Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

1100 esztendő okító üzenete (9.) A Hunyadiak királyt adnak... Históriai tény, hogy Nagy Lajos halálát komoly zűrzavar kö­vette a hatalmi szférában, s en­nek bizony kárát látta az or­szág. Végül a neves uralkodó lá­nyának, Mária királynőnek a férje, Zsigmond, a luxemburgi ház szülötte került a trónra. Eleinte ő sem bírt a túlságosan is megerő­södött nagyurakkal. Olyannyira, hogy „en­gedetlensége” miatt el­fogták és börtönbe is vetették. Később azonban számukra kedvező fel­tételekkel szabadon bocsátották. A megszo­rított férfiú először en­gedelmeskedett, idővel azonban megpróbálta visszafizetni az adós­ságot. Ki tudja, mi az oka annak, hogy a történet­írók nem kedvelték személyiségét, az azonban tény, hogy csak előnytelen tulaj­donságaira koncentráltak, s igyekeztek erényeit is rossz színben feltüntetni. Mégis: aligha vitatható, hogy fél évszázados regnálása alatt igazolta: képes arra, hogy egy magyarországi fundamentumú nagy birodalmat összehozzon, hiszen végül megszerezte a német-római császári cűnet is. Elhunytával azonban ismét elszabadult a pokol. Igaz, lá­nyának férje, Habsburg Albert kiemelkedő személyiséggé nő­hetett volna, ha nem ragadja el a korai halál. Asszonya azonban hibát hi­bára halmozva katasztrofális helyzetek sorát produkálta. Gyermekével, a csöppség V. Lászlóval Bécsben tartózkodott, s onnan szőtte az intrika háló­ját. Idehaza az oligarchák igye­keztek minél többet megkapa­rintani a maguk számára. Még az a szerencse, hogy a közélet porondján feltűnt egy addig ismeretlen főúr: Hunyadi János. A krónikások arról in­formálnak bennünket: hihetet­len gyors karrierjének az a ma­gyarázata, hogy Zsigmond za­­bigyereke volt. Egyáltalán nem valószínű. Elképzelhető, hogy ezt a sztorit, ezt a hiedelmet azért akarták hitelesíteni, hogy leplezzék román származását. Kár volt, hiszen egyik nép sem alábbvaló a másiknál, s vala­mennyi teremthet karizmatikus egyéniségeket. Műveltsége kétségkívül hiá­nyos volt, hadvezéri képessége­ire azonban hamarosan felfi­gyelt az egész akkor világ. S azt se feledjük el, hogy ezer szállal kötődött ehhez a néphez. Két­ségtelen: hatalmas birtokainak zöme a déli határoknál terült el, s így aztán kénytelen volt fel­venni a harcot a törökkel, hi­szen a sajátját is védte. Hamarosan bebizonyította: a félelmetes ellenség leverhető, kiszorítható. Társaival együtt azt is elérte, hogy királyt vá­lasztottak I. Ulászló személyé­ben. A sikersorozatot ugyan meg­törte a várnai vereség, de a kormányzóvá választott hadúr gyorsan kiküszöbölte ezt a csorbát. Pályájának koronája lett az 1456-os nándorfehérvári győzelem, amelynek híre fellel­kesítette a környező országokat. Tragikus, hogy ezt követően meghalt, s nem sokon múlott, hogy kialakul a nemzetvesztő káosz. Az oldalán állók azonban nem adták fel. Elérték azt, hogy kisebbik fia, Mátyás kapja meg a koronát, aki átlagon felüli adottságai révén következete­sen vitte tovább az atyai örök­séget. A fiatalember ugyan össze­ütközésbe került nagybátyjával, a hatalomszerető Szilágyi Mi­hállyal, ám rögvest úrrá lett fe­lette. Visszaszorította azokat is, akik fellázadtak ellene. Lehet, fájt neki, hogy a hozzá igen kö­zel állók fordultak ellene, de legyűrte szubjektív érzését, s kemény kézzel teremtett rendet. Sokoldalú tehetség volt. Egyedül a seregek irányításá­ban nem jeleskedett, de azért elboldogult ezzel a feladatkör­rel is. Méghozzá úgy, hogy rá­termett, hozzáértő emberekkel vette körül magát. Joggal dicsérték szervező­­készségét, éleslátását, felké­szültségét, idegennyelv­ismeretét, ritka tudását, humanista hangoltságát. Egyszóval államférfiú volt, méghozzá a javá­ból. Félreállította az uralmát veszélyeztető bárókat, s arra töreke­dett, hogy közömbösítse őket a köznemességben rejlő értékek kiaknázá­sával. Olyanoknak adott hivatalt, akik e rétegből jöttek, s jó néhányszor igazolták képességei­ket. Természetesen támo­gatta az ipart, a keres­kedőket. Gazdagságát, hazája anyagi erejét mindenütt irigyelték. Talán egészen másként ala­kul történelmünk, ha nyugati tervei - csehországi háborúk, Bécs meghódítása, a császári cím megszerzésének óhaja - helyett Keletre, az oszmánokra koncentrál, s megakadályozza előretörésüket. Nem ezt tette, így aztán olyan várat épített, amelyet nem alapozott meg kellőképp. A következmény törvény­­szerű volt. Távozásával jókora űr támadt. Nem alapított di­nasztiát, s törvénytelen fia, Korvin János bizonyította al­­­kalmatlanságát. Bár hűséget esküdtek neki, ám mihelyt lehe­tett, elpártoltak tőle. Csalárd módon viselkedett felesége, Beatrix is, aki - vér­mes nő lévén — szemet vetett a snájdig 11. Ulászlóra. A mohó vágyakozás elvette cseppnyi eszét is: nem vette észre, hogy a házassági szertartásba hiba csú­szott, s erre hivatkozva a pápa felbontotta azt. Őnagysága így hoppon maradt, s merenghetett a siker forgandóságán. Fel-felidézve messze tűnt urának karakteres, ám végleg visszahozhatatlan arcélét. Másképpen fogalmazva: el­érte végzete. A baj az, hogy az országot is... Pécsi István Mátyás, az igazságos A Trinitárius-templom megmentése A napokban hazafelé tartottam Egerben, a Trinitárius utcán, amikor a templom előtt és a te­tején mesterek működésére lettem figyelmes. Vigyázzon kérem, mert dolgozunk! - mondta valaki, és máris kőda­rabok hullottak a járdára az épület tetejéről. Nem lehet igaz! — gondoltam, mert na­ponta jut eszembe a templom sorsa, a Rossz-templomé, aho­gyan Egerben nevezik. Örvendetes, hogy ez a bal­sors jobbra fordult, amit a Hír­lap is megerősített. Pécsi Ist­ván megidézte röviden a múl­tat, és vázolta a megóvás, a megerősítés terveit. És mind­ezt hitelesítette Várkonyi Györgynek a nyilatkozata is. Eltűnődtem azon, hogy az az épület mennyire hozzátar­tozik városunk képéhez: im­pozáns módon magaslik a Te­­lekessy utca végén. Ám valami baj van az értékes műemlék fenntartása, karbantartása körül. De kinek a gondja ez, és ki felelős ezért? - kérdezhetik, mert nem tudják, mikor, mi­lyen körülmények között kez­dett ez a helyzet kialakulni, és milyen volt a sorsa templo­munknak az utóbbi fél évszá­zadban? Azon kevesek közé tartozom, akik talán megnyug­tató módon tudnak ezekre a felvetésekre felelni, mert hiva­tásom, munkám többé-ke­­vésbé összekapcsolódott a Rossz-templom sorsával. Építésének történetével, használatának változásaival Voit Pál a Heves megye műem­lékei második kötetében terje­delmesen foglalkozik. Azzal azonban, hogy a honvédség használatában lévő épülettel és a kolostorral 1945 után mi is történt, a műemléki szöveg csak utalásszerűen foglalko­zik. Az épületek 1944-ben, a háború végén leégtek, a kolos­tort ezért le is bontották, de a templom egy ideig üresen állt. Az ingatlan a városé lehetett, mert egy idő múltán a városi tanács hozott olyan határoza­tot, hogy mivel fenntartására nincs pénz, megfelelő rendel­tetése pedig egyáltalán nincs, le kell bontani. Abban az idő­ben már megalakult itt a vá­rosi műemlékbizottság, amely a tanács mellett működő tár­sadalmi szervezet volt, és aminek a néhai kitűnő épí­tészmérnök, Hevesy Sándor volt az elnöke, magam pedig - úgy is, mint múzeumigazgató - egyik tagja voltam. Ismerve a Rossz-templom művészeti és építészeti értékeit, ezt a ha­tározatot megfellebbeztük: az országos műemléki hatóságon keresztül panaszt tettünk az il­letékes minisztériumnál. A miniszter - abban az időben egy építész, Trautmann Rezső - eleget tett meghívásunknak és megjelent Egerben, hogy személyesen tudjon ebben az ügyben információkat sze­rezni, s ezek után dönteni. A szemlét követően a miniszter úgy döntött: nem szabad az épületet lebontani! Röviddel ezután az akkor megalakult Országos Műem­léki Felügyelőség nekilátott az épület állaga megmentésének: megépítette a tetőszerkezetet, helyreállította a főhomlokza­tot, de arra már nem volt fede­zet, hogy a templom oldalát és házát is felújítsák. Az építészeti munka befeje­zése után felvetődött annak újbóli rendeltetése, használata. Megfelelő megoldásnak tűnt az, hogy a templom múzeumi célt kapjon. Ennek érdekében tájékozódó lépéseket tettem. Dobrovits Aladár, a miniszté­rium múzeumi osztályának vezetője városunknak mindig barátja volt. Kérésünkre az Iparművészeti Múzeum vas­gyűjteményét áthelyeztette Egerbe, a Trinitárius-temp­­lomba. Az volt a terv, hogy ál­landó kiállításon fogjuk az or­szágban egyedülálló gyűjte­ményt bemutatni beépített karzatokkal, függőfolyosókkal és dobogókkal, hogy ez az ins­talláció ne rontsa a templom belső terének nagyszerű han­gulatát. Erre azonban már nem került sor, mert fedezetet nem sikerült szerezni, az Iparmű­vészeti Múzeum pedig e célra megkapta az egyik Pest kör­nyéki kastélyt. Meghiúsult egy álom, az, hogy Egerben, ahol a vasmű­­vesség barokk emlékeinek ki­tűnő alkotásait csodálhatja meg a érdeklődő, ennek a mű­vészeti ágnak történeti emlé­keit őrizhessük. Amíg a gyűj­temény itt volt, a várban kiállí­tottak egy darabját, egy antik istennőt ábrázoló életnagy­ságú öntvényt, aminek nagy sikere volt. A vasgyűjtemény elszállí­tása után a Rossz-templom nem tudott számára alkalmas funkcióra szert tenni. A szín­ház vette használatba alkal­manként, az udvarán pedig egy sufniban a színház díszlet­festő műhelye működött, de a régi színház épületének lebon­tása után maga a társulat is itt lépett fel. Később leginkább mozinak adott helyet, de állaga folyamatosan romlott, majd használhatatlanná vált. Remélhető, hogy a műem­léki főhatóság révén most megkezdődött helyreállítás azt eredményezi, hogy a Rossz­templom újra használható építmény lesz, amelyet a tár­sadalom művelődése vagy újra a vallásosság szolgálatába lehet állítani. Az eg­riek azonban nem fe­lejthetik el, hogy a Trinitárius-temp­­lommal, nem annyira külsejével, mint in­kább belső architek­túrájával, ennek sajá­tos építészeti formá­jával és gazdag díszí­tésével a barokk kor­szak egy torzóként megmaradt, de így is nagy értékű alkotását őrzik. Bakó Ferenc D. Se: A templom belső szerkezete VSzubjektív NEM TUDOM, hogy ki fi­gyelt a közelmúlt híradására, s hányan emlékeznek arra, amit mondtak. Jómagam akaratla­nul is meghallottam a rádióból, televízióból, ahol naphosszat ismételgették, hogy egyik is­mert politikusunk beszélge­tésre, vitára hívta a másikat a teljes nyilvánosság elé. A találkozó kezdeménye­zője országos ügyekről kí­vánna párbeszédet. Leg­alábbis, mint utalt erre. Nemzetmentő kérdésekben ugyan nemegyszer megszólalt már a médiákban, ám úgy tet­szik, hogy mégis kevesli sze­replését. Mivel roppant szeret szerepelni. Bár alakításai így is szinte felülmúlhatatlanok, alighanem úgy érzi, hogy még korántsem lőtte el minden pus­kaporát. Van a tarsolyában egy s más, amivel előállhat, sőt, ta­lán újfent elkápráztathatja az ilyesféle produkciókra éhes közönségét. Tartok tőle, hogy­­ miként megszokhatta már a néző, hallgató, az olvasó tőle - ez alkalommal is inkább az utóbbi vezette szándékában. Vélheti, hogy ez a biztosabb. A puszta beszédért megkapja a tapsot, elég a tömegnek a szándék is a tettre. Komoly törekvésének, cse­lekvésének még nemigen adta eredményét eddig. Sokkal in­kább mással volt elfoglalva. S valószínűleg ezután is így lesz. Mégis próbálkozik egy asz­talhoz ülni vagy állni pálya­társával. Nincs tudomásom a válaszról, ám sejtem: elmarad ez a találkozó. S hogy így lesz, nem is csodálkozom rajta kü­lönösebben. Én sem fogadnám el annak a társaságát, aki szinte naponta sérteget, bánt, megaláz, gyűlöl, úton-útfélen. Dehogy beszélgetnék olyan­nal, aki nem tekint partneré­nek, gondolni sem látszik arra, hogy valaha is legalább pró­báljon megérteni, s igazán se­gíteni! Aki eleve elutasítja minden törekvésemet, ahhoz szavam sem lenne. Nem még hogy beszélgessek is vele or­szág-világ előtt! Hacsaknem éppenséggel békülni akar... A két politikus esetében azonban szó sincs erről. No meg egyéb is akadályozhatja a találkozót. Nem azonos a súly­csoportjuk. Nemcsak a szó fi­zikai értelmében, hanem más szempontból sem. Elnökök ugyan mindketten, de az egyi­kük - egyelőre még - valami­vel több is ennél. Ez a különb­ség - akár tetszik, akár nem - közöttük áll. S az új választá­sig meg is marad. Ez azonban bizony még odébb van! BÁRMENNYIRE is erre készül a kihívó politikus a cik­lus elejétől, s ez foglalkoztatja szüntelenül a fontosabb ipar­kodás helyett most is... Gy. Gy. Lesznek-e ketten egy asztalnál? ............................................. HÍR(TELEN)KÉK. A Fővárosi Főügyészség - mint hírlik - az APEH felje­lentése alapján napokon belül vádat emel Palotás János vállalkozó ellen. Most kezdődik a..., most kezdődik a tánc... * Eltűnt a vatikáni levéltárból a legrégibb összefüggő al­bán nyelvemlék, egy XVI. századi hiánytalan mise­könyv. Hát már ott sem szent a tízparancsolati tétel: „Ne lopj!”* Egy bankár nyerte meg az Aral Hungária és az OTP kö­zös - s az üzemanyag-tankolással kapcsolatos - játékak­ciójának ötmillió forintos Eurocard-kártya nyereményét. Erre mondják: pénz a pénzzel... * A Németországban hivatalosan is bejegyzett „Nem Mél­tányolt Kopaszság Klub” a napokban dob piacra egy, a haj hullását elősegítő szert, hogy így is szaporíthassa a tagságát. S akkor tarra verik a világot... (szilvás)

Next