Híd, 1935 (2. évfolyam, 1-11. szám)
1935-01-20 / 1. szám - Lévay Endre*: Két esztendő között
Két esztendő között Elérkeztünk végre ahhoz az ünnepélyes lépéshez, amikor lapunk a második évfolyamba lépett. Két esztendő mesgyéjén állunk, amikor a múltba költöző 6 esztendőtől búcsúzunk, fájdalmainkat, csalódásainkat és balsikereinket feledve üres tarisznyákkal, de örökbiztató reménnyel bátran nekivágunk az ismeretlen háromszázhatvanöt napnak. * A „Híd“ első évfolyamában megjelent tanulmányok, vitacikkek és a lap a maga tisztuló és kikristályosodó nívójával mindenképen dokumentálta azt a tényt, hogy igenis a Vajdaság területén élő kisebbségi magyar fiatalok táborában lehetséges elérni egy olyan egyetemes szellemi közösséget, mely biztos alapul szolgál a közös kisebbségi jövő és a közös kisebbségi világszemlélet megteremtéséhez. Minden kezdet nehéz. Különösen a Vajdaság közönyös területére áll ez a közmondás, ahol eddig minden kulturális megmozdulás visszhangtalanul veszett el a bácskai rögök felett. Máskor megint a hálátlan agyonhallgatás volt a sorsa az önzetlen sajtómozgalomnak. A „Híd“ mint első határozott folyóirata a Vajdasági magyar fiataloknak sokat küzdött és még ma is küzd a közönnyel; annál is inkább, mivel ezen a tájon az ifjúság ezideig a teljes öntudatlanságban tespedt. A renyheség és a magukkal való határozott megelégedettség hallatlanul ellustította és elfásította őket. A tudatlanság és a velejáró tehetetlenség képzelgőket és fölényeseket termelt, akikből aztán alakult a vitákban szélmalomharcokat vívó és a rosszakaratú iróniában dőzsölő ellentábor. Épen ezért a „Híd“ nem is az anyagiakban látta az előtte tornyosuló nehézségeket, hanem az öntudatlan, ide-oda csapkodó fiatalok csoportjainak erőltetett szembehelyezkedéseiben. Ezek részint a hiúság, a rövidlátás, máshelyütt ismét a kirívó rosszakaratnak engedve hallgatták agyon, illetve támadták a Hidat, ám nem tudva azt, hogy avval legkevesebbet ártottak a Hídnak, de legtöbbet önmaguknak. Ennek a rosszakaratú agyonhallgatásnak nem volt, de nem is lesz akkora ereje, hogy a mi testvérszeretetet, az összetartást és kultúrközösséget hirdető munkánkat megakadályozza. Munkáinkban és törekvéseink eredményeinek elérésében talán föltartottak bennünket,mivel munkaközösségünk e szakadás következtében egyelőre nem lehet egyetemes, de még nem akadályoztak. 1