Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-01 / 180. szám
2. NYUGATNÉMET TÜNTETÉS MANAGUÁBAN Nicaragua: amerikai ENSZ-vétó várható Csütörtökön is folytatja a vitát a Nicaragua által felvetett kérdésben a Biztonsági Tanács. A kedden kezdődött vitában Daniel Ortega nicaraguai elnök javasolta: a tanács szólítsa fel az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a hágai nemzetközi bíróság határozatát és szüntesse meg az ország elleni intervencióját. Az amerikai küldöttség várhatóan vétót emel abban az esetben, ha a tanács többsége egyetért Nicaragua kérésével. Szerdán a vitában felszólalt Vitalij Szafronov, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselőjének helyettese is. Rámutatott: Washington minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy Nicaraguában megdöntse a sandinista rendszert. Ennek indoklására akarja elhitetni, hogy az ország „szovjet támaszponttá válik, s területét a Szovjetunió az Egyesült Államok elleni katonai akcióhoz akarja felhasználni. Szafronov a leghatározottabban leszögezte: Szovjetuniónak nincsenek ilyen szándékai, nem kíván semmiféle „nyomást” kifejteni az Egyesült Államokra vagy a közép-amerikai országokra általában sem, és különösen nem Nicaragua területét felhasználva. Nyugatnémet állampolgárok rendeztek tüntetést szerdán Managuában. A tüntetők követelték országuk kormányától, hogy ítélje el a Reagan-kormány által támogatott, Nicaragua ellen irányuló terroristaakciókat. Egyben tiltakoztak az ellen, hogy Bonn a managuai kormányra próbálja hárítani a felelősséget három nyugateurópai önkéntes haláláért, akiket a „kontrák” kedden gyilkoltak meg. Bernard Kalb, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője, az ellenforradalmárokat „szabadságharcosoknak” nevezte, majd kijelentette, hogy a Nicaraguában dolgozó önkéntesek sorsáért „a managuai kormány viseli a felelősséget”. Daniel Ortega nicaraguai elnök szerdán, New Yorkban, találkozott Jesse Jackson, amerikai demokrata párti szenátorral. A Nueva Nicaragua hírügynökségnek nyilatkozva, Jackson kijelentette, hogy minden tőle telhetőt megtesz a nicaraguai ügyekbe való amerikai beavatkozás megszüntetéséért. A hondurasi kormány nem ismeri el a hágai nemzetközi bíróság döntéseit — közölte szerdán Tegucigalpa, miután Nicaragua panaszt emelt Hágában Costa Rica és Honduras ellen. Nicaragua azt vetette két szomszédja szemére, hogy menedéket nyújt a törvényes managuai kormány megdöntéséért harcoló ellenforradalmároknak. José Azcona del Hoyo, hondurasi elnök szerdán, egy rádiónyilatkozatban elismerte, hogy hazája területén nicaraguai „kontrák" állomásoznak. Ezt azzal indokolta, hogy Hondurasnak nincs elegendő ereje a „kontrák” tevékenységének ellenőrzésére. Tegucigalpa egyébként mostanáig tagadta, hogy Hondurasban nicaraguai ellenforradalmárok tartózkodnak. CSERNOBIL: Mi lesz az atomerőmű sorsa? Mi lesz a csernobili atomerőmű sorsa? — e kérdés érdekli a Pravda olvasóit. Leveleikre a csütörtöki számban Andranyik Petroszjanc, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizottságának elnöke válaszol. A szovjet akadémikus egyebek között utalt arra, hogy a sérült negyedik blokk eltemetése nem egyszerű befalazás. A bonyolult mérnöki építmény alapját különleges módon hűtött lap képezi, itt kaptak helyet a hőcserélők, és a csaknem 200 mérőműszer, amely ellenőrzi a hőmérsékletet. Petroszjanc szavai szerint nem lett volna célszerű eltávolítani a megmaradt nukleáris fűtőanyagot, az eltemetés mellett döntöttek inkább, így az általános sugárzási szint gyorsabban csökken, biztonságosabb munkakörülmények teremthetők az erőműben dolgozók számára. A blokkban maradt nukleáris fűtőanyag nem jelent veszélyt az atomfizika törvényszerűségei alapján — hangoztatta. Október táján újraindítják az első és a második blokkot. Ügyeleti rendszerben üzemeltetik majd, a dolgozók kéthetenként váltják egymást. A harmadik, a sérült reaktor közelében levő blokk sorsa már nem ilyen egyszerű. Alapos műszaki vizsgálatokra, javításokra, szabályozásokra, s megfelelő üzemi próbákra van szükség. A felelősség, illetve felelőtlenség kérdését boncolgatva, Petroszjanc utalt arra, hogy az erőmű szakemberei egyszerűen „elfelejtették”, milyen üzemanyaggal működik berendezésük és — hangoztatta — a balesethez vezető kísérleteket nem egyeztették atomenergetikai szakemberekkel, tudományos vezetővel, a főtervezővel és az erőműépítőkkel. Úgy tettek, mintha közönséges villamos erőművel lenne dolguk. A jövőben is növelik majd az atomerőművek számát — jelentette ki Petroszjanc, s kitért arra, hogy az atomenergetikai minisztérium minden jel szerint szigorú fegyelmet és rendet teremt a kiszolgálószemélyzet megbízható, balesetmentes munkája érdekében. Fokozott figyelmet fordítanak a dolgozók kiképzésére, egyebek között a válsághelyzetben való gyors és helyes cselekvés gyakorlására. USA-DÉL-AFRIKA Reagan konstruktív elkötelezettsége Az Egyesült Államok felvette a kapcsolatot a délafrikai apartheid rendszer megdöntéséért fegyveres harcot folytató Afrikai Nemzeti Kongresszussal. Paul Hare, az Egyesült Államok zambiai nagykövete, szerdán találkozott az ANC végrehajtó bizottságának három tagjával, a pretoriai rezsim által törvényen kívül helyezett szervezet lusakai székhelyén. A nagykövetség szóvivőjének közlése szerint, a 90 perces megbeszélés a washingtoni kormány „első, bejelentett kapcsolatfelvétele” ezen a szinten az ANC-vel. A hírt megerősítő washingtoni külügyminisztériumi fogalmazás szerint, az ANC-vel folytatott párbeszéd magasabb szintre való emelése azt a washingtoni törekvést szolgálja, hogy „előmozdítsa a tárgyalásokat a dél-afrikai békés rendezésben érdekelt felek között”. Az ANC szóvivőjének tájékoztatása szerint, a megbeszélésen Reagan elnök „konstruktív elkötelezettségnek” nevezett dél-afrikai politikájáról és a Pretoria elleni, kötelező érvényű szankciókról volt szó. Az ANC elutasítja Reagan elnöknek a pretoriai rezsimmel szoros kapcsolatokat ápoló politikáját, és a washingtoni kormánytól szankciókat sürget az apartheid felszámolásának meggyorsítására. Mihail Gorbacsov befejezte távol-keleti útját Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, csütörtökön befejezte a szovjet Távol-Keleten tett látogatását és elindult vissza, Moszkvába. Ezt megelőzően, a habarovszki határterület pártszervezetének vezetői előtt nagyobb beszédet mondott. A főtitkár múlt pénteken indult útnak, s egyhetes körútján megfordult Vlagyivosztokban, Nahodkában, az Amur menti Komszomolszkban, s végül Habarovszkban Vlagyivosztokban részt vett a Szovjet Hadiflotta napja alkalmából rendezett ünnepségeken, majd, mikor átadta a városnak a második Lenin-rendet, igen fontos bélés külpolitikai mondandókban bővelkedő beszédet mondott. Utazása folytatása volt azoknak a belföldi látogatásoknak, amelyeket tavaly március, főtitkárrá választása óta folytat. A meglátogatott körzetek lakosaival folytatott kötetlen beszélgetései egyikén elmondta hogy legközelebb majd Jakutföldre, Magadánba és Csukcsföldre is ellátogat. Közös szovjet—amerikai tudományos kutatás Szovjet Kazahsztánban, Szemipalatyinszk térségében együtt dolgoznak szovjet és amerikai tudósok azokkal a földrengésvizsgáló műszerekkel, amelyeket kétoldalú megállapodás keretében helyeztek el. A képen (balra) egy amerikai és egy szovjet szakértő (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 1., péntek Külpolitikai kommentárunk A baszk kockázat ALIGHA KÉTSÉGES, hogy újabb vihar várható a baszkok lakta vidékeken , mind Spanyolországban, mind Franciaországban. Madridban ugyanis a spanyol és a francia külügyminiszter megállapodott, hogy Párizs rövidesen újabb frászál terroristákat ad ki a szomszéd ország hatóságainak. 1984 őszén történt meg először, hogy Franciaország megvonta a politikai menedékjogot három ETA- terroristától, akiket aztán Madridba szállítottak és átadták őket a spanyol igazságszolgáltatásnak. Az eset nagy felzúdulást váltott ki a spanyol—francia határ mindkét oldalán — tüntetésekkel és bombákkal. Tudta mindenki, hogy milyen kockázattal jár, ha a francia hatóságok fellépnek a területükre menekült baszk terroristák ellen. Hiszen történelmi hagyomány Franciaországban, hogy a politikai menekülteket általában befogadják, s a baszk szélsőséges szervezet, az ETA emberei a fasiszta Franco-rendszer uralkodása idején mindig is a határon túl leltek menedékre. Csakhogy azóta Spanyolországban megteremtődött a demokrácia, az ETA azonban változatlan kegyetlenséggel folytatja hadjáratát a spanyol hatóságok és intézmények ellen. A francia vezetés hosszú dilemma után végül is elhatározta magát 1984-ben. Tette ezt azért is, mert a franciaországi baszk vidékeken szintén elszaporodtak a terrorcselekmények. Párizs pontosan tudta, hogy a döntés nem lesz népszerű a baszkok körében, akiknek 300 ezres közössége sohasem okozott olyan gondokat a központi irányításnak, mint spanyolországi rokonaik Madridnak, viszont mindig is nagy szimpátiával tekintettek azok harcára. Ezt a szimpátiát sajnos még a terrorizmus megannyi szélsőséges megnyilvánulása sem tudta kiirtani. SPANYOLORSZÁGBAN az elmúlt években az ETA már olyan akciók sorát követte el, amelyeket semmilyen cél nem igazolhatott. Ezért szállt be Párizs a terrorizmus elleni közös küzdelembe. Azóta határozottan erősödött a két kormányzat együttműködése. Franciaország intenzíven segítette déli szomszédját a Közös Piachoz csatlakozásban, és módszeresen csapott le a területére menekült ETA-terroristákra. Ennek a folyamatnak volt az állomása a mostani külügyminiszteri megbeszélés, amelynek persze ismét a terrorizmus elleni harc állt a középpontjában, hiszen erre maga az ETA adott okot júliusi, példátlanul brutális merényleteivel. Madrid most a jelek szerint súlyos lépésekre készül az ETA terroristái éllén, s ehhez szüksége van a francia hatóságok fokozottabb segítségére is. AVAR KAROLY HELSINKI Nem önáltatás Vajon csak önáltatás, vagy valóban igaz, a mondás, hogy Helsinki él? Csak jelszó-e, amelyet hamis remények táplálnak vagy politikailag helytálló megállapítás? Ez utóbbi felel meg a valóságnak. De, hogy mi se essünk az indokolás nélküli jelszavak hangoztatásának a hibájába, okoljuk meg a fenti állítást: miért érvényes máig is az a részletes — politikai, gazdasági, kulturális, emberi kapcsolatokat szabályozó — vastag okmány, amelyet harminchárom európai és a két észak-amerikai állam legmagasabb rangú vezetői írtak alá jó egy évtizeddel ezelőtt. S miért lenne kívánatos a további hasznosítása. Nézzünk körül ma a nemzetközi terepen a tanácskozások sikeressége szempontjából. Vagy zsákutcába jutott, vagy kínos-keservesen húzódó, megállapodást nem vagy alig hozó üléseket látunk. Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírása azonban azt bizonyítja, hogy ez nem eleve elrendelt valami, nem a nemzetközi ellentétek elkerülhetetlen velejárója. Meg lehet egyezni, mégpedig nemcsak valamely részletben, hanem a világkapcsolatok átfogó, békésen együttműködő rendszerét illetően is. Helsinki tehát bizonyíték, érv, hogy ami egyszer megtörtént, az másodszor is bekövetkezhet, s magába az okmányba foglaltak ismét uralkodóvá lehetnek a kelet-nyugati viszonyban. A harmincöt magas rangú vezető azért ülhetett össze akkoriban olyan jelentős ünnepélyes alkalomra, mert előzőleg nyilvánvalóvá lett, hogy a két tábor között erőegyensúly van, a kétségtelenül meglévő problémák, ellentétek fegyveres megoldása lehetetlen, az erőszak csak katasztrófához vezethet. Ennek a logikai sornak a végén tehát csak ez állhatott: ha így van, akkor a másik változatot, a békés együttműködés útját kell választani. S ha ma vannak is olyan politikai erők, amelyek meg szeretnék változtatni ezt az erőegyensúlyt, és ebből politikai befolyási, gazdasági, ideológiai hasznot húzni — tévedésük nyilvánvaló, a piros nyíl megint az egyetlen józan változat: „Helsinki" felé mutat. Ne felejtsük el azt se, hogy „Helsinki” nemcsak egyetlen nagy aláírási aktus volt, amelynek emlékét most őrizgetjük, hanem folyamat. A harmincöt aláíró kormány kisebb rangú küldöttei azóta sokszor összeültek már a záróokmány egy-egy fejezetéről, egyegy témakörének teljesüléséről, s a további teendőkről tárgyalandó. Igaz, sok haladásról nem számolhatnak be. De ezek a mindig újra és újra összeülő szakértekezletek maguk is jelzik: a dokumentumba foglalt politikai, gazdasági, kulturális, emberi együttműködési problémák napirenden vannak továbbfejlesztésüknek, megvalósításuknak újra és újra nekirugaszkodunk. Volt olyan nemzetközi mélypontidőszak — például a nyolcvanas évek elején —, amikor az egyetlen fórum, ahol Kelet és Nyugat képviselői egyáltalán asztalhoz ültek, egyegy ilyen „Helsinki utáni" konferencia volt. Gondokkal terhelten szemléljük a nemzetközi állapotokat, de azért tudjuk és jó érzéssel számításba vesszük, hogy Európa még a nyolcvanas évek elejének lehűlési időszakában sem esett vissza a hidegháborús állapotba. Azok a kapcsolatok, amelyek a földrész államai között a hetvenes években — s Helsinki jegyében — kialakultak, (gondoljunk a kereskedelmi csere fellendülésére, a turistaáradatra, a politikusok sűrű utazásaira) lényegében nem gyengültek. Egyetlen területen azonban — igaz a rendkívül fontos katonai problémakörben — nem sikerült lépni, sőt a helyzet rosszabbodott. A záróokmány ugyan nem foglalkozik a fegyverkezés kérdéseivel, de ha a fegyverkezési hajsza a mai tempóban folytatódik, tönkremennek Helsinki gyümölcsei és távlatai is. Ezért lett ma a békés együttműködés fejlesztésének, megőrzésének kulcsa az atomfegyverek és a hagyományos eszközök felszámolása — mindenekelőtt pedig a szovjet—amerikai viszony megjavítása. S ha ma a fegyverkezés korlátozása áll is a követelmények első helyén, a példa, amelyet Helsinki a nemzetközi megállapodások lehetőségére nyújtott, nem halványul el. Tatár Imre