Hevesvármegyei Hirlap, 1902. július-december (10. évfolyam, 79-157. szám)
1902-12-24 / 154-155. szám
a HEVEST ARM EGYEI HÍRLAP. 190 Á deczember 24 Bornemissza Anna, Teleki Mihály, Bánffy Dénes, Béldi Pál stb.), a kiknek még élete folyása is mind részletesen meg van írva egy valóságos kerek történeti novellában.*) Ocskay Lászlóval (Szeretve mind a vérpadig) és II. Rákóczy Ferencz fiával se kell részletesen foglalkoznom. Azok a regények úgy is mindent elmondanak a személyekre nézve. Hanem vannak regényei, amelyeknek alakjait találgatjuk. Itt is, ott is ráismerünk valakire. Egy-egy futó jelenet ragadja meg figyelmünket. Mintha valahol már találkoztunk volna hasonlóval! Ebből a szempontból, az alakok valódiságát iparkodom megállapítani egyelőre a következő regényekben : aj Eppur si muove, b) Magyar nábob, c) Kárpáthy Zoltán, d) Kőszívű ember fiai, e) Politikai divatok, f) Új földesúr és g) Névtelen vár aj Az Eppur si muove háttere a magyar irodalom újjászületésének az a kora, amelyben már Kazinczy Ferencz, Katona József és Kisfaludy Károly szerepelnek. S e regény rokonszenves hőse, Jenőy Kálmán, ezeknek az alakoknak eléggé szerencsés keveréke. Sőt izleltetően még a Csokonai életéből kölcsönzi a kezdetet. A debreczeni collégiumból való kicsapatás nem felel ugyan meg egész teljességében a valóságnak, de úgy ebben, mint az ezt követő hányatásokban hasonlít a Csokonai életéhez. Ott azonban, ahol hősünk egy magasrangú személy házához kerül, már a Kazinczy életébe csap át, könnyen észrevehető czélzattal a Kazinczy és neje Török Sophie grófnő viszonyára, Jenőy azonban nem nyeri el a Dorottya herczegnő kezét, hanem egy színdarabja miatt, amelynek előadását a czenzúra betiltotta, ott kell hagynia azt a házat, amelyben olyan boldog volt. A darab előadásának betiltásában Katona Józsefre következtethetünk, akinek Bánk bánját nem engedték színpadra vinni. De csakhamar és teljesen Kisfaludy Károlyra ismerünk a Jenőy személyében. Innét kezdve hűségesen követi az író K. K. életét. Alig tér el tőle valamiben. Leírja „A tatárok Magyarországban“ cz. vitézi játékának első előadását. (1819. máj. 3.), költőnk diadalát, későbbi roppant termékeny irodalmi munkásságát. Ez a történet azután olyan hű, mintha csak a magyar vígjáték-irodalom megalapítójának részletes élettörténetét olvasnék. **) Az ő élete ez minden nyomorúságával, lázas tevékenységével, rajongó lelkesedésével, a melyet a rideg halál oly könyörtelenül szakit meg nagy kárára a magyar irodalomnak, fájdalmára a nemzetnek és keservére a jó öreg vargának, Tseresnyés uramnak. S itt jegyzem meg, hogy ha Jókainak ezt a regényét elolvastuk, részletesen megismerkedtünk a pesti magyar színészet történetével abból az időből, amikor az még tengődve húzódott meg a rondellában, a német múzsa pedig palotában lakozott és — tegyük hozzá — lakmározott is. b) c) A milyen szerencsésen választja ki Jókai most tárgyalt regényében a magyar irodalom újjászületésének és a magyar színészet csecsemőkorának történetét, olyan szerencsés más két regényének hátterével is. Értem a Magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, melyekben még a magyar politikai élet újjászületésével foglalkozik. Azt a huszonöt évet rajzolja itt remek képzelettel, mesteri vonásokkal, amelyről Horváth Mihály kedvelt történeti és mostanában Beöthy Ákos olyan lelkesedéssel fogadott politikai tanulmányt írt. A Kárpáthy János személyére nézve általános az a meggyőződés, hogy a szerző Józsa Gyuriról vette a mintát. Ezt elhiszem addig, míg „Jancsi úr“ról van szó, de a későbbi alakra inkább elfogadom azoknak a vélekedését, akik ebben egy Karácsonyi grófra ismernek. Igaz, hogy a sok durva tréfa mellet Józsa Gyuriról is sok szép dolgot jegyzett fel a krónika, de azért én részemről ezt a tiszteletreméltó, patriarchális alakot, a minő Kárpáthy János mint férj és apa, — nem tudom azonosítani Józsa Gyurival, a kihez hasonló magyar mágnást vagy gazdag köznemest nem egyeL.íalálunk abban az időben s a kikre teljesen ráillik a Petőfi szatírája. ***) *) L. Miklósvárszéki Nagyajtai Cserei Mihály Historiájának (1709.) idevonatkozó részei. **) V. ö. Bánóczi József: Kisf. K. élete. — Toldy: Magyar költők élete II. kötet. ***) Épen a napokban hallottam, hogy Szabolcsmegyében néhai Ibrányi Ferenczet tartják a Kárpáthy János eredetijének. Maga az Ibrányi-család is azt hiszi, a mennyiben roppant sok hasonlatosságot talál a két alak között. (Ifj. Neviczky János úr szives közlése.) Ha az öreg Kárpáthy a „régi Magyarország“ nemese, akkor fia, Zoltán, bizonyára az „uj Magyarország“ nemességének képviselője. Ennek az alaknak már igazán nem találjuk az eredetijét. Vagy pedig azt mondhatnék, hogy minden nevesebb alakban ő reá ismerünk. Egyetlen történeti vonást találtam meg belőle — Deák Ferencznél, aki az 1843—44. évi országgyűlésre nem fogadja el Zala megye „vérrel fertőzött“ mandátumát. Kárpáthy is így tesz. Egyébként ennek a két regénynek csaknem minden epizódja egy—egy darab történelmünkből, társadalmunkból. Minden alak ismerős és mégis ismeretlen. De a tényeket mind ismerjük! A pozsonyi diéta, a „külföld rabjai“, a Nemzeti Színház megnyitása, a pesti árvíz, a vármegyék gyűlései, a kortéziók stb. hű és teljes képét adják a XIX. század második negyedének. c) Áttérek most arra a korra, amelyet Jókai bámulatos érzéke legjobban kihasznált: a szabadságharcz éveire. Ebből a korból először a Kőszívű ember fiaival foglalkozom, amely — általánosan elterjedt vélemény szerint — a Tisza-család története. Lehet, de én nem hiszem. Mindjárt megmondom, hogy miért nem. A Baradlay- és Tisza-család között csak annyi a hasonlatosság, hogy mindkettőnek három szereplő fia van. Ott: Ödön, Richard és Jenő, itt pedig : László, Kálmán és Domonkos. Két-két fiúnak életében találunk is rokon vonásokat. Tisza László élete — kisebb méretekben — hasonlít a legidősebb Baradlay fiú pályafutásához. Még Domonkos, az ifjan elhalt poéta-lelkű Tisza-sarj is összeegyeztethető valahogy Baradlay Jenővel. De itt azután megszűnik a hasonlatosság. Sőt a két család élettörténete között a legnagyobb ellentétek mutatkoznak. A Tisza Kálmánék édesatyja, Tisza Lajos, annyira nem lehet az öreg Baradlay, hogy én Ridegváry Benczét, az aulikus adminisztrátort találom meg az ő személyében. Aki nem hiszi, olvassa el azt a jelenetet, amikor a rideg Ridegváry katonákat és megyei hajdúkat rendel a megye közgyűlési termébe, azokkal vereti szét a lelkes magyar hazafiakat. Ugyanezt tette Tisza Lajos bihari főispáni helytartó is az 1845. decz. hónapban tartott vármegyei gyűlésen.*) Az adminisztrátor kiváló ellenfele itt Beöthy Ödön, a „bihari Danton“, mint kortársai elnevezték. Az emlékezetes megyegyülés leírása Jókainál és Csengerynél teljesen azonos. Csak persze a Jókaié részletesebb. Hogy azután a Baradlay Ödön élete nem hasonlít a Beöthy Ödönéhez, az természetes. Itt-ott mintha a Kossuth Lajos személyét látnám benne (pld. a bécsi szereplésnél). A középső fiú, Richard, Lenkey százados, aki annyi viszontagság között jött haza a hon védelmére egy század Würtenberg-huszárral. Magától érthető, hogy ez a két élet is úgyszólván csak ebben az egy vonatkozásban egyezik. Később Budavár bevételénél Máriássy Sándor ezredest hadosztályparancsnok személyében ismerek Baradlay Richardra. Igaz, hogy a két testvér között ekkor folyt különös párbajban az Ödön alakja is lehet véve a jeles ezredesről. c) Ugyancsak ezt a mesés kort s annak legközelebbi előzményeit rajzolja a Politikai divatok czimű regény. Ennek főbb alakjaival azonban már könnyebben tisztába jövünk. Lávay Béla — maga Jókai, Pusztafy — Petőfi, Hargittay Judit Laborfalvi Benke Róza. Ennek a regénynek alakjai egészen közel járnak a valósághoz. Való igaz a paraplé-forradalom és abban hőseink szereplése, a Jókai bujdosása, tardonai (Borsod megye) tartózkodása, feleségének alakja stb. Csak természetes azonban, hogy Jókai itt se marad meg következetesen eredeti alakjainak életfolyása mellett. Itt is hevér. Mint már fentebb is említettem, egyik epizódalaknak, Zeley Róbertnak halálában örökíti meg a Petőfi remtélyes eltűnését, illetve halálát. Pusztafy — a regény tulajdonképeni Petőfi-alakja — egy robbanás alkalmával csodásan menekül az aradi vár földalatti börtönéből, ahová mint hadifoglyot csukták, de később ismét az osztrákok foglya lesz. Midőn kiszabadul a komáromi börtönből, eliszákosodik, elzüllik, mint annyi más fényes tehetség. f) Az Uj földesur-ban a legtöbb olvasó a skartba tett „bresciai véreb“-re ismer. S Haynau, ha nem is alakult át egész teljességében a kedves öreg úrrá, Ankerschmidt lovaggá, az az egy bizonyos, hogy mikor egy-két évig szabolcsmegyei birtokán gazdálkodott, egész magyarosan élt. A nagyszélű szalmakalap árvalányhaj-bokrétával, vagy búzakalász-csokorral egészen átalakította őt. Gyakran ellátogatott szomszédjaihoz is. De inkább rettegtek tőle, mint szerették őt. Mintha érezték volna rajta az igazságtalanul kiontott ártatlan vér szagát. Ha Jókai csakugyan Haynaut akarja megörökíteni az Ankerschmidt lovag személyében, akkor túlságosan ideálissá tette. S mindezt csak azért, hogy a magyar faj beolvasztó képességét s a magyar föld átalakító erejét bizonyítsa. g) Hátra van még, hogy a Névtelen vár személyeivel foglalkozzam. Erre vonatkozóan az a legelterjedtebb meggyőződés, hogy a féltékenyen őrzött leányka Mária Terézia Sarolta, a szerencsétlen XVI. Lajos egyetlen leánya lett volna, ki később az angoulême-i herczeg neje lett. Ez azonban merő tévedés. A most említett királyi herczegnőt ugyanis kiadták Ausztriának s 1814-ig Bécsben élt, ott is ment férjhez. Életének egy részlete sem hasonlít a Névtelen vár hősnőjének életéhez. A regény részletei Temme „Magasból jövő bűnök“ cz. munkájából vannak véve. De másutt is találtam nyomokat. Balau Frigyes német írónak van egy gyűjteményes munkája*), melynek egyik kötete csaknem szóról-szóra úgy írja le az eishauseni (Koburg herczegség) kastély lakóit, mint Jókai a Névtelen várért. Ugyanazok a részletek, az az életmód ott is, ami itt. Csakhogy az eishauseni remete-élet csaknem negyven évig tartott s 1845. ápr. 8-án ért véget a titokzatos férfiú halálával. A rejtély — mint Baiau mondja — nincs is megoldva. (Eine wahre Geschichte ohne Lösung). Ezzel tehát a személyek történetére nézve semmit nem nyertünk. Pedig vannak ám hiteles személyek ! Egy kissé közeli dolgon kezdem a levezetést. A nyolczvanas években egész Európában ismerték a Király Ottilia nevét. Orfeum-énekesnő volt, ki diadalról-diadalra járt Európa nagy városaiban. Udvarlója és pénze mindig bőven volt. (1896-ban lett öngyilkos — ha jól emlékszem New Yorkban.) Ennek a dívának atyja egy Király nevű dragonyos tiszt volt, anyja pedig a cseh származású Slavala Olga. Ennek az asszonynak édes atyja és édesanyja, tehát K. Ottilia nagyszülei, játszották el az élet színpadán azt a szerepet, amit Jókai az ő hősének Vavel Lajosnak és a kémkedésére kiküldött szép franczia nőnek juttat. A dolog Bonaparte Napoleon császársága alatt történt. Fouché rendőrminizter megtudta, hogy Lipcsében valami lázitó röpiratot akarnak kiadni a császár ellen. Rögtön mozgósította detektivjeit s azok ki is nyomozták a bűnöst (?) valami Van Zandt nevű hollandi személyében. Azt szegényt elcsukták, de a kéziratot sehol sem tudták megtalálni. Végre megbizonyosodtak, hogy egy Slavata nevű gazdag cseh nemesnél van, aki Prága melletti birtokán él. Fouché Eligny Ottilia kisasszonyt, a párisi titkos rendőrség női osztályának főnökét, kellő utasításokkal rögtön Prágába küldte. S a szép hölgy pár nap múlva már a Slavata szomszédja volt, kit addig őrzött és tanulmányozott, míg végre beleszeretett és neje lett. A szép fiatal asszony az esküvő után hamarosan megtudta, hogy Slavata azt a bizonyos iratot még a Van Zandt elfogatása után mindjárt elégette, ily értelemben tett jelentést Fouche-nak, aki fejedelmi jutalommal bocsátotta el a császár szolgálatából. (Gayard naplójegyzetei). A részletekre vonatkozóan kellő tájékozottságot ad a Jókai szövevényes története. Ez a két — nagyon röviden elmondott — történet adja a Névtelen vár czímű regény kulcsát. ❖ De bevégzem kissé hosszúra nyúlt fejtegetéseimet. Úgy gondolom, hogy a t. olvasóimat már talán untatta is ez a sok — föltevés. Mert bizony ez legtöbbnyire csak az. De vélekedésem szernt, ha tudományos rendszereket lehet fölépíteni — hipotézisekre, miért ne lehetne regényalakok történetének kutatását szintén föltevésekre alapítani? Breanay Imre. *) L. Csengery: Történeti tanulmányok és jellemrajzok Összes munkák II. kötet 32—33. l. *) Geheime Geschichten und rätselhafte Menschen. (II. köt. Die Geheimnissvollen im Schlosse zu Eishausen).