Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-10 / 158. szám
A régi magyar nevek sem mostohák már A fiúknál még mindig Noel és a Bence, a lányoknál pedig az Anna és a Hanna a legkedveltebb utónevek. Örömteli, hogy a régi magyar neveket ismét felfedezik. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworsk.hu HEVES MEGYE Az egri Franciska és Tamás december végére várják első gyermeküket. - Nem tudjuk és nem is akarjuk előre megtudni, hogy lányunk vagy fiunk lesz-e, szeretnénk, ha ez meglepetés lenne. Ennek ellenére gondolkodtunk neveken is, de egyelőre folyamatosan változik a kedvencek sora - mesélte a 28 éves lány. Elmondta, párjának tetszik a Balázs, de szóba került náluk a Dominik és a Botond is. Ha lányuk születik, Lilinek vagy Jankának nevezik majd el. A választáskor mérlegeltük azt is, hogyan lehet becézni a kicsit, nem akarunk olyat választani, amivel vicc vagy gúny tárgyává tehetnénk gyermekünket. A tradicionális, hagyományos nevekkel sincs bajunk, a nagyon modern, sorozatba illő nevektől viszont kiráz a hideg - fogalmazott Franciska. Egerben egyébként az első félévben hatszázhuszonöt kisbaba született, mondta el a Hírlap kérdésére Faludiné Habuczki Piroska egri anyakönyvvezető. Megtudtuk tőle azt is, hogy az idén született kisfiúk anyakönyvébe legtöbbször Márk, Máté, Bence, Olivér vagy Noel került, a lány újszülöttek között pedig sok a Lili, Anna, Zsófia, Hanna, Blanka. Kérésünkre az anyakönyvvezető szemezgetett a különleges keresztnevekből, melyek anyakönyvezését az elmúlt fél évben Egerben kérték a szülők. Szavai szerint az első félév szülöttei között akad: Ruga, Armandó, Laurent, Eilot, Alent, Efraim, Maxim, Arlen, Ruben, Joel, Nikolasz és Zente is a fiúk között, de a kislányok sem maradnak le, ha a ritka keresztneveket keresgéljük az anyakönyvekben. Született a megyeszékhelyen Kimberli, Libróta, Ketrin, Gvendolin, Klarissza, Lelle, Novella, Lorina, Tifani, Heléna is. Piroska úgy fogalmazott: tapasztalatuk szerint a szülők csak ritka esetben adják saját keresztnevüket gyermekeiknek. Ritka, hogy a baba valamelyik szülője utónevét kapja A Mátraalján az első hat hónapban háromszázhatvannégy baba jött világra, az ő anyakönyveikben a Hírlap megkeresésére Dérné Jakosits Ildikó gyöngyösi anyakönyvvezető lapozgatott, hogy megtudjuk, ott milyen utóneveket választanak a szülők leginkább. A legnépszerűbb a fiúknál évek óta a Noel, Dávid, Dániel, Gergely és a Gergő, a lányoknál pedig az Anna és a Hanna. De a régi magyar utóneveket is újra felfedezik a családok, így több a János, Zoltán, Sándor, István, Mátyás, Nándor, a Katalin, Kata, Kató, s ennek változatai, például a Katrin, Erzsébet, Elizabet, Rebeka sorolta. Ugyanakkor Rémusz, Zoárd, Ezékiel, Bérces, Zente, Bertold névvel is született idén kisfiú a városban, s Szofi, Lorett, Nara, Jamma, Lejla és Mirabella szülei is itt választottak nevet gyermeküknek. Kétszáztizenhét kisbaba az első félév megyei újszülöttjei közül Hatvanban találkozott először szüleivel. Szonda Katalin hatvani anyakönyvvezető adatai szerint közülük a legtöbben a Bence, István, László, Milán és Noel, illetve a Hanna, Kamilla, Lili, Zoé és Zselyke nevet kapták szüleiktől. Játszóházban. A névadásban folyamatosan változnak a trendek, különleges nevet is bátran választanak Képünk illusztráció Fotó: B. D. Vásártér, bölcsőde építése is indul VERPELÉT Hamarosan több, régen várt beruházás is elindul a településen, a bölcsőde és a vásártér kivitelezési munkálatai is elkezdődnek - számolt be lapunknak Farkas Sándor. A polgármester elmondta, sok munka vár rájuk, elsőként a közel kétszázmillió forintból megvalósuló bölcsőde építése indul, de a Petőfi Sándor Közösségi Ház és Könyvtár energetikai korszerűsítése is elkezdődik. Az objektumban megújul a gépészet, korszerű kazánt építenek be, és szigetelik is. Nyáron ezenfelül még a hivatal felújítását is el szeretnék kezdeni, kicserélik a tetőt és külső felújítást is végeznek. A vásárteret a temető közelében alakítják ki közel 130 millió forintból, egy kéthektáros területen. Itt a tervek szerint havonta szeretnének majd vásárokat tartani, állatokat is lehet majd kapni. Mindezeken felül számos egyéb beruházás is várat magára, mivel az utóbbi években több pályázaton nyert a város, így korszerűsítik majd a Fő teret és a piacteret is átalakítják, ennek köszönhetően biztonságosabb és komfortosabb lesz a helység központja. Süli K. Képernyőarcok sikesandor@gmail.com Töprengtem többször már, miért is idegesít a celebvilág. Világ? Maga a celeb szó is éppen elég taszító, nem kellene szélesebb perspektívába helyezni ezt a kifejezést! Azt például, amit jelenteni akar, nem tudtuk volna elnevezni szépen, magyarul? Biztosan került volna odaillő szó édes anyanyelvünkből. (Főként addig a határig, amíg nem kezdett el egyre pejoratívabb jelentéstartalmat felvenni a celebség.) A találgatás szintjén: kiválóság, híresség, képernyőarc, napi kedvenc... Na jó, akár a sztár elnevezés is megtenné. Olyan embereket jelölnének ezek a szavak, akik példaként szolgálnak, s noha napi szinten a nyilvánosság előtt mozognak, megmaradtak gyarló embereknek. Most már késő persze. A celeb olyan gyűjtőfogalommá nőtte ki magát, amibe Cicciolinától Ambrus Attilán és VV Aurélión át egészen Kelemen Annáig - és tovább - belefér a nagy csöcsű lepedővirtuóz, a bankrabló és a kábítószer-fogyasztó egyaránt. Ugyanakkor hozzá kell tegyem: a dolgoknak ez csak az egyik oldala. Mert az természetes, hogy a magamutogatásra hajlamos emberek szívesen felvállalják, hogy ők celebek. Ám, ha nem lenne vevő a jelenlétükre, hiába is tülekednének a képernyőre és a bulvárlapokba. Hiába iratkoznának be a közösségi oldalak like-halmozói közé. De sajnos, van rájuk kereslet, így aztán összenő, ami összetartozik. S, hogy ez miért baj? Azért, mert a magamfajta emberek szeretnének még hinni abban, hogy felnőhet itt egy kulturáltabb nemzedék, így aztán összenő, ami összetartozik Sike Sándor É Bűntény a talált holmi megtartása HEVES MEGYE Jogtalan elsajátítás a neve a törvény szerint annak a bűnténynek, amit akkor követ el bárki, ha a talált idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül nem adja át a gazdájának, illetve a hatóságnak. Ezért egy év szabadságvesztés kapható. Erről a megyei főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta a Hírlapot. Dr. Konkoly Thege László hozzátette: e bűncselekményről van szó, ha az elkövetés tárgya talált dolog, amit a valódi tulajdonosa elveszített, nem szánt szándékkal eldobott. E vétséggel vádol az Egri Járási Ügyészség egy 38 éves nőt, aki egy egri áruház parkolójában bukkant egy pénztárcára, amit a sértett röviddel az előtt ejtett véletlenül a földre, hogy kocsijával elhajtott onnan. A vádlott felvette a tárcát, majd azt - ahelyett, hogy megpróbálta volna visszajuttatni a tulajdonosához - megtartotta magának, benne 130 ezer forinttal. Az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság jóvátételi munka végzését írja elő számára, rendelje el a pártfogó felügyeletét, és - a sértett polgári jogi igényétől függetlenül - alkalmazzon vele szemben 132 ezer forint vagyonelkobzást. Akár egy év szabadságvesztés is lehet a szankció Másik ügyben egy fiatalember Eger belvárosi sörözőjében egy vendég pár percre őrizetlenül hagyott táskájából emelt el 27 ezer forintot és egy mobiltelefont. A vád szerint azt nem megtalálta a terhelt, hanem megdézsmálta. Ezért vele szemben lopás a vád, s az előélete miatt letöltendő börtönbüntetés az vádindítvány. Sz. Z. Cím sem befolyásolja a kiállított képek szemlélőit Lelkünkre hatnak a művek EGER Nikolaus Hipp, a lírikus absztrakt festészet meghatározó alakjának műveiből nyílt tárlat kedden a Templom Galériában. A megnyitón elhangzott, absztrakt alkotásait harmonikus színek, lírai mélység és a formától való elvonatkoztatás jellemzi. Az eseményen jelen volt Habis László városvezető, aki úgy fogalmazott, Hipp úr sokoldalú, izgalmas személyiség, aki fantasztikusan gazdag életutat tudhat maga mögött, megtisztelő, hogy Egerben állítja ki alkotásait. Nikolaus Hipp köszöntőjében méltatta a város és a környék szépségét, és örömét fejezte ki, tathatja be műveit, amelynek sajátos miliője van. A tárlatot H. Szilasi Ágota művészettörténész nyitotta meg. Mint mondta, Nikolaus Hipp üzletember, katolikus gondolkodó, családapa, emellett szenvedélyes alkotó is, akinek képeiből árad a művész karizmatikus személyisége, és lelkileg, érzelmileg megérintik a szemlélőt. Műveinek szándékosan nincs címe, hogy ezzel se befolyásolja a nézőt. A tárlat augusztus 4-ig tekinthető meg. Süli K. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu hogy a Templom Galériában ma- Az absztrakt művek elbűvölték a látogatókat Fotó: Huszár Márk