Hevesvármegyei Hirlap, 1902. július-december (10. évfolyam, 79-157. szám)

1902-12-24 / 154-155. szám

a H­EVEST ARM EGY­EI HÍRLAP. 190­ Á deczember 24 Bornemissza Anna, Teleki Mihály, Bánffy Dénes, Béldi Pál stb.), a kiknek még élete folyása is mind részletesen meg van írva egy valóságos kerek törté­neti novellában.*) Ocskay Lászlóval (Szeretve mind a vérpadig) és II. Rákóczy Ferencz fiával se kell részletesen foglalkoznom. Azok a regények úgy is mindent elmondanak a személyekre nézve. Hanem vannak regényei, a­melyeknek alakjait találgatjuk. Itt is, ott is ráismerünk valakire. Egy-egy futó jelenet ragadja meg figyelmünket. Mintha vala­hol már találkoztunk volna hasonlóval! Ebből a szempontból, az alakok valódiságát iparkodom megállapítani egyelőre a következő regé­nyekben : aj Eppur si muove, b) Magyar nábob, c) Kárpáthy Zoltán, d) Kőszívű ember fiai, e) Politikai divatok, f) Új földesúr és g) Névtelen vár­ aj Az Eppur si muove háttere a magyar irodalom újjászületésének az a kora, a­melyben már Kazinczy Ferencz, Katona József és Kisfaludy Károly szerepelnek. S e regény rokonszenves hőse, J­e­n­ő­y Kálmán, ezeknek az alakoknak eléggé szerencsés ke­veréke. Sőt izleltetően­ még a Csokonai életéből köl­csönzi a kezdetet. A debreczeni collégiumból való kicsapatás nem felel ugyan meg egész teljességében a valóságnak, de úgy ebben, mint az ezt követő há­­nyatásokban hasonlít a Csokonai életéhez. Ott azon­ban, a­hol hősünk egy magasrangú személy házá­hoz kerül, már a Kazinczy életébe csap át, könnyen észrevehető czélzattal a Kazinczy és neje Török Sophie grófnő viszonyára, Jenőy azonban nem nyeri el a Dorottya herczegnő kezét, hanem egy színdarabja miatt, a­melynek előadását a czenzúra betiltotta, ott kell hagynia azt a házat, a­melyben olyan boldog volt. A darab előadásának betiltásában Katona Józsefre következtethetünk, a­kinek Bánk bánját nem engedték színpadra vinni. De csakhamar és teljesen Kisfaludy Ká­rolyra ismerünk a Jenőy személyében. Innét kezdve hűségesen követi az író K. K. életét. Alig tér el tőle valamiben. Leírja „A tatárok Magyarországban“ cz. vitézi játékának első előadását. (1819. máj. 3.), költőnk diadalát, későbbi roppant termékeny irodalmi munkásságát. Ez a történet azután olyan hű, mintha csak a magyar vígjáték-irodalom megalapítójának részletes élettörténetét olvasnék. **) Az ő élete ez minden nyomorúságával, lázas tevé­kenységével, rajongó lelkesedésével, a melyet a rideg halál oly könyörtelenül szakit meg nagy kárára a magyar irodalomnak, fájdalmára a nemzetnek és ke­servére a jó öreg vargának, Tseresnyés uramnak. S itt jegyzem meg, hogy ha Jókainak ezt a re­gényét elolvastuk, részletesen megismerkedtünk a pesti magyar színészet történetével abból az időből, a­mikor az még tengődve húzódott meg a rondellá­ban, a német múzsa pedig palotában lakozott és — tegyük hozzá — lakm­ározott is. b) c) A milyen szerencsésen választja ki Jókai most tárgyalt regényében a magyar irodalom újjá­születésének és a magyar színészet csecsemő­korá­nak történetét, olyan szerencsés más két regényének hátterével is. Értem­ a Magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, melyekben még a magyar politikai élet újjászületésével foglalkozik. Azt a hu­szonöt évet rajzolja itt remek képzelettel, mesteri vo­násokkal, a­melyről Horváth Mihály kedvelt történeti és mostanában Beöthy Ákos olyan lelkesedéssel fo­gadott politikai tanulmányt írt. A Kárpáthy János személyére nézve általános az a meggyőződés, hogy a szerző Józsa Gyuriról vette a mintát. Ezt elhiszem addig, m­íg „Jancsi úr“­­ról van szó, de a későbbi alakra inkább elfogadom azoknak a vélekedését, a­kik ebben egy Karácsonyi grófra ismernek. Igaz, hogy a sok durva tréfa mellet Józsa Gyuriról is sok szép dolgot jegyzett fel a krónika, de azért én részemről ezt a tiszteletreméltó, patriar­chális alakot, a minő Kárpáthy János mint férj és apa, — nem tudom azonosítani Józsa Gyurival, a ki­hez hasonló magyar mágnást vagy gazdag közne­mest nem egyeL.íalálunk abban az időben s a kikre teljesen ráillik a Petőfi szatírája. ***) *) L. Miklósvárszéki Nagyajtai Cserei Mihály Histo­­riájá­nak (1709.) idevonatkozó részei. **) V. ö. Bánóczi József: Kisf. K. élete. — Toldy: Ma­gyar költők élete II. kötet. ***) Épen a napokban hallottam, hogy Szabolcsmegyé­­ben néhai Ibrányi Ferenczet tartják a Kárpáthy János eredetijének. Maga az Ibrányi-család is azt hiszi, a mennyi­ben roppant sok hasonlatosságot talál a két alak között. (Ifj. Neviczky János úr szives közlése.) Ha az öreg Kárpáthy a „régi Magyarország“­­ nemese, akkor fia, Zoltán, bizonyára az „uj Magyar­­­­ország“ nemességének képviselője. Ennek az alaknak már igazán nem találjuk az eredetijét. Vagy pedig azt mondhatnék, hogy minden nevesebb alakban ő reá ismerünk. Egyetlen történeti vonást találtam meg belőle — Deák Ferencznél, a­ki az 1843—44. évi országgyűlésre nem fogadja el Zala megye „vérrel fertőzött“ mandátumát. Kárpáthy is így tesz. Egyébként ennek a két regénynek csaknem minden epizódja egy—egy darab történelmünkből, társadalmunkból. Minden alak ismerős és mégis is­meretlen. De a tényeket mind ismerjük! A pozso­nyi diéta, a „külföld rabjai“, a Nemzeti Színház meg­nyitása, a pesti árvíz, a vármegyék gyűlései, a kor­­téziók stb. hű és teljes képét adják a XIX. század második negyedének. c) Áttérek most arra a korra, a­melyet Jókai bámulatos érzéke legjobban kihasznált: a szabad­­ságharcz éveire. Ebből a korból először a Kőszívű ember fiai­val foglalkozom, a­mely — általánosan elterjedt vélemény szerint —­ a Tisza-család története. Lehet, de én nem hiszem. Mindjárt megmondom, hogy miért nem. A Baradlay- és Tisza-család között csak annyi a hasonlatosság, hogy mindkettőnek három szereplő fia van. Ott: Ödön, Richard és Jenő, itt pedig : László, Kálmán és Domonkos. Két-két fiúnak életében talá­lunk is rokon vonásokat. Tisza László élete — ki­sebb méretekben — hasonlít a legidősebb Baradlay fiú pályafutásához. Még Domonkos, az ifjan elhalt poéta-lelkű­ Tisza-sarj is összeegyeztethető valahogy Baradlay Jenővel. De itt azután megszűnik a hason­latosság. Sőt a két család élettörténete között a leg­nagyobb ellentétek mutatkoznak. A Tisza Kálmánék édes­atyja, Tisza Lajos, annyira nem lehet az öreg Baradlay, hogy én Rideg­­váry Benczét, az aulikus adminisztrátort találom meg az ő személyében. A­ki nem hiszi, olvassa el azt a jelenetet, a­mikor a rideg Ridegváry katonákat és megyei hajdúkat rendel a megye közgyűlési termébe, azokkal vereti szét a lelkes magyar hazafiakat. Ugyanezt tette Tisza Lajos bihari főispáni helytartó is az 1845. decz. hónapban tartott vármegyei gyűlésen.*) Az ad­­­­minisztrátor kiváló ellenfele itt Beöthy Ödön, a „bihari Danton“, mint kortársai elnevezték. Az emlé­kezetes megyegyülés leírása Jókainál és Csengerynél teljesen azonos. Csak persze a Jókaié részletesebb. Hogy azután a Baradlay Ödön élete nem hasonlít a Beöthy Ödönéhez, az természetes. Itt-ott mintha a Kossuth Lajos személyét látnám benne (pld. a bécsi szereplésnél). A középső fiú, Richard, Lenkey százados, a­ki annyi viszontagság között jött haza a hon védelmére egy század Würtenberg-huszárral. Magától érthető, hogy ez a két élet is úgyszól­ván csak ebben az egy vonatkozásban egyezik. Ké­sőbb Budavár bevételénél Máriássy Sándor ezredest hadosztályparancsnok személyében ismerek Baradlay Richardra. Igaz, hogy a két testvér között ekkor folyt különös párbajban az Ödön alakja is lehet véve a jeles ezredesről. c) Ugyancsak ezt a mesés kort s annak legkö­zelebbi előzményeit rajzolja a Politi­kai divatok czimű regény. Ennek főbb alakjaival azonban már könnyebben tisztába jövünk. Lávay Béla —­ maga Jókai, Pusztafy — Petőfi, Hargittay Judit Labor­falvi Benke Róza. Ennek a regénynek alakjai egészen közel járnak a valósághoz. Való igaz a paraplé-forradalom és ab­ban hőseink szereplése, a Jókai bujdosása, tardonai (Borsod megye) tartózkodása, feleségének alakja stb. Csak természetes azonban, hogy Jókai itt se marad meg következetesen eredeti alakjainak életfolyása mel­lett. Itt is hevér. Mint már fentebb is említettem, egyik epizód­alaknak, Zeley Róbertnak halálában örökíti meg a Petőfi rem­télyes eltűnését, illetve halálát. Pusztafy — a regény tulajdonképeni Petőfi-alakja — egy robbanás alkalmával csodásan menekül az aradi vár földalatti börtönéből, a­hová mint hadifoglyot csuk­ták, de később ismét az osztrákok foglya lesz. Mi­dőn kiszabadul a komáromi börtönből, eliszákosodik, elzüllik, mint annyi más fényes tehetség. f) Az Uj földesu­r-ban a legtöbb olvasó a skartba tett „bresciai véreb“-re ismer. S Haynau, ha nem is alakult át egész teljességében a kedves öreg úrrá, Ankerschmidt lovaggá, az az egy bizonyos, hogy mikor egy-két évig szabolcsmegyei birto­kán gazdálkodott, egész magyarosan élt. A nagy­­szélű szalmakalap árvalányhaj-bokrétával, vagy búza­­kalász-csokorral egészen átalakította őt. Gyakran el­látogatott szomszédjaihoz is. De inkább rettegtek tőle, mint szerették őt. Mintha érezték volna rajta az igazságtalanul kiontott ártatlan vér szagát. Ha Jókai csakugyan Haynaut akarja megörökíteni az Ankerschmidt lovag személyében, akkor túlságosan ideálissá tette. S mindezt csak azért, hogy a magyar faj beolvasztó képességét s a magyar föld átalakító erejét bizonyítsa. g) Hátra van még, hogy a Névtelen vár személyeivel foglalkozzam. Erre vonatkozóan az a legelterjedtebb meggyőződés, hogy a féltékenyen őr­zött leányka Mária Terézia Sarolta, a szerencsétlen XVI. Lajos egyetlen leánya lett volna, ki később az angoulême-i herczeg neje lett. Ez azonban merő tévedés. A most említett királyi herczegnőt ugyanis kiadták Ausztriának s 1814-ig Bécsben élt, ott is ment férjhez. Életének egy részlete sem hasonlít a Névtelen vár hősnőjének életéhez. A regény részletei Temme „Magasból jövő bű­nök“ cz. munkájából vannak véve. De másutt is ta­láltam nyomokat. Balau Frigyes német írónak van egy gyűjteményes munkája*), melynek egyik kötete csaknem szóról-szóra úgy írja le az eishauseni (Koburg herczegség) kastély lakóit, mint Jókai a Névtelen várért. Ugyanazok a részletek, az az életmód ott is, a­mi itt. Csakhogy az eishauseni remete-élet csaknem negyven évig tartott s 1845. ápr. 8-án ért véget a titokzatos férfiú halálával. A rejtély — mint Baiau mondja — nincs is megoldva. (Eine wahre Geschichte ohne Lösung). Ezzel tehát a személyek történetére nézve sem­mit nem nyertünk. Pedig vannak ám hiteles sze­mélyek ! Egy kissé közeli dolgon kezdem a levezetést. A nyolczvanas években egész Európában ismerték a Király Ottilia nevét. Orfeum-énekesnő volt, ki diadalról-diadalra járt Európa nagy városaiban. Udvarlója és pénze mindig bőven volt. (1896-ban lett öngyilkos — ha jól emlékszem New­ Yorkban.) Ennek a dívának atyja egy Király nevű dragonyos tiszt volt, anyja pedig a cseh származású Slavala Olga. Ennek az asszonynak édes atyja és édes­anyja, tehát K. Ottilia nagyszülei, játszották el az élet szín­padán azt a szerepet, a­mit Jókai az ő hősének Vavel Lajosnak és a kémkedésére kiküldött szép franczia nőnek juttat. A dolog Bonaparte Napoleon császársága alatt történt. Fouché rendőrmini­zter megtudta, hogy Lip­csében valami lázitó röpiratot akarnak kiadni a csá­szár ellen. Rögtön mozgósította detektivjeit s azok ki is nyomozták a bűnöst (?) valami Van Zandt nevű­ hollandi személyében. Azt szegényt elcsukták, de a kéziratot sehol sem tudták megtalálni. Végre megbi­zonyosodtak, hogy egy S­l­a­v­a­t­a nevű gazdag cseh nemesnél van, a­ki Prága melletti birtokán él. Fouché Eligny Ottilia kisasszonyt, a pá­risi titkos rendőrség női osztályának főnökét, kellő utasításokkal rögtön Prágába küldte. S a szép hölgy pár nap múlva már a Slavata szomszédja volt, kit addig őrzött és tanulmányozott, míg végre belesze­retett és neje lett. A szép fiatal asszony az esküvő után hamarosan megtudta, hogy Slavata azt a bizo­nyos iratot még a Van Zandt elfogatása után mind­járt elégette, ily értelemben tett jelentést Fouche-nak, a­ki fejedelmi jutalommal bocsátotta el a császár szolgálatából. (Gayard naplójegyzetei). A részletekre vonatkozóan kellő tájékozottságot ad a Jókai szöve­vényes története. Ez a két — nagyon röviden elmondott — tör­ténet adja a Névtelen vár czímű regény kulcsát. ❖ De bevégzem kissé hosszúra nyúlt fejtegetései­met. Úgy gondolom, hogy a t. olvasóimat már talán untatta is ez a sok — föltevés. Mert bizony ez leg­­többnyire csak az. De vélekedésem szer­nt, ha tudo­mányos rendszereket lehet fölépíteni — hipotézi­sekre, miért ne lehetne regény­alakok történetének kutatását szintén föltevésekre alapítani? Breanay Imre. *) L. Csengery: Történeti tanulmányok és jellemrajzok Összes munkák II. kötet 32—33. l. *) Geheime Geschichten und rätselhafte Menschen. (II. köt. Die Geheimnissvollen im Schlosse zu Eishausen).

Next