Hevesvármegyei Hirlap, 1900. január-június (8. évfolyam, 1-77. szám)

1900-01-03 / 1. szám

örvendeztette. A főnyeremény egy díszes szalon­éra volt, melyet a szerencse Fehér Imréné úr­nőnek juttatott, kinek táblája legelőre telt meg. És azután tánczra perdültek a párok s lan­kadatlan jókedvvel ropták a tánczok váltakozó sorozatát . . . Ott voltak: Bitskey Margit, Dálnoky Já­­nosné, Dálnoky Olga, Dunkler Ferenczné, Dusárdy Lajosné, Fehér Imréné, dr. Glósz Kálmánná, Hel­­vey Bertalanná, Kállay Sándorné, Kolossy Gusz­­távné, Kolossy Olga, Krausz Margit, Kovách Kálmánné, Linger Alajosné, Lipcsey Péterné, Lipcsey Erzsiké, Majzik Viktorné, Majzik Jánosné, Majzik nővérek, Putnoky Istvánné, Nagy Ilona, Nagy Lászlóné, Tietze Ottóné, Tietze Margit, Wirth Jánosné, Zeiler Adolfné. Midőn elérkezett az ó-esztendő utolsó pilla­nata, a katonai zenekar a Himnus­szal üdvözölte a betoppanó 1900-ik évet. Az „Isten áldd meg a magyart“ megható és felemelő akkordjainak elhang­zása után Majzik Viktor vármegyei főjegyző szép pohárköszöntőben mondott köszönetet a Club vezetőségének azokért a kellemes szórakozáso­kért, melyekben a tagokat az elmúlt évben része­sítette s kívánta, hogy az egyletnek az új évben is oly vidám élete legyen, mint a kiszenvedett 1899-ben volt. És ismét megszólaltak a hegedűk és csa­pongó jókedvvel polkáztak, keringőztek a párok az uj esztendőben. . . . (­ed.) HE­VES VÁRMEGYEI HÍRLAP, 1900. január 3. H­Í­R­E­K. Eger, január 2. * Katonai előléptetések. A király a vá­rosunkban állomásozó 60-ik gyalogezred tartalé­kában Bödcher Dezsőt, Gorgye Sándort és Godón Bélát hadnagyokká, Szilágyi Dezsőt tiszthelyettessé, Dost­ál Károlyt, Kubasi Emilt, P­a­m­l­é­n­y­i Bélát, Polák Pált, T­u­r­­kovich Emilt és Wohl Sándort hadapród-őr­­mesterekké léptette elő. Továbbá H­e­v­e­s­i Gusz­táv a 4 ik, Kulin Zoltán a 7-ik huszárezrednél hadnagyok, dr. Mayer Guidó és dr. Erlach Sándor a 2-ik vadászezrednél hadapród tiszthe­lyettesek lettek. * Si ulusz Egerben: Rákosi Viktor, a közkedveltségű S­i­p­u 1­s­z — mint értesülünk —■ a közel­jövőben városunkba fog jönni, hogy fel­olvasást tartson. A jogakadémia polgársága feb­ruár hó 3-ikán tartandó hangversenyére kérte fel közreműködésre Sipuluszt, ki ugyan még a felkérésre nem válaszolt, de a rendezőség erősen reménykedik, hogy a neves humorista teljesíteni fogja kérését. * A nőegylet köszönete. Pánthy Endre nagyprépost ő méltósága a hevesmegyei és eger­­vidéki nőe­gylet részére az újév alkalmával 40 ko­ronát adományozott, melyért fogadja az egylet hálás köszönetét. Eger, 1900. évi január 2-ikán. Nagy Lászlóné sz. Mossóczy Anna ideiglenes elnök. * Tisztujitás az Egri Clubban. Az Egri Club f. hó 14 én (vasárnap) délután 5 órakor sa­ját helyiségében rendes közgyűlést tart, melynek tárgyát a tisztujitás fogja képezni. Ezzel kapcso­latosan említjük meg, hogy az Egri Club január 13-ikára tervezett családi tánczestélyét — tekintet­tel a tűzoltó-egyletnek ugyanekkor tartandó es­télyére — január he 1l-ikén fogja meg­tartani. * Jelmez-estély. A M. K. E. egri Bükk­­osztálya és az egri testgyakorlók köre elhatározta, hogy a farsang folyamán jelmezes tánczestélyt fognak rendezni. A mulatság ügyében — Phi­­lippy Ödön törvényszéki bíró elnöklete alatt — vasárnap a törvényszék polgári tanácstermében népes előértekezletet tartottak, melyen nagyjából megvitatták a módozatokat. A jelmez­ estély nap­jául február hó 10-ikét tűzték ki. Az egri és vi­déki hölgyeket fel fogják kérni, hogy valamely magyarországi nemzetiség viseletében jelenjenek meg a­mi kétségkívül a farsangi estélyek legérdeke­sebbjévé teszi turistáink mulatságát. Igen helyes újítás lesz továbbá, hogy a Kaszinó termének kar­zatára a tánczban részt venni nem akaró publi­kum részére adnak ki jegyeket s ez által módot nyújtanak, hogy társadalmunknak oly tagjai is megtekinthessék ez érdekesnek ígérkező estélyt, kik a tánczban nem akarnak részt venni. A jel­mez-estély sikerének biztosítására nagyszámú rendezőséget szerveznek, melynek összeállítása most van folyamatban. * Az egri műkedvelők. Mai postával vet­tük a következő sorokat: „Bár ugyan azt gon­dolom, hogy jobb volna erről a folytonosan va­júdó, de testet magára soha nem öltő állandó műkedvelői egyesületről hallgatni, de hát szóla­­nom készt a kíváncsiság. — Régóta hiresztelik városszerte, hogy lesz, lesz; iveket is köröz­tek már a tagok gyűjtésére s Ígértek fényes elő­adásokat a farsangra, — még sincs semmi. De hát mikor lesz belőle már valami ? Adjon felvilá­gosítást, t. szerkesztőség 1 Egerben, 1900-ik évi január 1-én. Egy érdeklődő.“ — Hát bizony nem tudunk felvilágosítást adni erre a levélre. Mi is csak arról értesültünk, hogy a mozgalom — tudja Isten már hogy hányadik alkalommal — az őszön megindult, de úgy látszik, valahol megfeneklett. Hogy hol van a hínár, melyben megakadt a műkedvelői egyesület szekere, s hogy mikor fog belőle kigázolni, azt mi sem tudjuk. Félünk, a hosszas, néma hallgatás igazolja félel­münket, hogy ez a szép eszme is­­ halva szü­letett. * A karácsonyi szünidő vége. Minden­nek vége szokott lenni. A karácsonyi szünidő sem kivétel. Szomorúan elmélkednek erről az örök törvényről a diákok, kik lehorgasztott fővel, kese­rűséggel teli­­ szívvel váltak most meg ismét az édes szülői háztól, hogy ismét folytassák a mun­kát ott, a­hol elhagyták. Holnap már ismét né­pesek lesznek a virgoncz diákoktól utczáink, is­mét meghúzzák a pedellusok a csengetyűket, is­mét potyogni fognak­­ a szekundák. Holnap valamennyi iskolában megkezdődnek az előadások. szül. * Halálozás. Özv. Várallyay Jánosné nagykoloni Subich Róza f. hó 2-án reg­gel 6 órakor, élete 64-ik évében hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 4-én reggel 9­­* órakor lesz Apát­falván. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. * B. u. é. k. Sáros, lucskos idővel köszön­tött be az uj esztendő.jjA sártenger azonban nem ri­asztotta el a szokásos gratulálókat, a kiket a po­kol legmélyebb fenekére szoktak kívánni. Megje­lentek most is teljes számmal. Es nem maradt volna egy sem közülök. Alig nyitottuk ki szeme­inket, alig bújtunk ki ágyainkból, máris számtalan torok zengedezte felénk : B. u. é. k. Óh, mily bo­szorkány-zene ez, mely szegény halandóknak annyi koronájába, annyi hatásába került! No de ne búslakodjunk ! Majd hoz az uj esztendő áldást, jóllétet, bankót, amennyi csak kell. (?) Szil­veszter­ estéjén a szokásos Te Deum-okat tar­tották templomainkban, melyeken a hívek nagy számmal jelentek meg. A főtemplomban úgyszól­ván mozogni sem lehetett, annyian voltak a buz­­gólkodók. Impozáns volt ez az est most is nagy katholikus városunkban. A hálaadás szokásos c­eremóniáját a főtemplomban Foltin János kanonok pontifikálta, az ünnepi beszédet pedig d­r. Párvy Sándor apátkanonok tartotta. Szil­veszter éjjelén tizenkét órakor — a pápai rende­let szerint — megkondultak a templomokban a harangok s Te Deum­okat zengettek a hívők. Mozgalmas élet volt utczáinkon. Mindenki áhí­tattal, kíváncsian sietett a templomba a szokat­lan éjféli misére, mely után zajongva széledtek szerte a lakosok házaikba s mondogatták egy­másnak : B. u. é. k. A csalogány. — A „ He­ves vármegyei Hírlap” eredeti tárczája. — Minden udvarlóját kijátszotta, megcsalta, azért nevezték el csalogánynak. Különös, rend­kívül különös teremtés is volt ez a Keredi Zel­­mácska. Nem lehetett kiismerni. Ugy látszott, hogy gondolatai folytonosan szivecskéjének tit­kos ügyeivel foglalkoznak, legalább mélységes szemei, ábrándos pillantásai ezt sejtették. Pedig a sejtelem nem volt igaz. Zelmácska szive hideg volt, mint a jég. Arany­ fürtei mind hozzája vonzották a városka fiataljait s ő paj­koskodott, dévajkodott velők. Mindegyikük bol­dogságról, mennyországról álmodozott, pedig a szőke baba kaczér játékának, mint tünemény­szerű délibábnak mindig csak egy következmé­nye lett: a csalódás. Biztatgatta, azután kine­vette őket. Ez volt közös sorsuk, ez kikerülhe­tetlen végzetük. Sajátságos! — mégis ott tömjéneztek előtte folytonosan. A kaczagás közepette elhangzott csa­lódás érzete talán nem sebzé oly érzékenyen szi­veiket, mint a komoly visszautasítás méltósága. Oh, pedig a szobor kőszívű, meghódíthatatlan volt! A vénuszi termet boldogságra csábítgatott, de a kék szemek lángsugaraiból boldogtalanság terjedt mindenfelé. Mikor megismertem, a város két legszebb Kálmánja udvarolt neki. — No szép Zelmácska, gondoltam magamban, vigyázz szivedre, mert veszély, a szerelem veszélye fenyegeti. Természetesnek tartottam ezt. Nem hihettem, hogy Artai délezeg termete, vagy köves csillogó uniformisa fel ne gyújtanák a leggyöngédebb érzelem lángjait. Nyugodtan meg mertem volna esküdni, hogy a madárka lépre került. Hej, de makranczos leány volt Zelmácska! Visszautasitá, kineveté mind a kettőt. Fájt is végtelenül a szép Kálmánoknak. Eddig erősen meg voltak győződve, hogy a vá­rosban minden női szív érettük dobog, most büszke elbizakodottságukban kétszeresen kínosan érintette őket a csalódás. Szégyenlették magu­kat. A városi pletykanyelvek mindenütt erről beszéltek, még nótát is készítettek róluk. E boszantásnak azután az lett a következ­ménye, hogy Artai főbe lőtte magát, Köves pe­dig, azt mondják, kivándorolt Amerikába. S ezt mind Zelmácska okozta, a bűvös kis csalogány. Ezt?! Oh, többet is! Andorok, Gézák, Bélák, Elemérek mindannyian büszke arczczal, diadalszomjasan lépték át Keredyék küszöbét, — s leverten, busán távoztak onnan. Mindegyikük fájdalmasan csak annyit mondogatott: — A csalogány mindig csalogány marad. De azért soha sem fogyott ki Zelmácska udvarlókból. Oh, mithológiai istennők, a hódola­tot ti is megirigyelhettétek volna! Meg bizony. * A Daru-kávéház egyik márványasztala mel­lett két csinos férfiú beszélgetett. Előttük a ja­­páni csészécskékben talán már el is halt a fe­kete kávé, de erről nagy beszélgetésükben meg is feledkeztek. — Hát igazán boldog vagy, Gyuszikám ? — Boldog, kimondhatatlanul boldog ! Már azt hittem, hogy az én sorsom is csalódás lesz. Azt hittem, hogy az én szivemre is az a boldog­talanság fog nehezedni, mint elődeimére. S nem igy lett. Zelmácska enyém már, enyém ! . . . — De honnan e gyors változás? — kérdé nem titkolt kíváncsisággal a másik. Hisz még tegnap magad panaszkodtál, hogy Zelmácska hi­deg, közönyös hozzád. S most? — Hajh, barátocskám — költ ennek ajkán a boldog sóhaj — a szerelem világában minden csoda, minden rejtély! Lásd, ha ez illattól áradozó kertbe belépünk, kezünk minden virág után nyúl, mert nehéz megítélni, melyik a legszebb, me­lyiket teremté az ég számunkra . . . — Ah, te rajongó ! ‘ - - Nem barátom, nem rajongó, hanem a szerelemtől, a boldogságtól elmámorosított lény vagyok . . . Csak azt érzem, hogy édes hang szólalt meg szívemben, mely örökösen azt mon­dogatja : Zelmácska, az angyali szépségű leányka tied! . . . Ma reggel hófehér kaméliákból kötött, remek csokrot küldöttem neki. Azt gondoltam, ez lesz az utolsó. A fehér szirmok hadd mesél­jék el a kőszívű szirénnek az én tiszta, mély sze­relmemet. Hadd súgják meg neki fájó csalódá­som töviseit ... A csokor közepében rejtettem egy rózsaszínű levélkét, melyben elmondottam neki mindent, mit iránta érzek, mit e szavakban elő­adni sohasem engedett. Bucsuzás, a vallás jere­­miádjai voltak azok. S a­hol csak szomorúságot, bánatot reméltem, pillanat alatt mosolygó, bol­dogságot hirdető eget pillantottam meg. Felelt

Next