Hévíz, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Sarusi Mihály: Vagabundkorzó: VII. könyv: Részletek
Hatvanan vagyunk a paptalan - istentiszteleti - kismisén a kürtösi vasárnapi templomba járók közül. Köztük végre - tenmagad. Otthon, itthon, idehaza. Ide. Hogy ne (is) mondd. Némi. Ének, ima. A végére valóban beesik a papunk. Éppen tizenegyre, amikor kezdődne a kisiratosi nagymise. Szentel! Fut! ( Bún, drága, bún.) Haza, könnyed, apád. Éppen hetven éve jöhetett ide először. Kürtösre a sarki borbélyüzletbe, a Kászonyi-féle kápolnába, a másik sarki moziba! Hol először támadt föl benne a városlátás, városban lakás, városi élet vágya! Templomban, tömegben, mozi ablakában (ahonnan először látott - teljesen ingyen, lopva - mozgóképet), oláh inostanodában... Városivá válni. S megmaradni. Nagy szó, kimondani is nehéz. Főleg, hogy nevetést keltesz vele. Embernek. Kürtösön, hova a sors vetette. Aradon, ahol már igen jól érezte magát; Konstancán, hova a kíváncsiság és a próba, szerencse vitte; Losoncon és Bakonyoszlopon a menekülttáborban, hova hatvan éve tették, hogy átvetette magát a Dél-Erdélyhez csapott iratosi oldalról a nevetséghatár dombegyházi - egészen pontosan anyaországi - túlfelére. Csabán egy életen át. Ámen. Szinte. Ez a barkaág jól fog majd odahaza. Dákidő Orodon Öthalom végén - balra (sorakozik) - négy domb. Az első, útmenti halmon kereszt s kripta (?). Fölirata - a napsugár fölött - GESTMIHAEL-SCHART 18:52. S: Golgota? Glogováczi Koponyák Hege? Keresztút? Túl a mezőn - a Marosnak - a vegyigyár bűzlik. A keresztúti betonállomások képe - a halmon (Öthalom elsején) - javarészt kiverve. Leverte őket a dákidő vasfoga. Kalapács? Parittya? Hévízi 31 2002/4