, illegális propagandaanyagot terjesztettek, betiltott szervezetek tagjai voltak. Az életével játszik ma Iránban az, aki tagja az iszlám forradalom győzelmében oroszlánrészt vállalt mudzsahedinek (baloldali, de mohamedán alapokon álló szervezet) szövetségének, vagy aki a volt elnök sokszorosított üzeneteit, felhívásait terjeszti, esetleg betiltott lapokat oszt szét az emberek között, de még azok is, akik csak tüntetnek. Sőt, azok leginkább, mert bizonyosnak látszik, hogy az elmúlt hetekben kivégzettek többsége olyan fiatal, akiket még a Baniszadr leváltásakor rendezett rokonszenvtüntetések idején fogtak el az iszlám gárdisták. Mi egyebet mutat mindez, mint a hatalom fokozódó nyugtalanságát? Pedig, végtére is a két éven át dúló ádáz küzdelem a hatalomért látszatra befejeződött. A fundamentalisták utolsó ellenlábasa, Baniszadr úgy járt, mint a sah idején: emigrációba kényszerült, s még örülhet, hogy élve megúszta. A HATALMI HARC AZONBAN NEM DŐLTÉL, •csak más eszközökkel folytatódik. A mindennapos merényletek, bombarobbantások mutatják, hogy az illegalitásba szorított ellenzék maga is az erőszak fegyveréhez nyúl. Az állami terror vetélkedik az egyéni terrorral. S nyomukban gyorsan nő a politikai háború áldozatainak száma. Mindez azt sugallja, hogy semmiképpen nem fogadható el készpénznek a teheráni kormányzat állandó propagandája, amely szerint a perzsák túlnyomó többsége lelkesen támogatja a mai rendszert. Ezt még a minapi elnökválasztáson győztes Radzsai kormányfőre adott mintegy 13 millió szavazat sem bizonyíthatja. Hiszen a voksolás eleve kényszerpályára volt irányítva: nemcsak vallási kötelességgé tették a szavazást, hanem a választó személy irataiba is bejegyezték, hogy szavazott, s nem titkolták: akinél hiányzik a pecsét, annak később politikai problémái lehetnek. Alternatíva sem volt, hiszen Radzsai ellenjelöltjei maguk is a miniszterelnök támogatására szólítottak fel. Úgy tűnik, a lakosság felét kitevő nemzetiségieket leszámítva, az irániak tühírsége még támoastja Khomeinit és végrehajtóit, de nagyon jelentős, nyilván milliókban mérhető már azoknak a száma, akik aktívan vagy passzívan szembenállnak, nem értenek egyet Teherán mai hatalmukat a vallási fanatizmusra építő uraival. Ezek között ma még talán nem sorsdöntő a fegyverrel is harcolni kész ellenzék, a mudzsahedinek, a fedajinok tábora. De egyrészt kezükben igen sok fegyver van, másrészt máris találkoztak az értelmiségiek és a liberális burzsoázia Baniszadr nevével fémjelzett áramlatával. A 10V6 TEHÁT NEM MEGNYUGTATÓ a vallási vezérkar és segítők számára, s ezt bizonnyal maguk is látják. Ezért az idegesség, ami az elnyomás mind keményebb formájában nyilvánul meg Iránban. Avar Károly Radzsai, az új elnök Khomeini ajatollah hívei között leadja voksát a július végi elnökválasztáson (Fotó: AP/MTI—KS) VARSÓ: Lódzban asszonyok felvonulásával tetőzött csütörtökön a helyi „Szolidaritás” által szervezett négynapos akciósorozat. A hatalmas textilipari központ főutcáján a Zycie Warszawy című lap tudósítása szerint több tízezer asszony vonult fel az ellátási nehézségek miatti elégedetlenségük kifjezéseként. MOSZKVA: Augusztus 1-én, az Atlanti-óceánon, „Óceán venture ’Sí” fedőnév alatt megkezdődik az Egyesült Államok és szövetségeseinek tengeri hadgyakorlata. A második világháború óta ez a Pentagon legnagyobb katonai demonstrációja — írja a TASZSZ csütörtöki kommentárja. HAVANNA: Több mint száz személy szorul sürgős orvosi segítségre a salvadori Chalatenango megyében, miután a junta légierejének repülőgépei amerikai gyártmányú vegyi anyagokkal szórták tele a térség településeit. LONDON: 21 hetes sztrájk után a brit közalkalmazottakat tömörítő kilenc szakszervezet vezetősége csütörtökön éjszaka elfogadta a Thatcher-kormány felkínálta 7,5 százalékos béremelést az eredetileg követelt 15 százalék helyett.