Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
8. Bemutatkozik a Dialóg Stúdió A Népújság Szerkesztősége és az egri Gárdonyi Géza Színház február 1ü-én kiállítást nyitott a Múzsák galériájában. A színház előcsarnokában plakátokon tükröződik egy esztendő magyar filmtermése, a Dialóg Filmstúdió Vállalat pedig gazdag anyaggal mutatkozik be. Munkatársaink ellátogattak az alkotóműhelybe, s ezúttal adnak képet a látottakról. Nincs helye az elefántcsonttoronynak A lantosabb rendezőgeneráció tagja Tímár Péter, de máris két sikeres és érdekes filmet tudhat a háta mögött. Az egyik az Egészséges erotika, a másik a Moziklip. Mind a kettő sajátos szemléletű, s még egyre jövünk rá hamarosan beszélgetésünk során: nagyon olcsó. Míg a stúdióvezető szavaiból kiderül, hogy egy átlagos költségvetés 20 millió, addig az egyik Tímár-forgatás 6,5 millióba, a másik 8 millióba került. —» Az idő a legnagyobb pénz, s én rendkívül, előkészítettem a munkát •— indokolja meg az összegeket. — Ezenkívül az operatőr is jómagam voltam, sőt a vágóasztalhoz is leültem. Ebből adódott, hogy ilyen kevésből kijöttem." Szerintem ,,eltapsolták" azokat a hatalmas költségvetéseket, a mostani keretek akkor alakultak ki, amikor még jobban álltunk. Nehéz rászokni manapság a másfajta gondolkodásmódra. Ha egy produkciót elkezdenek, még az is természetes, hogy mindenki taxival jár a filmgyárba. Trükkoperatőrként kezdte pályafutását Tímár Péter, azután végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Munkakönyvee szerint a MAFILM-hez tartozik, az eddigi munkáit a Dialógban készítette el. örökmozgó, nyugtalan természet. Nem képes elviselni a dologtalanságot, ha éppen nem rendez, akkor más feladat után néz. Bár örökké elégedetlen, mert úgy érzi, lényegesen többet tudna az asztalra tenni. — Manapság túlságosan is a ..vetésforgó elv” szerint fogadnak el forgatókönyveket. Én jobbnak tartanám, hogyha más szempontok is érvényesülnének. Például figyelembe vennék, hogy valaki gyorsan végez feladatával, és kitűnő minőséget ad ki a kezéből. Úgy érzem, hogy ebben a gazdasági helyzetben kötelessége az alkotónak, hogy művészkedési hajlamaiból lefaragjon. A stúdióban is meg kéne fordítani az arányt, hogy több vígjáték, szórakoztató alkotás születhessen. Nem húzódhatunk elefántcsonttoronyba, sokkal nagyobb alázattal kéne közeledni a közönséghez. Szavaiból az is kiderül, hogy foglalkoztatják formanyelvi, s filozófiai kérdések is. Csak hát ezekből csak áttételesen ad ízelítőt műveiben, nem kényszeríti rá a közönségre gondolatmenetét, csupán a végeredménnyel számol el. — A Moziklipet úgy kezdtem el, hogy egyszerű lesz a vállalkozás. Aztán rájöttem, hogy rengeteg aprómunka zuhant a nyakamba. Iszonyú mennyiségű konyakos meggyet kellett a vágószobába vinnem ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velem. Tízezer snitt és nyolcezer beállítás öszege az a film. Ki akartam próbálni egy új műfaj lehetőségeit, a sűrítés problémájára akartam választ kapni. Az újfajta szemlélet, a video hatása már érződik a nyugati filmgyártásban már felhasználják az újításokat, a feszültség, az izgalom megteremtéséhez. Most újabb kísérletbe vágok: egy lélektani krimit kezdek. Már felhasználom benne mindazt, amit most tanultam. Kicsit visszahajolok a művészeti ág múltjához: míg nem volt ennyi optikai lehetőség, a kamera mozgásával pótolták a hiányokat. Ez sokszor jobb eredményhez vezetett, mint a mostani technikai csodák felhasználása. Arról is mesél, hogy sokan megkeresték a könnyűzenei életből, hogy forgasson szá mukra videoklippet. Most azonban inkább pihen, készül a mélyebb, rázósabb feladatra. Szavaiból kiderül, hogy egyáltalán nem tragikus a helyzet, a fiatalok között lehet olyant találni, aki keljfeljancsiként nehezebb körümények között is helyt próbál állni. NÉPÚJSÁG, 1988. február 13., szombat Forge Bacsó Péter Őze Lajosnak ad instrukciókat a Te rongyos élet forgatásán Egy jó autó mindent kibír . . . Tolmár Tamás stábja a Zuhanás közben egyik jelenetét forgatja Ide még egy kis kenőcsöt rakó hős Marietta az Eszki A forgatás sok ember összeha világosítók, hangmérnökök, kemunkások, s ki tudja még házi sső, operatőr és gyártásvezetői archívumából válogatott fotók gadnak meg el Majd azon a kijáraton menj fel — mondhatja András Ferenc, a Dögkeselyű rendezője Cserhalmi Györgynek Nem kell félni a kamerától — I leburdi vakáción felt A Dialóg Filmstúdió másik három társával (Budapest, Hunnia, Objektív) 1976. február 1-jén alakult meg, a Mafilmen belül. A Társulás Stúdió néhány év múlva csatlakozott hozzájuk, így tehát ötre nőtt a játékfilmstúdiók száma. Ez volt a felállás 1987. július 1-jéig, amikor is a stúdiók vállalati rangot kaptak, a Társulás kivételével, amelyet időközben feloszlattak, (ők most keresik a szervezeti és művészi megújulás lehetőségeit.) Ezek a száraz tények, a mögöttük meghúzódó társadalmi, egyéni, közösségi, alkotói szenvedélyek, gondok és viták feltárására még korai az idő, s ennek az írásnak nem is ez a célja, csupán csak annyi: röpke pillantást adni egy alkotóműhely alig több mint évtizednyi történetére, jelezvén művészi és kultúrpolitikai törekvéseit, kísérleteit, eredményeit. A Dialóg Filmstúdió történetét sokkal korábbról, a 60-as évek elejéről kell kezdeni. Megint csak tények. Ezekben az években került sor — 45 után — a szakma első radikális átszervezésére. A központi irányítás után, önálló szellemi társulások jöttek létre, részben gazdasági önállósággal. Stúdióknak nevezték őket, és I—IV-ig római számmal működtek. A Dialóg „őse" az I. Stúdió volt, amelynek keletkezésére Kovács András így emlékezik: ”... önkéntes rendezői társulások jöttek létre, némely esetben teljesen véletlenszerűen, máskor, mint az I. Stúdió esetében olyan nők kerültek össze, akik már régebben is együtt dolgoztak. Fábri, Makk, Ranódy, Máriássy, Bacsó és én már 56 előtt is együtt dolgoztunk, szemléletünk igen közel állt egymáshoz, mégha ezt a közös elvi alapot írásban csak akkor fogalmaztuk meg, amikor Újhelyi Szilárd lett a stúdió vezetője.” [Filmkultúra, 1975., (2—3.)]. Ujhelyi Szilárd egy évtizeddel később adott személyes interjújában a „közös elvi alapot” így fogalmazta újjá: ..... A rendezők önkéntes társulásán alapuló alkotócsoport lehet tehát az a szervezeti forma, amelyben az állami irányítás és a művészeti alkotó tevékenység összhangja, a művészek önkifejezésének spontán vágya és a társadalmi igény találkozása megfelelően létrejöhet... Most is vallom, hogy több alkotócsoport léte biztosíthatja filmművészetünk sokszínűségét, a „realitástól« való veszélytől ma sem kell tartanunk. Az említett rendezők közötti "társulás" alapját nem a stílus, hanem a magatartás közössége jelentette. Úgy érzem, hogy stílusuk különbözősége ellenére is összefűzi őket a filmművészet társadalmi feladatáról vallott nézetük közössége." Ma már filmgyártásunk „aranykorának" nevezzük a hatvanas éveket. Az I. Stúdióban olyan maradandó értékek születtek a múltról, közelmúltról, mint a Húsz óra (Fábri Zoltán), Hideg napok (Kovács András), Szerelem (Makk Károly), Imposztorok (Máriássy Félix), A tanú (Bacsó Péter), Égi bárány (Jancsó Miklós), Szindbád (Huszárik Zoltán). Az eleven, lüktető, a társadalommal együtt lélegző filmek sokasága ,is az 1. Stúdióból került ki. Néhány jelentősebb mű: Fügefalevél (Máriássy Félix), Falak, Staféta (Kovács András), Fejlövés, Kitörés (Bacsó Péter) és folytathatnánk a sort. 1971-ben egy radikális felsőbb intézkedéssel megszüntették az „első stúdiórendszert" (máig is nehezen érthető indokok alapján), és négy évig két úgynevezett Játékfilm Stúdió Vállalat (Hunnia, Budapest) jegyezte a magyar filmgyártást. Bár ezekben az években is születtek jelentős filmek, az alkotó művészektől elidegenedett struktúra bukásra ítéltetett. 1976-ban létrejött a bevezetőben már említett második stúdiórendszer. Akárcsak a hatvanas években, újra találkoztak — a Dialógban feltétlenül — azok a filmalkotók, akik mint korábban, a megváltozott társadalmi-gazdasági szituációban ismét a valóság és történelmi múltunk analitikus, elkötelezett művészi ábrázolására törekedtek A régi nagyok közül sokan elmentek, csak a hajdani I. Stúdióból. Máriássy, Ranódy, Huszárik ... De a megmaradt idősebb korosztály tagjai mellé fokozatosan felzárkóztak a középnemzedék tagjai és jöttek az egészen fiatalok is. Ez a folyamatosság és békés egymás mellett élés napjainkra is jellemző. A Dialóg Filmstúdió alakulásakor nem adott ki „alapokmányt”, azokon a eszmei-művészi hagyományokon kívánt tovább menni, amelyet az I. Stúdió korszakában már deklaráltak az ide tömörülő művészek. Az első és legfontosabb feladat a művészi tanács megszervezése, továbbá a dramaturgiai alapbázis megteremtése volt. Az első művészeti tanács tagjai a következők voltak: Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly, Kovács András, Szász Péter. Stúdióvezető: Bogács Antal, helyettese Bacsó Péter volt. ÚJHELYI JÁNOS Az alkotóműhely Részlet az első tématerv bevezetőjéből: ......fs művészeti tanács azon rendezők közössége, akik művekben is bizonyíthatóan alakíthatják ki a stúdió művészi arculatát, szocialista társadalmunk fejlődésének, ellentmondásainak többoldalú vizsgálatát, alkotó ábrázolását. ... Fontosnak tartjuk, hogy filmjeink intenzitása az eddigieknél erőteljesebben találkozzon a ma emberének érdeklődésével, s a nézőt további gondolkodásra aktív társadalmi cselekvésre inspirálja. ...Törekvésünk a stúdió rendezői gárdájának fiatal tehetségekkel történő bővítése." (Budapest, 1976. február 15.) Majd tizenkét év távlatából tegyük mérlegre, áttekintve a termést, hogyan valósultak meg az előzőekben lefektetett tézisek, és próbáljuk felvázolni a Dialóg profilját. Az áttekintéshez nem a kronológiai, hanem a tematikus megközelítés látszik alkalmasabbnak. A ’45 utáni magyar filmművészetnek — különösen a 60- as években — mindig erőssége volt a kíméletlen, bátor szembenézés történelmi, nemzeti múltunkkal. Ezt a folyamatosságot a Dialóg-filmek jó részében is érzékeljük. Fábri Zoltán Magyarok (1977) kezdte a sort. A nagy erejű drámai alkotásnak az érdekessége, hogy Balázs József elsőkönyves író ezzel debütált a vásznon. Fábri és Balázs József szerencsés találkozásából még egy film született, a Fábián Bálint találkozása Istennel (1980). A Vörös grófnő I—II. (1984), Kovács András rendezői pályájának nagy vállalkozása volt, a Károlyi Katinka szemszögéből feldolgozott látványos, impozáns kiállítású filmnek nagy szakmai és közönségsikere volt. A Tanácsköztársaság előzményeit és magát a 130 nap történetét újszerű történelmi szemlélettel ábrázoló alkotás fontos helyet foglal el a nemzeti identitást kereső filmjeink között. Vonatkozik ez a megállapítás Jancsó Miklós két történelmi víziójára — a