Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
2. Gromiko és González tárgyalásai Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, külügyminiszter csütörtökön délelőtt Madridban megbeszélést folytatott Felipe González spanyol kormányfővel. A baráti jellegű megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és azok fejlesztésének távlatait, valamint megvizsgálták a nemzetközi helyzet néhány fontos kérdését. Andrej Gromiko megújította a Felipe Gonzáleznek szóló hivatalos meghívást a Szovjetunióba. A meghívást spanyol részről elfogadták, időpontját később rögzítik. Tanaka infarktussal kórházban Csütörtökre virradó éjjel szívinfarktus miatt kórházba szállították Tanaka Kakuei volt japán miniszterelnököt A ma is rendkívül befolyásos szigetországi politikus napok óta mellkasi fájdalmakra panaszkodott, s régóta kezelték magas vérnyomás ellen. Tanaka titkára szerint az egykori kormányfő ,,enyhe infarktust” szenvedett, s előreláthatólag mintegy négyhetes kórházi ápolásra lesz szükség. MÁTRA FÜSZÉRT EGRI RAKTÁRHÁZA FELVÉTELT HIRDET Kerecsend, Albert majori lerakatához az alábbi munkakörökbe: LERAKATVEZETŐ, képesítési előírás: középfokú iskolai végzettség, 5 éves áruforgalmi, szállítási gyakorlat. Áruforgalmi előadó, képesítési előírás: középfokú iskolai végzettség, 5 éves áruforgalmi szakmai gyakorlat. RAKTÁROS: targoncavezetői igazolvánnyal rendelkezők előnyben. Bérezés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS vasban vagy személyesen a matra fűszert EGRI RAKTÁRHÁZ igazgatójánál. 3300 EGER, Lenin út 198. KÖZÜLETEK FIGYELEM! A HTÉV 1985. február 1-től az azonos méretű hőszigetelt üvegek megrendelése esetén: 100 db fölött 4% 400 db fölött 6% ÁRENGEDMÉNYT BIZTOSIT. A korszerű EGERTHERM hőszigetelt üveg, amelynek vastagsága 20 és 24 mm, szinte mindenhol beépíthető! VÁRJUK MEGRENDELÉSEIKET! CÍM: HTÉV 3300 EGER, Sas út 94. Telefon: 10-622,299 Telex: 63-337 VOLÁN 4. SZ. VÁLLALAT GYÖNGYÖSI ÜZEMEGYSÉGE FELVÉTELT HIRDET: tehergépjármű-VEZETŐ AUTÓBUSZVEZETŐ SZÁLLÍTÓMUNKÁS munkakörökben, továbbá hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot indít. Érdeklődni lehet: GYÖNGYÖS, Vörös Hadsereg út, munkaügyi csoport. Csernyenko átvette képviselői igazolványát Csütörtökön Moszkvában átnyújtották Konsztantyin Csernyenkónak az oroszországi föderáció legfelsőbb tanácsának képviselői igazolványárt,. Az SZKP KB főtikárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökiét Moszkva kujbisevi választókerületének szavazói választották képviselőjüknek az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsába. Iraki légitámadás egy tartályhajó ellen Iraki vadászgépek „pontos és hatékony csapást mértek” egy nagy tengeri célpontra a Perzsa(Arab)-öböl észak-keleti részén, az iráni Hárg szigetén levő olajkkötőtől délre — közölte egy iraki katonai szóvivő. A repülőgépek sértetlenül visszatértek támaszpontjaikra. A Loyd’s londoni biztosítótársaság közlése szerint szerdán három repülőgép támadást intézett egy görög zászló alatt futó tartályhajó ellen. Az iraki legfelsőbb katonai parancsnokság szerdán nyilvánosságra hozott közleménye szerint Irak továbbra is légi és tengeri blokád alatt fogja tartani a Hárg szigetén lévő iráni olajkikötőit, megakadályozza az iráni olajexportot és megtámadja a kikötő felé tartó, illetve onnan távozó tartály- és teherszállító hajókat. Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó színhelye Párizs. A képen Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Francois Mitterrand francia elnök a tárgyalások megkezdése előtt (Népújság telefotó — AP — MTI — KS) NÉPÚJSÁG, 1985. március 1., péntek —( Külpolitikai kommentárunk )— Kedvező folytatás AZ IDEI ÉV JÓL KEZDŐDÖIT — hangsúlyozta a minap az olasz külügyminiszter, akit újságírók arról faggattak, hogy mit vár Róma Gromiko szovjet külügyminiszter olaszországi látogatásától. A jóévkezdet természetesen a január eleji szovjet—amerikai tanácskozásra és a leszerelési-fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatásáról szóló megállapodásra volt célzás, s egyben jelzés is arra, hogy a Gromikovizit során megvitatandó témák középpontjában természetesen a fegyverzetkorlátozás, és általában a kelet—nyugati viszony kérdései állnak, így is lett: tudjuk ezt a tegnap lezárult olasz— szovjet megbeszélésekről kiadott közleményből, illetve a politikusok beszédeiből. A jó kezdetnek kedvező a folytatása, hiszen amikor Gromiko elutazott Rómából Madridba, az újságok szerte a világon azt jelenthették, hogy a legnagyobb szocialista ország és egy fontos NATO-állam egy sor kulcsfontosságú világpolitikai ügyben hasonló törekvéseket tudott megfogalmazni. Nevezetesen azt, hogy egyformán szeretnék, ha Genfben, a nemsokára induló szovjet— amerikai tárgyalásokon mielőbb megállapodások születnének a legfontosabb fegyverzetkorlátozási kérdésekben. Egyformán kedvezően értékelték a tényt, hogy a két nagyhatalom összekapcsolja, s egymással összefüggésben kívánja megvitatni az űrfegyverek, a hadászati és a közép-hatótávolságú nukleáris rendszerek kérdésköreit. Róma és Moszkva egyaránt reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások nyomán hamarosan radikális intézkedések születnek a fegyverkezési hajsza megállítására, s aztán a radikális csökkentésre. HA TEKINTETBE VESSZÜK, hogy Gromiko utoljára 1979-ben járt Itáliában, s azóta a mostani vizit volt a legmagasabb szintű szovjet látogatás, akkor nem lehet nem reményt keltően pozitív fejleménynek minősíteni a római tárgyalásokat. Annál is inkább, mert Olaszország maga is azok közé tartozik, amelyek területén helyet kapnak az amerikai középhatótávolságú rakéták. A látogatás arra utal, hogy Moszkvában új lehetőségeket látnak az idén a NATO-országokkal fennálló kapcsolatok megjavítására, s ennek érdekében a szovjet politika mindent meg is kíván tenni. EZT A SZÁNDÉKOT HÚZZA ALÁ, hogy Gromimiko útjának második állomása, Spanyolország, amely sajátos helyzetben van a NATO — politikai és földrajzi értelemben egyaránt — „határszélén”. Minél eredményesebben képes tárgyalni a szovjet diplomácia vezetője a NATO különböző államaival, annál nagyobb az esélye az előrelépésnek Genfben, hiszen Washington nem hagyhatja figyelmen kívül szövetségesei véleményét és szándékait. AVAR KAROLY A szerencsés sárkány intelmei Vörös golyó emelkedett a tenger fölé, körülötte a felhők a szivárvány színeiben játszottak. Ám a tüneményből csakhamar szörnyű valóság lett. Néhány perc múlva robbanás hangja érkezett ahhoz a japán halászhajóhoz , a Fukuku Maruhoz, magyarul a Szerencsés Sárkányhoz —, amelynek legénysége az imént leírt jelenséget észlelte. Két és fél óra múltán fehér port hozó eső hullott; három nap múlva a matrózok bőre elszíneződött, vörös foltok, fájdalmas hólyagok lepték el őket; két hét elteltével ágynak estek; és fél esztendő után egyikük meghalt, huszonkettő hosszú kezelésre szorult. Sugárfertőzés. A Szerencsés Sárkány — nevéhez igazán nem méltóan — annak az övezetnek a közelében hajózott,, ahol az amerikaiak 1954. március elsején felrobbantották első hidrogénbombájukat. Erre emlékezünk, ez a március elseje lett a nukleáris fegyverek elleni harc nemzetközi napja. Háromszorosan is jelképes a robbantás, amelyet az Egyesült Államok az azóta nevezetssé vált Bikini-szigeteken végzett. A hely — fekély a bűbájos déltengeri világ testén — máig szörnyűséges (a lakókat akkor kitelepítették), viseli a kísérlet nyomait és mutatja, ahol egyszer az atombomba leesett... A másik ok, amiért nem felejtjük el a 31 évvel ezelőtt történteket, az a figyelmeztető tény, hogy a nukleáris robbantás nem korlátozható egy-egy területre. A Fukuku Maru 30 kilométernyi távolságban halászgatott a zárt övezettől, de még a 130 kilométerre lévő Marshallszigeteken is szedett áldozatot az első hidrogénbomba. Ami ilyen „kicsiben” nem korlátozható, az nagyban nyilván még kevésbé, hiszen a folyamatok bonyolódnak, és hatványozódnak Végül tanulságos az akkori katasztrófa abból a szempontból is, hogy nemcsak azonnal pusztít el embereket és más élő környezetet, alattomosan, hosszabb idő múltán is megteszi. Ki tudja, hogy a 22 japán matróz közül hány halt meg azóta idő előtt? Amióta a Világ fejet hajt a Szerencsés Sárkány legénységének emléke előtt, a tudósok felfedezték a nukleáris tél fogalmát Kiszámították, hogy egy esetleges nagyszabású atomháború a föld északi felén (ezt a területet vették számításba, hiszen itt összpontosul a világ fegyverzetének nagy része), szörnyű következményekkel járna. Európában, Észak-Amerikában és Japánban azonnal meghalna 1,8 milliárd ember a robbanás, a tűz és a sugárzás együttes hatására. Az eget por és korom borítaná el, eltakarnák a napot, ennek következtében hirtelen mínusz 40 fokra zuhanna a hőmérséklet. Megállna növényekben a fotoszintézis, vagyis megszűnne a napsugár éltető ereje, felborulna a természet rendje, vastagon befagynának, akár fenékig is a vizek, elpusztulnának az élelmiszertartalékok. A mai értelemben vett mezőgazdaság megszűnne, megváltozna az időjárás, szennyeződne a termőtalaj és a környezet, megindulna az erózió, vízhiány lépne fel. Hónapok múlva újfajta sugárzás venné át a régi helyét, s ez tovább rontaná a helyzetet. Ezt a katasztrófát két-három milliárd ember élné túl, közülük igen kevesen az északi féltekén. Miért festjük föl e riasztó képet, hiszen még az amerikaiak (az első hidrogénbomba felrobbantói) is határozottan azt mondják, hogy a nukleáris rakéták bevetése öngyilkossággal ér fel, e fegyverek „csupán” az elrettentést szolgálják, egy esetleges támadó elriasztását. Csakhogy ma már jóval több mint egymillió, a hirosimaival azonos pusztító erejű atomtöltet van a világon, s ki tudja, mi lesz, ha tovább szaporodnak. Nem lenne sokkal jobb, ha megállna ez a szaporítás, és fogyni kezdenének a számok? Ha elfogadnák a szovjet javaslatot, befagyasztanák az atomfegyverzetet, majd elkezdenék leépítésüket? A Szerencsés Sárkány matrózait kéne megkérdezni, hogyan vélekednek minderről. Tatár Imre Az Eger és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ értesíti azon termelőket, akik héjnélküli TÖKMAGRA kívánnak szerződést kötni, hogy szerződés köthető. Kerecsend, Beregsor 60. Mélypataki Jánosné Noszvaj, Hunyadi u. 7. sz. Pataki Zoltánné Verpelét, Kossuth u. 9. Kékesi György alatti felvásárló telepeken. Szerződéssel kapcsolatos bővebb felvilágosítást fenti vásárlóink adnak. Az Eger és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ értesíti a vásárló közönséget, hogy az egri piactéren működő felvásárló és értékesítő standon KEDVEZMÉNYES VÁSÁRT RENDEZ: burgonya, alma, vöröshagyma CIKKEKBŐL. A fenti cikkekből 10 kg-ot meghaladó vásárlás esetén 10"I-OS ÁRKEDVEZMÉNYT ADUNK.