Heves Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-02 / 1. szám
2 Nyolcszázötven új állást kínáltak novemberen Heves megyében állás November folyamán megközelítette a 23 ezret a munkaügyi központokhoz újonnan befutott munkaerőigények száma. Közel hatezer cég jelentett be munkaerőfelvételt. Az előző hónaphoz képest az álláshelyek számában 28, az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos kínálatszűkülés következett be. Az álláshelyek közel kétharmada támogatott munkaerőigény volt, amelynek 80 százaléka a közfoglalkoztatás valamennyi eszközét takarta. Amíg az ősz első két hónapjában számos munkahelyet hirdettek meg az „Első munkahely garancia” programban, addig novemberben már csak minimálisat. Megyénkben a munkaügyi kirendeltségekhez összesen 857 állásbejelentés érkezett, kevesebb, mint októberben. A munkahelyek közül valamivel több mint kétszáz volt a nem támogatott és 650 a támogatásban részesülő. A piaci álláshelyek száma megfeleződött az előző évhez és októberhez képest is. A támogatott helyek száma viszont jelentősen gyarapodott. Míg október végén 468 betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván a megyében, addig november utolsó napjaiban már csupán 418-at. ■ T. B. Új körjegyzőt választottak Balatonban közigazgatás Ismét van körjegyzője Balatonnak és Mikófalvának. A korábbi szakember, Szabó Ágnes szeptember végén kérte felmentését, ideiglenesen pedig Pozsik Péter aljegyző intézte az ügyeket. A két település pályázatot írt ki a tisztség elnyerésére, a testületek döntése alapján dr. Fógel Henrietta töltheti be az állást. Ő egyébként december 18-án kezdte meg munkáját. Az aljegyző Pozsik Péter januártól a bélapátfalvi járási hivatalhoz kerül. Januártól dr. Fógel Henrietta már három település, Balaton, Bekölce és Mikófalva közös önkormányzati hivatalának jegyzőjeként tevékenykedik majd. ■ T. B. 2013. JANUÁR 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Sokat fejlődött a falu 2012- ben, de év végén leginkább a Mikófalvával közös orvosi praxis ügye tartott lázban sok helybélit. Tóth Balázs Falugyűlést tartottak Bekölcén. Az eseményen szóba került a közigazgatás átszervezése, amelynek értelmében Bekölce a bélapátfalvi járáshoz tartozik majd, a Bélapátfalvi Többcélú Kistérségi Társulás pedig megszűnik. Januártól a gyermekvédelmi feladatokat Balaton, Mikófalva és Bekölce közösen, a szociális étkeztetést Bekölce önállóan, a házi segítségnyújtást alapítvánnyal végezteti. Az önkormányzati, államigazgatási feladatokat az említett három község közös hivatallal látja el, Balaton székhellyel. A helyi hivatalban egy köztisztviselő marad. Dr. Horoghné dr. Németh Katalin polgármester kiemelte, alkalmazkodniuk kell, hasznosítani az új törvények adta lehetőségeket, s kivédeni a hátrányokat, költségtakarékosan, s még nagyobb összefogással kell tevékenykedniük a képviselőknek, a lakosságnak egyaránt. A képviselő-testület a 2012-es költségvetés tervezésekor a takarékos, hatékony gazdálkodást, az önkormányzati foglalkoztatás növelését, fejlesztési források megszerzését, s különféle eszközök beszerzését, illetve a hitelfelvétel elkerülését tűzte ki. ■ A bekölceiek évek óta próbálnak új szerződést kötni Mikófalvával, eddig nem jártak sikerrel. A közmunkaprogramokban 33-an vettek részt, 24,5 millió forint támogatás mellé az önkormányzat 2,4 millió forint önrészt tett. Több értékes eszközre, kisbuszra, kisteherautóra, fűnyíró traktorra, fűkaszákra, s egyéb gépekre tettek szert. A megtermelt zöldségek részben a konyhára kerültek, azon kívül kétezer tő levendulát, 400 nemes bodzát és ezer bogyós fát is ültettek. Felújították a gazdasági épületet és a sportöltözőt, karbantartották az intézményeket. Az óévben a Bélkő Kft. egymillió forintos pénzügyi segítségével kiépítették az öltöző és a gazdasági épület fűtésrendszerét. Leader pályázat keretében két új térfigyelő kamerát telepítettek a művelődési ház és az iskola-óvoda-hivatal épület védelme érdekében. Kiépítették a közvilágítást a kultúrház és a gazdasági épület előtt. Az önkormányzat két ingatlant vásárolt, az egyikben tájházat szeretnének kialakítani. Szociális célokra közel 16,5 millió forintot fordítottak, amelyből az önkormányzati rész meghaladta a hárommilliót. A falu saját bevételei elérték a 6,5 millió forintot, a hitelmentes gazdálkodást pedig az „önhiki” pályázaton nyert 1,27 millió forint segítette. Idén az elsődleges cél az elnyert 50 millió forintos településfejlesztési pályázat megvalósítása. Ezen kívül ötmillió forintos Leader pályázatot nyújtottak be közösségi játszótér kialakítására, a művelődési ház udvarán lévő kemence mögötti területre. Szeretnének végleges és gazdaságos megoldást találni a közétkeztetés biztosítására. A falugyűlés résztvevői tájékoztatást kaptak a Mikófalvával 2005-ben kötött közös orvosi praxis problémáiról is. Az akkori társulási megállapodás a bekölcei testület szerint hátrányos a falu számára, s álláspontjuk szerint idejét múlta, megkötése óta számos változás történt. Nem csak az orvos személye változott, hanem a rendelési idő, valamint az is, hogy az új doktornő nem vállalt ügyeletet, ez pedig többlet terhet rótt az önkormányzatokra. Mivel ezeket a változásokat nem vezették át, ezért szerintük a megállapodás évekkel ezelőtt „kimúlt”. A régi szerződés nem csupán anyagilag érintette hátrányosan Bekölcét, hanem számos kérdésben a mikófalviak önállóan dönthetnek. A bekölceiek évek óta próbálnak új megállapodást kötni, eddig nem jártak sikerrel, a napokban pedig újabb javaslatot küldtek Mikófalva képviselő-testületének. Bíznak abban, hogy meg fognak egyezni és válásra nem kerül sor. Egy, a 2005-ös megállapodást semmisnek tekintő novemberi testületi döntés nyomán viszont aláírásgyűjtés kezdődött a településen a háziorvos mellett. A falugyűlésen elhangzottak érvek: az aláírók nagyon ragaszkodnak a doktornőhöz, szerintük jó orvost nem fognak találni, ha valaki el is jön, az is drágán. Sokan viszont a mikófalviak eljárását kifogásolják, s azt mondták, megtévesztett volt az aláírásgyűjtés. Liktor István volt polgármester elmondta, őt kérték meg az aláírásgyűjtés szervezésére. A falugyűlésen kifejtette: a társulási szerződés érvényes, az önkormányzat kilépési szándéka keltett feszültséget a lakókban, a kilépést pedig nem lehet végrehajtani, az ügy az önkormányzat nehéz anyagi helyzetével magyarázható. ■ Az orvosról is szó volt Bekölcén falugyűlés Nagyobb beleszólást és rálátást szeretnének a közös orvosi praxis ügyeire A közmunkaprogramhoz kapcsolódóan gépjárműveket, szerszámokat, valamint traktort is vásároltak Annyi bűncselekmény történt, mint tavaly Bognár József egri rendőrkapitány a település bűnügyi helyzetéről elmondta, tavaly egész évben 13, idén viszont 11 hónap alatt 16 bűncselekményről érkezett bejelentés. Ezek zöme, színesfém, fa-, illetve kerékpárlopás, kettő pedig betöréses lopás. Két ittas vezető is bűncselekményt követett el. Tizenhárom tulajdon elleni szabálysértésről szereztek tudomást. Gond, hogy csak öt esetnek van meg az elkövetője. Januártól viszont már 25 fős rendőrőrs működik majd Bélapátfalván, kapnak új járműveket is. Szó esett arról, hogy bővítik a térfigyelő kamerarendszert, amelyeket éjjellátóval is fölszerelnek. A rendőrség üzemanyag-beszerzését jövőre is igyekszik támogatni az önkormányzat néhány tízezer forinttal. Tovább bővül az Egri Csillag-univerzum siker Idén is március idusán mutatják be a nedűket a megyeszékhelyen Népszerű kezdeményezésnek bizonyult a Pincepiac és a Demeter Pirítós nevet viselő borklub, így nem kérdés, hogy jövőre mindkét programsorozatot folytatja Demeter Csaba. A borász a minap, pincéjében tartott sajtótájékoztatóján elmondta: előbbi esemény célja, a helyi kistermelők jó minőségű áruja eljusson a fogyasztóhoz, míg utóbbi rendezvénnyel a kulturált borfogyasztásnak kívánnak helyszínt biztosítani. A borász elmondta azt is, jövőre bővülni fog az Egri Csillag-univerzum. - Az új fehér cuvée egy példaértékű összefogás eredménye, sokan álltunk az ügy mögé - fogalmazott. - Tavaly 23 termelő vállalta elkészítését, s mindenki nagyon jó bort tett a palackba. A 2011-es évjáratból 350 ezer palack került forgalomba, s ennek nagy része már el is fogyott. Jövőre ismét március 15-én, Egerben mutatjuk be a nedűket, s a hónap harmadik hétvégéjén Budapestre is elvisszük a borokat, bővítve az Egri Csillag univerzumát. Gál Tibor borász hozzátette: nemcsak hazánkban siker az új fehérbor. - Ismert, hogy Svédországban a borforgalmazás monopólium. Örömmel mondhatom, hogy jövőre már az Egri 2 Csillagra is tendert írnak ki az északi országban - mondta a fiatal borász. ■ P. A: Nagy siker volt az Egri Csillag Fesztivál áprilisban, a várban Olcsóbban lesz meleg az iskolaépületben ezentúl energiahatékonyság Már megrendelte az önkormányzat Andornaktályán azt a biomasszával üzemelő kazánt, amellyel a volt általános iskola épületének fűtését oldják majd meg ezentúl. Vámosi László polgármester elmondta: a kormány által meghirdetett kazánprogram második ütemében nyerték el a mintegy 12 millió forintos támogatást, melyből nem csak a korszerű kazánt tudják beszerezni. Ebből a pénzből megrendelték a fűtőberendezést és egy hozzá tartozó aprítékoló gépet is. A program fedezi két közmunkás 11 havi munkabérét is. Ők a kazán megérkeztéig a fűtőanyag gyűjtéséről gondoskodnak. A legkésőbb februárra üzembe helyezendő kazánnal a volt általános iskola épületét fűtik majd. A házban, melynek földgázzal a fűtési költsége jelenleg 4-5 millió forint jelenleg a polgárőrség és a helyi rendőr irodája található, ott üzemel a könyvtár, a nyugdíjas klub, a tornatermet pedig a helyi sportolók rendszeresen használják. A jelenleg kihasználatlanul álló felső szintnek keresnek most funkciót, valószínűleg közművelődési tevékenységeknek találnak majd ott helyet. A polgármester azt reméli jelentősen csökkenteni tudják a fűtési költségeket az energiahatékony, új fűtési móddal. ■ G. R.