Hevesvármegye, 1944 (6. évfolyam, 1-40. szám)
1944-01-08 / 1. szám
sujtotta nemzetek életéből láthatunk, amelyek az idők intését megismerni és követni nem akarták. A háborúnak még nincs vége, sőt most rohan végkifejlődése elé. Lehet sőt valószínű, hogy midőn dühének magaslatára ér a mi nyugalmi helyzetünket is felborítja és reánk is ömleszteni fogja a szenvedés nagyobb adagjait. Egy egészen bizonyos hogy ezer esztendő alatt nemzetünk soha nem állt oly próbatétel előtt, mint fog állam az 1944 es esztendőben, mert soha nem állott ennyire a lét vagy nem lét határmesgyéjén, mint most. Csak egyöntetű és egységes elszántság, minden erők öszpontosítása és a világ elé tárása, csak megacélosodott idegek, minden eshetőségre való felkészültség, és mindent lebíró áldozatosság menthet meg a jövő számára. Ha ezt nem felejthetjük, élni fogunk, ha ezeket szem elől tévesztjük, a jövő esztendő egy ezeréves ország sírját és népének temetőjét fogja jelenteni. Leventék és hadi özvegyek karácsonya Gyiarjánban A karácsonyi ünnepekben lélekemelő karácsony estét rendezett a Leventeegyesület s a Bajtársi Szolgálat Vezetősége Gytarjánban. A községben elhalt hősi halottak emlékére. Meghívták a hadi özvegyeket hadi árvákat az eltűntek hitveseit, kik között karácsonyi szeretet csomagokat osztottak ki. A helybeli dalárda karácsonyi énekszámokat adott elő Szabó István kántor közreműködése mellett, ifj. Adorján József leventeegyesületi elnök mondott ünnepi beszédet. Berzsenyi Gábor levente főoktató bátorító szavak mellett adta át a szeretet csomagokat. Az ünnepély megrendezése a Bajtársi Szolgálat elnökének Kovács József plébánosnak és Pápai Gyula helybeli isk. igazgatónak az érdeme, akik szintén nagy ügybuzgalommal vettek részt úgy a szervezésben valamint az ünnepély levezetésében Virágkertészetben teljes jártassággal bíró okleveles kertészt keres „Mátrafüredi Üdülőhelyi Bizottság“ Ajánlatok működési bizonyítványokkal felszerelve fenti címre, Gyöngyös Széchenyi utca 1. szám alá küldendők. Személyes jelentkezők előnyebe HEI VE S VAKME'j Y E Ki az a Tito tábornok? Az angolszászok legújabb barátja azelőtt templomrabló volt. Sokat beszéltet mostanában magáról egy Tito nevű titokzatos személyiség, aki a horváth és montenegrói hegyekben folytat partizánháborút a német és horvát csapatok ellen Hőstetteiről nem tud senki — annál szörnyűbbek azok a rémtettek, amelyet leginkább a védtelen lakossággal szokott elkövetni, ott, ahol ideig óráig sikerült lábát megvetnie. Felperzselt falak, ok nélkül elpusztított értékek, állati kegyetlenkedés és a gyilkosságok ezrei nyomnák lelkiismeretét, ha ugyan volna neki ilyen. Ez a Titó a legújabb szerelme az angolszászoknak, akinek még azt is elnézik, hogy minden nagyobb teketória nélkül elcsapta a szerb királyt és azt a menekült forradalmi szerb kormányt, amely Szerbiát oly sikeresen tette tönkre. Nemcsak elnézik ezt, hanem elismerik tábornagynak, velük szövetséges főparancsnoknak is, szóval testi-lelki barátjukká avatták. a templomrabló karrierje. Hogy aztán ki ez a Tito, azt mostanában leplezte le az egyik horvát folyóirat, a zágrábi rendőrség bűnügyi nyilvántartójának adatai alapján. Megállapítja a folyóirat, hogy a tábornagy egy Josip Broy nevű lakatossegéddel azonos, aki már mint gyermek többszörösen összeütközésbe került a hatóságokkal csempészés, lopás és különféle erőszakosságok miatt. Tetteire azon templomrablás tette rá a koronát, melyet egyik helyiségben követett el. Becsukták érte, majd amnesztia következtében szabadlábra került s ez időtől politikai tevékenységre vetette magát. élén szövetséges parancsnoknak ismerték el az angolok és amerikaiak. A németek ugyan majd tesznek arról, hogy Titó tábornagy minél hamarabb sereg nélkül maradjon, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a finnyás Anglia templomrablókat ölel keblére és nevez barátjának. Márpedig nemcsak a madarat lehet tolláról felismerni, hanem az embert is a barátjáról. Dudás Ernő bankigazgató lett a Kát. Énekkar elnöke. A Kormányzói díjas Gyöngyösi Kát. Énekkar vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését. Ennek során tisztújítás is történt, — melynek érdekessége, hogy a lemondott és öt éven keresztül eredményes munkát végző Dr. Libisch Károly elnök utódjául egyhangú lelkesedéssel Dudás Ernőt, a Nemzeti Hitelintézet gyöngyösi fiókja igazgatóját választották meg, aki eddig is ilyen tevékenyen részt vett a katolikus mozgalmakban. Dudás Ernő elnök programmbeszédében feladatául tűzte ki, hogy a jövőben az Énekkar társadalmi szereplésére nagyobb súlyt fog helyezni. Titó a komnista. Természetesen, mint vad komunista kezdte meg ezen pályáját, s ma is egyedüli bizalmasa a Balkánon Sztálinéknak, akik mindenben támogatják, mert őt tekintik a kommunizmus balkáni szálláscsinálójának A kommunista felfogás és gyakorlati tevékenységéből le is vizsgázott már nem egyszer, mert Spanyolországban tö megfordult a belháború alatt és kegyetlenségben ott sem maradt el a spanyol vörösök mögött. Mikor ott a talaj meleg lett a lába alatt visszatért hazájába és Jugoszláviában szervezte a kommunista pártot, majd megteremtette azt a partizáncsapatot, amelynek az 14.993 1943. szám. Vöröskeresztes ágyalapjriások létesítése. A Magyar Vöröskereszt központi igazgatóságánál a hadikórházi ágyalapitványokat 500 P. összeggel lehet létesíteni. Az alapítvány adományozójának neve az alapitvány ágyon elhelyezhető táblává lesz jelölve s az illető részén ágyalapitványi oklevelet állítanak ki. Az ágyalapitványt nem csupán a központnál, hanem valamennyi vidéki vöröskereszt fiók hadikórházánál is lehet jegyezni. Ez esetben az alapítványi oklevélben fel lesz tüntetve, hgy az alapítványi ágy melyik hadikórházban lesz elhelyezve. Hirdetmény. fi P G községben a legközelebbi országos állat és kirakodó VÁSÁR 1944. évi január hó 10-ik (hétfő) napján,tartatik meg. Vészmentes helyről mindenféle hassitott körmű állat felhajtható Apc, 1913. év dec. 27 napján. Elöljáróság. Gyöngyöstől 10 km re a Bpesti főútvonal mellett egy km-re 10 magyar hold föld eladó. Érdeklődők Mészáros István cukorka kereskedőnél Gyöngyös, Pesti út 21. ez. a bővebbet megtudhatnak.