Híd, 1951 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1951-05-01 / 5-6. szám - Juhász Géza: Tolnai Lajos, a magyar irodalom mostohagyermeke

birtokok«-at kell elolvasnunk, hogy ez egyáltalán ne legyen érthetetlen. Regé­nyeiben általában korának — hogy úgy mondjuk — egy-egy részletkérdését elemzi, pl. a szellemi életet a »Polgármester úr«-ban, a nemesség pusztulását az »Eladó birtokokéban, a közoktatás kérdéseit az »Oszlopbáró«-ban stb. A »Báróné ténsasszony«-iban azonban majdnem egész korának átfogó képét adja. Az eseményeket 1852-től tárgyalja a kiegyezés utáni időkiig. A mű 1882- ben jelent meg s Császár Elemér — joggal — politikai regénynek nevezi. Minden tekintetben a legnagyobb műve, amelyben talán legerőteljesebben fejezi ki a Bach-korszak szörnyű elnyomását és félreérthetetlenül, világosan mutat rá arra, hogy a kiegyezés az osztrák elnyomás folytatását jelenti, ha többé nem is a nyílt erőszak alakjában, hanem gazdasági és politikai elnyo­más eszközeivel. A mű középpontjában Schwindler Gusztáv áll, a külföldi betolakodó típusa. Foglalkozása szerint orvos, mivel pedig az osztrák elnyomás politiká­jának megszemélyesítője, főorvos lesz a megyében. Ebben a minőségben a megye mindenható ura és fellépésével egy csapásra szétrobbantja az addigi patriarchális életmódot és viszonyokat. Ellentípusa Márton Sándor, a Bécs­­ben tanuló magyar fiú, aki kitűnő eredménnyel el is végzi az egyetemet. Mát­kája — László Vilma — epedve várja, hogy házasságot köthessen vele, hiszen igaz szívből, az első szerelem erejével haláláig szereti. Atyja, László Károly belföldi renegát, akit meggazdagodott a nemzeti függetlenség kiárusításán. Látva a betolakodó kiváló képességeit a felemelkedésre és magas összeköt­tetéseit, szeretne vele rokonságba kerülni, így reméli, hogy vagyonát tovább növelheti, melyet eddig is­­a forradalom híveinek elkobzott vagyonából duz­zasztott fel és hiszi, hogy a hivatali ranglétrán is feljebb juthat egy fokkal. (Most »altjárásfőnök«, de Schwindler segítségével járási főnök, kerület­főnök, sőt alispán is lehet!). Akárcsak Schwindlernek, László Károlynak is van ellen­típusa: az idősebb Márton, az orvos atyja, aki viszont egész vagyonát, sőt két fiát is elvesztette a forradalomban való részvétele miatt. Az események középpontjában László Vilma és Márton Sándor szerel­me áll, de házasságukat László Károly anyagi és politikai célokból lehetetlenné teszi. László Károly már polgár­paraszt, akinek egyetlen vágya, hogy az »urak«, vagyis a nemesség közé emelkedhessen. A magyarországi polgároso­dás porosz útjának terméke­i, a feudális csökevények közepette fejlődő magyar polgárság igazi típusa. Mivel a politikai életben a hatalom legfőbb tényezője tovább­ra is a nemesség marad, a föl­törekvő polgárság nemcsak meggazdagodni szeretne, hanem gazdasági erejéhez mérten politikai hata­lomra is vágyik. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha armálist, nemesi levelet szerez. László Károly is erre törekszik s ha már ő végleg paraszt marad is, bár gyermeke jusson a felsőbb régiókba, mert így — ha gyermeke szeren­csétlensége árán is — ő is bejuthat a nagyságos és méltóságos urak közé.­­Az összes típusok közül valóban Schwindlernek, a legnegatívabb figu­rának a rajza a legalaposabb s ő áll a regény középpontjában. Állítólag egy »közbecsülésben álló előkelő marosvásárhelyi urat« ábrázol benne Tolnai. Az lehet, hogy becsülésben állt, de ,hogy kiknek a becsülésében, azt Császár elfe­lejtette megmondani, mert nyilván a Bach-rendszer egy jelentős politikai exponenséről van szó, aki később — a kiegyezés után — nagy magyar hazafi lesz. Mi sejtjük, hogy kik becsülhették ezt az »urat« s mennyire becsülhették a Márton Sándorhoz hasonló 48-as hazafiak, akik minden vagyonukat, csa­ládjukat s nem kevés esetben fejüket vesztették az ilyen »közbecsülésben álló urak« jóvoltából. Maga Tolnai is tudja, hogy típusaival oda ütött, ahova akart is; tudja, hogy típusai nem natura­lisztikus részletképek a valóságból, hanem olyan tipikus alakok, akik a valóság egészét tükrözik, jelenítik meg, akikről mondhatják Magyarországon több városban is: „Hisz itt éppen a mi Schwindlerünkről és László Károlyunkról van szó, stb. Valóban olyan típu­sai ezek az országnak 1849 és 1900 között, akikből minden városban, minden vármegyében kell, hogy legyen, mert különben a rebellis magyarok nem tűrnék talán a jármot és fellázadnának a császári rendelkezések ellen. Schwhindler ugyan kezdettől fogva erőszakkal kezében tartja a várost, amelybe került, de ő polgárikig fejlettebb országból kerül Magyarországra s tudja, hogy a hatalom úgy igazi, ha anyagi alapja is van. Ezért az első perc­től kezdve arra törekszik, hogy László Vilma kezét és vagyonát megszerezze.

Next