Heves Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-08 / 84. szám

EGY PERCBEN Lakatlan szigeten él A tározótóról forgatott kis­­filmje gyorsan népszerű lett az inter­netes közösségi felületeken, tízezrek látták néhány hét leforgása alatt. Családjával az egykori Leningrádból indult, Magyarországon találta meg a számításait. Gyerekként alakult ki a vonzalma a Tisza iránt. Dimitry Ljasuk most hetek óta Heves megye határá­ban él egy lakatlan szigeten. Az egri startup a nyertes. G­R A Labor Egyesület keretében működő egri startup nyerte az or­szág legnagyobb ötletversenyét. A Hack the Crisis az eddigi legtöbb jelentkezőt vonzó hazai fejlesztői vetélkedés volt, amire több mint 800 magyar fejlesztő, mentor és szakértő regisztrált azzal a céllal, hogy olyan prototípusokkal, meg­oldásokkal álljanak elő, melyek vá­laszt adnak a koronavírus-járvány sújtotta közösségek és vállalkozá­sok problémáira, a digitális okta­tás kihívásaira, vagy alkalmasak lehetnek az életmentésre. ► 3 Hétköznapi hősok­ok is (OK Vészhelyzet. Mindenkit más­ként érint. Az önkormányzatokra, polgármesterekre különösen nagy felelősség hárul ezekben a napok­ban. Eljött az az idő is, amikor az iparban folyamatosan dolgozóknak is mondtunk egy hatalmas köszöne­tet. A siroki üzemek, vállalkozások, s az ott dolgozók életmentők lehet­nek a krízishelyzetben. ► 4 Jó reggelt­­ él körül érkezik a postás a nyugdíjjal. Jó anyám reggel óta lázban ég. Nagy nap ez minden hónapban. Előkészíti a bor­ravalónak szánt összeget. Szereti, amikor szóba elegyedhet a kézbesí­tővel. Általában be is tessékeli, vál­tanak néhány barátságos szót. Most azonban minden másképp van. Maszkban, gumikesztyűben áll a fi­atal nő a kapuban. Anyám hiába hívja, hogy üljön le egy kávéra, nem lehet. Kizárólag a kapuban adható át a pénzküldemény, lehetőleg tá­volságot tartva egymástól. Bár hét ágra süt a nap, postásunk kedvesen figyelmezteti anyut, hűvös van még, tessék gyorsan visszamenni a ház­ba. Úgy tűnik, nincs még itt a világ vége. B. K. D HIRDETÉS Egy embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba Gázrobbanás Petőfibányán A LEGJOBB HÚSVÉTI RECEPTEK PETŐFIBÁNYA Az egész környéken észlelték azt a robbanást, ami kedden reggel 9 óra előtt következett be a község központjában. A történtek miatt a Liszt Fe­renc úton egy háromszintes társasház felső emeletén teljesen megsemmisült egy lakás. Az ott tartózkodó férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Tizenhét lakót ki kellett költöztetni, el­látásukról az önkormányzat gondoskodik. Fotó: Tari Ottó ► 3 Személyautó és mikrobusz karambolja M3-AS SZTRÁDA Személyautó és mikrobusz ütközött össze az M3-as autópályán, Gyön­gyös térségében kedden - tudtuk meg Lázár Levente megyei rendőrségi sajtórefe­renstől. Közlése szerint a jár­művek az árokba csapódtak. A mentők a leállósávot fog­lalták el, a mentés idejére a külső sávot is lezárták. A balesetben többen meg­sérültek. Volt, akit kórházba kellett szállítani. HMH Változások a szociális szférában MAGYARORSZÁG Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye szerint a szo­ciális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításá­ban nem szükséges a szemé­lyes ügyintézés, még ha felül­vizsgálnák is a jogosultságo­kat. A felülvizsgálatok több­ségét el is halasztják. ► 7 Egyik korosztálynak sem könnyű most Sok lehetőség rejlik a négy fal között is HEVES MEGYE Különféle hatá­sok érik az embereket, ha új helyzetben kell élniük hos­­­szabb távon - tájékoztatta a Hírlapot dr. Hídvégi Már­ta pszichológus. Arra hívta fel a figyelmet, hogy támo­gassuk az időseket. Vannak aktívabbak, akik továbbra is tevékenyek: ők arra is szán­nak időt, hogy kortársaik­nak segítsenek. Megjegyezte, hogy megsza­porodtak a válások Kínában, s itt is ez várható. Valószínű, hogy a bántalmazó család­ban és az alkoholista család­taggal élők veszélyeztetet­tek, és kevés lehetőség van a szakszerű segítő beavatko­zásokra. ► 2 Van olyan is, aki új élményeket talál most otthon Illusztráció: Shutterstock Mentőcsomag az országnak MAGYARORSZÁG Új gazdaság­­védelmi költségvetést készí­tettünk, ami nem növeli ki­tettségünket - közölte Pal­­kovics László innovációs és technológiai miniszter, aki az akcióterv részleteiről tá­jékoztatott. Palkovics törté­nelminek nevezte az intéz­kedéseket, melyek elsősor­ban a munkaalapú gazda­ság megtartását célozzák. Az állam átvállalja 70 szá­zalékban a kieső bért a rö­vidített munkavégzésre vo­natkozóan, három hónapos időtartamra. ► 9 A fővárosból gócpont is lehet akár BUDAPEST A városban foko­zott a fertőzésveszély, góccá válhat a főváros, ha nem tart­ják be a korlátozásokat - hív­ta fel a figyelmet tegnap az országos tiszti főorvos. A fer­tőzöttek több mint 40 száza­léka budapesti. Az agglome­rációval együtt ez a szám több mint 60 százaléka. ► 9 9 *770865 910035 20084 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-10 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP .Vla 22 22 w Ma folytatódik a gyönyörű tavaszi időjárás. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, délutánonként már 20-22 Celsius-fok valószínű. ► 13 Boldog névnapot Julia és énes nevű­­ olvasóinknak!

Next