Heves Megyei Hírlap, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-21 / 118. szám

2020. MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK Bemutatjuk „A pólósok pólósa”-szavazás legjobbjait - 1. rész Heten a legjobb tízből Megfellebbezhetetlen szak­­tekintélyeket kértünk fel, hogy nevezzék meg min­den idők tíz legjobb magyar vízilabdázóját a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origó közös játékán. A ti­zenegy tagú zsűri döntött, íme az „A pólósok pólósa”­­szavazás 4-10. helyezett­je, azaz heten a legjobbak közül. Lakner Gábor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu 10. MOLNÁR ENDRE (29 pont). A közmegegyezés szerint va­laha volt legjobb magyar ka­pus kacskaringós úton jutott el a pólóig, a kapuba pedig sa­ját bevallása szerint teljesen véletlenül került. Ekkor azon­ban csodálatos és hosszú pá­lyafutás vette kezdetét: tizen­öt éven át, 1966 és 1980 kö­zött védett a magyar váloga­tottban, minden jelentő­s trófe­át megnyert, olimpiáról négy (egy-egy arany- és ezüst-, két bronz-), világbajnokságról há­rom (egy arany-, két ezüst-), Eb-ről két érme van (spéci és mindkettő arany). Elképesz­tő lábtempója szó szerint is a mezőny fölé emelte. Montreal olimpiai bajnoka visszavonu­lása után edzőnek állt, három bajnoki cím, egy-egy BEK- és KEK-döntő jelzi, hogy a par­ton sem adott alább a színvo­nalból. 8-9. KÁRPÁTI GYÖRGY és BIROS PÉTER (34-34 pont). A két, egy­aránt háromszoros olimpiai bajnok között holtverseny ala­kult ki. Kárpáti György minden idők legfiatalabb magyar olimpiai bajnoka vízilabdá­ban, az 1952-es helsinki já­tékok megnyerésekor alig 17 éves volt. Nem sorozatban trip­­lázott, az 1956-os melbourne-i siker után 1960-ban Rómában bronzérmes lett a csapattal, mígnem aztán 1964-ben Toki­óban egy felejthetetlen, 5-2-es szovjetverés után harmadszor is aranyat akaszthattak a nya­kába. Nyert három Eb-t a vá­logatottal és öt bajnoki címet egyetlen klubjával, a Ferenc­várossal­­ pólóban, mert né­gyet úszásban is szerzett. Az apró termetű, villámgyors le­genda Gyarmati Dezső szö­vetségi kapitány segítőjeként is nyert olimpiát, 1976-ban Montrealban. A nemzet spor­tolója, az ötvenes évek arany­generációjának utolsó életben lévő tagja. A sokáig kézilabdázó Biros Péter valahogy úgy robbant be a vízilabdázás elitjébe, mint Kárpáti György majd ötven évvel azelőtt. Igaz, Biros „Fá­cán” valóságos veterán volt Kárpátihoz képest az első vi­lágversenyén, hiszen az 1999- es firenzei Eb idején már 23 is elmúlt. „Biros-fehér-zöld­­ aranyérem” - hirdette a Nem­zeti Sport címlapja, miután a modern kor egyik legnagyobb meccsén a válogatott újonca öt góllal vette ki a részét a hor­­vátok 15-12-es legyőzéséből. Onnantól kezdve kirobbant­­hatatlan volt Kemény Dénes korszakos csapatából, része­se volt a sydney-i, az athéni és a pekingi olimpiai győzelem­nek, nyert vb-t, világkupát és két világligát is. BL-győztes, LEN-kupa-győztes, és annyi­szor nyert magyar bajnoksá­got, ahányszor az év vízilab­dázójának választották, öt­ször. 7. KISS GERGELY (38 pont). Egy újabb háromszoros olim­piai bajnok, Sydney-ben (ahol gólkirály volt) három, Athén­ban négy gólt lőtt az olimpi­ai döntőben, az utóbbi talán a legnagyobb meccse volt a vá­logatottban a sok kiváló közül. És azért még a pekingi finálé­ban is pöttyintett egyet a félel­metes bal kézzel megáldott pó­lós (legalábbis a vízben, mert azon kívül mindent jobbal csinál). Mintegy mellékesen nyert két-két Eb-t és világli­gát, egyszeres világbajnok és világkupagyőztes. Öt bajno­ki cím és három BL-győzelem után 2019 nyarán egy telt há­zas, megható gálán búcsúzott el szeretett sportágától a Du­na Arénában - de azért a nem­rég lezárult, csonka idényben még háromszor medencébe ugrott a Honvéd színeiben az ob I-ben, és biztos kézzel a fel­sőházba lőtte csapatát. Negy­venkét évesen. 6. SÁROSI LÁSZLÓ (39 pont). A sportos családból szárma­zó klasszis (hogy mást ne em­lítsünk, a vb-ezüstérmes lab­darúgó, Sárosi György uno­kaöccse) az 1976-os montre­ali olimpián ért fel a csúcsra, de addigra már volt egy bronz­érme az 1968-as mexikóváro­si és egy ezüstérme az 1972- es müncheni játékokról. Szép ívet járt be tehát a válogatott­ban, amelynek játékmestere­ként nyert egy-egy arany- és ezüstérmet világ- és Európa­­bajnokságon is. A montreali olimpiai bajnok csapat motor­ja, szíve és esze volt egy sze­mélyben, aki nem feltétlenül a góljaival tűnt ki (arra voltak mások), hanem virtuozitásá­val. A győzelem után vissza is vonult a válogatottságtól, de egészen 1980-ig pólózott ma­gas szinten. Egyetlen csapat­ban, az Újpesti Dózsában ját­szott pályafutása alat­­t. SZÍVÓS ISTVÁN (50 pont). Egy újabb montreali olimpiai bajnok, a Szívós-dinasztia kö­zépső tagja (édesapja, idősebb Szívós István kétszeres olim­piai bajnok, míg fia, a nem­rég visszavonuló Szívós Már­ton világbajnok). Tizennyolc évesen már válogatott volt, több mint háromszáz mécs­eset játszott a nemzeti csa­patban, négy olimpián retteg­tek lövéseitől a kapusok. Ép­pen az aranyéremmel zárult montreali játékokon játszott kevésbé gólerősen, de elké­pesztő mezőnymunkájával és pazar védekezésével­ kiemel­kedett a csapatból - nemcsak 202 centiméteres magassá­gának köszönhetően. Olimpi­áról volt még egy ezüstje és két bronza, vb-ről egy aranya és két ezüstje, míg Eb-ről két aranya és egy ezüstje, nyert világkupát és kilenc bajnoki címet. Korszakos egyéniség volt, edzőként és sportvezető­ként is tevékenykedett. 2019. november 10-én, 71 évesen hunyt el. 4. BENEDEK TIBOR (51 pont). Nála többet senki sem dolgo­zott azért, hogy világklas­­­szis vízilabdázó váljon belőle, márpedig az lett, és ezt nem elsősorban tehetségének, ha­nem szorgalmának köszön­hette. Addig gyakorolt, amíg Magyarországon és Olaszor­szágban is ünnepelt sztár nem lett, pályáját többek között há­rom olimpiai bajnoki cím, egy­­egy világ- és Európa-bajnoki aranyérem, öt BL-győzelem és két országban összesen tizen­három bajnoki cím szegélyezi. Azt a pályafutást, amelyet egy méltatlan doppingvád és egy szívritmuszavar sem volt ké­pes megtörni. A balkezes ki­válóság ikonikus alakja volt a Kemény-érának, aztán előbb segítője, majd utóda lett a ka­pitánynak. Edzőként világbaj­noki címig vezette a magyar válogatottat, legutóbb pedig az UVSE-ben nevelte ki a jövő válogatottjának gerincét, mie­lőtt visszavonult volna „min­den vízilabdázással kapcsola­tos tevékenységtől”. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor „A pólós pólósa”-szavazás 4. helyezettje­Fotó: MW A bukott kerékpárversenyző egy új dokumentumfilmben ismét színt vall Armstrong a doppingtól lett rákos? KERÉKPÁR Sok mindent el le­het mondani Lance Armst­­rongról, de azt nem, hogy ne lenne leleményes. A kerék­pársport leghíresebb bukott angyala már pályafutása alatt is abból élt, hogy piszkos esz­közökkel, a rendszert kijátsz­va verte át a világot, s ebből hattyúdalát követően is vígan eléldegél. Nem rest kitereget­ni a szennyest, felnyomni ko­rábbi bűntársait s polgárpuk­kasztónak szánt doppingolós sztorijaival házalni. A 2012-ben összes eredmé­nyétől, köztük a rekordszámú, hét Tour de France-győzelmé­­től megfosztott korábbi ikon­nal most az ESPN sportcsa­torna készített kétrészes do­kumentumfilmet LANCE cím­mel, amely teljes egészében május utolsó hetében lesz lát­ható az Egyesült Államokban, de sok pikáns részlete már most napvilágot látott. A 49. életévében járó Armst­rong legújabb vallomásaiból kiderül, hogy alig 21 esztendő­sen kezdett el doppingolni, te­hát már azelőtt, hogy 1993-ban berobbant volna a kerékpár­sport világába az oslói világ­­bajnokságon aratott győzelmé­vel. Fenntartja, hogy saját aka­ratából döntött a dopping mel­lett, soha senki nem kénysze­rítette a tiltott szerek haszná­latára, s már a legelejétől pon­tosan tudta, mit rejtenek a kü­lönféle fecskendők. Konkrétan kimondja: bizony fennáll a lehetősége, hogy a kü­lönféle szerek okozták súlyos, 1996-ban diagnosztizált átté­tes hererákját, amelyből cso­dával határos módon teljesen kigyógyult, noha a daganat már a tüdejében és az agyában is áttéteket képzett, s utóbb ke­zelőorvosa is bevallotta, az el­ső leleteket meglátva egy lyu­kas garast sem tett volna fel a túlélésére. - Növekedési hormonokat életemben kizárólag egyszer, az 1996-os idényben szed­tem. Tudtuk, hogy ettől min­den olyan növekedett ben­nem, ami a versenyzéshez jó, de ezen a ponton nem volna lo­gikus, hogy a rossz dolgokat is ugyanúgy felnagyította? - filo­zofált Armstrong, aki, miután felépült és 1998-ban visszatért a versenyzéshez, ugyanúgy folytatta a doppingolást, csak már EPO-val. - Ezzel nem le­szek népszerű, de az EPO sok szempontból a legbiztonságo­sabb szer. Sokkal több ros­­­szabb van nála, amit a szerve­zetedbe juttathatsz. A filmből sok piszkos titok­ra derül fény a színfalak mö­gül, de az legalább ugyanen­nyire sejthető, hogy Armst­rong nem ettől lesz szimpati­­kusabb. Kohán Gergely/NS Átverte a világot Fotó: Imdb SPORT 15 JEGYZET Zárt kapu, szabad száj Novák Miklós jegyzet@mediaworks.hu A zárt kapu dupla csapás. Nem csupán sivárrá silá­­nyítja a legjobb futball­meccset, még veszélyek­kel is jár. Itt van mindjárt Jean-Clair Todibo esete. A Schalke francia - Cayenne­­ben, Francia Guyanán szü­letett - játékosa a Dortmund elleni találkozón egy szög­let előtti dulakodás során, jól hallhatóan, franciául ezt vágta a dortmundi gól­zsák, Erling Haaland képé­be: „B... meg a nagyanyád!” A norvég tini csak mosoly­gott rajta, valószínűleg nem is ért franciául - amit vég­képp ne kérjünk számon rajta­­, majd nemes bosszú­ként hamarosan góllal bün­tetett. Ne moralizáljunk, ne kerekítsünk a dolognak a kelleténél nagyobb feneket, mérkőzésenként valószínű­leg több ilyen jelenet leját­szódik, csak éppen elnyom­ja a közönség zaja. Most vi­szont, a kriptahangulatban, a tévéközvetítésnek hála milliók hallhatták élő egye­nesben Todibo trágárságát. Ki tudja, talán ez is le­het az oka annak, hogy egyre több klub szánja rá magát arra, hogy bekeve­ri hangszórón a szurkolói buzdítást. Ha más haszna nincs is, legalább elnyom­ja a nyomdafestéket nem tűrő beszólásokat. Mi több, a klubok a szurkolók ké­pi megjelenítésén is agyal­nak. A Ferencváros druk­kerei például feltölthetik képüket egy adott digitá­lis felületre, s ha ezt megte­szik, a fotójuk „helyet fog­lalhat” a megszokott szé­ken a hazai bajnoki mérkő­zéseken. Máshol kirakat­beli próbababákat öltöztet­nek be a klub szerelm­ébe, már csak programozni kel­lene őket valahogy, s a lel­ki szemeink előtt láthatjuk a szép új világot, amint Al­­dous Huxley Bokanovsky­­csoportjának testet öltött egyen-Gamma-tagjai ülnek a lelátón egyenrigmusokat fújva, a kívánatos szurko­lói etikettet maradéktala­nul betartva. (Bír...) Az FC Szöulnál azonban túllőttek a célon. Avagy a spórolás mégsem minden esetben célravezető. A kore­ai klub vezetői ugyanis be­érték felfújható guminők­kel (igen, olyanokkal, ame­lyeknek nem ez az erede­ti rendeltetésük...), azokat bújtatták az együttes piros­fekete mezébe. A mérkő­zést közvetítette a tévé, így ország-világ láthatta az új hullámos szurkolói módit. Az eset kiverte a biztosíté­kot. A világ digitálisan leg­fejlettebb államában a kö­zösségi médiát elárasztot­ták a lelátói „fílingen” élce­lődő posztok. A klub szán­­ja-bánja tettét, azt bizony­gatva, nem vezérelte hát­só szándék, de a büntetést aligha kerülheti el, a helyi szövetség fegyelmi eljárást indított helytelen szurkolói viselkedés miatt. Nyittassanak meg a be­zárt kapuk...!

Next