Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-17 / 244. szám

4. oldal - Heves Megyei Hírlap Az áttörés vitatott költségvetése Szombat estig 64 órán át tart a kétéves terv általános vitája A parlamentben tegnap Járai Zsig­­mond pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött a kétéves költségvetés általános vitája. A kormány az áttörés költségvetésének nevezi a tervet, míg az ellenzék megalapozatlannak tart­ja, sőt a szocialisták a héten egyéves ellenköltségvetést nyújtanak be a Háznak. Budapest A javaslat lényegét ismertetve a pénz­ügyminiszter is elismerte, hogy a két­éves költségvetés legnagyobb feszültsé­gét az inflációs előrejelzés jelenti. A ter­vezett 5-7 százalékos árnövekedés ugyanis csak a külső feltételek jelentős javulása mellett lenne tartható. A kor­mány mindenesetre bizakodó, és Járai szerint a magyar gazdaság jelenlegi álla­pota erre minden alapot megteremt. A kétéves költségvetés fő szabályai ugyan két évre szólnak - hangsúlyozta a pénzügyminiszter -, de a bevételeket és kiadásokat, valamint a hiányt évente hagyják jóvá. A javaslat tartalmazza: a minimálbért jövőre 40, utána pedig 50 ezer forintra emelik, és betervezték a pe­dagógusok és szociális dolgozók 20 szá­zalékos, a felsőoktatási oktatók és kuta­tók 22 százalékos jövő évi béremelését. Járai hangsúlyozta, hogy a tervezett­nél 3 százalékkal magasabb nyugdíjeme­lés még nem szerepel a tervezetben, de az ehhez benyújtott módosító indítványt támogatja a kormány, így 2001-ben ös­­­szesen 10,3 százalékkal, 2002-ben 9,7 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak. Az ellenzéki képviselők előkészítet­lennek és több helyen törvénysértőnek minősítették a javaslatot a tegnapi vitá­ban csakúgy, mint múlt héten a bizottsá­gokban. Az SZDSZ nevében Kuncze Gábor frakcióvezető az átverés költ­ségvetésének nevezte a tervet, míg a MIÉP szónokai szerint az nem a ma­gyarság szempontjából fontos célokat fogalmaz meg, ezért nem támogatják. Értesüléseink szerint az MSZP még nem nyújtotta be alternatív költségvetési ter­vezetét, azonban ezt a héten megteszi. Az alternatív költségvetési javaslatról Burány Sándor annyit már elmondott, hogy a frakció 250-300 milliárd forintos átcsoportosítást javasol, természetesen a forrásoldal megjelölésével. Fontosnak tartja az MSZP a családtá­mogatás logikájának megváltoztatását, mert ma éppen a legnehezebb helyzet­ben lévő gyermekeknek nyújtott segít­séget csökkenti a kormány. A legna­gyobb ellenzéki párt olyan költségve­tést tart szükségesnek, amely valós szá­mokra épül, átlátható, nem a klientúra gazdagodását, hanem az emberek hely­zetének javulását és az ország gyarapo­dását tartja szem előtt, s amely nem fe­ledkezik meg a nehezen élőkről sem. A szocialisták álláspontja szerint a költ­ségvetés megalapozatlan, mert ismét tudatosan alultervezi az inflációt, hogy szabadon elkölthető többletbevételt szerezzen. Az Állami Számvevőszék rámutatott, hogy bár a tervezet jelentős kockázato­kat tartalmaz, nem törvénysértő a beter­jesztése, mert az államháztartási törvény nem mondja ki, hogy kötelező volna egyéves költségvetést készíteni. ___________________________- STS - Szekeres Imre, a költségvetési bizottság szocialista elnöke értékeli a kétéves tervet fotó: europress/diósi Imre Járulékok nyomában Munkakönyvvel könnyebb volt a nyugdíjszámítás Még az idén befejeződhet az 1996 előtti nyugdíjjogo­sultságot igazoló adatok számítógépes feldolgozása az Országos Nyugdíjbiztosí­tó Főigazgatóságon. Budapest Főként a kisvállalkozásoknál fog­lalkoztatottaknak ezután is érde­mes megőrizni minden, munká­jukat igazoló dokumentumot, hogy egyszerűen ki lehessen szá­molni a nyugdíjukat. - A munkakönyvek 1992-es megszüntetése előtt egyszerű volt a dolgunk - közölte Juhász Pál, az Országos Nyugdíjbiztosí­tó Főigazgatóság ügyvitel-fejlesz­tési osztályának főtanácsosa. - A szolgálati idő lejártával automati­kusan nyugdíjba vonulhattak azok, akik elérték a korhatárt, s a nyugdíjfolyósító a munkakönyv alapján könnyen ki tudta szá­molni azt, hogy kinek mennyi pénz jár. Az ügyintézéssel foglal­kozó munkaügyi részlegeket azonban felszámolták, átszer­vezték, a munkakönyvét meg­szüntették, és a nyugdíjreform oda vezetett, hogy az érintettek sokszor elvesznek a jogi útvesz­tőben. A főtanácsos elmondta: még­­sincs ok aggodalomra.­­ A nyugdíjbiztosítási irodák nyilvántartásaiban a munkavál­lalók többségének ma is áttekint­hető a munkaviszonya. Sokszor a nyugdíjazásra váró hozza be hozzánk az összes, a nyugdíj ki­számításához szükséges iratot, vagy az ügyintézők kutatnak hosszasan egy-egy nyilvántartás, igazolás után - folytatta Juhász Pál. - Mégis előfordulhat, hogy elhúzódik a nyugellátások ügyin­tézése. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha hiányzik a jut­tatás megállapításához szüksé­ges szolgálati időt, és az elért ke­resetet bizonyító irat. - A kisvállalkozások esetében nehezebb a dolgunk, mert a kft.-k, bt.-k, alapítványok zöme nem figyel oda a dolgozók bizto­sítására. Holott a szolgálati idő kiszámításánál csak azt tudjuk fi­gyelembe venni, hogy­ a vállalko­zó vagy munkavállaló mettől meddig fizetett járulékot. _____________________________(SZÉKHELYI) HAZAI T­ÜKÖR2000. október 17., kedd Mindenki Székelyt cáfolja Az ítéletig képviselő maradhat a tettenért honatya Várhatóan ma dönt a parlament plenáris ülése a vesztegetéssel és zsarolással gyanúsított Székely Zoltán mentelmi jogának felfüggesztéséről. A kenő­pénz átvételekor tettenért (vagy tőrbecsalt) honatya hétfőn fenyegetettségére hivatkozva rendőri védel­met kért és kapott. Budapest Az Országgyűlés mentelmi bi­zottsága tegnap egyhangú határo­zattal Székely Zoltán immár füg­getlen képviselő mentelmi jogá­nak felfüggesztését javasolta. A legfőbb ügyész a Ház elnökéhez intézett előterjesztésében jelezte: Székely vesztegetéssel és zsaro­lással gyanúsítható. Mint azt Isépy Tamás, az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságának elnöke lapunknak elmondta, közvádas bűncselek­mények gyanúja esetén a testület és a plénum minden esetben a mentelmi jog felfüggesztése mel­lett foglal állást. Ez jelen esetben azért is különösen indokolt, mert az ügy korrupciós jellege súlyo­san árt az Országgyűlés tekinté­lyének. Széles politikai kört támad megvesztegethetőség­gel a kisgazda frakció­ból pénteken kizárt képviselő, aki szerint politikai okokból csalták tőrbe. Az érintettek sor­ra utasítják vissza vádjait. Torgyán József kisgazda pártel­nök tegnap a parlamentben na­pirend előtti felszólalásában je­lentette ki, hogy Székely Zoltán állítása hamis, a Földművelés­­ügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium egy fillért sem fizetett ki az Árva Peták elnevezésű kft.­­nek. Várhelyi András, a kisgaz­dapárti parlamenti frakcióveze­tőség tagja is tagadja, hogy bár­miféle köze lenne az említett céghez. A vesztegetési pénz átvétele­kor múlt hét csütörtökön tet­tenért képviselő nyilatkozatai­val azt sejteti - amelyet Kuncze Gábor szabad demokrata frak­cióvezető sietett cáfol­ni -, hogy az SZDSZ készítette elő a leleple­zési akciót, amelyet a szerinte szabad de­mokrata irányultságú Balla Dániellel hajta­tott végre. A magát összeeskü­vés áldozatának tartó politikus szerint az ügyészség törvényte­len eszközökkel élt, amikor őt tit­kosszolgálati módszerekkel fi­gyeltette. Erre semmi bizonyíték, nyilatkozta Isépy Tamás, mert ha a képviselő maga ellen irányuló titkos adatgyűjtést, vagy más büntetőeljárási cselekményt ta­pasztalt volna, azt köteles lett vol­na az Országgyűlés elnökének je­lenteni. Ilyen értesülésről azon­ban a fideszes bizottsági elnök nem tud. Ameddig a T. Ház nem füg­geszti fel mentelmi jogát, addig nem indulhat a tettenért képvise­lő ellen büntetőeljárás. Mandátu­mát pedig csak akkor köteles visszaadni a honatya, ha jogerős elmarasztaló ítéletet szab ki rá a bíróság. (HORVÁTH) Testreszabott gyógymódok A csontritkulás ellen a beteg teheti a legtöbbet Világszerte néma járványnak nevezik a csontritkulás terjedé­sét, amely egyre több embert és egyre fiatalabb korban érint. A megelőzésben a lakosság és az orvosok szemléletváltása nélkülözhetetlen - hangsúlyozta dr. Iván László professzor, a csontritkulás közelgő, október 20-ai világnapja alkalmából. Budapest Magyarországon minden tizedik ember szenved a csontvesztés következményeitől. Idős korban és a hormonális változások miatt többnyire a nők mindennapi éle­tét nehezíti a betegség. Gyakran a legkisebb baleset is súlyos csont­töréssel végződik. Új tendencia, hogy a baj egyre fiatalabbaknál is felüti a fejét. A sorozásokon meg­jelenők fizikai alkalmatlanságá­nak egyik legalapvetőbb oka a ge­rincoszlop gyengesége. A legújabb kutatások szerint a betegség kialakulásában 25 szá­zalékban játszanak szerepet az örökletes tényezők, 20 százalék­ban a környezeti ártalmak, köz­tük a stressz. Az egészségügyi el­­ CSUKLÓTÖRÉSEK GYAKORISÁGA látáson mindössze 5 százalék múlik, míg 40 százalékban az egyén életmódja felelős a foko­zott csontvesztésért. A kutatások derítettek fényt arra, hogy a kalci­um mellett az indiumnak is igen fontos szerepe van az öregedési folyamat lassításában. Iván professzor szerint Ma­gyarországon egyre több helyen működnek már speciális csont­sűrűségmérő berendezések, de a jelenlegi oszteoporózis-centru­­mok még nem tudnak minden rá­szorulót ellátni. A gyógykezelés­ben világszerte az egyénre sza­bott terápiák a legsikeresebbek. Szakorvosi csoportok dolgozzák ki, hogy egy-egy betegnél milyen gyógyszerekkel, illetve életmód­beli változásokkal fékezhető meg a csontvesztés felgyorsult fo­lyamata________________H.ZS. 10 000 nőre/férfira vonatkozó gyakoriság TŰZOLTÓJUSS: A hazai ér­dekérvényesítés utolsó állomá­saként levélben kérte a hivatá­sos tűzoltók érdekképviselete a három legnagyobb közjogi mél­tóság segítségét ahhoz, hogy megkapja három éve elmaradt műszakpótlékát több mint 6 ezer tűzoltó - jelentette be Gá­los Imre, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnök-ügyvivője. Elmondta azt is: ha a korábban a bíróság által is jogszerűnek tartott követelé­sük teljesítéséhez szükséges mintegy hatmilliárd forint nem épül be ezen a héten az ország jövő évi költségvetésébe, akkor a strasbourgi Emberi Jogi Bíró­sághoz fordulnak. TÁVFŰTÉSREKLÁM. A távfű­tés népszerűsítésére országos reklámkampányt indít a Levegő Munkacsoport - közölte Lukács András, a zöldszervezet elnöke. A jól működő távfűtési rend­szer ugyanis más fűtési módok­kal összehasonlítva kevésbé szennyező, jobb hatásfokú és gazdaságosabb. APOLÓ-DÍJ: Nemzetközi pályá­zatot nyert egy magyar ápolónő. A zsűri a kilenc országból érke­ző pályázatok közül Sastinné Arany Ida Krónikus sebek keze­lése teammunkában című dolgo­zatát tartotta a legjobbnak, amely a lábszárfekélyek és a fel­fekvések kezelésének a hódme­zővásárhelyi Erzsébet Kórház­ban és Betegek Otthonában megvalósított módszereit írja le. ALÁÍRÁSGYŰJTÉS: A Magyar Orvosi Kamara szabolcs-szatmári elnöksége országos aláírásgyűjté­si akcióba kezdett az országos szervezet rendkívüli küldöttgyű­lésének összehívása érdekében. Az orvosok a kamara közvetíté­sével szeretnék elérni, hogy az Egészségügyi Minisztérium a jö­vő év első feléig dolgozzon ki törvényt, amely együtt tárgyalja az orvosok jogállását és az ellátó­­rendszer intézményi struktúráját. ÚTÉPÍTÉS: Jövőre megkezdik az M 7-es újabb szakaszának építését. A gyorsforgalmi út ba­latoni szakasza az ország egyik legfontosabb infrastrukturális és környezetvédelmi beruházá­sa lesz. Ha megépül, végre nem szennyezi majd a napi 15-20 ezer jármű a déli part szinte egybefüggő településeit. ■ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Kisdiákok jegyek nélkül Csak elvétve használják a szöveges értékelést A nevelőtestületek számára több éve biztosítja a közoktatá­si törvény, hogy 6. osztályig a diákok előmenetelét osztály­zatok helyett szövegesen értékeljék. A tantestületek még­sem élnek ezzel a lehetőséggel. Budapest Egyelőre szinte kizárólag az alter­natív pedagógiai programok sze­rint dolgozó magán- és alapítvá­nyi iskolák egy részében alkal­mazzák a diákok szöveges értéke­lését. Bár a pedagógusok és a szü­lők érdekvédelmi szervezetei mellett az oktatási tárca is támo­gatja az elképzelést, a tanárok ma még inkább engednek a szülők kérésének, és hagyományos mó­don, osztályzattal minősítik a ne­bulók munkáját. Az Europress ál­tal megkérdezett alsó tagozatos tanítók szerint a szülők a jeggyel történő értékelésből jobban meg­értik, hogy gyermekük miként teljesített. Hiába például az első­söknél már vagy tíz éve beveze­tett szöveges értékelés, még ma is minden bizonyítványosztás al­kalmával megkérdezik: a leírtak akkor hányast is jelentenek? A fővárosban 37 éve tanító Ká­sa Lászlóné szerint a jelenlegi osztálylétszámok mellett szinte megvalósíthatatlan, hogy a peda­gógus minden egyes felelet vagy dolgozat után hosszadalmas fej­tegetéssel értékelje a gyerekeket. Legmegfelelőbb az volna, ha az osztályzatot szükség esetén ki­egészítené a szöveges értékelés. Molnár Amara tanítónő szíve szerint a készségtárgyakat nem osztályozná, az éneket, a techni­kát, a testnevelést szívesen érté­kelné szöveggel. Ez persze sokkal több munkát jelentene, ám a szü­lők nem fogadják el. Azokban az iskolákban, ahol a gyerekek képességeinek, szemé­lyiségének fejlesztése a fő cél, szí­vesen lemondanak az osztályo­zásról. Vekerdy Tamás pszicholó­gus, a Waldorf-iskola meghonosí­tója támogatja a szöveggel törté­nő értékelést. Mint mondta, miu­tán a gyerekek nem egyforma gyorsasággal és mértékben fej­lődnek, igazságtalan és haszonta­lan egyforma mércével mérni őket. A tanár a véleményének le­írásával sokkal árnyaltabban érté­kelheti diákját, lehetőséget adva ezzel a lassúbb érésűek felzárkó­zására. HORVÁTH MAGDOLNA

Next