Hevesi Szemle, 1981 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bertha Csilla: Yeats nó drámái - nemzeti gondolat és egyetemes jelentés
nemzeti vallást teremtenének, s a hitben olyan egységet, amilyet a létező egyházak képtelenek létrehozni. S amely természeténél fogva a nemzeti mozgalom hátteréül szolgálhatna. Mivel a kép, a szimbólum — miszticizmusa szerint — olyan jelentős közösségformáló tényező, szimbólumokra való koncentrálással, azok által felidézett látomásokkal akarta megszerkeszteni a rend rituáléját. E nyilvánvalóan kudarcra ítélt vállalkozásnál sikeresebb volt a hasonló indíttatású színházi kísérlet, amelyben a költői, s nem egyházi értelemben vett „szent” szimbólumokkal remélte megidézni a „szent” Írországot. A színpadról a nép kollektív emlékezetében fölhalmozott szimbólumokkal hatni az emberek képzeletére. Hiszen a szimbólumoknak van a legnagyobb hatalmuk, mert azáltal hatnak, hogy „a Nagy Memória bizonyos eseményekkel, hangulatokkal, személyekkel társítja őket. Amit csak az ember szenvedélye összegyűjtött, mind szimbólum lesz a Nagy Memóriában”. Ez a „Nagy Memória” vagy „Anima Mundi” (Jung „kollektív tudattalanjához” hasonló fogalom) a nép közös tudattalanjában fölhalmozott képek, szimbólumok összessége, az egyéni emlékezetektől független, bár azoktól állandóan gazdagított közös emlékezet: „emlékezetünk határai mindig változnak, s emlékezetünk mind része egy nagy emlékezetnek, maga a Természet emlékezetének”. A művész az Anima Mundival való pillanatnyi találkozásból meríti képeit, szimbólumait, alakjait, s ezek segítségével próbálja fölidézni azt az állapotot, ahol az egység újra megszülethet. Egység az egyénekben: értelem és érzelem, gondolat és fantázia, az anyagi és a szellemi valóság harmóniája, s ezen keresztül egység az emberek között. A művésznek, művészetnek tehát ilyen nagy és szent a feladata Yeats hite szerint (amely itt ismét találkozik a francia szimbolistákéval), hogy a szimbólum segítségével az ember és a mindenség kapcsolatát segíti alakítani. A nemzeti elkötelezettség, nemzetközpontú gondolkodás nem áll szemben tehát Yeatsnél — miként a többi nagy, mély gondolkodónál, művésznél sem — a világ közelebbi vagy távolabbi tájairól származó szellemi áramlatok, hatások befogadásával az egyetemes emberi kultúra mélyrétegeiben megőrzött tudásanyag segítségével. Ellenkezőleg: Yeats egyrészt örömmel fedezi föl az írek évszázadokon át megőrzött ősi miszticizmusát, organikus szemléletét, amely más kultúrákhoz is kapcsolja őket, másrészt e gondolatok birtokában próbálja mélyebben megragadni a nemzeti összetartozás forrását, lényegét. S végül a két oldalt: a hazafiságot és a nemzetek feletti — vagy alatti — miszticizmust egyre sikeresebben oldotta eggyé — művészetében. Szenvedélyes nemzeti elkötelezettsége mellett széles látóköre, nyitott szemlélete vezette a munkássága idején megteremtendő-megteremtődő nemzeti irodalom tág értelmezéséhez. Hitte, hogy annak inkább szellemében, mint témájában kell írnek lennie (a Yeatsék által alapított ír nemzeti színház, az Abbey elvárásait rögzítő Tanács a drámaíróknak a témára vonatkozólag csak azt javasolja, hogy a személyesen átélt élményanyag „lehetőleg” az ír élettel kapcsolatos legyen). Vallotta, hogy a szimbólumokat, képeket a nemzet felhalmozott emlékezetéből kell venni: „nem tudtam elviselni egy nemzetközi művészetet, amely a történeteket és szimbólumokat tetszés szerint szedegeti akárhonnan”. De szó sincs propagandaízű ügybuzgalomról, hiszen meggyőződése volt, hogy az irodalomban, a „szépség és igazság” megteremtésével, a színházban az „intellektuális izgalom” létrehozásával tehetik a legnagyobb szolgálatot hazájuknak. Vagyis a sajátos ír szellemiség megtartóiként és folytatóiként szellemi minőséget, magas színvonalú művészetet, kultúrát kell teremteni, illetve újjáéleszteni, s így a gondolkodásmódot s azon keresztül az ország sorsát is befolyásolhatják. „Nincs nemzeti lét irodalom nélkül,... aminthogy nincs nagy irodalom nemzeti jelleg nélkül” vallja Yeats. A nemzeti sors, létkérdések és az irodalom ilyen elválaszthatatlanul főként kis népeknél fonódik össze, s azoknál is leginkább a nagy sorsfordulók, az elnyomatás vagy függetlenné válás nagy drámai pillanataiban. Fenyegetett létű kis népeknek van szüksége arra, hogy az irodalom is részt vállaljon a létküzdelemben, a nemzeti tudat felébresztésében vagy ébren tartásában, a múlt szellemi kincseinek megőrzésében, a nemzet szellemi arculatának felmutatásában. Másfelől az irodalomnak is szüksége van a gyökerekre, a földből felszívható erőre ahhoz, hogy magasra emelkedhessen. Olyan országokban, ahol még él a népi kultúra, s a nép képzeletvilága gazdagon megőrzött ősi tartalmakat, az írók, művészek könnyen meríthetnek a tiszta forrásból. Az ír népmesék, legendák, mondák tanulmányozása mutatta meg Yeatsnek, mennyire gazdag világ ez, s mennyire őrzik a parasztok ősi, félig pogány, félig keresztény hitüket, kapcsolatukat a szellemi világgal, hogy a tündérek és szellemek valóságosak számukra, s így mindig vágynak fölülemelkedni a hétköznapi realitásokon. Az ír mesemondók gondolata minduntalan kimenekült a mindennapi körülmények közül... az ígéret földjére ..., mindig szomjasan arra az érzésre, arra a szépségre, amelyet tökéletes formájában nem lehet megtalálni a Földön, vagy legfeljebb csak egy pillanatra” (Preface to Lady A. Gregory, Cuchulain of Muirthemme). Az írek azon kevés népek egyike, akiknél még a század elején is olyan értelemben is szerves volt a kultúra, hogy az a mindennapi élethez hozzátartozott, nem külön időt, energiát igénylő tevékenység, hanem „maga az élet felfokozása” volt. A költészet, a történetek nem a nyomtatott könyvek számára készültek, hanem szántás vagy kalapálás közben születtek, s nem a betűk, hanem a hangok közvetítették őket. 1906-ban írta Yeats, hogy „Írországban ma a régi világ, amely énekelt és figyelt, talán utolsóként Európában, szemben áll azzal a világgal, amely olvas és ír”. Ott még csak akkor volt elszakadóban a „magas” művészet a népművészettől, s ez táplálhatta Yeats optimizmusát, reményét, hogy a sajtó uralma hamarosan véget érhet, s az egész nép újból abban a természetes kultúraőrző és -teremtő közegben élhet, mint ősei. Ebben kell a szellemi vezetőknek segí t7