Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

HÍRLAP, 1993. augusztus 2., kedd Filmművészeti nyári egyetem: vetítések A hét végén — szombaton — Sára Sándor Vigyázok című filmjének vetítésével megkezdő­dött az idei, sorrendben a 19. Eg­ri Filmművészeti Nyári Egyetem. Az Uránia moziban ma délelőtt dokumentumfilmeket mutatnak be, a játékfilmeket pedig az Ifjú­sági Házban lehet megnézni. Az egy hétig tartó rendezvénysoro­zat minden előadása és vetítése ingyenes és nyilvános — várják tehát a filmeket kedvelő közön­séget. Indulás Délegyházára A Távol-keleti Harcművészeti (Kobudo) Baráti Kör gyöngyösi tagjai augusztusban két turnus­ban edzőtáboroznak Délegyhá­zán a sportkempingben. Az első csoport ma indul útnak az egy­hetes tréning színhelyére, a töb­biek pedig augusztus 9-én. A csoportok munkájában részt vesznek az idén először „övvizs­gázott” tagok is. Muzsikáló augusztus Egerben a Franziskánus ud­varban ma kezdődik a Muzsiká­ló augusztus című, egész hóna­pos, hétfőnkénti program a ko­molyzene kedvelőinek. Augusz­tus 2-án este 19.30 órától Tóth János (ének) és Prunyi Ilona (zongora) hangversenyét hall­gathatják Schubert, Schumann dalaiból, illetve Verdi, Csaj­kovszkij áriákból. A műsorban elhangzik Csajkovszkij Évsza­kok című zongoraciklusa is. Angol nyelvű tanfolyam A német után augusztus 2-án indul a gyöngyösi Mátra Műve­lődési Központ szervezésében az az 50 órás intenzív, beszédcentri­kus angol nyári nyelvtanfolyam, amelyet kezdő, középhaladó és haladó szinten szerveztek. A hallgatók augusztus 13-án feje­zik be tanulmányaikat. Tüzép-telep Makláron Ma nyílik meg Makláron — a Széchenyi utca 18. alatt — a füze­sabonyi Tüzép-telep lerakata. Az építőanyagok árusítása mel­lett hagyományos tüzelőmegren­deléseket is felvesznek. Allergiások, vigyázat! Az Állami Népegészségügyi és Tiszti Orvosi Szolgálat la­punkhoz eljuttatott jelentésében közli, hogy országszerte megje­lent a parlagfű (helytelenül: vad­kender) virágpora. A győri és szekszárdi körzetekben közepes, illetve magas pollenszámot mér­tek, de növekvőben van Buda­pest pollencsapdában is. A szinte kipusztíthatatlan gyom október végéig virágzik. Az egy éves faj kaszálással kiirtható. Igen sok al­­tennasia és cladosposium gom­baspóra száll a levegőben. A csa­lán viszont nem számít allergén­­nek. Alapítvány, Bánkútért Közismert, hogy turistaháza­ink többsége omladozóban van, megmentésükre a lelkesedésen kívül — pénzhiány miatt — álta­lában kevés a lehetőség. Ilyen a helyzet az egriek által is közked­velt bánkúti turistaházzal a Bükk-fennsíkon is. Most a szom­széd Borsod Megyei Természet­­járó Szövetség alapítványt hozott létre, és szakszerű tervet dolgo­zott ki a helyreállítására. Erre öt­millió forintra lenne szükség, amelynek összegyűjtésére nagy kampányba kezdtek a szövetség tagjai. Segélyre — 70 ezer forint Két fontos témában döntött legutóbbi ülésén Egerfarmos ön­­kormányzata. Először megtár­gyalták a község gázellátásával kapcsolatos teendőket, és felha­talmazták a közelmúltban meg­alakult részvénytársaság igazga­tóságát, hogy írja alá a szerződést a kivitelezővel. Ezután döntöt­tek a szociális ellátásról a beérke­zett kérelmek alapján: 70 ezer forintot osztottak szét a rászoru­lók között. Mit terveznek? Az új földtulajdonosok érdekében A napokban egy besenyőtelki híradás tudatta olvasóinkkal, hogy a községben is megalakult a földtulajdonosok egyesülete. Az új szervezetről, még inkább pe­dig társairól keveset tudnak la­punk előfizetői, vásárlói, noha az említett információ minden bi­zonnyal élénkebb kíváncsiságot ébresztett bennük. Az alaposabb tájékoztatást Budapesten keres­tük. Mint Kóczián Zoltántól, a Földtulajdonosok Országos Szö­vetsége elnökétől megtudtuk: a kárpótlások, a korábbi téeszek új típusú szövetkezetekké törté­nő átalakulása, a mezőgazdasági nagyüzemek részaránytulajdo­nosai, birtokosokká vált dolgo­zói egyaránt szükségessé tették valamennyiük közös érdekvédel­mét, a meglehetősen vegyes ös­­­szetételű tagság általános és sze­mélyes jogainak szakszerű kép­viseletét. A tagegyesületeket tö­mörítő szövetség nemzetközi szervezethez tartozik, külföldi kapcsolatokat ápol, hazai piac­kutatást végez idehaza, illetve határainkon túl, információkat közvetít, beleszól a földtulajdo­nosokat érintő legfontosabb kér­désekbe, véleményt nyilvánít a felvásárlási árakkal, a támogatá­sokkal, a hitelekkel, az adókkal, s hasonlókkal kapcsolatban. Az országos szövetség—többi között — nagy létszámmal ingye­nes, háromhónapos tanulmá­nyútakat szervez ausztriai gaz­dálkodó családokhoz a 18-25 éves fiatalok részére, szállással, teljes ellátással, jelentékeny havi zsebpénzzel. Később pedig Nyu­­gat-Európa más országaiban, il­letve az USA-ban és Kanadában próbálkozik ilyennel szintén még az utazási díjon is osztozva. Ugyanekkor osztrák szomszéda­inknál — kedvezményes költség­gel — mintagazdaságok megte­kintését teszi lehetővé az érdek­lődő egyesületek számára. A tagsági kapcsolatok erősíté­sére szó van a szövetség ingyenes saját havilapjáról, a mezőgazda­ságban dolgozók szükséges hiva­talos tudnivalóinak — a törvé­nyeknek, jogszabályoknak — érthetőbb formában történő rendszeres közreadásáról, a ha­zai és külföldi gazdákat kölcsö­nösen érdeklő befektetési lehető­ségek kiadványokban való ös­­­szegyűjtéséről, a szokásosnál lé­nyegesen olcsóbb szakmai hirde­tések nemzetközi megjelentetéséről. Egyszóval egy sor olyan törek­vésről van szó, amelyek bizonyá­ra új arcú mezőgazdaságunk minden tulajdonosának megfe­lelnek, vagy legalábbis elnyerik többségük tetszését. „Adj esélyt!” ( Tudósítónktól) A közismert gazdasági okok miatt jelentősen megnövekedett a munkanélküliek tábora, s ezen belül a pályakezdő fiatalok még talán rosszabb helyzetben van­nak, mint azok, akik már rendel­keztek munkaviszonnyal. Az előbbieknek ugyanis sem életta­pasztalatuk, sem pedig rutinjuk nincs. S hogy ez a probléma men­­nyire speciális, azt talán jól pél­dázza a munkaügyi kormányzat legutóbb kidolgozott programja, az „Adj esélyt!”. Erről Novák Franciskától, az egri Job Klub vezetőjétől érdeklődtünk.­­ A programmal kapcsolat­ban először szakképzett kolle­gák, Kisné Koczka Tünde és Ga­lambos Mária beszélgetnek el a pályakezdőkkel. Ezt követően lehetőség nyílik arra, hogy a fia­talok részt vegyenek egy három napos, önkéntes tréningen, ame­lyet tapasztalt klubvezetők irá­nyítanak. Nagyon fontos ebben a programban, hogy a jelentkezők megismerjék önmagukat, adott­ságaikat, értékeiket. S azt, hogy mindezeket miként is tudják majd valójában hasznosítani a a munkaerőpiacon — mondta a szakember­­­ Szajlai Csaba Tioteij 'Ha./é A cintányéros látl­j Láttam én már női traktorost, női űrhajóst, katonanőt és orM/la^m^omart ® j^rfjnvagy dá'raít^erősbajuszn­én­her, tekintete kemény, s általában katonasapkát visel. .Szakadatlanul csapkodja egymáshoz a két óriási rézlapot, miközben a zenekar — bumsztaratta-bumm — éppen a iiben még akkor kap kitüntetett szerepet a cintányéros, amikor a muzsikusok a Himnuszt szólaltatják meg, s a „Meghíínhedte...” kezdetű sornál elemi erővel csattan ez a hangszer. (Különösképpen futballmeccsek előtt vív ilyen­­­kor csatát a cintányér és a közönség, amelynek a hangja az erősebb — az utóbbi időben mindig a cin­tányér győzött.) Most azonban félve az előítélettel: láttam a cintányéros lányt. A cintányéros lány K1 éves, barna teremtés, Angol­hon a hazája, s nincsen rajta katonasapka, kék szalaggal —fogja hátra a hajat. Nem különösebben szép hajadon—ko~— moly arcú, tisztelettudó középkorú asszony lesz majd —, de mivel 16 éves pajkossága még a szemében ficánkol, méltó a korabeli férfiemberek figyelmére. Magam egy felejthető koncerten láttam, s hogy nem voltam ezzel egyedül, azt bü­nitettük az eseményeket — illusztratív angol zene, bezzeg Csajkovszkijnak szívd­san szóba került a cintányéros­­ lány.---------------------.----------­--------------I---L­i—h------------­A cintányéros lány kezébe ugyanis nem illett a cintá­nyér. Nem hibázott ő egyetlen iuimitáb­an sem, pontosan— ak­kor „szólt” közbe, amikor annak helye volt. Ám már jó előre lehetett látni, hogy ő következik, olyankor az alsó ajka alól bőszen fújdogálta hajuísza helyét, erőt gyűjtött, majd amennyire törékeny testalkata engedte, mint^n^érozott^e^ egy kicsit oldalra lépett, s bele tellett egy két másodpercbe is, mire újra fellélegezhettünk: visszanyerte egyensúlyát.Szé­__rencsésebb volt, amikor egymás után többször is használnia­ kellett hangszerét, mert akkor az egyik összeütés okozta így a folyamatos cintányércsapokodás állandó biztonságos testhelyzetet idézett elő, nem­ kellett izgulnia a kön­céríté­ Igaztalan kutya lennék, ha én most gúnyolódnék ezen a szén ott abban a teremben valamennyien elvesztettük kissé az egyensúlyunkat minden cintányérütesre, s talán még hőst­__szabh időbe is tellett, hogy újra biztonságosan ü­ljü­nk. Amint most írok, s leütöm ezt a „W”-betűt — szép szim­­—metrikus—, most is elbizonytalanodom egy pillanatra, bár— biztonságosan ülök a szerkesztőség pilótaszékében, de az­­tán a következő „C”-betű helyreránt, s így megy egészen odáig, amíg az írás alá nem kanyarítom a nevem. Aztán kez­dődik minden élőről, egyensúlyozom tovább a világ utcáin, a terein, s akinek még bármi kétsége lenne, annak üzenem:— mi mindannyian cintányéros lányok vagyunk. Kovács Attila MEGYEI KÖRKÉP A csecsemőnek joga, hogy szoptassák (Folytatás az 1. oldalról) — Az anyatejről azt tartják a szakemberek, hogy a kisded első „védőoltása”. Sőt, csodaszernek is titulálják, mind az anyára, mind pedig a babára nézve. — A fehérje, a zsír, a szénhid­rát és az ásványi só összetétele biztosítja, hogy a csecsemők tes­tileg és szellemileg optimálisab­­ban fejlődjenek. Valóban tartal­mazza az emberi faj specifikus anyagait, melyek számos beteg­ségtől megvédik őket. Az enterá­­lis fertőzéseknél és a kiütéses gyermekbetegségeknél ez bizo­nyított tény. Gazdag proteintar­talma mellett fontos energiafor­rás is. A szopással elkerülhető továbbá a tárolással járó fertőzés veszélye, arról nem is beszélve, hogy az anyatej mindig megfele­lő hőmérsékletű. A nők számára a szoptatás természetes fogam­zásgátlás is, és csökkenti az em­lőrák kialakulásának veszélyét.­­Bár a nők mindegyike alkal­mas szoptatásra, mégis gyakran előfordul, hogy más anya tejére szorulnak. Az AIDS megjelené­se azonban sokakban félelmet keltett, és inkább a tápszerhez fordulnak. — Határozottan kijelenthe­tem: ódzkodásuk, aggodalmuk teljesen alaptalan. Az anyatejet adók mindenkor AIDS- és bak­teriális szűrésen esnek át. Me­gyénkben eddig még egyetlen esetben sem fordult elő, hogy bármilyen okból fertőzött tejhez jutottak a rászorulók.­­A szoptatás az anya joga, és a csecsemőnek joga, hogy szoptas­sák. Ezt a gondolatot követve hozták létre 1956-ban Ameriká­ban, Magyarországon pedig az idén a Fa Leche Ligát. Mi a célja, filozófiája a szervezetnek? — Azért alapították, hogy ta­nácsot és bátorítást adjanak min­den olyan anyának, akik szoptatni kívánják gyermekeiket. Szeretnék továbbá hasznosan kiegészíteni az orvosok és más egészségügyi dol­gozók tevékenységét. Fontosnak tartják, hogy az egyik anya megta­nítsa a másikat, miként érzékelje, milyen módon elégítse ki gyerme­ke szükségleteit. Hisznek végül abban, hogy a szoptatás kiteljese­dő gondoskodása erősíti, elmélyíti a szülői felelősségérzetet, s megju­talmazza az édesanyát a családon belül betöltött egyedülálló szere­péért. (szülő) A megyei kórház újszülött-osztályán gyűjtik a csecsemőknek az anyatejet, amelyet Győrfi Lajosné ápolónő ellenőriz (Fotó: Szántó György) Segítő kézre vár Hatvan művelődésügye Amióta a Grassalkovics-kas­­tély földszintes szárnyépületé­ben székel a város művelődési központja, azóta gond és teher az intézmény téli fűtése. S immár hiába a jószándék, az anyagi fe­dezet, amelyet az önkormányzat biztosítana, most meg nincs a környéken egy olyan cég, amely a terület alapos vizsgálata után elkészítené a fűtési rendszer tervdokumentációját, illetve en­nek függvényében a költségvetést. Egyébként Matiszlovicsné Horváth Éva igazgatónőtől ka­pott információnk szerint két el­képzelés él a téma kapcsán, ame­lyekkel a képviselő-testület már foglalkozott. Egyik szerint cseppfolyós prímagáz-tartály beiktatásával oldanák meg az in­tézmény helységeinek fűtését. Ám a földgáz is ugyanígy esé­lyes, amennyiben valamelyik vállalat „megkönyörül” a műve­lődésügy lelkes szolgálóin, s a tél beálltáig ilyen kivitelezésű tervet nyújt be az igazgatóságnak. Nyílt nap a A hét végén nyílt napot tartot­tak Egerben a megyei tűzoltópa­rancsnokságon Főként a gyere­kek körében volt népszerű a tűz­oltóság munkáját szemléltető ki­állítás, illetve a laktanya belső életének, valamint az oltáshoz nélkülözhetetlen járműveknek, tűzoltóknál eszközöknek a bemutatása. Megismerkedhettek egy speciá­lis — az országot járó — autóbus­­­szal is, amelyben videofilmmel illusztrálták a tűzoltók minden­napos munkáját. A héten legkö­zelebb Hatvanban rendeznek hasonló eseményt. ÁRENGEDMÉNY 7&42&4 £/047 NYÁRI VÁSÁR / Az egri Gárdonyi G.­­ Gimnázium pályázatot hirdet: 2 fő német-bármely szakos, 1 fő matematika-fizika szakos tanári állásra. Bér a közalkalmazotti törvény alapján. Az állás elfoglalásának ideje: 1993. aug. 16. A pályázatokat az iskola címére kérjük: ^ Eger, Csíky S.u.1. J iKOCZI ÚT 281 3. Már csak a díszletek hiányoznak Szombaton a táncdal­fesztivál Negyvenkét dal versenyét kí­sérhetik figyelemmel a nézők a helyszínen és a televízó képer­nyőjén. Egy hét múlva, augusz­tus 7-én, szombaton felcsendül a jól ismert szignál a Líceum udva­rán. A második egri táncdalfesz­tivál tehát a finiséhez érkezett, már csak a díszletek hiányoznak, melyeket a Gárdonyi Géza Szín­ház szakembergárdája készít el. A fesztivál művészeti igazgatójá­tól, Tóth Miklóstól azt is meg­tudtuk, hogy elődöntőnként 14 dal hangzik majd el, a döntőben pedig 15 verseng a győzelemért. A Magyar Televízió — a korábbi egyeztetések ellenére — csak fel­vételről sugározza a döntőt, amelynek szeptemberA-én a bu­dapesti Kongresszusi Központ ad helyet. Szerződéskötés előtt állnak viszont a Duna tévével, amely — a Petőfi adóhoz hason­lóan — végig közvetíti majd az eseményeket. A fesztiválzene­kar a már jól bevált zenészekből áll össze: a Miskolci Szimfonikus Zenekarból, a Zsoldos Béla Rit­mus Szekcióból, a Bessenyei Brossból. A dirigens ezúttal is Kovács László Liszt-díjas kar­mester. A rendezvénysorozat háziasszonya Csongrádi Kata, a műsorvezetők: Marcellina és Mohai Gábor. i/ PÉNZÜGYI-BEFEKTETÉSI NI IRODÁK Budapesten és Vidéken ...ahol a pénze aranyat ér ...amit irodáink nyújtanak 1. Biztonságot 2. A legmagasabb profitokat 12 hó=10%/hó extraprofit (a tőke egy részére) 12 hó=25%/év profit 24 hó=28%/év profit 36 hó=30%/év profit Kössön profit befektetési szerződést Keresse fel budapesti és vidéki irodáinkat Oninvest Pénzügyi Kft. (Budapest) — Rothschild Enterprises Limited (London) Kooperáció KÖZPONT: International Trade Center (608.) 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 12. Tel: 266-3217, 266-3218 Mobil: 06-60-323535, 06-60- 330825 Fax: 266-3280. Tx: 22-2070 hun . Telefoninformáció: 9-17 óráig Ügyfélfogadás:­ előzetes bejelentkezésre.

Next