Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-02 / 100. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Második helyezést értek el a diákok Zöld utat a tudásnak címmel környezetvédelmi vetélkedősorozatot indítottak általános iskolások számára, melynek a befejező állomását a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskolában rendezték meg. Az ezüstérmes kisnánai Szent Imre Általános Iskola tanulói négyfős csapattal neveztek a versenyre, ahol a Sárhegy védett élővilágából kellett bemutatniuk tudásukat - közölte a Hírlappal Szlama Tiborné, a kisnánai intézmény igazgatója. H. É. Módosították a stratégiát EGER Több ponton is aktualizálta a város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját legutóbbi ülésén a megyeszékhely közgyűlése. Mint Habis László polgrámester emlékeztetett: e dokumentum alapozza meg a fejlesztési pályázatokat, ám amikor legutóbb tárgyalták, még nem jelentek meg a felhívások, ezért volt szükséges a döntés. A határozat értelmében egyebek között kiterjesztették Felnémeten azt a területet, ahol a Zöld Város projekt keretében hajtanak végre fejlesztést. P. A. Sportoltak egész nap a szabadban SÁSTÓ Sportmajális várta a látogatókat a múlt hétvégén. A program reggel szabadtéri jógázással kezdődött, ám lehetőség volt zumbázni, kempózni, aerobicozni is. A látogatók kipróbálhatták a tájfutást, a hegyi kerékpározást és a mezítlábas tappancs parkot is. A rendezvényt Gyurcsik Tibor koncertje zárta. A rendhagyó programot a Sóstói Turisztikai Központ rendezte - árulta el a Hírlapnak Szőke Szilvia, koordinációs menedzser. H.É. 6 Mégsem „rugalmasítják” a munkavégzés szabályait Nem lép életbe a „rabszolgatörvény” Április 25-én a Parlament Gazdasági Bizottsága visszavonta a beterjesztett Munka törvénykönyve (Mt.) módosításáról szóló törvényjavaslatot. Fellélegezhetnek a munkavállalók. Barta Katalin Katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Nem kis felháborodást váltott ki az elmúlt hetekben, hogy az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága törvényjavaslatot nyújtott be a munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről. Sokan úgy értelmezték, hogy a javaslat elfogadásával jelentősen csorbultak volna a munkavállalók jogai. Április 25-én a grémium visszavonta a javaslatot, és tárgyalásokat kezdeményezett a szakszervezetekkel. Az indítványról és a jelenlegi helyzetről kérdeztük dr. Krasznay Zsófia munkajogászt, a LIGA Észak-magyarországi Regionális Irodájának vezetőjét, aki Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megye munkavállalóinak nyújt munkajogi segítséget. Sokan csak „rabszolgatörvénynek” nevezték a most elnapolt javaslatot, ami ellen élénken és a jelek szerint eredményesen tiltakoztak a szakszervezetek. Mit nyertek ezzel megyénk munkavállalói? Az ügy előzménye, hogy a közfelháborodást kiváltó törvényjavaslathoz véleményt és részletes, kidolgozott módosító szakmai anyagot adott ki a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok, amelyben tiltakozásukat fejezték ki a beterjesztés ellen. A Gazdasági Bizottság ülésén a Bizottság tagjai elfogadták a szakszervezetek érveit, véleményük szerint is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) hatáskörébe tartozik a Munka törvénykönyve esetleges módosításának megtárgyalása. A szociális partnerek és a bizottság képviselői abban is egyetértettek, hogy a fórum kezdje meg e tekintetben a munkáját. Továbbá, a Bizottság tagjai fontosnak ítélték a további tárgyalásokat az új típusú korhatári ellátásokról, mert elismerik azokat a problémákat, amelyeket a fokozott munkaterhelés okoz. - Ez komoly eredménynek tűnik. Hogyan sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a döntéshozókkal és konszenzusra jutni? - A szakszervezetek a gyors reagálásukkal, az összeszedett gondolatokkal és a tiltakozásukkal, s ami a legfontosabb talán, a konstruktív javaslataikkal és álláspontjuk (a munkavállalók álláspontjának) józan és objektív megfogalmazásával érték el ezt az eredményt. Ebben a Ligának fontos szerepe volt, hiszen a javaslat első parlamenti tárgyalását követően dr. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Munkástanácsok elnökével együtt azonnal egyeztetést kezdeményezett Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárral, amelyre már felkészülten, jól megfogalmazott és (mind jogilag, mind érdekvédelmi szempontból) alátámasztott érvekkel és javaslattal érkeztek. A Liga tehát az egyeztetést és a tárgyalást választotta, amely a jelenlegi - munkaerő-hiányos - gazdasági helyzetben működött. - Heves megyében mely munkavállalói kört érintette volna hátrányosan az új rendelkezés? - A munkaerőhiány leginkább a ipari termelő ágazatokban érezhető, már ami az Mt. hatálya alá tartozó dolgozókat illeti. Itt a még megmaradt munkaerő a hiányzó kollégák munkáját is kénytelen elvégezni, és ezt csak a fenti szabályok „rugalmasításával” lehet eléri. Ez azonban hosszú távon nem oldja meg a munkaerőhiányt, sőt akár akkora fluktuációt vagy elvándorlást okozhat, ami értelmetlenné teszi a 3 éves munkaidőkeretet. Megyénkben több ezer munkavállaló dolgozik munkaidőkeretben. Ők járnak jól azzal, hogy nem módosítják a rájuk vonatkozó szabályokatFotó: Berán Dániel Több tízezer munkavállalót érintett volna a módosítás Megtudtuk, hogy a javaslat állítólag autóipari cégek vezetőitől származik, és mint azt tudjuk, megyénkben a járműipar beszállítói szép számmal képviseltetik magukat, így az ezeknél a cégeknél dolgozókat konkrétan is érinthetnék az új szabályok. Hevesben két ilyen cégnél működő szakszervezet - a Lear Munkavállalók Szakszervezete és a Bosch szakszervezete, mint a járműipari akciószövetség tagjai - is rögtön kifejezte tiltakozását. Velük együtt a megye több tízezer munkavállalója dolgozik munkaidőkeretben, akiknek a munka-és pihenőidejét, bérezését és a munka-magánélet törékeny egyensúlyát hátrányosan befolyásolná az új szabályozás. Remélik, a döntéshozók végleg letettek a munkavégzés szabályainak ilyen irányú rugalmasításáról. A Bátor Táborban megtanulhatják legyőzni félelmeiket Egy nap a vidámság jegyében HATVAN Önfeledt jókedv jellemzi a Bátor Tábor családi napjait. Idén is több százan érkeztek az egykori ifjúsági tábor helyén kialakított létesítménybe, hogy vidám programokon vegyenek részt. A gyerekek és szüleik kipróbálhatták a lovaglást, az íjászkodást, a kézműveskedést, de lehetőségük nyílt „bátorkodni” is a magasban. A Bátor Tábor már több mint 15 éve szervez táborozásokat a súlyos daganatos és krónikus betegséggel élő gyermekek számára. Javarészt diabétesszel, onkológiai betegséggel élő fiatalok érkeznek hozzájuk, de bélgyulladásban, ízületi gyulladásban, hemofíliában szenvedőket is fogadnak. A nyílt napon lehetőség adódik arra, hogy az eddigi összes táborozó újra találkozhasson egymással. Ilyenkor mindenki önfeledten szórakozhat, amiről az önkéntesek mellett képzett szakembergárda is gondoskodik. A Bátor Tábor élményterápiájának hatását a szülők és gyermekek visszajelzésein túl a szakemberek is igazolják. Az egyhetes tábor ideje alatt a jelenlévők megtanulnak mosolyogni, kommunikálni és legyőzni félelmeiket. T. o. Az élményterápia hatását mindenki igazolja Fotó: Albert Péter a 4 f J 2017. MÁJUS 2., KEDD Kitüntetések is szerepeltek a napirenden GYÖNGYÖS A képviselő-testület a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetést idén Solymosi Lajosnénak, a Katona József Úti Tagóvoda vezetőjének, Vinczéné Mádi Magdolnának, a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola intézményvezetőjének, valamint Köves Péternek, a Berze Nagy János Gimnázium testnevelőtanárának, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlásedzőjének ítélte oda. A grémium posztumusz Pro Civitate díjban részesítette Kecskés Péter tanárt, szőlész-borászt, aki egyebek között sikeres peronoszpóraelőrejelző-rendszert hozott létre, és kidolgozta a Sárhegy szőlőkultúrájának felújítási tervét. A kitüntetésekről szóló rendelet módosításával a testület lehetővé tette, hogy a Gyöngyös Közszolgálatáért elismerést a rendvédelmi dolgozók számára is odaítélhesse a grémium. Arról is döntöttek, hogy a Gyöngyös Város Gazdaságáért díjat és az Év Sportolói kitüntetéseket az év elején adják át - közölte Pifkó Tamás, az önkormányzat sajtóreferense. H.É. Felzárkóztatná a honi béreket a Jobbik EGER Országjárásba kezdett a Jobbik, hogy bemutassák béruniós javaslatukat. A múlt pénteki egri lakossági fórum előtt Mirkóczki Ádám honatya úgy fogalmazott: tudják, nagy fába vágták fejszéjüket. - Ha nem teszünk semmit a magyar bérek felzárkóztatása érdekében, érdemi változás nem fog bekövetkezni az elmúlt húsz évhez képest - mondta, hozzátéve: az ügybe a helyi önkormányzatokat is igyekeznek bevonni. Az eseményen Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő úgy fogalamzott: a Jobbik célja, hogy ideológiától függetlenül, a szakmával megállapodva mutassák be a kezdeményezést, s ennek érdekében folyamatosan egyeztetnek a szakszervezetekkel, iparkamarákkal. M. A. Hiánypótló vizsgálat az egri kórházban EGER Hiánypótló vizsgálat érhető el április 20. óta a Markhot Ferenc kórház radiológiai osztályán. A kórházban zajló fejlesztések, a radiológiai osztály átalakítása mostanra jutott olyan szakaszba, hogy a korszerű, 128 szeletes berendezéssel elkezdhették a kardio-CT-vizsgálatokat, tájékoztatott dr. Vácity József, a gyógyintézmény főigazgatója. A vizsgálati programot dr. Kis Zsuzsanna és dr. Müller Gábor, az intézmény radiológiai és kardiológiai osztályának vezetői dolgozták ki, biztosították a képzett munkatársakat, CT-operátorokat, asszisztenseket és orvosokat a betanuláshoz. A szakmai program beindításában dr. Tóth Levente, a Pécsi Tudományegyetem Radiológiai Klinikájának kardiológus főorvosa vesz részt, és adja át tudását, tapasztalatait az egri kollégáknak. Dr. Vácity József kiemelte: hiánypótló szolgáltatásról van szó, hiszen eddig Miskolcra vagy Budapestre kellett küldeni a koronária betegeket koszorúér-vizsgálatra. A vizsgálati program megteremti annak az alapjait is, hogy Egerben a nem túl távoli jövőben intervenciós kardiológiai labor jöhessen létre. G. R.