Hevesvármegyei Hirlap, 1900. július-december (8. évfolyam, 78-156. szám)

1900-08-10 / 95. szám

Eger, 1900. augusztus 10, péntek, 95. szám Nyolczadik évfolyam HEVESVÁRMEGYEI HÍRLAP POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAP. ELŐFIZETÉSI Díj : Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve : Egy évre ...................................... 12 korona Fél évre............................................... 6 „ Negyed évre...................................... 3 „ Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hová a lap szellemi részét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési díjak és hirde­tések küldendők. Egri nyomda-részv.-társaság. Kéziratokat nem adnak vissza. A rónaság veszedelme. A magyar faj lakó­helye, vára és erőssége a rónaság volt. Ma is az­ Ár­pád lovasai is ott telepedtek meg, a magyarosodás innen indulhat ki. A nem­zet ereje a végtelen rónaságon lakozik. Ezt mindenki tudja és látván látja. A­ki azonban az alföldi földmives nép között megfordul, életviszonyaikat a sa­ját szemével megfigyeli, tapasztalataikat meghallgatja, oly szomorú félemsége­­ket lát, a­mi az Alföld kezdődő pusz­tulását megdöbbentően mutatja. És itt a mindennapi élet újra rá­­c­áfol a tudósok szürke theoriájára. Az az állapot van most a rónaságon, hogy a kis gazda a mostani körülmények és víztelen állapotok közt képtelen lábas jószágot tartani. Képtelen a nagy szá­razság miatt. A takarmány, a legelő a nedvesség hiánya miatt oly szűkén van, hogy a nagy birtok jószágállománya is mindenütt megcsökkent, a szántásra való egyenletes járású ökröt majdnem min­denütt a ló, az is csak afféle gebe pó­tolja, a mit imigy-amugy gazon nevel­­getnek s igy legszebb állatból oly so­vány, vánszorgó gerhes jószág iperedik, a­mire szánalom ránézni. A ló amúgy se tud jól szántani, az ilyen göthös ál­lat után a búza kiveresedik a sok pi­pacstól, a vadrepczétől pedig sárga lesz a tavaszi vetés. A tehén, borjú neve­lésről szó sincs. Ennek természetes kö­vetkezménye az elszegényedés és mivel a tehén, borjú nevelésben sincs mód és alkalom, az egészséges tejjel, túróval való táplálkozás jó­módú gazdaembe­reknél is szűken eshetik meg, a sze­génység pedig még színét se látja. A föld trágyázásáról így álmodni se le­het, ez is napról-napra soványabb és elgazosodik. Szóval kénytelenek jószág nélkül gazdálkodni, a­mi halálos sze­génység. Az Alföldön mindenki megmondja e szomorú állapot okát. A Tisza szabá­lyozás, illetőleg a helytelen szabályo­zás oka e nagy kenyeretlenségnek. A Tiszát bolondul egy mederbe szorított­­fák, pedig ott a víznek minden cseppje aranyat ér s a­helyett, hogy okszerű csatornázással azt a vizet, a­mely ad­dig kárt okozott, áldássá változtatták volna, egy szűk helyen rabbá tették, de olyan formán, hogyha ott akarják tartani, a­hol most van, akár az égig emelhetik a töltéseket, mert különben is csak úgy kicsap rajta s temérdek kárt okoz, akár az előtt. E bolond tervre ráköltöttek millió­kat meg milliókat, s a legutolsó pa­rasztgazda is tudja azóta, hogy a „föld árja“, a mi a növényzetnek a pótolha­tatlan táplálékot adja nedvesség alakjá­ban két méteren alul van, a­hol leg­feljebb az akácz gyökerei érik el. Ezóta már junius közepén minden le­gelő fű kiég, takarmány nem terem, így az állattenyésztés utoljára is majd­nem teljesen meg fog szűnni. Innen van, hogy azon a hires legelőkön, a­hol a marha meghizott, ma éhen vész el. Innen van, hogy csak búzát és ku­­koriczát kénytelenek termelni, a mely­nek kevés eső is elég s igen sürgős, de csak pár heti munkája van. Ebből a szegénység nem élhet meg, azért jár kubikolni, de ez sincs mindig. De nem él meg így a negyed telkes 14 holdas gazda sem, nem mert jó esztendőben is az óriási közterheket leszámítva 210 írtnál több jövedelemre nem tud szert tenni, ez pedig nem elég egy család fentartására. Ez az igazi oka a terjedő szoc­ializmusnak. Ha ez így megyen tovább az erőteljes magyar faj züllése, pusztulása feltartóztathatatlan! Evvel szemben van olyan urada­lom az Alföldön, a­hol 600 hold ön­tözhető réten 300 munkást lehet bőven foglalkoztatni az ott virágzó állatte­nyésztéssel s mig ugyananyi család tu­lajdon joggal búzát és kukoriczát ter­melve csak nagy bajjal élhetne meg. A folyók mentén 3—4 holdon most is bolgár kertészek zöldség termeléssel temérdek pénzt visznek haza, pedig rengeteg bért 70 frtot is fizetnek hold­jáért. Szóval meg kell valósítani azt a már kész tervet, a­mely az Alföldet czélozza vízzel öntözni, bár­mennyibe is kerül. Különben ez úgy sem egy nemzedék terhe lesz. Ha ezt nem tes­­­szük a magyar faj halálos ítélete már ma elő van írva. — ó. Bukott lányok. Olyan mindennapi, közönséges történetkék azok, melyek a lap hasábjain a bukott lányokról megjelennek. Annyira­­ egyszerűek, hogy minden megindulás nélkül olvassuk az ilyen híreket, nem is gondolva meg, hogy sokszor egy-egy ilyen hírben egy bukott lélek néma tragédiája van el­temetve. Ha egy megrázóbb eset fordul elő, mint pl. a Simon Mariskáé, ki zárdába járó 15 éves leány volt, s a­ki elbukott és e miatti fájdalmá­ban megőrült, mondom az ilyen esetekben mele­gen elparentálja a sajtó a szerencsétlen teremté­seket, pedig jó volna kutatni az ilyen alkalom­mal azon lélektani alakulásokat is, melyek a bu­kást megelőzik és követik. A bukás legközönségesebb két oka a sze­relem és a pénz. Az elsőt ismerték a rómaiak sőt a másodikat is, de nem éltek vele annyi­­ szót, mint a modern kor gyermeke. Van egy ízó, ki azt mondja, hogy minde­nért, a­mit a nő tesz, szerelme felelős. És van ebben a mondásban sok, nagyon sok igaz. Hi­szen a nő hozta a földre az örök szerelmet; a nő szerelme mélyebb, hatalmasabb, állandóbb; a nő nem tud ellenni szerelem nélkül, hiszen tapasz­talhatjuk, hogy idősebb nők feláldozzák becsü­letüket, büszkeségüket, hogy szerethessenek. Le­het-e hát csodálni, hogy azok az ártatlan gyer­meklányok, kik néma hittel, vak rajongással csüngenek kedvesükön, elbuknak ? Nem kell hozzá a férfi részéről semmi, csak az alkalom ki­használása s egy jó nagy adag lelkiismeretlenség. Figyelemreméltóbb az a bukás, a­mit a pénz előidéz. Alakjai nem olyan nők, kik édes sze­relemmel, rem­én­nyel tekintenek a férfira, hanem többnyire azok a vézna, sápadt alakok, kiknek a nyomorúság leri az arczukról, kik naphosszant ödöngenek a kenyér után, kik egyedül állnak tá­masz, segítség nélkül s elbuknak, hogy éljenek. Férfi mindég akad ki kész megölni a lelket, hogy a testet hatalmába keríthesse. De a férfi háta mögött érezvén a modern kor bálványát, a pénzt, nem áll meg az ilyen közönséges könnyű győze­lemnél. Befurakodik oda, hol a természet imá­­dásra méltó nőt teremtett, de egyebet nem adott hozzá. Körülveszi, utána jár, édes bókokat suttog füleibe, színes álmokat rajzol elé, csillogó, ragyogó élettel kápráztatja, a vis­szautasítás megtörik ki­tartásán, makacsságán, és a nő sokszor családján s önmagán vél segíteni, midőn oda dobja magát a kerítő karjai közé, és undort okoz neki a sze­relem, mely oly visszataszító formában nyilatko­zott meg. Kiszámíthatatlan a hatás mind a nőre, mind a társadalomra, melyet a bukás előidéz. A nő le­­rántatik a sárba arról a magaslatról, hová a tár­sadalom emelte, lelki egyensúlya meginog, el­veszti hitét mindenki iránt. De kidobja köréből a társadalom is mint megbélyegzett egyént, utá­lattal fordul el tőle mindenki s örök szégyen bé­lyegét nyomja rá, melyet nem bocsátanak meg neki vénségére, nem bocsátanak meg neki akkor sem, ha tisztességes nevet nyer, egyszeri botlását nem felejtik soha. Pedig megrázó sokszor az a végzet, mit a sors a társadalom nélkül rám­ér az ilyen szegény teremtésre. Simon Mariska például megőrült. Mi­dőn gyermek szívének álmait összetaposva látta, midőn hidegen megcsalta az, ki a gyermeki ártat­lansággal csüngött, nem bírta elviselni, lelke el­homályosult, megőrült. De ez nem mindennapi dolog, ilyet csak mélyen érző szív produkálhat ; a legtöbb, midőn látja a ránehezedő társadalmi vis­szásságot, elmegy oda, hol örök a mámor, örök a csengő nóta, a kaczagás, de a­hol nincs szív, a­hol kiveszett az érzés, vagy pedig az utcza szolgálatába áll, kínálva szerelmét. És ez utóbbi a legveszedelmesebb. Most már a nő lesz kerítővé. Fatális közönnyel, hideg­séggel, de szerelmet hazudva, dobja magát nem­csak a férfi, de olykor a gyermek ölelő karjai közé­ csókolja őket, mintha ajkukról akarná a boldogságot szívni, s a mellett lopja, zsarolja, a­hol teheti, mert az ránézve létfentartási eszköz.

Next