Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

1995. május 9., kedd Vízilabda OB I. Mérsékelt játék -­jogos vereség UVMK-Eger - Kontavill Szentesi SC 10-13 (4-5, 0-2, 3-3, 3-3) OB I.-es férfi vízilabda-mérkő­zés, Eger, 100 néző, V.: Koós, Konrád. Eger: Kiss - Áncsán 2, KA­TONA 4, Kovács R., Petik 2, Dodog, Tóth, Tűzkő 1, Denk 1. Edző: Pócsik Dénes és Gyula­vári Zoltán. Szentes: KUNA - Matajsz 1, Melkun 1, BERKI 3, Pellei 2, Ibolya, Halápi 1, Dongó, TARY 4, Piti 1, Szénászky. Edző: dr. Tóth Gyula és Fülöp Tibor. Gól - emberelőnyből: 13/4, ill. 10/8. Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1. A táblázat első feléhez tar­tozó csapatok után ezúttal a 7. helyen álló Szentes látogatott az egri Bárány-uszodába. A haza­iak számára fontos lett volna a győzelem, ennek megfelelően is kezdték a játékot. Az első negyedben már már 3-1-re is vezettek Katonáék, a negyed végén azonban a vendégek örülhettek, hiszen a gyengén védekező Eger hibáit a Szentes kihasználta, és egygólos veze­téshez jutott. A második negyedben sorra hagyták ki az emberelőnyös helyzeteket a hazaiak, míg a vendégek jól védték kapujukat, és tovább növelték előnyüket. A harmadik negyedben ki­egyenlítetté vált a játék, a haza­iaknak lett volna alkalmuk hát­rányuk lefaragására, de nem tudtak élni a lehetőségekkel. A befejező játékrészben egy szétesően, gyengén pólózó ha­zai és egy fegyelmezetten ját­szó vendég gárdát láthattunk. Az egri csapatból hiányzott egy jó centerjáték, így ezúttal is kénytelenek voltak vereséget elkönyvelni Petikék. Összessé­gében egy izgalmaktól mentes mérkőzésen a Szentes teljesen megérdemelt győzelmet aratott az önbizalmában is ingatag Eger fölött. Bódi Csaba Kézilabda NB II. Hajrában született győzelmek Hevesen és Gyöngyösön Heves-Miskolci VSC 15:11 (8:8) NB II.-es női kézilabda-mérkő­zés, Heves, 100 néző. V.: He­­gyesi, Kisfalvi, Heves: Besenyei — Slaktáné, VONA 3, KOVÁCS I. 9, Ga­lambos, Farkas, Tajtiné, Mol­nár 2. Cs.: RÉKASINÉ (kapus), Bagdiné 1, Balázsné, Kovács E. Edző: Szűcs László. Az első félidőben idegesen, kapkodva játszott mindkét csa­pat. A hazaiak helyzetek soka­ságát hagyták ki, sőt még kettős emberelőnyből sem sikerült nekik a gólszerzés. A vendégek helyenként durván védekeztek, edzőjüket többször fegyel­mezni kellett állandó reklamá­lás miatt. A második játékrészt magának tette nehézzé a Heves azzal, hogy öt hétméterest is kihagytak Galambosék. Szűcs László: - Kiböjtöltük és megérdemeltük a győzelmet, ami a 24. órában jött. Remélem, így még elérjük célunkat, a bentmaradást. Réti Csaba Gyöngyösi Főiskola - Gazdagrét 26:24 (13:12) NB II.-es férfi kézilabda-mér­kőzés. Gyöngyös, 150 néző. V.: Oláh, Szelecz. Gyöngyös: Tusnádi -MAGDA 5, BOLDOG 7, Erdé­lyi 1, László, Gáspár 1, SZABÓ G. Cs.: Török (kapus), Sellei 4, Nagy A. 2, Búzás. Edző: Her­­czeg Béla. Korábbi mérkőzések egygó­los vereségeit felejtendő, a szo­kásostól is nagyobb akarással játszottak a főiskolások, akik­nél az elmúlt héten edzőváltás történt. A nagy igyekezet azon­ban sokáig nem vezetett meg­nyugtató eredményre, mert a vendégeknek is szükségük lett volna a pontokra. A befejezés a hazaiaknak sikerült jobban, így a gyöngyösiek szerezték meg a győzelmet. A bajnoki dobogóra pályázó főiskolások a Csömörrel szem­beni jogos óvás nyomán to­vábbi két ponttal gazdagodtak a napokban. Erdei Zsolt a harmadik búcsúzó Újabb magyar ökölvívó búcsú­zott a további küzdelmektől a Berlinben zajló amatőr ököl­vívó-világbajnokságon. Lakatos Pál (48 kg) és Szűcs László (63,5 kg) után a 75 kg-osok mezőnyében Erdei Zsolt szintén kiesett. A junior Európa-bajnok - korábban egy csatát megnyert - a legjobb 16 között a német Dirk Eigen­­brodttal bokszolt, és 10-4-es pontozásos vereséget szenve­dett. A héttagú magyar vb-vá­­logatottból már csak négyen folytathatják. Totónyeremények A 18. fogadási hét /»/­/nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt plusz 1 jutalom nyereményösszege nettó 3.035.758 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 716.776 forint. 11 találatos szelvény 223 darab, nyereményük egyenként 15.428 forint. 10 találatos szelvény 2315 darab, nyereményük egyenként 2394 forint. A Góltotón az első és a második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 4216 forint. Eger Megyei Jogú Város Urbanisztikai Bizottsága lakossági fórumot szervez az Eger, Cifra-hóstya - Eger-patak - Markhot­h utca - Torony utca - Vécsey utca által határolt területre vonatkozó részletes rendezési terv készítése kapcsán 1995. május 11-én 18.00 órakor az 1. sz. Általános Iskolában (Eger, Markhot F. u. 4. sz.), melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. SporTTüköR Fogadás a városháza dísztermében • • ünnepélyesen köszöntötték Eger nagy sikerű női röplabdacsapatát Tegnap este az egri városházán ünnepélyes keretek között köszöntötték a Kordax-Eger Interligában első, magyar baj­nok és Magyar Kupa-győztes női röplabdacsapatát. A dr. Ringelhann György polgármester által adott fogadáson a sportklub vezetőin és játékosain kívül részt vettek a városi önkormányzat képviselői, az oktatási és sportbizottság tagjai és más meghívottak. Megjelent a vendégek között dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke is. Köszöntőjében dr. Ringelhann György felidézte a csapat el­múlt években elért kiemel­kedő eredményeit, külön hangsúlyozva természetesen a most véget ért bajnoki eszten­dőt, amelyben mesterhármast teljesített a Kordax-Eger. A polgármester a város lakói, a sportszerető közönség nevé­ben is gratulált a sikerekhez, és bejelentette, hogy a bajnoki cím és a kupagyőzelem alkal­mából 300 ezer forint juta­lomban részesül az együttes. A következőkben az alka­lomhoz illő kosztümökben felsorakozott ünnepeltek mindannyian átvehették a névre szóló serlegüket, mint­egy örök emlékül: Czakó Má­ria, Dambendzet Nathalie, Fekete Krisztina, Nemesné Kalotai Rózsa, Kurucz Mó­nika, Larisza Popova, Nagy Marianna, Natasa Akimova, Tímár Edit, Vojth Ildikó és Kosziba István edző. Serleget kapott még: Kele­men István klubelnök, dr. Se­ress Gábor ügyvezető elnök, dr. Sike József szakosztályve­zető, Liptai Tibor technikai vezető, valamint dr. Lukovszki Béla orvos. A továbbiakban Sárosi Ká­roly, a megyei önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke gratulált a csapatnak, és bejelentette a megyei ön­­kormányzat alkalomhoz kap­csolódó 300 ezer forintos tá­mogatását. A megyei testnevelési és sporthivatal részéről Kovács János igazgató nyújtott át dí­szes serleget az ünnepeltek­nek. Kelemen Iván klubelnök távollétében Fábián László, a Kordax cég sportmenedzsere fejezte ki köszönetét és jókí­vánságait a csapat felé. A kötetlen baráti beszélge­tés közben dr. Sike József szakosztályvezetőt kértük, hogy tájékoztassa lapunkon keresztül a szurkolókat a kö­zeli és távolabbi jövő prog­ramjáról. - Bő két hónapos szabadsá­got kap a csapat, majd július végén Tardoson kezdődik a felkészülés az újabb idényre. A bajnoki küzdelmeket meg­előzően több külföldi meghí­vásnak teszünk eleget, nem­zetközi tornákon veszünk részt. Az Interliga alapszaka­sza január elejéig befejeződik, aztán 8 héten át új formában megjelenik a Bajnokok Ligája, háromszor itthon, négyszer idegenben játszunk. Két cso­portból 2-2 együttes jut az elődöntőbe. Aztán magyar bajnokság, majd az Interliga rájátszása és a Magyar Kupa következik. A szakosztályvezető el­mondta még, hogy a jelenlegi játékoskeretből Dambendzet jelentette be távozási szándé­kát, nem anyagi, hanem egyéb, magánjellegű okok mi­att. Nem kizárt azonban, hogy mégis itt marad. Szóba került a tungsramos Papijanszkaja átigazolása is, vele folytatják a tárgyalásokat. Az látszik való­színűnek, hogy egy új játékos kerül majd a keretbe. Fesztbaum Béla Fábián László a szponzor képviseletében köszöntött A bajnoki küzdelmek után eljött a sikerekre való koccintás ideje is fotó: perl Márton Egri egyesület a tömegsportért A napokban ülést tartott az Eger város tömegsportjáért el­nevezésű koordinációs bizott­ság. A Szarvas István szervezé­sében lezajlott megbeszélésen a résztvevők áttekintették a má­jus 31-i Challenge Day rendez­vénysorozatát, melybe az Északi-lakótelepen lévő vala­mennyi óvoda, általános és kö­zépiskola bekapcsolódott. Az iskolák képviselői a jövő évtől az egész város csatlakozását látnák célszerűnek. Az Eger Városi Szabadidő Szakosztály szervezeti keretek bővítését határozta el, és ezért megalakítják a városi tömeg­sport-egyesületet. Az alapítók: Dobó István Íjászklub, Heves Megyei Természetbarát Szövet­ség Természetjáró Szakosztá­lya, Alsó- és Középfokú Diák­sport Bizottság, Egri Szabadidő Szakosztály. Kijelölésre került egy bizottság, amely a bejegy­zés, alapszabály kérdésében in­tézkedik. Május 13-án az északi­ lakó­telepi sportpályán 10 órától öt kategóriában páros lábtenisz­bajnokságot szervez az Egri Szabadidő Szakosztály. Neve­zés a helyszínen, az első három helyezett jutalomban részesül. Május 20-án az ostorosi Mi­hók Csaba tanyáján a gyere­keknek ingyenes lovaglási lehe­tőséget biztosítanak. Május 28-án harmadik alka­lommal rendezik a városi gyermeknap eseménysorozatát a Gyermekvárosban. Több mint hatvanféle verseny, sportvetél­kedő mellett technikai bemuta­tók, sétakocsikázás szerepel a programban. 11. oldal Magyar Kupa Selypen a Hatvan A megyei labdarúgó-szövet­ségben tegnap megtartották a Magyar Kupa megyei selejtező negyeddöntőjének sorsolását. A párosítás: Egerszólát - Gyöngyösi AK Gyöngyöshalász - Recsk Selyp - FC Hatvan Felsőtárkány vagy Tenk - Füzesabony A mérkőzéseket május 17-én szerdán 17 órától rendezik meg. Egyed nyert 400-on Megkezdődött az atlétikai pá­lyaidény, kezdésként az orszá­gos ügyességi csapatbajnoksá­got rendezték Budapesten, a TF pályáin. A csb mellett meghí­vásos futószámokat is lebonyo­lítottak. A férfiak 400 méteres síkfutásában Együd László (Hevesi SE) 49.50 másodperces idővel az első helyen ért célba. Két első helyezés távlovaglásban Kiskunmajsán idénynyitó táv­lovagló versenyt rendezett a Magyar Lovas Szövetség, ame­lyen elindult a Mihók Ménes négy lovasa is, közülük ketten az első helyen végeztek. A 41 kilométeres távon (19 induló) Tóth Judit 2 óra 13 perc alatt ért célba a mezőny élén, 82 kilométeren (17 induló) pe­dig Felsődiósdi Eszter nyert 4 óra 47 perc alatt. Utóbbi lovas először indult versenyen, és ha legközelebb sikeresen teljesíti a 160 kilométeres távot, kiutazó lehet az Európa-bajnokságra. Egy néző meghalt Egy néző meghalt, 25 pedig megsérült a Sporting - Porto portugál labdarúgó-bajnoki mérkőzés előtt. A szurkolók egy fémkerítésnek támasz­kodva a Porto csapatbuszát fi­gyelték, ám a rács nem bírta a nyomást, és leszakadt. A nézők öt méter magasból a betonra zuhantak. Egy 17 éves fiatal­ember életét vesztette. Idén is sportnapközi az egri 10-es iskolában Hagyományaihoz híven a mos­tani tanév végétől kezdődően ismét szerveznek sportnapközit az Egri 10. Számú Általános Is­kolában. Június 12-től négy hé­ten át tart a program, amelynek részleteit a közeli napokban te­szi közzé az intézmény veze­tése. Érdeklődni, előzetes in­formációkat szerezni azonban már lehet az iskolában. HEVES"»0 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCZ, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős­ Szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, pos­tautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, fél évre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. Az árus példányok ára: 19,50 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next