Hevesi Szemle, 1983 (11. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Gábor László: Csodavárók között
A „küzködés” igen az, ami a legjellemzőbb Arany László alapállására. A kótyagos Petőfi-epigonok, vagy a tespedésbe süppedt kortársak közül kiemelkedett alakja. Elhallgatása önmagával való küzdelme fényében válik korjelenséggé. Csodavárók között látó volt, aki majd belepusztult abba, hogy erőnek erejével nyitva tartotta a szemét. Hűbele Balázs élete magányos, mint ahogy Arany Lászlóé is. Zárt sorsa magában hordta bűnhődését, a kivívott „arany középút” keskenyebb, mint a bibliai tű foka, amelyen a tevének át kellene haladnia. Leszámolni mindazzal, ami egy nemzetet tartott bűvkörében — nem könnyű és nem hálás feladat. Ha mégis ezt az utat választotta, arra jó oka volt. Őt, mint a „haza nagy fiának” leszármazottját, sokszorosan fenyegette a nagy szólamok, a cirádás, önpusztító hazugságok veszélye. Akit Petőfi Sándor ringat a térdén, az egy életre el van kötelezve. A „szent térd” kísértései ellen védekezett határozottan és kíméletlenül, apjához hasonló belső szigorúsággal és tartással. Valamivel mégiscsak több kellett, még annál is, amit Arany János tett a kíméletlen, a tiszta igazság megértéséhez és elmondásához. Le kellett mondania Lászlónak a versről, a költészetről — az önkifejezés legnyíltabb, legőszintébb formájáról, ha következetes akart maradni. Nyugat-Európában ebben az időben elhallgatott egy fiatal zseni, Rimbaud, mert életet akart szavak helyett —, úgy érezte, hogy titkukat színekben és képekben elmondta már. Arany László némasága másfajta — politikai — káprázatoknak szólt. Gábor László EBERGÉNYI TIBOR: Metszet délelőtt tízről „Az idő is anyag; erővonalai összetartanak.” Ez a tér az érseki pincék fölött, tavasszal — metszéspontok találkozása, zöld pázsit — kilátó a széles útra, amely mint lézersugár szökken a városba. Alatta beomlott kripta egyházatyák csontjaival, boroshordók és sápadtfényű mulató. Hamvas mészréteg őrli a holtak csontjait, és a tufavágatok alagútjaiban penészgombák érlelik évjáratok borait. A történelem itt összemosódik a jelennel: a szentéletű pátriárka és duhaj mulatozás. Amott olajban főtt Szent János temploma. Tornyai ötven méternél magasabbak. Órái száz éve mérik az időt. Árnyéka a dohánygyárra és a börtönre esik. Ráfekszik a palota cseréptetőjére hársak sátorára, hegyre felfutó szőlősorokra. Szélén, kőkorlát mögött sárga padokon méla öregek és fiatalok, akik déltengeri áramlatok érkezését várják. Az öregek fehér bottal érkeznek, szemükben mint elő nem hívott filmtekercsek befelé és a múlt évtizedek csonthalmai. Titkai várják a szavakat. Egy piroshajú lány is érkezik s lenge ruháján áttör a koratavaszi napsugár. A mélyben, elesettek elhagyott sírhelyén, mint kivégzések négyszögén üresszemü higanygőzlámpák állongnak s csak a sárga tulipánok kiáltoznak, mert tudják, miért haltak meg a katonák. (1979) 9