Hevesi Szemle, 1989 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Geröly Tibor: Petőfi-szobrok hazánkban és határainkon túl

Aztán ... elmentek a katonák. Lassan elhalkult a „Madelon”, a „Tipperary”, az „Ich hatt’ einen Kameraden”, a „Hej, Mártuska, galambocska, sose látlak”, és az, hogy: „Mikor mentem Galícia felé / Még a fák is sírtak”, meg: „Károly király sze­reti. / Mégis marharépát ad neki”. Pedig az utóbbiakat minden fronton hallhatták Legfeljebb nem értették. Persze, hát ez egy „tata-tete” nyelv, ahogy azt Szarajevó­ban, majd Istenben megboldogult trónörökösünk mondta, aki nagyot köpött az Altenburg udvarán, amikor a hajdúezred adott díszőrséget... A nyomorékok félrehúzódtak, és új indulók születtek. A kisfiúk nőttek és énekeltek. A tegnapi csatatereken nem nőtt szebb virág, amint a rossz regényekben mondani szokás. Elmentek a katonák. De a politikusok maradtak és nem akarták meglátni, hogy sarjad a Versailles-i korszak sárkányfogvetése. Taylor lehet, hogy tudja, de nem említi: az első világháborúnak 600 000 magyar halottja volt. Te­rülete pedig ... ? Ha legalább csak jót mulatott volna a világ azon, amikor kevéssel korábban a bősz Mrs. Pankhurst megtáncoltatta esernyője nyelét Lloyd George fejfedőjén — bár ez lett volna a korszak legjelentősebb eseménye — még hagyján. Egy másik asszonyra már alattomos bűn volt nem figyelni Versailles ámító fényességében: „a francia újságírás Cassandrája”. Geneviéve Tabouis, az „Elsodort diplomácia” írója megjósolta a következményeket. Kik érthettek egyet vele már akkor a veszteseken kívül? Talán Lenin, akit ekkortájt „jobb helyeken” nem jegyeztek? A brit tudós véleménye egyébként tágabb értelemben is az, hogy komolyan kellett volna venni a lenini kihívást, és nem a megfullasztjuk vagy maga is megfullad teóriát kon­zerválni. Aztán... a versailles-i rendszer infantilis politikusai addig piszkálják a palack pecsétjét, amíg ki nem ugranak belőle a szellemek. Visszaparancsolásukhoz már másokra lesz szükség, nem törpe bűvészinasokra. Ám „Százados úr, sej, haj” ismét felül a lovára, hogy elinduljon sok százezred magával von Mannstein páncélosainak oldalán — kelet felé. Tóth Béla Petőfi-szobrok hazánkban és határainkon túl Egy budapesti orvos — Varjas Károly — vállalkozott arra, hogy több évtize­des gyűjtőmunkával — és anyagi áldozattal — rendszerezze Petőfi szobrait. A köl­tő halálának 140. évfordulójára megjelent, kereken 250 oldalas könyv 73 hazai és 14 külföldön emelt szobor legfontosabb adatait ismerteti. A szerző nem ad szobortörténeti összefoglalást, szándéka csupán az volt, hogy felhívja a figyelmet a Petőfit ábrázoló szobrokra. A könyv szerint Petőfit ábrázoló, legelső alkotást 1850-ben, Dunaiszky Lőrinc készítette. Az első köztéri szobrot 1861-ben, Kiskőrösön emelték a költőről. Varjas Károly időrendben és helységenként 87 szobrot sorol fel. A kötet külön érdeme, hogy áttekintést ad a segesvári csatavesztés után kialakult politikai hely­zetről és végigvezeti az olvasót azon az úton, amelyen a hazaszeretet gondolata egybefonódik Petőfi nevével. A kötetet március 8-án, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének klubestjén (a Tszker Mária u. 20. sz. alatti kultúrtermében)) mutatják be az érdeklődőknek, ahol a szerző dedikálja a kiadvány számozott példányait. Geröly Tibor 87

Next