Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-29 / 123. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Megkezdték a permetezést GYÖNGYÖS Pénteken kezdték a városban lévő platánfák permetezését. Amennyiben az időjárás továbbra is ked­vező marad, a művelet nagy valószínűséggel korábban is befejeződhet, mint a meghir­detett utolsó június 10-i ha­tárnap. Az önkormányzat tá­­­­jékoztatása szerint a szer közterületen engedélyezett, emberre, állatra fokozottan nem veszélyes. A permet gépjárműről vízzel lemosha­tó. A munkát a Zöfe Kft. vég­zi. A most érő gyümölcsök és zöldségek élelmezés-egész­ségügyi várakozási ideje 7 nap, a ribizli és a köszméte esetében 21 nap. S. S. A lovagkirályra emlékeztek EGER Emlékülést tartott szombaton a Szent György Lovagrend. A Nemzeti Kávé­ház különtermében tartott ünnepi eseményen a lovagki­rály uralkodásáról hangzottak el előadások. Dr. Renn Osz­kár nagyprior megnyitóját kö­vetően előbb dr. Miskei Antal, az Eszterházy Károly Egye­tem docense, majd ifj. Her­man István történész és Ke­rékgyártó József helytörténeti kutató tartott előadást Szent Lászlóról, illetve arról, miként maradt meg a magyarok em­lékezetében a lovagkirály. Az esemény záróepizódjaként kihirdették a középiskolai pá­lyázat eredményét. S. S. Kisebbség a megbékélésért ERK Hangulatos progra­mot szervezett a megbéké­lés világnapján az Erki Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A rendezvényen felléptek a helyi óvodások és az általá­nos iskolások, parádi roma lányok, Ruday Lacika, vala­mint Rigó Mónika előadómű­vészek. S. S. Öt településen találunk ruhagyűjtő konténereket Hová kerülnek vajon a bedobott ruhák? Ha a selejtezett ruhadarab­jainkat valamely segélyszer­vezetnek szánnánk, s gyors megoldásra várunk, remek célt szolgálnak azok a bi­zonyos fehér konténerek. Többször felröppent már azonban az a hír is, hogy az üzemeltető turkálóknak szánja a valaha kedvenc ru­haneműinket. Utánajártunk, mi az igazság. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com HEVES MEGYE Amikor nemré­giben összegyűjtöttem és zsák­ba tettem éppen néhány már nem használt ruhadarabomat, s azon tűnődtem, hová vigyem el azokat, felhívták a figyel­memet a fehér konténerekre, amelyeket az iszkaszentgyör­­gyi székhelyű, országosan te­vékenykedő Textrade Kft. üze­meltet. Mivel úgy hallottam, jó­tékony célra használják a tex­tileket, a kényelmes megoldást választottam: a lakáshoz igen közel fekvő konténerbe tettem őket. Egy olvasónk azonban fel­hívta a figyelmet, hogy valószí­nűleg nem rászorulóknak, ha­nem turkálóknak juttatják el a ruhákat, nyerészkedve ez­zel. Ugyanezt országosan is­mert bulvárlapok is rebesget­ték. Persze a turkáló is egy le­hetőség, de a többség bizonyára a már nem használt ruhanemű­it olyanoknak adná, akik nem tehetik meg, hogy vásároljanak maguknak... A napokban Eger­ben az egyik tárolónál volt al­kalmam váltani néhány szót a cég egyik alkalmazottjával, aki éppen összeszedte a ruhákat. A férfi a kérdésemre elmond­ta, turkálóknak nem, de szer­vezeteknek, például a Vöröske­resztnek juttatnak ruhákat. Gortva József, a Magyar Vö­röskereszt Heves Megyei Szer­vezetének igazgatója a Hírlap­nak elmondta: valóban visz a kft. a szervezet számára is a textilekből, ám a megyei szer­vezet nem kötött megállapo­dást velük, így hát megkeres­tük a Textrade Kft.-t, amely pontosan tájékoztatott a tevé­kenységéről, segített eloszlat­ni a tévhiteket. - Minden nagyobb város­ban megtalálhatóak a kon­ténereink, országosan ezer­ötszáz van a közterületeken. Heves megyében Hatvanban, Gyöngyösön, Egerben, Füze­sabonyban és Poroszlón van­nak kihelyezett tárolóink - közölte Hartay Mihály, a Textrade kommunikációs ve­zetője. - A konténerbe elhe­lyezett ruhák egy háromszáz alkalmazottat foglalkoztató üzembe kerülnek, ahol minő­ség szerint szétválogatják, és a jó ruhákat - ez a döntő több­ség - bálázzák, és külföldön értékesítik. A ruhaként már nem használható textilanya­got vagy géprongyként dol­gozzák fel, vagy elemi szálak­ra bontva a bútoripar használ­ja segédanyagként. Az utóbbi tevékenységeket más - erre szakosodott - vállalkozások végzik - tette hozzá. A kft. munkatársától meg­tudtuk továbbá azt is: a Vörös­­kereszt központi szervezetével van együttműködési szerződé­sük, nem pedig a helyi szer­vezetekkel. Ők gyűjtik össze az országos igényeket, és en­nek alapján szállítják el a helyi szervezethez az igényelt fajták szerinti mennyiségeket.­­ Az emberek tavasszal a téli holmijuktól szabadul­nak meg, de a rászorulóknak nyári holmira lenne szüksé­gük, és fordítva. Mi ennek fi­gyelembevételével állítjuk ös­­­sze a ruhaneműt. Segíteni sze­retnénk. Hartay Mihály közölte azt is: turkálóknak nem szállítanak ruhákat, de ritkán előfordul, hogy a Magyarországon nem eladható - de még használha­tó - ruhákat tőlük átveszik. Aki nemcsak a kényelem miatt használja a konténere­ket, hanem a jótékonykodás is vezérli, érdemes használ­nia a Textrade tárolóit, hiszen együttműködnek például az országos Vöröskereszttel. Aki pedig mégis kételkedik a cég­ben, maga is beviheti vala­mely szervezethez a ruháit... Sokan veszik igénybe Egerben is a ruhakonténereket Fotó: Huszár Márk Ha egy szervezet mellett voksol... A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) adománypont­jában - a volt 3-as iskola he­lyén, a Wigner középiskolával szemben - is várják a ruhá­kat, használati tárgyakat.­­ Adományokat hozhatnak, s el is vihetnek tőlünk ér­deklődők: hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, szomba­ton 9-től délig. Ha valaki ki­választ valamit, cserébe ad­hat egy jelképes összeget, te­szem azt, 100 forintot - tájé­koztatja lapunkat dr. Farkas Zsuzsa, a SZETA Egri Alapít­ványának szakmai vezetője. - Szociális intézmények ki­­tölthetik ruhautalványunkat, amelyet rászorulók kapnak meg, s ingyen válogathatnak az adománypont ruhái közül. A család nagyságától is függ, milyen eszmei értékű utal­ványt kapnak. Ezenfelül mi is szállítunk kisebb települések­re - példaként: Szajlára, Sí­rokba, Egerbaktára, Hevesre - adományokat - mondja el a szakember. A fogyatékkal élőkben is lakozik tehetség Szemléletet formáltak EGER Több mint 25 éve szerve­zi meg a városban szemlélet­­formáló napját az ÉFOÉSZ He­ves Megyei Közhasznú Egye­sülete, mely 2008-tól viseli az Add a kezed, mert együtt ke­rek a világ nevet. A megnyitón szombaton a Dobó téren Radics Istvánná, az egyesület elnöke elmondta: egy-egy produkciót látva szinte eltűnnek a határok ép és sérült emberek között. - Mindenkiben lakozik te­hetség - hangsúlyozta. Habis László polgármes­ter úgy fogalmazott, Egernek olyan városnak kell lennie, mely minden területen segíti a fogyatékkal élőket. J. H. Civil szervezetek az ÉFOÉSZ rendezvényén Fotó: Berán Dániel V4Á v> 2017. MÁJUS 29., HÉTFŐ A névtelen ’56-osokra emlékeztek az utódok EGER A névtelen ötvenhato­sok nagy tetszést arató emlék­műsorát szombaton délután tartották a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A Barta­kovics Béla Kulturális Szö­vetség szervezésében zajló eseményen előbb Murawski Magdolna A megtiportak cí­mű verse, Jámbor Ildikó és Petrényiné Juhász Judit vis­­­szaemlékezései, valamint két Cseh Tamás-dal hangzott el Jámbor József, a debreceni Csokonai Színház művésze tolmácsolásában. Színházi és zenés produkciók­kal idézték fel a hősöket. A hangulatteremtő prog­ramrészt követően a felső­­tárkányi Gyermek Színját­szó Kör lépett színpadra, hogy bemutassa Wass Albert Erdők könyve című meséjét Petrényiné Juhász Judit ren­dezésében. Zenei kíséretet Erős Csenge és Ádám Ferenc adott. Révász Ágnes művész­tanár két emlékezetes zongo­radarabja után három szín­művész következett az Adás­hiba Színjátszó Csoportból. Bakacsi Ernő novelláit és ver­seit Balogh András, a csoport művészeti vezetője és Csathó Norbert, a társulat tagja ad­ta elő, Fónagy Jázmin pedig Holló József Mert emlékezni kötelező című versét tárta a közönség elé. S. S. A felsőtárkányi gyerekek mesé­vel emékeztek Fotó: M. A. Színes sátrakban fesztiváloztak a keresztények Eperjes is beszélt hitéről HATVAN A Kossuth téren ren­dezték meg szombaton a Ke­resztény Fesztivált. A kezde­ményezés az ökumenikus ima­alkalmakból nőtte ki magát; az idei volt immár a negyedik al­kalom, hogy pünkösd közeled­tével ily módon erősítik a ke­reszténységet. A központi téma ezúttal a család volt. A színes sátrakban játékos formában a bibliai családokat mutatták be. Az érdeklődők zenés darabokat, bábjátékot is megtekinthettek. A szeretetről, a hitről, a gyarló­ságokról beszélt a fesztivál ven­dége, Eperjes Károly színmű­vész, aki kifejtette, miként éli meg a világ változását. T. D. Eperjes Károly a fesztiválon Fotó: H. Szabó Sándor

Next