Heves Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

4. OLDAL Internet a könyvtárban Tanfolyamot indít a bibliotéka Eger Az év elején Heves megyében hét könyvtár nyert internetes kap­csolattal rendelkező számítógé­pet a Miniszterelnöki Hivatal In­formatikai Kormánybiztossága - Az információs társadalom meg­valósításában közreműködő köz­­művelődési könyvtárak támoga­tása címmel kiírt - pályázatán. Az üzembe állított gépeket a láto­gatók olvasó-, illetve napijeg­­gyel ingyenesen használhatják. A Bródy Sándor Megyei és Vá­rosi Könyvtárban tegnap reggel fél 9-kor adták át az internetes szá­mítógépeket, áprilistól pedig alap­fokú tanfolyamot szerveznek. Itt könyvtárosok segítségével sajátít­ható el a számítógépes ismeret felhasználói szinten, éppen ezért semmilyen előzetes tudás nem kell ahhoz, hogy az érdeklődők beiratkozzanak. Jelképes díjért lehet majd részt venni a 20 órás tanfolyamon. A kurzusokat a kö­vetkező időpontokban indítják: április 15. és május 13., majd áp­rilis 18. és május 16., továbbá má­jus 27. és június 7., illetve június 10. és 21. között naponta. A tervek szerint a nyári szünet után, szeptemberben újra indul­nak az említett könyvtári tanfo­lyamok. ■ Döntött a kuratórium Eger Hatvan pályázat érkezett az Eger- Philip Morris Alapítványhoz. Mint Szalóczi Gézától, a kuratóri­um titkárától megtudtuk, többen régi ismerősöknek számítanak, de voltak olyanok is, akik most fi­gyeltek fel a lehetőségekre. A je­lentkező, főként csoportok és civil szervezetek kétharmada kulturá­lis tervei megvalósításához kért segítséget. A többiek szociális kérdések megoldásához várnak támogatást. A kuratórium hárommillió fo­rintot ítélt oda kulturális, és egy­milliót szociális célokra. A nyer­tesek névsorát pénteken jelentik majd be.________________■ Eltűnt férfit keresnek Felsőtárkány A 29 éves, felsőtárkányi Rácz Sándor eltűnése miatt állam­­igazgatási eljárást folytat az Eg­ri Rendőrkapitányság. Mint Pelyhéné Kóta Er­zsébet r. főhadnagy, sajtóreferens tájékoz­tatta lapunkat, a fiatal­­ember március 29-én­­­ távozott el otthonából is­ a HYS-351-es rendszá­­­­mú, piros színű, új tí­pusú, kerek lámpás Volkswagen Polo személygépko­csijával, s azóta ismeretlen he­lyen tartózkodik. Személyleírása: 170-175 cm magas, körülbelül 106 kg, erős testalkatú, arca általában boros­tás, haja sima szálú, barna, hosszú, hátul copfba fogott. El­tűnésekor viselt ruházata: sö­tétkék farmernadrág, sötétkék cipzáras kardigán, sötétkék bőrcipő. A rendőrség kéri, hogy je­lentkezzenek azok,­­ akik a kép alapján Rácz Sándort felismer­ni vélik, s tartózkodási­­­ helyéről érdemi infor­­­mációval rendelkez­nek. Azok jelentkezé­sét is várják, akik eltű­nése óta látták az emlí­tett autót. A bejelenté­seket az Egri Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályán a (36) 522-111-es telefonszám 15-26- os és 11-80-as mellékén, továb­bá az ingyenesen hívható 107- es segélyhívón, illetve a szintén ingyenes (06-80) 555-111-es te­­lefontanú-vonalon. Ilyen autóval távozott otthonról MEGYEI K­ÖRKÉP 2002. ÁPRILIS 16., KEDD Ezüst minősítést érő Bakterház Eger Tizenkettedik alkalommal rendez­te meg a Szakmai Középiskolások Egyesülete az Országos Diákszín­játszó Fesztivált, amelynek ezúttal a hevesi megyeszékhely adott ott­hont. A több mint egy évtizede megrendezett középiskolás szín­játszó-találkozó helyszíne immár második alkalommal volt ez a vá­ros, ugyanis a kilencvenes évek kö­zepén is itt találkoztak a fiatalok. A Művészetek Házában meg­rendezett kétnapos fesztivál ak­tualitását Kossuth Lajos születé­sének 200. évfordulója adta, ám a diákcsoportoknak nem volt kö­telező abból a korszakból válasz­tani bemutatandó darabjaikat. Ennek ellenére megemlékeztek a kápolnai csatáról és Lenkey Já­nos tábornok haditetteiről. A fellépőket - köztük az egri Bornemissza Gergely Szakképzé­si Intézet diákszínpadának pro­dukcióját - szakmai zsűri érté­kelte, amely négy elhangzott előadás után „sokszemközti be­szélgetésen” emelte ki a pozití­vumokat, illetve adott tanácso­kat a továbblépéshez. A fesztiválon arany minősí­tést értek el a budapesti Főnix Színpad diákjai, továbbá a dom­bóvári 516-os műhely tagjai. Az egriek ezüst minősítést kaptak Rideg Sándor: Indul a bakterház című darabjának bemutatásá­ért. A bornemisszások — felké­szítőjük Nagy András, a Gárdo­nyi Géza Színház művésze és Herkules Helga, az intézet ma­gyar szakos pedagógusa volt - ebben az összetételben két éve dolgoznak együtt, éppen ezért nagyon szép eredmény a mosta­ni minősítés. A csoportból ket­ten, Babai Karolina és Polányi Róbert végzős tanulók a Honvé­delmi Minisztérium különdíját kapták egyéni teljesítményü­kért. (­ROMI) Jelenet az Indul a bakterház című előadásból Versengő Üstökös és Csodaszarvas Tizenegy diákcsapat az országos vetélkedőn Március elején hirdette meg a Külügyminisz­térium a Robert Schuman középiskolai EU- ismereti vetélkedőt. Ennek az első szakasza már lezárult: országosan csaknem háromszáz csapat jelezte részvételi szándékát a megyei szintű selejtezőkön. Budapest, Heves megye Ebben az esztendőben a megye nyolc iskolájából összesen tizenegy csapat vesz részt a vetélke­dőn. Egerből a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumból két résztvevő csapat is van, melyek Lonsentes, illetve Joghar­monizáció néven indultak. Mellettük a Pásztor­­völgyi Gimnázium Üstökös, továbbá az Eszterházy Károly Főiskola 2. számú Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Schuman nevű csapata is részt vesz a szellemi erőpróbán. Gyön­gyösről a Berze Nagy János Gimnázium Aquis és Arany Csapat, a Károly Róbert Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Caroberto, a Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola Csodaszarvas nevű csapatai je­lezték a vetélkedőn való indulási szándékukat. A hatvani Bajza József Gimnázium Dink és Extrém nevű csapataival indul, a hevesi Eötvös József Gimnázium pedig a Dream World formációval képviselteti magát. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a felmenő rendszerű, megyei és regionális selejte­zőket és az országos döntőt magában foglaló ver­sengés célja az Európai Unió eszméjének és gya­korlatának mind szélesebb megismertetése a magyar középiskolás korosztállyal. Az érintett megyei csapatok is a www.schumanvetelkedo.hu internetes honlapon tájékoztatást kapnak a selej­tezők pontos helyéről és időpontjáról, de a szer­vezők természetesen postai úton is tájékoztatják a háromfős csapatokat._____ (bognár) Város a turizmus útvonalán (Folytatás az 1. oldalról) A városban az idén immár har­madik alkalommal rendeznek május elsején regionális főzőver­senyt, de a vetélkedés színhelye első ízben lesz a városháza előtti Kossuth tér. Az önkormányzat most látványosabbá akarja tenni a találkozót, remélve, hogy rövi­desen akár országos fakanalas ve­télkedéssé nőheti ki magát. Hatvan évek óta nyaranta két­szer is országos sportvetélkedő központjává válik a triatlon- és a duatlon-verseny révén. A sporto­lókra és az ide utazókra gondolva az idén szeretnék még színeseb­bé tenni a kísérő programokat, ezzel is vonzóbbá téve a várost a turisták számára. Évek óta gondja a városnak, hogy kevés a megfelelő szállás­hely. Néhány éve egy vállalkozó új motel építését tervezte Újhat­vanban, de lakossági tiltakozás miatt a beruházás megvalósításá­hoz a képviselő-testület nem já­rult hozzá. Az eljövendőkben az önkormányzat a lehetőségekhez mérten támogatja a megfelelő szálláshelyek kialakítását, mivel a városba települt nagy beruhá­zók is jelezték már, hogy a hozzá­juk érkező szakemberek megfele­lő elszállásolása gondot okoz. - Egy új szálloda építése már nagyon aktuálissá vált - jegyezte meg a polgármester, hozzátéve, hogy az egykori honvédségi lak­tanya területén beruházók tervei között hotel építése is szerepel, így van remény, hogy belátható időn belül új szállodával gazda­­godik a város.________it. z. m.> Hit, remény és szeretet Zay Andrea, a Fidesz-MDF or­szággyűlési képviselőjelöltje kö­szönetet mond Heves megye 6. számú választókörzetében mind­azoknak, akik személye által vok­­sukkal a polgári Magyarország jö­vőjébe vetett hitüket fejezték ki. Április 7-én hazánk 2 millió 300 ezer választópolgára szavazott a polgári erők összefogására. ,,Minden eddigi haladásban, amit az ember elért, s abban is, amit a jövőben elérhet, a mun­ka az alap, de a gondolkodás a termékenyítő és továbbvivő erő. " Szívleljék meg Veres Péter szavait. Veszélyben van mindaz, amit 4 év alatt szívós, következetes, kemény munkával létrehoztunk! A gyermekek vállalása, nevelése és taníttatása a legértékesebb dolgok egyike. A családalapítás és gyermeknevelés támogatása befektetés az ország jövőjébe. Hiszek a szeretet és az összefo­gás erejében. Pedagógusként, po­litikusként és családanyaként is hiszem, hogy a XXI. században is országunk, nemzetünk boldogu­lását a családok egysége és ereje, az összefogás és a hit fogja meg­határozni. A tisztességes munka becsülete, az otthon megteremté­se, a tudás értéke, az időskor mél­tósága, a magyar föld szentsége az, ami minden polgárnak jogos igénye, s ami jár minden magyar polgárnak. Bízom benne: a jobb világba vetett hit nem eltaszít, ha­nem összekovácsol mindannyi­unkat. A hit, remény és szeretet vezéreljen mindnyájunkat április 21-én, amikor a szavazófülkék­ben Magyarország jövőjéről dön­tünk! A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT, de hogy hogyan folytatódik, az az Önök döntésén múlik. A Fidesz ha megkapja a polgárok többsé­gének bizalmát, szövetségeseivel azon lesz, hogy Önöknek, mind­nyájunknak egy kiszámítható, biztos és boldog jövőt biztosít­son. ... Urak - égig érő/ s hatalmas­kodó népeket elejtesz,/ míg virá­goznak választottaid­/ vigyázz ránk, hogy álljunk meg a hitben,/ segíteni ne vesztegelj nekünk,/ s hogy el ne esnénk óvjad lábainkat!/ Tanítsd meg, akik el­lenünk aszúlnak és földjeinket elcsipegetik/ és sóvárognak falva­ink iránt és kiirtanák szülötte­­szavunkat,/ hahogy dicsérni Té­gedet ne tudjunk,/és minden mó­don ártani akarnak,/ tanítsd meg őket haragodra!... És tedd, hogy ne legyünk/ gyalázatja a szom­széd nemzeteknek,/ ne legyünk csúfja és játékai,/ s messzire való maradékaink/ rút járom alá ne vettessenek! Ámen. (Ratkó Jó­­zsef: Segítsd a királyt!)_______■ Mire képes a homeopátia? Eger A Nyíregyházán élő dr. Sági Er­zsébet belgyógyász szakorvos, de érdekli őt az alternatív gyógyí­tás is, miután férje Kovács And­rás, a neves csontkovács, a tálto­sismeretek oktatója. Az orvosnőt leginkább az akupunktúra és a homeopátia érdekelte, s képzett­ségét e területeken gyarapította, gazdagította. Mindennek lényegéről beszél majd - az Egri Egészség- és Kör­nyezetvédő Egyesület meghívott­jaként — szerdán délután 3/4 4- től a Mezőgazdasági Szakközép­­iskola és Szakiskola ebédlőjében. A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. A meg­jelentek kérdéseikre, problémá­­ikra is választ kaphatnak. m Mit fizet a lottó? Budapest A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 15. héten az ötöslot­tón nem akadt telitalálatos szel­vény. A négyesek nyereménye egyenként 988.026 forint. A hár­masokra 9955, a kettesekre 731 forintot fizetnek. A hatoslottón hat- és 5+1 talá­­latos szelvény nem volt. Az ötta­­lálatosok 171.809, a négyes­ek 2801, a hármasok 657 forintot érnek. A Joker-játékban az első nye­rőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt.__________■ Hogyan szeleteljük a tortát Bélapátfalva Az emberek szemébe nézni azért fontos, hogy kiderüljön, miként érzi magát a vidék Ma­gyarországon. A kormánynak leltárt kellene készítenie az el­múlt négy esztendőről. Sokszor visszaidézik a stabilizációs prog­ramot, holott ezt nem lehet szembeállítani a Széchenyi-terv­­vel, mert ezek egymás következ­ményei — hangsúlyozta tegnap este a község Művelődési Házá­ban tartott választási fórumon Szili Katalin, az Országgyűlés al­­elnöke, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese. Szavai szerint 1998-ban az ak­kori kormányzati ciklusról már egyszer ítéletet mondott az or­szág, s így most az 1998-2002 kö­zötti időszakot kell áttekinteni. A Fidesz 1998-ban olyan helyzetben vette át az országot, amikor a sta­bilizációs program hatására csak­nem ötszázalékos volt az évi GDP- növekedés. A kérdés azóta az, hogy a tortát miként kell felszele­telni. A vita erről folyik a Fidesz és az MSZP között. A javakból nem a társadalom kis részének, hanem a nagy többségének kell részesednie. Szili Katalin példaként említet­te a nyugdíj emeléséről szóló 1997-es törvény Fidesz általi megváltoztatását. Elmondása szerint ezzel minden egyes nyug­díjas zsebéből 40 ezer forintot hú­zott ki a jelenlegi kormány. A nyugdíjas fogyasztói kosárban három dolog szerepel: az alapve­tő élelmiszerek, a gyógyszerkölt­ség, illetve az energia ára. A Fi­desz által megszavazott nyugdíj­­emelés ezeknek az áraknak a nö­vekedését nem fedezi. A választási fórum házigazdá­ja, Sós Tamás, a megyei közgyű­lés elnöke, a kettes számú, péter­­vásárai központú egyéni válasz­tókerület szocialista képviselője­löltje arról beszélt, hogy otthon érzi magát a térségben. Minden­kit megkért arra, hogy április 21- én, a parlamenti választások má­sodik fordulójában menjen el sza­vazni. Mint mondotta, a bizalmat munkájával igyekszik meghálál­ni. Véleménye szerint a térségben nagyon fontos a munkahelyte­remtés. Bélapátfalvának belátha­tó időn belül várossá kell válnia, okmányirodával, mentőállomás­sal, a középfokú képzés biztosítá­sával. Sós Tamás úgy vélekedett: egy országgyűlési képviselő leg­fontosabb feladata, hogy eljárjon a helybeliek érdekében, és lob­byzzon körzete fejlődése végett. Az országban változásra van szükség, a gazdasági növekedést a nyugdíjakban, a bérekben is érezni kell. irmi

Next