Heves Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-01 / 151. szám
2.VILÁGTÜKÖR Ki lesz az EBRD elnöke? Franciaország kívánatosnak tartja, hogy továbbra is francia elnöke legyen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) — jelentette ki Edouard Balladur miniszterelnök. Hasonló igényt fogalmazott meg korábban Alain Juppé külügyminiszter és Philippe Séguin, a Nemzetgyűlés elnöke is. A Jacques Attali lemondásával üresen maradt tisztségre a miniszterelnök szerint Párizs még nem terjesztett elő jelöltet, de a sajtóban több név is szerepelt már, így a Francia Bank jelenlegi kormányzója, Jacques de Larosiere, vagy Jean-Claude Trichet, az államkincstár igazgatója. Segélycsomag Oroszországnak A világ hét legfejlettebb iparú országa jelentős segélycsomagot dolgoz ki Oroszország számára a jövő héten sorra kerülő tokiói csúcstalálkozóján — biztosította az orosz elnököt Bill Clinton minapi telefonbeszélgetésükben. Az amerikai elnök a 30 perces beszélgetés során ismertette Jelcinnel, hogy annak az 1,6 milliárd dolláros támogatásnak, amelyet a vancouveri csúcstalálkozón Washington helyezett kilátásba, már több mint a felét átutalták. Az USA első embere azt is bejelentette, hogy egy hasonló célú, 1,8 milliárd dolláros csomag most vár jóváhagyásra az amerikai kongresszusban. Clinton ezzel kapcsolatban teljes támogatásáról biztosította Jelcint. Az általános vámkedvezményekről Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere nyomatékosan kérte amerikai kollégáját, Brown kereskedelmi minisztert arra, hogy biztosítsák Magyarországnak továbbra is az általános vámkedvezményeket (GSP). Brown válasza szerint a kormány melegen támogatja a hosszabbítást, de ügyrendi okokból rövid megszakítás állhat be. Az USA 1989 óta biztosítja Magyarországnak, hogy áruink 53 százaléka vámmentesen kerül az amerikai piacra. Az általában fejlődő országoknak biztosított kedvezményre vonatkozó törvény hatálya július 4-én lejár. A meghosszabbítására vonatkozó javaslat elfogadása legkorábban július végére várható. Addig a kedvezményben részesülő országok árui után le kell majd róni a legnagyobb kedvezményes eljárásnak megfelelő, átlagosan 8-12 százalékos vámot, de az összegeket a GSP meghosszabbítása után visszatérítik. Két Lotti A 26. játékheti Két Lotti nyerőszámai: 3,25,31 és 40,42,58. A héten 6 találatos szelvény nem volt, így a nettó nyeremény 8 millió 128 ezer forintra halmozódik. Az 5-ösre jutó nettó nyeremény 324.856, a 3-asokra 29.987, a 2-esekre 352 forint. r 7 A Tarnamérai ÁFÉSZ bérlet üzemeltetésre meghirdeti az alábbi egységeit: ll.sz. Italbolt Alatkacsárda, 14.SZ. Presszó Tarnazsadány, 15.SZ. Italbolt Tarnáméra. A pályázatok beadásának határideje: 1993. július 10. Érdeklődni az ÁFÉSZ főkönyvelőjénél lehet (Tarnáméra, Árpád u. 22.) j Castro további áldozatot kér Kubának nincs más alternatívája: győzelmet kell aratnia történelmének példátlanul nehéz időszakában — hangoztatta Fidel Castro állam- és kormányfő a parlament kedden zárult ülésszakán. A törvényhozás valamennyi kubaihoz szóló felhívást fogadott el, amelyben további önfeláldozásra, egységre és kitartásra buzdítja a lakosságot. A kubai vezető a tanácskozáson mondott zárszavában hosszan foglalkozott a szigetország korábbi szövetségeseinek elvesztésével, szenvedélyes megfogalmazásaival jelét adva annak, hogy mindmáig nemcsak Kuba, de érzelmileg ő maga sem heverte ki azt a sokkot, amelyet a Szovjetunió, illetve az úgynevezett szocialista tábor összeomlása jelentett. Földindulásról, társadalmi, politikai és ideológiai kataklizmáról beszélt, s azt fejtegette: „nem fér az ember fejébe, hogy egy olyan erős, oly fontos világpolitikai egyensúlyi szereppel bíró ország, mint a Szovjetunió, hogyan tűnhetett el a térképről”. Castro a várhatóan az eddiginél is nehezebbé váló életkörülményekre, az ellátási korlátozásokra utalva kijelentette: a vezetés pontosan tisztában van az ország gondjainak nagyságával, s ezzel összefüggésben elmondta, hogy az idei, rendkívül rossz cukortermelési eredmények 500 millió dollár exportbevételtől fosztják meg az országot .Becslések szerint tavaly mintegy kétmilliárd dolláros importra volt lehetősége az országnak, így az államfő által említett adat a teljes behozatal egynegyedének kiesését okozhatja.) Az Egyesült Államok és Kuba viszonyáról szólva rámutatott, hogy noha a Clinton-kormányzat eddig „kevésbé ellenséges és agresszív” magatartást tanúsított a szigetországgal szemben, mint elődei, a havannai vezetés nem számol a kétoldalú kapcsolatok közeli javulásával, a gazdasági embargó feloldásával. A parlamenti ülésszakon az ország válságos energiahelyzetét és a helyi közigazgatással párhuzamosan, 1988-tól kiépített szervezet, a népi tanácsok rendszere működését tekintették át. ,5* Soros, a „márkagyilkos” Soros György ismét a világsajtó címoldalára került: a Németország pénzügyi politikájáról, a német márka szerinte túlzott felértékeléséről vallott nézete meglehetősen viharos visszhangot keltett. Volt, aki rokonszenvel (’’végre, egy realista megállapítás! ”S volt aki ellenérzéssel (’’marhagyilkosságra tör!”) nyilatkozott, csak egyet nem lehetett tenni, figyelmen kívül hagyni a budapesti születésű, hatvanhárom esztendős amerikai bankár véleményét. Hiszen a „devizapiacok nagymesterének” nevezett Soros 1987-ben egymilliárd dollárt vesztett akkori tőzsdei spekulációin, de tavaly ősszel már egymilliárdot nyert a brit valuta, a font értékvesztésén, nyolc hete pedig félmilliárdot, mert az aranyár emelkedésére tett. A klasszikus vonalú, talán kicsit ódivatú Glenceck-zakókat és a széles Windsor-mintás nyakkendőket kedvelő pénzügyi szakember, aki — a dolgok fizikai oldalát tekintve — erősen rövidlátó és jellegzetesen halkszavú, nem valami titkos összeesküvést szőtt a német márka ellen. A The Times közölte nyílt levelét, amelyben a tényekből, a német gazdaságot sújtó recesszióból, valamint a túlzott költségvetési hiányból kiindulva helytelenítette, hogy a szövetségi bank túl sokáig túl magasan tartotta a kamatszintet, s kihagyott minden olyan lehetőséget, amikor ezt még viszonylag elfogadhatóbb következményekkel módosítani lehetett volna. Soros úgy véli, a késedelem miatt nagyobb lesz a zuhanás, és minél tovább halasztják, annál inkább visszaüt majd. Tehát túlértékeltnek tartja a márkát, s erőteljesebb kamatcsökkenést valószínűsít. A DM helyzete következtében bizonytalannak tartja az EMS-t, az EK valutáris rendszerét, s álláspontja szerint fel kell tárni a súlyos belső gyengeségeket, mert azok elleplezése vagy lekicsinylése csak árthat. A magyar származású bankár igen kedvezően szólt Franciaországról, ahol szerinte alacsony az inflációs ráta, és sikerült kialakítani egy saját költségszerkezetet. A londoni lapban megjelent Soros-levél nyomán a márka azonnal egy pfenniget veszített értékéből a dollárhoz képest (sok kicsi sokra ment), s a nemzetközi pénzpiacokon megnőtt az érdeklődés a francia részvények iránt. A német Bild Zeitung viszont Soros képét hozta az első oldalon: „Ő az, aki szét akarja rombolni a márkánkat.” (FER) ^Az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Eger, Mátyás király u. 52-54. PÁLYÁZATOT HIRDET AZ ALÁBBI ÁLLÁSHELYEK BETÖLTÉSÉRE: — biológia-kémia (előny: mérnök-agrármérnök tanár) — pszichológia — belső ellenőr (előny: jogi végzettség) — kollégiumi nevelő (férfi-nő) — kulturális munkát szervező és az ifjúsági mozgalmat segítő tanár A pályázatot 1993. július 16-ig személyesen az iskola titkárságán lehet leadni. Marad a Bosznia elleni fegyverembargó Az ENSZ BT kedd esti ülésén nem kapott többséget az el nem kötelezett országok javaslata, hogy Boszniára oldják fel a fegyverszállítási tilalmat. Az indítványt az öt kezdeményező ország oldalán — szemben európai szövetségeseivel — támogatta az Egyesült Államok is, de miután a 15 tagú BT többi 9 tagja (köztük Magyarország) tartózkodott a szavazástól, a kezdeményezés — amint várható volt — eredménytelen maradt. Az iszlám országok azonban jelezték, hogy az ENSZ közgyűlésének állásfoglalását kérik a kérdésben. A javaslat ott — várhatóan már a héten — többséget kaphat, ám a döntés jelképes lesz, az embargót csak a Biztonsági Tanács törölheti el. Bill Clinton elnök az év elején javasolta európai szövetségeseinek: engedjék meg a bosnyákok fegyverkezését, sőt, a NATO légiereje addig is semlegesítse a szerbek nehézfegyvereit, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyokat. A tervet azonban a brit, a francia és a spanyol kormány ellenzi. Mohamed Sacirby, Bosznia ENSZ-nagykövete szenvedélyes szavakkal kárhoztatta a nyugateurópai politikát, elsősorban a brit politikusokat a helyzet alakulásáért. Madeleine Albright amerikai ENSZ-nagykövet hangoztatta: a döntés nem jelenti, hogy a szerbek menlevelet kaptak nemzetközi határok megváltoztatására, egy szomszéd állam szétrombolására. Jamsheed Marker pakisztáni nagykövet a muszlim országok nevében arról szólt, hogy nem engedhetik meg egy testvérnemzet kiirtását Európa szívében — azon a kontinensen, amely oly büszke az emberi jogokra és a törvényességre. Tarthatatlan helyzet, hogy a konfliktus egyik részvevője, mégpedig a legerősebb, kívülről fegyverekhez jut, míg az agresszió áldozatát azoktól megfosztják — hangoztatta Erdős André magyar nagykövet, sürgetve a bosnyák határok ellenőrzésére vonatkozó BT-határozatok végrehajtását. Magyarország nem utasítja el a lehetőséget, hogy feloldják a Boszniát érintő fegyverembargót, de úgy véli: nem bizonyos, hogy e lépés a jelenlegi helyzetben pozitívan hatna ki Bosznia és szomszédai jövőjére. $ SUZUKI --------------------- - -AUTÓ-EGER KFT. Suzuki gépkocsik és haszongépjárművek bemutatója az Egri Centrum Áruház mögötti gépkocsiparkolóban péntektől vasárnapig. Próbakocsit biztosítunk. Jöjjön el, próbálja ki Ön is a Magyar Autót. SUZUKI JÓL JÁR VELE. Békében elhunyt BARTA JÁNOSNÉ Temetése 1993. július 2-án 15 órakor a Felnémeti temetőben. A gyászoló család / JOU MENYASSZONYIRUHA SZALON a Fellner söröző mögötti udvarba költözött a (taxi állomásnál). Menyasszonyi, kisérő és menyecske ruhák, készítői Áron kaphatók. Szeretettel várjuk vendégeinket. . .. -------Örömmel üdvözölnénk Önt is ügyfeleink között az 1993. július el-jétől megnyíló első egri „KERESKEDELMI VÁMSZABAD TERÜLET” az AGROKER-EGER KFT. telephelyén. SZOLGÁLTATÁSAINK: — külföldről vagy belföldről történő áru beszállítása, — raktározás, be-, ki- és átrakás, — csomagolás, címkézés-osztályozás és — egyéb raktárművelet elvégzésével áll ügyfelei rendelkezésére. Bővebb felvilágosítást ad munkaidőben hétfőtől péntekig 7.00-tól 15.30-ig Agroker-Eger Külkereskedelmi Üzletág vezetője Kazinczyné Kristály Anna. Telefon/fax: 36/320-455 vagy 310-752. Vámudvari szolgálatásunkkal ,, továbbra is szívesen állunk rendelkezésükre. ■ ------ " HÍRLAP, 1993. július 1., csütörtök Hajtóvadászat Aidid ellen Az ENSZ-csapatok — élükön az amerikai tengerészekkel — hajtóvadászatot kezdtek Aidid tábornok ellen. A Szomáliai vezető — aki számtalan fegyverraktár tulajdonosa — a mai napig sem szüntette meg támadásait a lakosság, illetve az ENSZ-erők ellen... (FEB-fotó) Nem akar elszakadni a francia politikától Balladur nem megy Tokióba Nem vesz részt a G-7 tokiói csúcstalálkozóján Edouard Balladur francia miniszterelnök. A párizsi delegációt Francois Mitterrand elnök vezeti, a kormány képviseletében viszont jelen lesz Alain Juppé külügyminiszter és Edmond Alphandery gazdasági miniszter. A kormányfő közlése szerint Mitterrand „egyeztetett” álláspontot képvisel majd, a szocialista elnök és a jobboldali kormányfő ugyanis lényegében azonos álláspontra helyezkedik a csúcsértekezlet napirendjén szereplő kérdésekkel kapcsolatban. Balladur azzal indokolta távolmaradását, hogy „nem tud ilyen hosszú időre elszakadni” a francia politikától. A kormányfő ugyanis ki akarja vívni, hogy a nemzetgyűlés rendkívüli ülésszakán fogadják el valamennyi fontos törvénytervezetét, amelyekre a rendes ülésszakon már nem jutott idő, s ezek közül mindenekelőtt a privatizálási törvényt akarja elfogadtatni. Ez ellen a szocialisták és a kommunisták a parlamenti obstrukció eszközét vetették be. A tokiói csúcstalálkozóról szólva, Juppé a nemzetgyűlésben megismételte a kormányfő határozott álláspontját a GATT- megállapodás kérdésében: Párizs nem hajlandó még csak tárgyalásokra sem az általa amúgy is vitatott témáról mindaddig, amíg az Egyesült Államok nem vonja vissza az európai acélexportot korlátozó, a francia kormány által megkülönböztető jellegűnek minősített rendelkezéseit. Juppé azt is közölte, hogy Párizs nem tekint érvényesnek semmiféle olyan megállapodást, amelyet a GATT-ügyekben az Európai Közösség Bizottsága kötött az Egyesült Államokkal, mivel a közösségen belül döntési joga csupán a miniszteri tanácsnak van. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÁTRAI JÁNOS ny. MÁV-főfelügyelő életének 77. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1993. július 2-án 13 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család ~ HOLOGRAM STUDIO Megnyílt Eger város első hologram stúdiója: — holografikus képek — ékszerek — órák — ajándéktárgyak Lenyűgöző látvány a jövő század technikájával! Már megnézni is érdemes( g) Cím: Eger, Rákóczi út 83.( Nyitva: hétfőtől péntekig: 11-20 óráig szombat, vasárnap: 9-20 óráig. Aú JKEDVEZMÉNYES CSEREPESNÖVÉNYVÁSÁR a KORALL Virágboltban Eger, Széchenyi u. 26. Posta mellett , július 2-től. V. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOCH GYÖRGY életének 56. évében elhunyt. Temetése 1993. július 1-jén csütörtökön 11.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család ri Kodak FOTO Eger, Dobó u. 14. Telefon: 314-764 FOTÓ CIKK ÉS FILM NAGYKERESKEDÉS Forte és Kodak termékek teljes választéka: Forte 100135-36 183 Ft+ÁFA 100135-24 149 Ft+ÁFA 100110-24139 Ft+ÁFA Árurendelés: 06-36/314-764, 9-17 óráig. 06-36/320-965 üzenetrögzítő. Cím: 3300 Eger, Király u. 2. Raktár nyitvatartás: 9-13-ig Postai szállítás megoldható. NYITÁS JÚLIUS 5-ÉN 20.000 DM-et kereshet , évente csincsilla tenyészfarm működtetésével. Mindenki csinálhatja. Alaptőke + 15 négyzetméteres száraz helyiség, kevés idő szükséges a szelíd, szagtalan állatok tartásához. Szerződésben biztosítjuk a szaporulat átvételét és az abban megállapított stabil bevételt. Komoly érdeklődők kérték ingyenes ismertetőnket. H.W.S. CSINCSILLA TENYÉSZFARM ZAJA KÁROLY 3262 Márkáz, Ady u. 6.