Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-27 / 72. szám

2018. MÁRCIUS 27., KEDD \ A betegek 82,8 ezer forinttal csökkenthetik adójukat Milliárdos jóváírás Adó-visszatérítést igényel­hetnek bizonyos betegsé­gek után az érintettek. Ez a minimálbér öt százalékának megfelelő összeg. A NAV adatai alapján alig 200 ezer ember vette igénybe ezt az adókedvezményt, valószínű­leg azért, mert sokan nem is tudnak erről a lehetőségről. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ADÓKEDVEZMÉNY A 2016-os adóév után kevesebb, mint kétszázezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jö­vedelemadó bevallásakor kü­lönféle betegségek után, ezál­tal 12 milliárd forintos adó­jóváírást vettek igénybe - ír­ja a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tá­jékoztatására hivatkozva. Lehetséges azonban, hogy kétszázezernél több adózó lenne jogosult a kedvezmény­re a négymillió munkavál­laló közül - mondta el a lap kérdésére H. Nagy Dániel, a Mazars tanácsadócég adó­igazgatója. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy azért nem élnek a lehetőséggel a dolgo­zók, mert nincs róla tudomá­suk. Pedig az összeg nem el­hanyagolható, hiszen éves szinten a tavalyi 76,5 ezer fo­rinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkente­ni az adó összegét, ami egész évre vetítve a havi 138 ezer fo­rintos minimálbér öt százalé­kának felel meg. A NAV adatai szerint 2016- ban év közben havonta átlago­san 70,5 ezren érvényesítették a kedvezményt, az adóbevallá­sukban utólagosan 120 ezren. A kedvezmény érvényesítésé­hez orvosi igazolás szükséges. Az szja-kedvezmény már 1995 óta igényelhető a beteg­ségek úgynevezett BNO-kódja alapján, mégis kevesen élnek a lehetőséggel. A személyi kedvezményt a törvény által olyan súlyos fo­gyatékosságként definiált be­tegségek esetén is lehet igé­nyelni, mint például a cukor­­betegség, a Crohn-betegség vagy a laktózintolerancia. Magyarországon a felnőtt lakosság harmadát érinti a laktózérzékenység, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapke­zelő adatai szerint évente át­lagosan 770 ezer beteg jele­nik meg cukorbetegség diag­nózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ez­ret is eléri. A személyi kedvezménnyel kapcsolatban az adóhivatal azt ellenőrzi, hogy az igazo­lás tartalmazza-e a súlyosan fogyatékos személy termé­szetes személyazonosító ada­tait, lakóhelyének feltünteté­sét, adóazonosító jelét, az iga­zolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció ki­adásának dátumát, a súlyos fogyatékosság véglegességé­nek vagy ideiglenes jellegé­nek megállapítását - közölte a hatóság. Tartalmaznia kell a dokumentumnak az igazo­lás kiállításának dátumát és az igazolást kiállító szakor­vos vagy háziorvos aláírását is. Az ideiglenes igazoláson rajta kell lennie az igazolás hatályának is. Év közben is vissza lehet igényelni Ha valaki év közben akarja igénybe venni az adókedvez­­­­ményt, akkor egy nyilatkoza­tot kell leadnia a munkáltató­jánál. Ha pedig egy munkavál­laló év közben nem kéri a sze­mélyi kedvezményt (például mert nem akarja, hogy a mun­káltató tudomást szerezzen a betegségéről), akkor az adóbe­vallásában jelezheti, hogy sze­retné igényelni. Ilyenkor a NAV egy összegben, az adóbeval­lás beérkezését követően har­mincnapos határidővel utalja el az adó-visszatérítést. Egyes számlatípusoknál még várni kell egy ideig • Érkezik a csökkentett rezsi JÓVÁÍRÁS Évente átlagosan 170 ezer forint - eddig ös­­­szesen 1200 milliárd forint - marad a családoknál a rezsi­csökkentés hatására. A kor­mány legutóbb két hete, a szo­katlanul hideg tél miatti ma­gas fűtésszámlákat és az or­szág gazdasági helyzetét fi­gyelembe véve döntött úgy, hogy az állam 12 ezer forin­tot átvállal a családok kiadá­saiból, így körülbelül 40 mil­liárd forint marad a lakosság­nál. A szénnel vagy fával fű­tő családok számára egymil­­liárd forinttal növelték az e célra szolgáló szociális pénz­ügyi keretet. A téli rezsicsökkentés há­rom és fél millió gázfogyasz­tót és 650 ezer távhővel fűtő háztartást érint - jelentette be nemrégiben Lázár János Miniszterelnökséget veze­tő miniszter. Emlékeztetett rá, hogy „az Orbán-kormány számos alkalommal csök­kentette a fogyasztók terhe­it”. Elmondta: 2008-ban köb­méterenként 100,27 forint volt a lakossági gázár, 2010-ben 108 forint, 2017-ben pe­dig 87 forint. „A szocialisták kormányzásuk alatt egyszer sem csökkentették a gáz vagy a villamosenergia árát” - hív­ta fel a figyelmet a miniszter. Sajtóhírek szerint­­ előfor­dult, hogy egy-egy családot a gáz- és a távhőszolgáltató is tájékoztatott a jóváírásról, ami így nem 12, hanem 24 ezer forint csökkentést jelent­het. Ez azonban ellentmond a Kósa Lajos által korábban kö­­zölteknek, miszerint külön ügyelni fognak arra, hogy a kedvezményt csak háztar­tásonként egyszer lehessen igénybe venni. Legtöbben már a héten kéz­hez kapják a 12 ezer forint­tal csökkentett fűtésszám­lájukat, az átalánydíjat fize­tők esetében azonban csak a téli rezsicsökkentési jóváírás (múlt hét péntek­ után kiállí­tott számlákon szerepel majd a kedvezmény, egyes átalány­­díjasoknak várniuk kell egy ideig, de előbb-utóbb min­denki részesül a jóváírásban. A Nemzeti Közművek tudat­ta: a jóváírást követően a fo­gyasztó számlája vagy szám­lái automatikusan csökken­nek, tartozás esetén az elma­radás a juttatás mértékével kevesebb lesz. Ma 650 ezer távfűtésű háztartásnak is csökken a rezsi Fotó: MTI BELFÖLD-GAZDASÁG y Védelmi reflexek Sitkei Levente jegyzet@mediaworks.hu A kerítés az egy hatalmas bukás, nyilvánvalóvá vált, hogy alkalmatlan Magyarország megvédésére - mondta ezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke nagyjából akkor, amikor már teljesen biztos volt, hogy a kerítésre égető szükség van. Emlékezzünk, a világ legkevésbé vicces viccpártja, a Kétfarkú Kutya Párt 2015 nyarán teleplakátolta Magyarországot, amely­ben kigúnyolta a magyar kormányzati törekvéseket a migráció megállítására, a legendásan frissen gondolkodó Párbeszéd nevű formáció pedig úgy vélte, Oz­ Az ellenzéki politikusok az orruk hegyéig látnak bán Viktor túldimenzionálja a veszélyt, csak riogat. Gyur­­csány Ferencék akkor úgy gondolták, készen áll az euró­pai megoldás a válságra, így semmi értelme a kerítést felhúzni. Valahogy minden ellenzéki vezető ugyanazt gondolja. Olyan politikusoknak tűnnek, akik pontosan az orruk he­gyéig látnak el, és készek korunk első számú válságát azon­nal aprópénzre váltani, hátha három ember rájuk szavaz egy időközi választáson. A kerítésről az ellenzéki pártok vezetői ezerszer mondták el kamerák előtt, hogy nem működik, em­bertelen és le kell bontani. A kerítés két éve áll, és különböző, jól megfontolt, stratégiailag megalapozott védelmi lépésekkel együtt tökéletesen ellátja a feladatát. Mert válság van, súlyos válság, még akkor is, ha ezt a lángeszű ellenzéki kánon nem veszi észre. Ez persze csak az optimista verzió. A rosszabb az, hogy nem véletlenül ilyen egyszólamú ez a kánon. Biztos so­kat gyakorolták közösen és külön-külön, figyelve a karmes­terre. Most azt ígéri mindegyik, nem bontja el a védelmet. Hát persze, hogy nem. Már magyar tulajdon a Mátrai Erőmű ENERGIAIPAR Kizárólagos ma­gyar tulajdonba került hazánk stratégiai energiavállalata, a Mátrai Erőmű. Az Opus-csoport két lépésben kivásárolja a prá­gai központú Energeticky a Pro­­myslovy Holding (EPH) Mátrai Erőmű Zrt.-ben szerzett tulaj­donrészét - jelentette be a vál­lalat az ügyletről szóló megálla­podást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tranzakciók zárását követően az Opus-cso­port kizárólagos irányítása alá kerül a Mátrai Erőmű. „Az elmúlt hónapokban nyil­vánvalóvá vált, hogy másként gondoljuk a vállalat problé­máinak kezelését, mint cseh partnereink. Míg ők alapvető­en a vállalat reorganizációjá­ban gondolkodtak, addig mi inkább az erőmű és a techno­lógia innovatív fejlesztésével, szükség szerint új blokk épí­tésével akarjuk a hatékonyság növekedését és a munkahelyek megőrzését elérni. Egyértel­művé vált, hogy más jövőkép­ben gondokodunk, ezért dön­töttünk az EPH-csoport tulaj­donrészének kivásárlása mel­lett” - indokolta az Opus-cso­port döntését Jászai Gellért. Az Opus-csoport az első tranzakció lezárását, azaz az erőmű fölötti irányítás meg­szerzését követően a társa­ság jelenlegi felügyelőbizott­sági elnökét, Valaska Józsefet kéri majd fel a társaság ope­ratív vezetésére. „Valaska úr­tól a munkahelyek megőrzé­se mellett a társaság bevéte­leinek növekedését, a vállalat eredményességének jelentős javulását várjuk. A célok eléré­séhez az Opus-csoport a tőke­erőt biztosítja majd, Valaska József személye pedig garan­cia számunkra a tervezett fej­lesztési program eredményes végrehajtására” - mondta Já­szai Gellért, az Opus Global Nyrt. igazgatósági tagja a Mát­rai Erőmű menedzsmentjének megújításáról. MW Folytatás a 8-9. oldalon Megőrzik a munkahelyeket és fejleszteni fognak Fotó: MW

Next