Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-03 / 1. szám
2 Karácsondi kislány jött a világra elsőként idén Anett, Franciska és István. Ők azok az apróságok, akik mostantól elmondhatják, 2011-ben, az új év hajnalán versenyt futottak az elsőbbségért. A gyöngyösi Bugát Pál Kórházban január 1-jén 4 óra 5 perckor érkezett meg az idei év első Heves megyei újszülöttje. A kislány Anett névre hallgat, és ideális méretekkel, 3500 grammal és 54 centiméterrel jött a világra. A baba karácsondi szülők harmadik gyermekeként érkezett. ■ Két kislány és egy fiú az új év hajnalának Heves megyei újszülöttjei. Egerben, a Markhot Ferenc Kórházban 5 óra 45 perckor született az új év első kisbabája. Az egri Franciska Csenge 2 kiló 75 dekával jött a világra, édesanyja első kicsinyeként. Itt majdnem két órával később újabb kisbabának örülhettek: a csöppség füzesabonyi szülők harmadik gyermeke, aki az István nevet kapta. A kisfiú 2900 grammal született. A hatvani kórházban az új esztendő első napján nem született gyermek. ■ Kevesebb embert foglalkoztathatnak a közterületeken A közmunkaprogram megváltozása meglehetősen kedvezőtlenül érintette a Tisza-parti várost, Kiskörét is. Tavaly ugyanis az önkormányzat 10-15 helybelit foglalkoztathatott a köztereken, az intézményekben, most azonban csak nyolc embert „kaptak”. - A közmunkaprogram változásának átmeneti időszakára, vagyis a következő két hónapra éppen a tavalyi létszám felét, vagyis nyolc helybelit tudunk alkalmazni - fogalmazott Magyar Csilla polgármester. - Ráadásul ezek az emberek nem nyolc, csak hat órában dolgoznak majd, a bérük 70 százalékát a munkaügyi központ, harmincat az önkormányzat fizeti. Feleannyi embert tudtunk majd foglalkoztatni közterületeken, intézményekben, s félő, hogy a létszámhiány meglátszik a településrendezési feladatok ellátásában is. ■ t ) MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 3., HÉTFŐ A szén még érinthetetlen várólistán Még nem nyitják újra a felhagyott megyei bányákat Tovább kell drágulnia a kőolajnak, hogy megérje kitermelni a már felhagyott Heves megyei széntelepeket. Csak egy energiaválság adhat komoly lökést ehhez. Kovács János Bejelentették, hogy külszíni fejtésű szénbányát nyitnak meg a Tolna megyei Nagymányokon, ahol 45 év után indul újra a szénbányászat. Heves megyében a példát egyelőre nem követik. Nem nyitják újra a bányákat sem Egercsehiben, sem Petőfibányán, sem Rózsaszentmártonban. Pedig sok millió tonna szénvagyon szunnyad a mélyben az elmúlt évtizedekben bezárt Heves megyei bányásztérségekben. Egercsehi mélyművelésű bányája, ahol kimagasló minőségű feketekőszenet hoztak fel, 1990- ben zárt be. Fénykorában a térségből mintegy 1300 embernek adott munkát és megélhetést a bánya. A környék azóta sem tudta kiheverni ezt a csapást. A XX. század első felében Beniczky György földbirtokos nyitotta itt meg megyénk akkori mélyművelésű, legnagyobb szénbányáját, amely 4000-4600 kalória fűtőértékű szenet adott. Tóth Andrásné, Egercsehi polgármestere elmondta: az önkormányzat támogatná, de szerintük is kevés az esélye annak, hogy a föld mélye a közeli jövőben ismét szenet adjon. A bánya újranyitásához legalább 4-5 éves kutató, előkészítő szakasz kellene. - Ha az energiahordozók ára ilyen mértékben nő, mint most, akkor lehet, hogy pár éven belül már gazdaságossá is válhat a szén felszínbe'hozatása"- jegyezte meg a faluvezető. Rózsaszentmárton hajdan a hazai lignitbányászat bölcsője, és A füst színe és a remény RÓZSASZENTMÁRTONBAN Lignitbányászati Emlékházat alakítottak ki Korábban Fáczán József, a Nyugdíjas Bányász Szakszervezet helyi titkára, aki 44 évet töltött a térség bányáiban, azt is elmondta: az ország gazdasági körülményeitől, a világban zajló folyamatoktól függ, mikor lesz szükség ismét a téhség hatalmas szénvagyonára. A településre is bevezették a drága gázt." Ari d1füst színén látom, hogy nagyon sokan az olcsóbb szénnel fűtenek - fogalmazott reménykedően. Ecséddel, Szűcsivel, Petőfibányával az ország egyik legjelentősebb lelőhelyének számító Nógrádi-szénmedence fontos kitermelő bázisa volt. A szénbányászat még a ’60-as évek végén megszűnt a környéken, egyelőre nincsenek komoly tervek a közeli újraélesztésre. Visonta a fehér holló. Csak a visontai külszíni lignitbányászat maradt meg és mára a Mátrai Erőművel az ország meghatározó energetikai bázisává fejlődött. Egy bánya újraindításához nem csak sok pénz, de sok idő is kell. Az elsőbbségi bányászati jogok megszerzése, a földtani jelentés, a környezethasználati engedély, a Bányaműszaki Felügyelőség által jóváhagyott műszaki üzemi terv birtokában már nincs is akadálya a bányanyitásnak. A minimális gépészeti és infrastrukturális előkészítés is 300-400 millió forintos beruházást igényel. V GYORSSZAVAZAS ■I Használna-e ön újra szenet lakása fűtéséhez? Szavazzon hírportálunkon ^ / ma 16 óráig: HEOLhu $/ A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. A Mátrai Erőmű visontai és bükkábrányi külszíni lignitbányáiban napjainkban is végeznek bányászati munkákat. Csupán Visontán a megyében. Csak a múlt, a hagyományápolás maradt EGERCSEHIBEN IS ápolják a bányászhagyományokat - közölte TÓTH andrásné (képünkön). Az egykori dolgozók egy része ma is a faluban, a térségben él. Összetartásukat a rendszeres találkozók is segítik. Jönnek Oroszlányból, Budapestről, Miskolcról, Kazincbarcikáról, Egerből és Ózdról, olykor a helyiekkel együtt csaknem százan is összegyűlnek, ilyenkor az egykori üzem közelében levő bányászemlékműnél koszorúznak. Összegyűjtik a főbb ipartörténeti emlékeket és múzeumot nyitnak, az Egercsehi Bányász Baráti Kör civil egyesületként idézi a tradíciókat. 1 ABASÁRTÓL Abasár BOROK Tíz helybéli borász összesen 45 bormintával nevezett a településen megrendezett harmadik ünnepi borversenyre. A megmérettetésen a bírálók döntése alapján hárman kaptak különdíjat a 2010-es borokért. A jutalmat Sándor Béla és Maróti Attila borász, valamint az Agrovital Bt. vehette át. A versenyen 10 aranyérmet, 27 ezüstérmet és 8 bronzérmet osztottak ki a benevezett borok között. Eger ZENE A Bartakovics Béla Közösségi Házban „Házimuzsikálók" címmel indul sorozat, amelynek fő szervezői az Egri Csillagok Népdalkör és az Agria Cigányzenekar. A január 8-ai koncerten a népdaltól az operáig, többféle műfajban köszöntik az új évet kiváló egri művészek és fiatal tehetségek közreműködésével. Fellép többek között Hegyesi Hudik Margit énekművész, Kelemen Csaba színművész, Dobó Katalin énekművész, Magyar Jázmin Őzike versmondó és Hulényi Tibor előadóművész. Eger IRODALOM Szerdán 18 órakor a Bartakovics Béla Közösségi Házban Szabó Pál tart előadást Wass Albert világképéről, Aki belehalt az Istenkeresésbe címmel. A rendezvényen közreműködik Kelemen Csaba színművész. A műsort követően a megjelentek a színház melletti emlékhelyhez sétálnak, ahol koszorút helyeznek el az író születésnapja alkalmából. Eger BETEGSÉGEK Január 4-én, kedden 18 órakor a bélbetegségekhez kapcsolódó mozgásszervi változásokról tart előadást a Bartakovics Béla Közösségi Ház ban dr. Nagy Katalin reumato lógus.Együttműködő partner a Gyulladásos Bélbetegek és Lisztérzékenyek Klubja. Gyöngyös koncert Január 4- én, kedden 18 órakor újévi hangversenyt rendeznek a Mátra Művelődési Központban. Közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Izaki Masahiro vezényletével, szólisták Lőrincz Judit és Urbán Nagy Róbert. A műsor első felében klasszikus opera- és operettrészletek szólalnak meg, a másodikban híres filmzenék. Heves megye levéltár a Heves Megyei Levéltár az új év első munkanapjától, vagyis mától ismét várja a múlt iránt érdeklődőket. A kutatóterem mától szintén a megszokott nyitva tartás szerint fogadja a látogatókat. Legalább a gyermekeknek legyen a jövőben több esélyük szegénység A hevesi Krakkóban közösségi ház működtetését tervezik, Zaránkon pedig Ifjúsági Pont lesz A Hevesi Kistérség Többcélú Társulása pályázatának eredményeként - többéves elő- és felkészítő munkát követően - múlt év november 1-jén elkezdődött a gyermekszegénység csökkentésére irányuló projekt megvalósítása. A rendkívül összetett és sokszereplős program elsősorban nem pénzzel és tárgyi eszközökkel, hanem a jövőbeni gazdasági és jóléti fejlődést megalapozó emberi értékek támogatásával segítheti a társadalmi megújulást a gyermekek javára. A több mint 570 millió forintos támogatás a Kistérségi Gyerekesély Iroda munkatársa- sgáltatások tartoznak hozzá, amelyek eddig hiányoztak: utazó gyermekorvosi és pályaorientációs szolgáltatás, adósságkezelés, játék- és könyvkölcsönzés az óvodákban. A Nevelési Tanácsadó szakemberei emelt óraszámban kapnak lehetőséget nagycsoportos, illetve általános iskola 1 -2. osztályába beíratott gyermekek fizikaimentális állapotának javítására, az ezt megelőző ingyenes szűrővizsgálat elvégzésére. A nyári szünet heteiben is helyben történhetnek a fejlesztések. Internet-elérési pontokat alakítanak ki nyolc településen, ahol a fiatalok digitális írástudást szerezhetnek, elektronikus szolgáltatásokat vehetnek igénybe ingyen. A védőnők munkáját a projekt során képzett egészségőrök segítik. Nyári táborok és játszóházas foglalkozások, de sportesemények is szerepelnek a gyermekeknek biztosított ingyenesen hozzáférhető rendezvények között. Kiemelten fontos feladat Zaránkon Ifjúsági Pont, a hevesi Krakkó városrészen Közösségi Ház kialakítása és működtetése, ahol a felzárkóztatást segítő napközi, tanulószoba, korrepetálás és szabadidős programok lebonyolítása válik lehetővé. Kovácsné Perez Eszter projektmenedzser elmondta: az intézményi, szervezeti és társadalmi működésbeli változások elindításának másik eleme, hogy a hároméves program alatt kistérségi szinten javuljon a gyermekeket és családjaikat segítő, már működő szolgáltatások minősége is. Ezért a szakembereknek szakmai műhelyeket, akkreditált és MTA által szervezett képzéseket, konfliktuskezelést, mestertanárok szakértői segítségének igénybevételét biztosítják, a szakterületek együttműködését hálózati szintre emelik. ■ ■ Az esélyegyenlőség növelése is célja a félmilliárdos programnak. inak koordinálásával a társulás Nemcsak tanévben, hanem a nyári szünetben is folyamatos lesz a projekt 17 települését érinti. Olyan szál révén az arra rászoruló gyermekekről való gondoskodás. Képünk illusztráció. t