Heves Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-02 / 257. szám

2016. NOVEMBER 2., SZERDA Farkas Franciska az elfogadás fontosságáról Nem kell mindenképp tartozni valahová Fiatalkori identitászavarát az okozta, hogy a romák kö­zött nem volt roma, de a ma­gyarok közt igen. Aztán rá­jött, hogy nem kell minden­képp tartoznia valahová, ek­kor lett ő, Farkas Franciska színésznő igazán önmaga: egy elbűvölő, lendületes és őszinte fiatal nő. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGER - Bátor, nyitott és jószívű - jellemezte magát­ kérésem­re Farkas Franciska színésznő, aki az egyetemi Roma Szakkol­légium hívására érkezett a na­pokban a városba. Látogatásá­nak hírére annyian gyűltek össze, hogy alig akadt az érsek­kerti épületben olyan terem, ahol elfértek az érdeklődők. Előadásának kezdetén Francis­ka nagy lendülettel mesélt éle­tének kezdetéről és családjáról. Elárulta, hogy zenész szülei, akik később kereskedelemmel kezdtek el foglalkozni, milyen hatással voltak rá. Történeté­ből kiemelte édesanyját, mint egy példaképet, aki a balma­­jugrai cigánysorban született és elsőként szerzett diplomát a családjukban, ezt követően pedig megtanította analfabéta anyját, Franciska nagymamá­ját írni és olvasni. - Ő az, aki nekem az erőt ad­ja - jegyezte meg anyjáról a színésznő, majd hozzátette: ne­ki köszönheti, hogy ő is mert többet gondolni, mint amit a környezete gondolt róla. A fia­tal lány 16 éves kora óta önel­látó, azt mondta, ezzel segítet­te akkoriban a már elvált szü­leit, különösen édesanyját és öccsét, hogy könnyebben meg­éljenek. - „Te nem is vagy cigány” - valahogy így fogadtak Pécsen, mert a romák között nem vol­tam roma, de a magyarok közt igen. Ettől akkoriban volt egy kis identitászavarom. Szere­tem olvasni a magyar költők verseit, de szeretem a cigány szívet, szeretet, a szemeimet. Mikor rájöttem, hogy nem kell mindenképpen valahová tar­toznom, akkor kezdődött el az életem - emlékezett vis­­­sza Franciska. Szociális mun­ka, jelnyelvi képzés, modellke­­dés: a fiatal lány már számta­lan területen megfordult életé­ben. Végül modellkedése után lendült előre a színészet, a fil­mezés felé, így kapta meg egy svájci film főszerepét, a Viktó­ria - A zürichi expressz című filmben. Elmondta, hogy nagy dilemma volt számára, hogy el­vállalja-e egy prostituált szere­pét. Mégis, 2014-ben Hollywo­odban alakításának köszön­hetően átvehette a Hungari­an Film Festival of Los Ange­­les-en a legjobb színésznőnek járó díjat. - Ekkor jöttem rá, hogy nem kell azt gondolnom, hogy én csak egy cigánylány vagyok, nekem úgysem sikerülhet - emelte ki életének ezt a megha­tározó momentumát. A modell­­kedésről elmondta, számára nagyon személytelen volt, de hozzátette, hogy amellett, hogy „bábu melónak” tartja, nagyon nehéz feladat. Lelkesen osztot­ta meg közönségével, hogyan sikerült közös fotót készítenie az elé gördülő akadályok elle­nére egy forgatáson Angelina Joliéval és Brad Pittel, ahogy a „karakterben maradás” sajá­tosan magyar problémájáról is beszélt. Kérdésre, hogy mik a vágyai, megjegyezte: néha el­törpülnek a saját céljai, de leg­főképpen szeretne ember ma­radni. Legújabb filmszerepé­ben, a Brazilokban sok más hí­res magyar színész mellett áp­rilis 6-tól látható a mozikban, de a szerepek mellett Francis­ka nem engedi el a Tudás Hata­lom projektet sem, hol slam po­­etry-vel, hogy drámapedagógi­ával járják az országot. - A rasszizmus valami olyas­mi számomra, mint a csend, akkor válik valóssá, ha beszé­lünk róla. Én úgy küzdök elle­ne, hogy nem beszélek róla - jegyezte meg. Édesanyja mel­lett olyan példaképek álltak előtte, mint Jónás Judit színmű­vész, vagy Danis Lídia, de Oláh Ibolya és Molnár Ferenc Cara­mel is példaképek lehetnek vé­leménye szerint. - Dühös, irigy, elégedetlen, lázadó - mondta Farkas Fran­ciska, amikor arra kérdeztem rá, milyen volt akkor, amikor még mindez csak egy álom volt számára. - Most már egyszerűen sért­hetetlen vagyok, már nem le­het engem azzal bántani, hogy roma vagyok - jelentette ki. Hogy mit tanácsol azoknak, akik ezt bántónak tartják?­­ Nagyon fontos az, hogy mind a két oldal elfogadja a másikat. A cigányok is fogad­ják el a magyarokat és fordít­va. Sokat találkoztam a „ma­gyarozással” is. Hát senki ne mutogasson ujjal a másikra, a romáknak is meg kell taní­tani, hogy befogadóak legye­nek, mert ha ők­ nem azok, ak­kor hogyan várják el azt, hogy őket elfogadják - mondta ki az igazságot a színésznő. Ezt a faj­ta nyitottságot családjából hoz­za a fiatal lány. Újságíró, szo­ciális munkás édesanyja el­mondása szerint olyan gondol­kodást bízott rá, ami nagyon egyedülálló volt a környezeté­ben. - Megtanította, hogy senkit és semmit sem szabad elítél­ni, megérteni kell és elfogad­ni. Azt hiszem, hogy a válto­zás mindig egy emberrel kez­dődik - tette hozzá. Ismertsé­gét szeretné a segítségnyújtás­ban hasznosítani. Alig akadt az érsekkerti épületben olyan terem, ahol elfértek az érdeklődők Ellenségei a közömbösség és a végletesség­ ­ Szeretnék majd egyszer egy siket lányt eljátszani - árulta el, amikor arról mesélt, hogy jelnyelvi tolmácsnak is tanult. A pozitív, lendületes lány azért néha-néha lesüti a szemét, ha a világról, az emberekről be­szél. Elmondta, szerinte a leg­nagyobb problémát számunk­ra a közömbösség jelenti. - Elég végletes ember vagyok, amitől szenvedek is. Azt gon­dolom, hogy ami itthon van, az iránt már nem lehet közöm­bösnek tenni. Sokan csak pa­naszkodnak, de nem tesznek ellene semmit - tudhattam meg gondolatait. Sok film. mindenféle szerepkörben, je­lenleg ezt látja hosszú távú céljaként. Megsúgta: nagyon szeretne itthoni színházakban szerepelni, de egyelőre nem lát rá esélyt. megyei körkép 0 Közömbösség Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu A­mikor arról kérdezem a fiatal, tehetséges, őszinte nőt, hogy sze­rinte mi a legnagyobb probléma a világgal, az emberekkel, le­hajtja a fejét, gondolkozik, keresi a legmegfelelőbb szót: a közöm­­b­össég. Azt mondja, ami a világban, országunkban, velünk történik, az­zal egyszerűen nem maradhatunk közömbösek. És mégis: a legtöbbször csak panaszkodunk, megjegyzéseket teszünk, de a tettek mezejét csak búvóhelyről szemléljük, félünk rálépni. Vajon mitől? Mi az, ami miatt egyszerűen képtelenek vagyunk a már zavaróan szűkös komfortzónánkból kilépni? Mitől félünk, hogy valami rémes dolog vár minket Ott maradnak az érzések, a sebek­ odakint? Sokan talán nem is a saját bőrüket, hanem a szerette­iket próbálják így óvni: inkább belebújnak a közömbösség kö­penyébe, de alatta ott maradnak az érzések, a sebek. Ha a sebeket hosszú ideig nem kezeljük, akkor csak egyre nagyob­bá, sokkal kínzóbbá válnak, de a gyógyulás még hosszú várakozás után sem lehetetlen. A közömbösség ellentéte: az érdeklődés, a kí­váncsiság, a vágy a cselekvésre pedig újra életet lehelhet a testbe és a lélekbe. A komfortzónán túlról új lehetőségek és élmények kacsintanak vissza, amiknek nem érdemes, nem szabad ellenállnunk, ott talál­hatunk rá létezésünk lényegére. Az élet napos oldalán, ahol mi va­gyunk életünk főszereplői, olyan történetet írhatunk, amit emelt fő­vel tudunk majd visszanézni és amivel embertársainknak is boldog­ságot csempészhetünk életébe. A fiatal nő megtette: nem hitte el, hogy csak annyira lesz képes, amit a környezete gondol róla. Nagyot álmodott és megélhette álmait. Lelki szemeim előtt látom, hogy ő már próbálja segíteni azokat, akik elhitték saját korlátaikat és bent ragadtak. A legsúlyosabb büntetés nekik járt HEVES A Helytörténeti Gyűjte­ményben megnyílt a „Büszkeség­pont a hevesi áldozatok emléké­re” című kiállítás, amit az 1956- os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott em­lékbizottság támogatott, a hevesi forradalmárok neveit pedig em­léktáblán örökítették meg. Gyimesiné Gömöri Ilona mu­zeológus a Hevesi Hírportálnak elmondta: a tárlat egy terme a bu­dapesti utca hangulatába vezeti a látogatót. A fal nagyságú fotók egyik oldalon az öröm, a kezdet képei, a másik oldalon a pusztu­lást közvetíti az óriás tank látvá­nya. A monitoron ’56-os híradá­sok, filmfelvételek láthatóak. A hevesi eseményeket bemu­tató terem egy hevesi irodát je­lenít meg a forradalom napjai­ban, ahol egy nemzetőr áll szó­rólapot tartva, társa vállán pus­ka. A vitrinben a hevesi elítél­tek börtönben készített mun­kái, levelei láthatóak. S, hogy miért is érdekesek ezek? Heves megyében a legsúlyosabb ítéle­tek a hevesiek perében szület­tek: ketten kaptak életfogytig­lani börtönbüntetést. A bíróság ugyanis nem az elkövetett cse­lekményt értékelte, hanem a vádlott előéletét. A kiállításhoz iskolai csopor­tok számára múzeumpedagógia foglalkozás is kérhető. SZ. E Az egyik teremben Budapest, a másikban Heves 1956-ban Újabb vasóriást újítanak fel HATVAN A Magyar Vasúti Jármű­vek Megmentéséért Egyesület önkéntesei október 31-én elkezd­ték a Hatvanban álló amerikai gyártmányú 411,264 Truman szoborgőzös felújítását. A vasóri­ás szerelmesei nemrég mentet­ték meg a hatvani vasútállomá­son található Bombardót. Mint arról Birincsik József, a munkálatok vezetője az egyesü­let közösségi oldalán beszámolt: hétfőn a munka első lépéseként felmérték a gőzmozdony hiá­nyosságait, majd ezt követően begyűjtik a renováláshoz szük­séges árajánlatokat. A nulladik munkanapon több önkéntes se­gített kitisztítani a mozdony kör­nyezetét. A munkálatok első lé­pése a szerkezeti elemek pótlá­sa lesz: a hosszkazán alja igen erőteljesen korrodált állapotú valamint a szerkocsinak is sú­lyos sebeket okozott a szabad éj alatt tárolás. A munkafolyama­tok igazán majd tavasszal kez­dődnek el, a párás őszi-téli idő­járásban ugyanis nem csiszol­ják meg a fémet, mert azzal na­gyobb kárt okozhatnak. A tervei szerint idén a nagyon korhad burkolóelemeket cserélik ki. Es már elő is készítették, az önkén­tesek segítségével kitakarította a szerkocsiban lévő törmeléke kiemelték az oda nőtt fát és e­lávolították a mozdonyt több he­lyen borító sarat - közölte Bir­­­csik József. I. /

Next