Hévíz, 2001 (9. évfolyam, 2-4. szám)
2001 / 3. szám - Balogh Petres Judith: Magyar múzeum Amerikában (esszé)
A két jellegzetesség egyik bámulatos eredménye a Clevelandban létesített Magyar Múzeum, amelynek a Hungarian Heritage Museum nevet adták. Létesítésének gondolatát tizenöt éve Dr. Somogyi Ferenc professzor, az Árpád Akadémia akkori elnöke vetette fel és szorgalmazta. A kezdetleges gyűjtemény eredeti otthona a magyar Szent Erzsébet templom pincéje volt. Ekkor még csak kevesen tudtak róla, de az érdeklődés és a felajánlott tárgyak száma egyre nőtt, így a múzeumnak új otthont kellett keresni. Több költözés után jelenleg Euclidban, Cleveland egyik városrészében talált helyet a gyűjtemény, méghozzá egy bevásárló központ egyik szárnyában, amely azelőtt játékterem volt. Sajnos ez sem a végleges hely, mivel a jelek szerint a központ hamarosan gazdát cserél és kérdés, hogy az új vezetőség megtűri-e a múzeumot a jelenlegi kedvező feltételek mellett. A Magyar Múzeum jelenleg mintegy hétszáz négyzetmétert foglal el, de lehetne kétszer ilyen nagy is, mert az anyagnak jelentős része még raktárban van. A múzeum egyetlen fizetett alkalmazott nélkül, (nagy részben nyugdíjas) önkéntesekkel működik. Tisztikara négy személyből áll, akiket évente választanak maximum három éves időtartamra. Lehetetlen lenne mind a 85 önkéntes nevét felsorolni, de nem lenne teljes a tudósítás, ha nem említenénk azok neveit, akik vállukon hordták tizenöt évig, és viszik tovább a múzeum ügyét. Friedrich Ottót, aki a múzeum fizikai létét, annak otthonát hívta életre és tartja életben azóta is; Lázár Andrást, aki veleszületett művészi tehetségével az állandó és ideiglenes kiállítások magas színvonalát biztosítja; Dr. Mészáros Magdolnát, aki a folyamatosan bővülő levéltári és könyvtári anyagot gondozza. Minden önkéntes munkája nélkülözhetetlen és fontos, akár a múzeumot takarítják, vagy süteményt sütnek az összejövetelekre, pincérként dolgoznak a díszvacsorákon, támogatókat szereznek, előadásokat rendeznek, elvállalják a vezetői és rendezői feladatokat és fiatalos energiával dolgoznak, figyelembe sem véve a hatodik vagy hetedik évtizedet, amely kevésbé elhivatott embereket már lelassítana. Ők azok, akik a múzeum anyagi alapját előteremtik, vagy a múzeum tetőzetéről havat lapátolnak, hogy be ne ázzon az épület a csodálatos gyűjtemény fölött, és akik szétküldik a hírét a magyar csodának. És nem utolsósorban meg kell jegyezni azoknak az egyéneknek önzetlenségét, akik a múzeum számára feltett, otthonról kimentett kincseiket adták. Ugyanakkor a múzeum nem csak az idősebb generáció monopóliuma, hanem a fiatalok, akik már kint születtek és még a család és a karrier gondjai igencsak igénybe vesznek, éppen olyan lelkesen dolgoznak és adják tudásukat a cél sikeréért, mint szüleik és nagyszüleik, ezzel is bizonyítva lelki hovatartozásukat. Külön meg kell említeni a Herendi porcelángyár nagyvonalúságát, hiszen kezdettől fogva támogatta a múzeumot. A jubileumi megemlékezésre a Szent Korona élethű, porcelán mását küldték a múzeumnak. Ebből a mesterműből összesen öt darabot készítettek és mindegyik korona háromszáz óra munkát követelt. 15000 dollár volt az akkori ára és a műgyűjtők hamarosan elkapkodták a másik négyet. Azonkívül küldtek még ajándékba egy csodálatos szobrot is, amely a lovon ülő Szent István királyt ábrázolja. Ilyen arányú, önzetlen támogatás és együttérzés még a lelkes önkénteseket is meglepte. Értékes ajándékokat hoztak a magyar koronázó városok polgármesterei és a Debreceni egyetemről idelátogató Dr. László Imre is, aki értékes előadással gazdagította a programot. A kiváló ízléssel berendezett múzeum elsősorban Lázár András munkáját dicséri.