Hevesvármegyei Hirlap, 1900. január-június (8. évfolyam, 1-77. szám)
1900-01-03 / 1. szám
örvendeztette. A főnyeremény egy díszes szalonéra volt, melyet a szerencse Fehér Imréné úrnőnek juttatott, kinek táblája legelőre telt meg. És azután tánczra perdültek a párok s lankadatlan jókedvvel ropták a tánczok váltakozó sorozatát . . . Ott voltak: Bitskey Margit, Dálnoky Jánosné, Dálnoky Olga, Dunkler Ferenczné, Dusárdy Lajosné, Fehér Imréné, dr. Glósz Kálmánná, Helvey Bertalanná, Kállay Sándorné, Kolossy Gusztávné, Kolossy Olga, Krausz Margit, Kovách Kálmánné, Linger Alajosné, Lipcsey Péterné, Lipcsey Erzsiké, Majzik Viktorné, Majzik Jánosné, Majzik nővérek, Putnoky Istvánné, Nagy Ilona, Nagy Lászlóné, Tietze Ottóné, Tietze Margit, Wirth Jánosné, Zeiler Adolfné. Midőn elérkezett az ó-esztendő utolsó pillanata, a katonai zenekar a Himnusszal üdvözölte a betoppanó 1900-ik évet. Az „Isten áldd meg a magyart“ megható és felemelő akkordjainak elhangzása után Majzik Viktor vármegyei főjegyző szép pohárköszöntőben mondott köszönetet a Club vezetőségének azokért a kellemes szórakozásokért, melyekben a tagokat az elmúlt évben részesítette s kívánta, hogy az egyletnek az új évben is oly vidám élete legyen, mint a kiszenvedett 1899-ben volt. És ismét megszólaltak a hegedűk és csapongó jókedvvel polkáztak, keringőztek a párok az uj esztendőben. . . . (ed.) HEVES VÁRMEGYEI HÍRLAP, 1900. január 3. HÍREK. Eger, január 2. * Katonai előléptetések. A király a városunkban állomásozó 60-ik gyalogezred tartalékában Bödcher Dezsőt, Gorgye Sándort és Godón Bélát hadnagyokká, Szilágyi Dezsőt tiszthelyettessé, Dostál Károlyt, Kubasi Emilt, Pamlényi Bélát, Polák Pált, Turkovich Emilt és Wohl Sándort hadapród-őrmesterekké léptette elő. Továbbá Hevesi Gusztáv a 4 ik, Kulin Zoltán a 7-ik huszárezrednél hadnagyok, dr. Mayer Guidó és dr. Erlach Sándor a 2-ik vadászezrednél hadapród tiszthelyettesek lettek. * Si ulusz Egerben: Rákosi Viktor, a közkedveltségű Sipu 1sz — mint értesülünk —■ a közeljövőben városunkba fog jönni, hogy felolvasást tartson. A jogakadémia polgársága február hó 3-ikán tartandó hangversenyére kérte fel közreműködésre Sipuluszt, ki ugyan még a felkérésre nem válaszolt, de a rendezőség erősen reménykedik, hogy a neves humorista teljesíteni fogja kérését. * A nőegylet köszönete. Pánthy Endre nagyprépost ő méltósága a hevesmegyei és egervidéki nőegylet részére az újév alkalmával 40 koronát adományozott, melyért fogadja az egylet hálás köszönetét. Eger, 1900. évi január 2-ikán. Nagy Lászlóné sz. Mossóczy Anna ideiglenes elnök. * Tisztujitás az Egri Clubban. Az Egri Club f. hó 14 én (vasárnap) délután 5 órakor saját helyiségében rendes közgyűlést tart, melynek tárgyát a tisztujitás fogja képezni. Ezzel kapcsolatosan említjük meg, hogy az Egri Club január 13-ikára tervezett családi tánczestélyét — tekintettel a tűzoltó-egyletnek ugyanekkor tartandó estélyére — január he 1l-ikén fogja megtartani. * Jelmez-estély. A M. K. E. egri Bükkosztálya és az egri testgyakorlók köre elhatározta, hogy a farsang folyamán jelmezes tánczestélyt fognak rendezni. A mulatság ügyében — Philippy Ödön törvényszéki bíró elnöklete alatt — vasárnap a törvényszék polgári tanácstermében népes előértekezletet tartottak, melyen nagyjából megvitatták a módozatokat. A jelmez estély napjául február hó 10-ikét tűzték ki. Az egri és vidéki hölgyeket fel fogják kérni, hogy valamely magyarországi nemzetiség viseletében jelenjenek meg ami kétségkívül a farsangi estélyek legérdekesebbjévé teszi turistáink mulatságát. Igen helyes újítás lesz továbbá, hogy a Kaszinó termének karzatára a tánczban részt venni nem akaró publikum részére adnak ki jegyeket s ez által módot nyújtanak, hogy társadalmunknak oly tagjai is megtekinthessék ez érdekesnek ígérkező estélyt, kik a tánczban nem akarnak részt venni. A jelmez-estély sikerének biztosítására nagyszámú rendezőséget szerveznek, melynek összeállítása most van folyamatban. * Az egri műkedvelők. Mai postával vettük a következő sorokat: „Bár ugyan azt gondolom, hogy jobb volna erről a folytonosan vajúdó, de testet magára soha nem öltő állandó műkedvelői egyesületről hallgatni, de hát szólanom készt a kíváncsiság. — Régóta hiresztelik városszerte, hogy lesz, lesz; iveket is köröztek már a tagok gyűjtésére s Ígértek fényes előadásokat a farsangra, — még sincs semmi. De hát mikor lesz belőle már valami ? Adjon felvilágosítást, t. szerkesztőség 1 Egerben, 1900-ik évi január 1-én. Egy érdeklődő.“ — Hát bizony nem tudunk felvilágosítást adni erre a levélre. Mi is csak arról értesültünk, hogy a mozgalom — tudja Isten már hogy hányadik alkalommal — az őszön megindult, de úgy látszik, valahol megfeneklett. Hogy hol van a hínár, melyben megakadt a műkedvelői egyesület szekere, s hogy mikor fog belőle kigázolni, azt mi sem tudjuk. Félünk, a hosszas, néma hallgatás igazolja félelmünket, hogy ez a szép eszme is halva született. * A karácsonyi szünidő vége. Mindennek vége szokott lenni. A karácsonyi szünidő sem kivétel. Szomorúan elmélkednek erről az örök törvényről a diákok, kik lehorgasztott fővel, keserűséggel teli szívvel váltak most meg ismét az édes szülői háztól, hogy ismét folytassák a munkát ott, ahol elhagyták. Holnap már ismét népesek lesznek a virgoncz diákoktól utczáink, ismét meghúzzák a pedellusok a csengetyűket, ismét potyogni fognak a szekundák. Holnap valamennyi iskolában megkezdődnek az előadások. szül. * Halálozás. Özv. Várallyay Jánosné nagykoloni Subich Róza f. hó 2-án reggel 6 órakor, élete 64-ik évében hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 4-én reggel 9* órakor lesz Apátfalván. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. * B. u. é. k. Sáros, lucskos idővel köszöntött be az uj esztendő.jjA sártenger azonban nem riasztotta el a szokásos gratulálókat, a kiket a pokol legmélyebb fenekére szoktak kívánni. Megjelentek most is teljes számmal. Es nem maradt volna egy sem közülök. Alig nyitottuk ki szemeinket, alig bújtunk ki ágyainkból, máris számtalan torok zengedezte felénk : B. u. é. k. Óh, mily boszorkány-zene ez, mely szegény halandóknak annyi koronájába, annyi hatásába került! No de ne búslakodjunk ! Majd hoz az uj esztendő áldást, jóllétet, bankót, amennyi csak kell. (?) Szilveszter estéjén a szokásos Te Deum-okat tartották templomainkban, melyeken a hívek nagy számmal jelentek meg. A főtemplomban úgyszólván mozogni sem lehetett, annyian voltak a buzgólkodók. Impozáns volt ez az est most is nagy katholikus városunkban. A hálaadás szokásos ceremóniáját a főtemplomban Foltin János kanonok pontifikálta, az ünnepi beszédet pedig dr. Párvy Sándor apátkanonok tartotta. Szilveszter éjjelén tizenkét órakor — a pápai rendelet szerint — megkondultak a templomokban a harangok s Te Deumokat zengettek a hívők. Mozgalmas élet volt utczáinkon. Mindenki áhítattal, kíváncsian sietett a templomba a szokatlan éjféli misére, mely után zajongva széledtek szerte a lakosok házaikba s mondogatták egymásnak : B. u. é. k. A csalogány. — A „ Heves vármegyei Hírlap” eredeti tárczája. — Minden udvarlóját kijátszotta, megcsalta, azért nevezték el csalogánynak. Különös, rendkívül különös teremtés is volt ez a Keredi Zelmácska. Nem lehetett kiismerni. Ugy látszott, hogy gondolatai folytonosan szivecskéjének titkos ügyeivel foglalkoznak, legalább mélységes szemei, ábrándos pillantásai ezt sejtették. Pedig a sejtelem nem volt igaz. Zelmácska szive hideg volt, mint a jég. Arany fürtei mind hozzája vonzották a városka fiataljait s ő pajkoskodott, dévajkodott velők. Mindegyikük boldogságról, mennyországról álmodozott, pedig a szőke baba kaczér játékának, mint tüneményszerű délibábnak mindig csak egy következménye lett: a csalódás. Biztatgatta, azután kinevette őket. Ez volt közös sorsuk, ez kikerülhetetlen végzetük. Sajátságos! — mégis ott tömjéneztek előtte folytonosan. A kaczagás közepette elhangzott csalódás érzete talán nem sebzé oly érzékenyen sziveiket, mint a komoly visszautasítás méltósága. Oh, pedig a szobor kőszívű, meghódíthatatlan volt! A vénuszi termet boldogságra csábítgatott, de a kék szemek lángsugaraiból boldogtalanság terjedt mindenfelé. Mikor megismertem, a város két legszebb Kálmánja udvarolt neki. — No szép Zelmácska, gondoltam magamban, vigyázz szivedre, mert veszély, a szerelem veszélye fenyegeti. Természetesnek tartottam ezt. Nem hihettem, hogy Artai délezeg termete, vagy köves csillogó uniformisa fel ne gyújtanák a leggyöngédebb érzelem lángjait. Nyugodtan meg mertem volna esküdni, hogy a madárka lépre került. Hej, de makranczos leány volt Zelmácska! Visszautasitá, kineveté mind a kettőt. Fájt is végtelenül a szép Kálmánoknak. Eddig erősen meg voltak győződve, hogy a városban minden női szív érettük dobog, most büszke elbizakodottságukban kétszeresen kínosan érintette őket a csalódás. Szégyenlették magukat. A városi pletykanyelvek mindenütt erről beszéltek, még nótát is készítettek róluk. E boszantásnak azután az lett a következménye, hogy Artai főbe lőtte magát, Köves pedig, azt mondják, kivándorolt Amerikába. S ezt mind Zelmácska okozta, a bűvös kis csalogány. Ezt?! Oh, többet is! Andorok, Gézák, Bélák, Elemérek mindannyian büszke arczczal, diadalszomjasan lépték át Keredyék küszöbét, — s leverten, busán távoztak onnan. Mindegyikük fájdalmasan csak annyit mondogatott: — A csalogány mindig csalogány marad. De azért soha sem fogyott ki Zelmácska udvarlókból. Oh, mithológiai istennők, a hódolatot ti is megirigyelhettétek volna! Meg bizony. * A Daru-kávéház egyik márványasztala mellett két csinos férfiú beszélgetett. Előttük a japáni csészécskékben talán már el is halt a fekete kávé, de erről nagy beszélgetésükben meg is feledkeztek. — Hát igazán boldog vagy, Gyuszikám ? — Boldog, kimondhatatlanul boldog ! Már azt hittem, hogy az én sorsom is csalódás lesz. Azt hittem, hogy az én szivemre is az a boldogtalanság fog nehezedni, mint elődeimére. S nem igy lett. Zelmácska enyém már, enyém ! . . . — De honnan e gyors változás? — kérdé nem titkolt kíváncsisággal a másik. Hisz még tegnap magad panaszkodtál, hogy Zelmácska hideg, közönyös hozzád. S most? — Hajh, barátocskám — költ ennek ajkán a boldog sóhaj — a szerelem világában minden csoda, minden rejtély! Lásd, ha ez illattól áradozó kertbe belépünk, kezünk minden virág után nyúl, mert nehéz megítélni, melyik a legszebb, melyiket teremté az ég számunkra . . . — Ah, te rajongó ! ‘ - - Nem barátom, nem rajongó, hanem a szerelemtől, a boldogságtól elmámorosított lény vagyok . . . Csak azt érzem, hogy édes hang szólalt meg szívemben, mely örökösen azt mondogatja : Zelmácska, az angyali szépségű leányka tied! . . . Ma reggel hófehér kaméliákból kötött, remek csokrot küldöttem neki. Azt gondoltam, ez lesz az utolsó. A fehér szirmok hadd meséljék el a kőszívű szirénnek az én tiszta, mély szerelmemet. Hadd súgják meg neki fájó csalódásom töviseit ... A csokor közepében rejtettem egy rózsaszínű levélkét, melyben elmondottam neki mindent, mit iránta érzek, mit e szavakban előadni sohasem engedett. Bucsuzás, a vallás jeremiádjai voltak azok. S ahol csak szomorúságot, bánatot reméltem, pillanat alatt mosolygó, boldogságot hirdető eget pillantottam meg. Felelt