Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-15 / 112. szám
Közönségdíj - Szavazzon ön is az évad színészeire, előadására! Közönségdíjat alapított a Gárdonyi Géza Színház és a Heves Megyei Hírlap. Rendszeres nézőink közül felkértünk hetet, tegyenek javaslatot az évad legjobb színészeire és előadásaira. Idén a dr. Dombi Mária, Juhász Ferenc, Keresztes Istvánná, Pánczél Titanilla, dr. Rácz István, Szüle Rita, valamint a díj elődjének alapítója, lapunk munkatársa, Egres Béla színházi szakíró által kiválasztott színművészekre és a legjobbnak ítélt előadások rendezőire lehet majd szavazni az újságban megjelenő szavazólapon, illetve a Heves Megyei Hírlap honlapján. A közönségdíj átadására júniusban, az évadzáró társulati ülésen kerül majd sor. ■ Egerben Sir Bazil szerepében lép fel Koltai Róbert A Gárdonyi Géza Színház értesíti nézőit, hogy május 15-én 15 órától, valamint lo^án 19 órától a Luxemburg grófja című előadásokban Sir Bazil szerepét Csendes László betegsége miatt Koltai Róbert veszi át. Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Szervezőirodában (Eger, Széchenyi u. 5.), 36/518-347. ■ Szereplőválogatás a West Side Story bemutatójához A következő napokban kezdődnek a West Side Story próbái a Gárdonyi Géza Színházban. A musical egyik klasszikusaként számon tartott Bernstein-darabot a társulat Harangi Mária rendezésében július 6-án 21 órától mutatja be a Líceum udvarán. Az előadás a klasszikus hangzást ötvözi a jazz, a blues, a mambó, a chacha-cha elemeivel. Ezért a színház énekelni, táncolni tudó - 18 és 30 év közötti - fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen szerepelnének a nyáron bemutatásra kerülő világhírű musicalben. A meghallgatás 2007. május 17-én, csütörtökön délután 3 órakor lesz a színházban. (Eger, Hatvani kapu tér 4.) Érdeklődni lehet a titkárságon a 06/36/510-701, vagy a 06/36/ 313-838-as telefonon. ■ Az egri Gárdonyi Géza Színház májusi műsora ÖSSZEÁLLÍTOTTA: PILISY CSENGE, JÓNÁS PÉTER ÉS EGRES BÉLA A FOTÓKAT GÁL GÁBOR KÉSZÍTETTE MÁJUSi Nagyszínpad 15.kedd 15.00 Luxemburg grófja Ady Endre-bérlet 16. szerda 19.00 Luxemburg grófja Radnóti Miklós-bérlet 18. péntek 19.00 Luxemburg grófja Bérletszünet 19. szombat 19.00 Luxemburg grófja Illyés Gyula-bérlet 22.kedd 10.00 80 nap alatt a Föld körül Mikszáth Kálmán-bérlet 15.00 80 nap alatt a Föld körül Móra Ferenc-bérlet 23. szerda 10.00 80 nap alatt a Föld körül Fazekas Mihály-bérlet 15.00 80 nap alatt a Föld körül József Attila-bérlet 24. csütörtök 10.00 80 nap alatt a Föld körül Szabó Lőrinc-bérlet 15.00 80 nap alatt a Föld körül Móricz Zsigmond-bérlet 25. péntek 19.00 Luxemburg grófja Jászai Mari-bérlet 26. szombat 15.00 Luxemburg grófja Remenyik Zsigmond-bérlet 19.00 Luxemburg grófja Kelemen László-bérlet 29.kedd 19.00 Luxemburg grófja Csokonai V. Mihály-bérlet 30. szerda 19.00 Luxemburg grófja Katona József-bérlet 31. csütörtök 19.00 Luxemburg grófja Dobó István-bérletm Stúdiószínpad 15. kedd 19.00 Equus 17 csütörtök 19.00 Equus 22 kedd 19.00 Ibusár 24. csütörtök20.00 Egyedül Bemutató előadás 29.kedd 20.00 Egyedül 31. csütörtök20.00 Egyedül Szavazzon az évad színésznőjére, színészére, rendezőjére! gfc Jm: JK Jk JI * íi,ij ay A színpad vagy a család? egyedül - Dómján Edit utolsó napjai az egri színpadon Évekkel ezelőtt Almási Éva lépett színpadra az Egyedül című monodrámában, amely Dómján Edit életének utolsó óráit idézi fel. Pilisy Csenge A fiatalon elhunyt színésznő férje, Káló Flórián az 1984-ben írt darabbal állított emléket kedvesének. Domján Edit idén lenne 75 éves... - Nagyon régóta gondolkodunk Aldobolyi György barátommal, hogy ezt a darabot játszani kellene itt, Egerben is - mondja Blaskó Balázs, aki ismét rendez. Ezúttal nem kisebb dologra vállalkozott, mint felesége, Saárossy Kinga főszereplésével ’[« ..............]" viszi színre az Egyedül t. Izgalmas munka lesz: két színész, férj és feleség vall a színészetről, családról, a hivatásról. A darab egy középkorú színésznő belső vívódásain keresztül mutatja be a színészi sorsot. Rávilágít a hivatásunk világára, összefüggéseire, a szakma és a magánszféra együttélésére, ellentmondásaira. Felteszi a kérdést: lehet-e egy színésznek, színésznőnek magánélete, vagy a hivatáson keresztül éli meg az életét? Erősítik vagy kioltják egymást? - mondja a rendező, amikor a készülő bemutatóról faggatom. - Káló Flórián a nyolcvanas években írt monodrámát az ünnepelt művésznőről, majd Aldobolyi Györggyel együtt zenét is komponáltak hozzá - így lett belőle monomusical. Maga a történet egy színésznőről szól, aki épp egy darabra készül. Miközben Dómján Edit utolsó órái elevenednek meg a szemünk előtt, személyes sorsa is egyre inkább kezd hasonlítani és összefonódni vele. Mi nem a színészi karrierjét, hanem a színészi sorsot szeretnénk bemutatni. Dómján Editet még főiskolás koromban láttam színpadon. Nem véletlen, hogy karácsonykor, 40. születésnapján lett öngyilkos. Nagyon érzékeny, túlfűtött személyiség volt, aki intenzíven élte meg az életet. Nem akart megöregedni. Ezért úgy döntött, hogy szabad akaratából elmegy. Nem volt boldog élete. Fájdalmas szakítások kísérték a férfiakkal való kapcsolatait. Káló Flóriánnal az ötvenes években, pályájuk hajnalán élt együtt. Az írás tulajdonképpen a férfi szerelmi vallomása, hiszen Káló Flórián mindvégig kötődött Edithez, baráti kapcsolatuk végig megmaradt. Ki tudja, ha gyermeket vállalnak és együtt szerződnek, kitartanak egymás mellett, a családot helyezve első helyre, akkor - hiszem - nem karrierje csúcsán marad félbe Edit élete. Úgy gondolom, hogy harmonikus családi háttér nélkül a munkában sem lehet sikereket elérni. Talán az ő tragédiája is ebben rejlik. Az előadásunk - melyet május 24-étől láthat a közönség - válasz, kérdésfelvetés, önmagunk keresése. Dómján Editet, a tragikus sorsú színésznőt Egerben Saárossy Kinga alakítja majd a Blaskó Balázs rendezte előadásban, a színház stúdiószínpadán AZ OLDAL LAPUNK KIADÓJA ÉS A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ EGYÜTTMŰKÖDÉSE ALAPJÁN JELENT MEG. A GÁRDONYI GEO SZÍNHÁZ NYÁRI TAGOZATA BEMUTATJA 2007. JÚLIUS 6., 7., 8. (9) 12., 13., 14., 15. (16) 21 óra LEONARD BERNSTEIN WEST SIDE STORY musical Helyszín: Líceumudvar 26. (27) 21 óra BONNIE AND CLYDE tánc-thriller a pécsi balett előadása Helyszín: Líceumudvar 27. 19 óra KLARINÉTVARÁZS A nemzetközi klarinét- és szaxofonkurzus művészeinek koncertje Helyszín: Gárdonyi Géza Színház 28. (29) 21 Óra ma KODÁLY ZOLTÁN SZÉKELYFONÓ daljáték a honvéd táncszínház előadása Helyszín: Líceum-udvar 2007. AUGUSZTUS 17., 18 (19) 21 óra GRIEG IESEN PEER GYNT zenés színpadi fantázia Helyszín: Líceum-udvar 2007. JÚLIUS 5. - AUGUSZTUS 19. ELŐADÁS-KÉPEK GÁL GÁBOR fotókiállítása Helyszín: Líceum-aula Négy nemzet színházainak fesztiválja quartett - Pörkölt, zakuszka, knédli és osztriga - teátrumok á la carte Április 24. és 26. között négy teátrum képviselői tanácskoztak a vajdasági Újvidéken. A szerb, cseh és francia partner mellett Magyarországot az egri Gárdonyi Géza Színház képviselte. A négy partner „Quartett” néven egy utazó fesztivál előkészítésén dolgozik immár egy éve. Mostanra - ez volt a színházi szakemberek negyedik találkozója - már egy fesztiválhét formájában a konkrétumok is körvonalazódtak. Ez az eseménysorozat a négy kultúra találkozásáról szólna: mindegyik partner egy nemzeti darabbal érkezne, és előkészítene a vendéglátó helyszínen egy nemzeti napot is. Az előadásokon kívül ily módon számos más „off-program” is színesítené a fesztivált. Például Egerben a közönség megnézhetne egy szerb szerző tollából származó és szerb társulat által bemutatott darabot, majd másnap láthatna szerb kiállítást, hallgathatna szerb zenét, találkozhatna szerbiai művészekkel, az egri éttermekben pedig, a színház utáni vacsorán, ehetne zakuszkát csevapcsicsivel. Majd ugyanez ismétlődne a további napokon cseh, illetve francia kiadásban: Bohumil Hrabal knédlivel és pilzenivel, illetve Molière osztrigával és bordóival. A fesztivál ideje alatt a négy ország színházi szakemberei kerekasztal-beszélgetéseken szakmai tapasztalataikat is kicserélnék: hogyan csinálnak színházat szerbül, csehül, franciául, magyarul? Milyenek az adott nemzet színházának formanyelvei, intézményi, illetve működési formái, szakmai trendjei? Két év leforgása alatt a fesztivál elutazna mind a négy partnerszínház városába: Chebbe, Újvidékre, Nantes-ba és Egerbe. A résztvevők szándékai és reményei szerint ezen idő alatt így megteremtődhetnek majd a további együttműködés feltételei is. Egymás szakmai megismerését erősítendő pedig a fesztiválok között work shopot is szerveznek, ahol egy hétig különböző anyanyelvű színészek dolgozhatnának együtt egy valamilyen más nemzetiségű rendezővel egy projekten. Az első Quartett-fesztivált Újvidékre tervezik a partnerek 2008 őszére, Egerbe pedig 2009 őszén érkezne az eseménysorozat. A Quartett az anyagi alapokat az Európai Unió „Kultúra 2007-13” programjaitól reméli elnyerni. ■ Jónás Péter Magyarországot az egri színház képviselte a fesztivál előkészítésén