Hevesvármegye, 1943 (5. évfolyam, 1-87. szám)
1943-01-09 / 1. szám
Gyöngyös, 1943. január 9. Egyes szám ára 12 fillér. • V. évfolyam 1. sz HEVESVÁRMEGYE ELOTIZETiuis DÍJ : Negyedévre 4 P. | Hirdetések «üjoícás «»érint. i Vármegyei, politikai, társadalmi és közgazdasági lap Kéziratokat nem adunk vissza. | Megjelenik szerdán és szombaton, fizetések küldendők. I •*— Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyöngyös, Kossuth utca 48 sz. Telefon: 8. Postafiók: 101. Csekkszámla: 50,186. „A tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk.“ Az „Országos gyűjtés a honvédcsaládokért“ a hadbavonultak hozzátartozóinak gondját enyhíti. x/f/í A mezőgaxda MMgi munkái ikiiínyrdl Hogy látják ezt a fontos kérdést Pest vármegyében? Eger és Gyöngyös hegyvidékeinek szőlősgazdái, a szelíd hatvani lankák kertészkedő gazdaságai, a hevesi aranyhomok, a tiszafüredi bőtermő árterületek és kertek gazdái, az egri, pétervásárai, gyöngyösi járások erdőtulajdonosai, mind — mind arról panaszkodnak, hogy a háborús erőfeszítések, a háborús termelés egyik legnagyobb, mármár szinte áthidalhatatlannak látszó jelensége a mezőgazdaiai hiány,jelentkezik ez a summások; ó, cselédeket szí izooíeíö nagyobb g. okban épugy, int a berinkosztos cs * 1 tartó tanyás kisgazdánál, a napszál 1 rt‘* dolgoztató szőlősgazdánál. Nem ért’ e‘ez tehát vármegyénk e fontos kérdések megvilágítása szempontjából tudni, •d.ft 1 ,n-ts megyékben hogy is áll a helyzet Pestvármegye jeze 'o*t .sági termelése nagyon sokban ha ; viszonyainkhoz, nagy termelő g.a 1' din méi, Nagykőrös, Cegn 1 vasil;0 edig. Kecskeközel vannak Pesthez, mint .f1' V;V- In‘- üstnek, mint nagyipari cent m * a vonzóereje csakúgy érvény mfint ahogy érvényesül kelet evesvi n mmegye városai, falvai felé. Sőt a mi helyzet ütik még valavel nehezebb e téren, mert ;s Salgótarján, a Tarnavölgyét a agyvavölgyét peter vásárai járást a Borsodom ;pari pontok vonzzák szinte feltart« v& íatatl ni ' Addig, an a von a természetes határai között i es.' fr: népszaporulat ipar iránt írd kő ágat viszi el; nem lehet Kibn >s nk e 'len, hiszen Magyarország ip? v ' a hdu népességeltartó 1,^ s ge > «korlátozott. De amikor függetu d “‘d műszaki készségek it '<'• ■ ' oden szakmunkás haj na. y ipari proletárnak tódul gazdasági munkásság ez ellen az egészségtel linkálókat előidéző mozgj en. Hozzászólásokat fogunk itt> 1 kérdésben és napirenden ala tartani, ezúttal pedig Pestvármegye alapan...-k e kérdésben a napilapokból ismert jelen ese kapcsán a Nagykőrösi Híradóban megjelent cikket hozunk olvasómnak, amelyet a Ceglédi Hírlap is átvettes amely e kérdés égető fontosságára, egyben nehézségeire igen érdekesen mutat rá. A szóbanforgó, a pestvármegyei viszonyokat alapul vevő cikk a következő: Pestvármegye törvényhatósági bizottságának a napokban tartott közgyűlésén vitéz Endre László alispánnak a vármegye helyzetéről szóló jelentése megállapítja többek között, hogy a községekben rendkívül emelkedett a munkáshiány. Alig akad jelentkező mezőgazdasági munkára, mindenki a gyárakban keres elhelyezkedést. Vármegyesülte JTn országszerte látják a legilletékesebb körök is, amit vidéken már hosszú idő óta aggasztó körülményként érez, sőt szenved mindenki, akinek akár mint munkaadónak, akár mint munkásnak közvetlen kapcsolata van a mezőgazdasággal. Ha még csak azok a panaszok volnának, hogy a gazda a megállapított termény- és jószágárak és a magas napszámbérek mellett csak veszteséggel tud termelni, hogy másfelől a mezőgazdasági munkás arra hivatkozik, hogy a 12—14 pengős napszámból sem tud megélni, mert méregdrága a ruházkodás — ezekre a panaszokra, ha van is létjogosultságuk, még könnyen lehetne válaszolni. Háború van s éljünk úgy, ahogyan tudunk. Ebből a háborúból, amelyben a nemzet színe, virága életét, testi épségét tette fel a Haza oltárára áldozatul, senkinek sem szabad gazdagabban kikerülni, mint amilyen gazdag a háború előtt volt. Most, ebben az átmeneti néhány évben örüljön mindenki, hogy át tudja magát és vagyonállagát menteni egy jobb időre. Még az a panasz sem jogosult, hogy most nem járáskodhatunk annyi új és új ruhában, mint a békeidőkben, mert örüljünk, hogy ha annyi és olyan ruhát tudunk magunkra szedni, hogy egészségünket megóvjuk. Szóval a háborús időkből, a nemzet háborús erőfeszítéseiből folyó panaszoknak most nem igen van jogosultságuk. Most «vn.' l<j előtt csak egy cél lebeghet, akár•yin, akármilyen egyéni és nemzeti áldoz. lOt árán is, de győzni kell. Minden más szempont mellékes. Ez a mezőgazdasági munkáskérdés azonban túl a borús szempontokon is, aggasztó és megölt, sza Szorul. Aggasztó, hogy a Mezőgazdasági i«uunkásréteg menekül a falnál, a földtől inkább megy a városokba, a gyárakba. Otthagyja a faluk, tanyák muskátlisablakú fehér házait, a barázdákat, az istállókat és özönlik a városok egészségtelen, lélek- és fajfertőző lakásaiba és megy a gépembernek a gyárba a magyar rónák j szabadságra, napfényre termett magyarja. Dehát miért van ez a menekülés a földtől ? Talán a legegyszerűbben úgy lehetne rá válaszolni, mert a mezőgazdasági munkás nem érzi jól magát a földön, a falun, a tanyán. De nemcsak ő nem érzi jól magát, hovatovább nem érzi jól magát a gazda sem, aki a munkát, a kenyeret adja a mezőgazdasági munkásnak. Nem a földet utálták ők meg. Abba változatlanul s elszakíthatatlan érzelmi szálakkal szerelmesek ők most is, a jövőben is. Nehéz elképzelni olyan városi proletárrá, gyári munkássá vedlett magyar földmívest, aki könny nélkül, szívfájdalom nélkül el tudott volna szakadni a földtől, vagy később is, egész életén át is vissza ne vágyott volna oda, vissza ne sírta volna a puszták egységes, szabad életét, a napfényt, a falut, a tanyát. De nem jól érzi magát mégsem a földön, mert keserű ott az élete. Keserű azért, mert — valljuk, mondjuk meg őszintén — gazda és munkás mind jobban fogyó kivételtől eltekintve nem érzik egymás közt, egymással szemben a testvéri érdekközösséget. Az a gazda, aki a munkájában alacsonyabb rendű embert lát, akinek számolja a falatjait, ha enni kell neki adni, az ellensége a munkásának. Az a munkás, aki csak annyit akar dolgozni, amennyit a munkája a saját megítélése szerint megér, az a munkás, aki már elszegődésekor azon töri a fejét, hogyan játszhatja ki a munkaadóját, a munkaszerződését, az a munkás, akit törvényes eszközökkel kell visszaparancsolni elhagyott munkahelyére, az mind ellensége a munkaadójának. Nemcsak annak az egynek, akihez szerződött, de mindegyiknek, annak is, akihez ezután szerződik. S mind a két fél, amikor ellensége a másiknak, ellensége egyúttal önmagának is, sőt a nemzeti közösségnek is. Érzésben, lélekben és szívben eltávolodott egymástól érdekei helytelen, téves értelmezése miatt a két réteg, a munkaadó és a munkás. A mezőgazdasági munkáskérdés megoldását szerintünk ezeknél a lelki okoknál kell megfogni s ezek mögött a lelki okok mögött található okok csak részletkérdések, amik még háborús időkben is megoldhatók. De sokkal mélyebbre kell nyúlni a megoldásnál mint amilyen mélységet a mindennapi részletpanaszok mutatnak. Nagy, az egész nemzet életére és jövőjére kiható idült kérdés a mezőgazdasági munkáshiány kérdése.