Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-21 / 118. szám

2020. MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Bakacsi Ernő legújabb kötete a pozsonyi csatáról a könyvhétre jelenik meg Az egri író történelmi témáról ír Bakacsi Ernő lajosmizsei születésű, de sok évtizede Egerben élő mezőgazdász, nyugdíjas éveit régi álma megvalósítására fordítot­ta. Könyveket ír, mégpedig az életből merített tapaszta­latait, történelmi élményeit veti papírra. írt a II. világhá­ború utáni időszakról, a té­­eszesítésről, 1956-ról, rej­télyekről és küzdelmekről a szocializmus időszakában. Az idei Ünnepi Könyvhétre már az egri írónak 22. köte­te jelenik meg. Jámbor Ildikó szerkesztőseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Idén Ünnepi Könyv­hét nem lesz, vagy legalább­is nem úgy, ahogy megszok­tuk, sátrakkal, kitelepülé­sekkel, dedikálásokkal. A tervezett bemutató elmarad. Ennek kapcsán beszélget­tünk a szerzővel. Történel­münk egy kevéssé tanított, de annál jelentősebb esemé­nyét rögzítette regényes for­mában. A 907-ben lezajlott pozsonyi csata dicsőséges történetét írta meg Árpád ál­ma címmel. - Miként esett a választása ép­pen a történelmünk eme ho­mályban tartott időszakára? - A téma izgatott elsősor­ban. Nem tanultunk erről is­koláskorunkban, mert egé­szen egyszerűen nem taní­tották. Régi könyvekből, s többek között az egri múze­umi szakember, autodidak­ta történelemkutató Kárpá­ti János, valamint Tóth Sán­dor ugyancsak egri hadtör­­ténész előadásaiból hallot­tam erről. Ha ezt a csatát an­nak idején nem nyerjük meg mi, magyarok, akkor egé­szen egyszerűen eltűnünk a történelem színpadáról, s ma nem vagyunk. - Milyen források álltak ren­delkezésére a kevesek által ismert kor felderítéséhez? - Végeztem előtte termé­szetesen egy kis kutatómun­kát, s kiderült, hogy több olyan mű is született e tárgy­ban, melyek közül néhány sajnos roppant felületes. Dei- Bert Róbertnek van egy mű­ve, s az említett két egri szer­zőnek is. Emellett a korabeli, illetve a néhány évszázaddal későbbi történetírók utalása­ira is támaszkodhattam. Ki­találtam egy sémát, egy ke­retet, de az abban mozgó sze­replőim valós történelmi ala­kok. Például az ellenséges se­reg főparancsnoka Leopold, a bajor őrgróf. Az ő alakjára, jellemzésére például A pá­paság története című mun­kában akadtam rá. Elolvas­tam persze Szörényi Leven­te rockzenész lelkes történe­lemfeltáró munkáját is, s ez is ösztönzőleg hatott rám. - Tudjuk, hogy Szörényi Leven­te is, ahogy mások is Árpád fe­jedelem feltételezett sírját ke­resik. - Igen, több elmélet is szü­letett erre. Keresik a Duna mentén, a Pilisben, sőt még az egyik Heves megyei te­lepülés határában is, meg a Csepel-sziget környékén. Fontos szerepet tulajdoníta­nak Ópusztaszernek, ahol Árpád népe első országgyű­léseit tartotta. Az nagyban előrelendítené az ismerete­inket, ha megtalálnák Ár­pád vagy Tarhos sírját. Egyes történetmesélők szerint a po­zsonyi csatában maga Árpád nem is vett részt, hanem ő a háttérben maradt, fiai Tar­hos, Üllő és Jutás vezették az ütközetet. A források sze­rint mintegy fele annyian voltak, mint a kialakuló né­met-római birodalmat kép­viselő bajor-német ellenség százezres serege. Ez volt el­ső megütközésünk a nyuga­ti terjeszkedéssel. Mi, mint ismeretes, Bizánccal is kap­csolatban voltunk ebben az időben, ugyanis kerestük a támogatókat a megmaradá­sunkhoz. - Kíváncsivá tesz, miként lehet mindezt egy történetmesélős formában megjeleníteni. Bizo­nyára van szerelmi szál is a re­gényben... - Igen, akad benne ilyen is, de ez csupán mellékszál. Csepel lánya a regényem­ben a hódítás tárgya. A tör­ténelmi miliő életre keltésé­ben pedig a magyar nyelv volt a segítségemre. Sok olyan szavunk van, melyek honfoglaláskori tisztséget, foglalkozást őriznek. Ilyen a bacsó, ami juhászt jelentett, a tőzsér, ami marhakereske­dőt, a láger, ami vadász. Ke­restem, és gyűjtöttem e ki­fejezéseket. A felderítőket fürkészeknek nevezem, és van néhány „találmányom”, ami így is lehetett volna.­­ Ez a könyv már elkészült, most jön ki a nyomdából. Jelen­leg mivel foglalkozik, mit ír? - Novellákat, külön­álló tör­téneteket. Az utóbbi időben már ebből is született egy kö­tetre való. Irodalmi folyóira­tokban az Agriában, a Parti­­umban, a Magyar Múzsában jelennek meg. Most olyasmibe vágtam a fejszémet, amibe ed­dig nem. Krimit írok, de erről nem szeretnék többet elárul­ni, még nekem is újdonság. - Az egri kötődésű Kaiser Lász­lóval, a Hungarovox Kiadó veze­tőjével rég együttműködnek. - A könyveimnek sok ma­gánszemély is a támogató­ja. A barátaim, ismerőse­im, akik ismerik az írásai­mat, jó szívvel segítenek. E kötethezhez negyvenheten anyagilag is hozzájárultak. Ezúton is köszönöm nekik e gesztust. Az ő nevük megje­lenik majd a kötetem legvé­gén, ahogy máskor is szo­kott.”­­ Ködöböcz Gábor, az Eszter­­házy Károly Egyetem iroda­lomtörténésze, az Agria folyó­irat főszerkesztője így ír önről: „A szerző mértéktartóan stili­zált világa nagy felületen érint­kezik a valósággal, a látszó­lag magunk mögött hagyott, de nagyon is velünk, bennünk élő történelemmel. Szereplői az élet minden területéről jön­nek, néhányukat még ismer­hetjük is."­­ Igyekeztem a történeti hű­séghez ragaszkodni, és ezút­tal is az emberi hitelességhez igazodtam. Bakacsi Ernő most egy krimin dolgozik Fotó: Berán Dániel Dumb és Dumber FILMAJÁNLÓ A Viasat3-on ma 20 óra 55 perctől nézhetik meg Jim Carrey főszereplésé­vel az 1994-ben készült Dumb & Dumber című amerikai víg­játékot. A mozi története szerint Lloyd Christmas (Jim Carrey), a Rhode Island-i sofőr a bár­­gyúság megtestesítője. A fő­hős álmai netovábbja, hogy megtalálja a nőt, aki üres éle­tét bearanyozná. Egyik nap szinte elakad a lélegzete, ami­kor megpillantja gyönyörű utasát, Mary Swansont (Lau­ren Holly), s rádöbben, hogy megtalálta a hőn áhított lelki társat. Amikor megérkeznek a repülőtérre, úgy tűnik, Mary örökre kisétál az életéből, ám szerencséjére a lány az ülésen felejti a tárcáját. Lloyd az ég­világon mindent bevet, hogy visszajutassa neki az elve­szett holmit, azonban barát­jával, Harryvel (Jeff Daniels) váratlanul egy szövevényes emberrablás közepén találják magukat. A film további szerepeit Te­ri Garr (Helen), Mike Starr (Joe Montalino), Karen Duffy (J. P. Shay) és Charles Rocket (Nicholas Andre) alakítják. Jim Carrey a főszereplő A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: HEOL.hu Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. HIRDETÉS Vidám családi hirdetés HEVES.A HÍRLAP Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül. Ft kedvezmény! előfizetőinknek Érdeklődni a 06 36/513 628-as tefefonszamon. illetve a hinligyartas(<űmcdiaworks.hii e-mail-cinien (diet. ÜGYELETES PATIKA Eger: MÁJUS 21., 20.00-7.30: Isteni Gondviselés Patika, Eger, Lenkey u. 2., 36/516-696. Gyöngyös: MÁJUS 24-IG: Bem­ Gyógyszertár Erzsébet Gyöngyös, Kossuth L. u. 36. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Ezüst-idő - magazinműsor 19.00 HírAdás -­egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 1 rész (ism.) 20.00 Híradás - egri híradó, Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész (ism.) 21.00 Release Moderntánc Iskola és Sárosi Balett Stúdió - Koreográfusverseny és évzáró karácsonyi est - 1. rész (ism.) 1111 n 11 in­i ——■ 0.00 Képújság 9.00 A szerdai adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Hit világa - vallási műsor 9.18 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.36 Sport7, 1. rész - sportmagazin 10.02 Reklám 10.04 Sport7,2. rész - sportmagazin 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.46 Üzleti negyed - gazdasági magazin 11.12 Reklám 11.14 Aktuális - Gyöngyös és a tér­ség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális­­ hírek rövi­den 18.02 Mese - Mese a legokosabb nyűiről 18.08 Ízelítő - Különkiadás 18.11 Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Mákszem - Mondókás 18.18 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és HELYI MŰSOROK a térség legfrissebb hírei 18.36 G25 - gazda­sági magazin - ismétlés 19.04 Reklám 19.06 Itt vagyunk - Alkotunk és előadunk - doku­mentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.46 A hegy leve - dokumentumfilm 20.12 Reklám 20.14 Aktu­ális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 8.30 A szezon meccsei - férfi­kosárlabda: EKE-Eger-KOK-Óbudai Kaszások (ism.) 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - Egyetemünk közéleti magazinja 10.35 Közösségi tér - A Városok Falvak Szövetsége magazinműsora 11.00 Erővel, szívvel - portréfilm Serfőző Simonról 12.00 A szezon meccsei - férfikosárlabda: EKE-Eger-KOK-Óbudai Kaszások (ism.) 13.30 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Demény Péter: Királynő - a SatArt akusztikus felolvasószínház előadása (ism.) 15.00 Beszé­des adatok - Életünk a Big Data korában - Ha­tártalan tudás tudományos ismeretterjesztő sorozat 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Válogatás a Szt. István Tele­vízió műsorából (ism.) 21.00 LTV Anno - válo­gatás a Líceum Televízió archívumából 23.00 Képújság rranrrrr—— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírös­­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítése az Egri Érseki Papnevelőintézetből 7.35 Szentek, szent életű emberek: Magellán Szt. Kristóf 8.15 Kötetle­nül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találko­zás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Közelkép 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hí­rek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! - Névnap, kalendárium 13.05 Hallgassuk együtt 14.05 Kávéház (ism.) 15.05 Csúcs és forrás (ism.) 15.15 Szentek, szent életű emberek 15.30 Hitvalló 16.05 Könyv-jelző (ism.) 16.30 Kari­­tász percek 17.00 Szentmise közvetítése az Egri Érseki Papnevelő Intézetből 17.35 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér közvetítése az Egri Érseki Papnevelő Intézetből 18.35 Regionális hírek 18.50 Regionális sporthírek 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Katedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante! (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) Eperlekvár fehér csokoládéval HOZZÁVALÓK: 10 dkg fehér cso­koládé, 4 csomag vaníliás cu­kor, egy csomag dzsemfix, 50 dkg kristálycukor, 2 kg földi­eper. ELKÉSZÍTÉS: A földiepret meg­mossuk, megtiszítjuk, lecuk­rozzuk, majd kicsit állni hagy­juk. Ezután kézzel átnyom­kodjuk, de csak annyira, hogy még darabos maradjon. Hozzáadjuk a dzsemfixet meg a vaníliás cukrot, és lassú tű­zön körülbelül 30 percig főz­zük. Amikor kész a lekvá­runk, beletördeljük a fehér csokoládét, és még egyszer át­forraljuk, majd a tisztára mo­sott, kisebb befőttesüvegekbe töltjük. Az eperlekvárt tölthetjük palacsintába vagy akár süte­ményekbe is. Ám fontos, hogy felbontás után mindig tartsuk a hűtőben! Recept: Vidék íze Eperlekvár­Fotó: Vidék íze

Next