Híd, 1955 (19. évfolyam, Műkedvelő Színpad, a Híd melléklete 1. szám)

Műkedvelő Színpad, 1955-01-01 / 1. szám

BILEVICS (az asztalon ül, fejét tenyerébe hajtja. — Gondolkodik. Kis szünet után feláll, a telefonhoz megy, felveszi a kagylót): Halló!... Halló! (idegesen rázza a telefont): Kérem a 27-29-et. Igen ... Halló!... Ki van ott? Beregov mérnök személyesen? ... Jó estét, kedves bará­tom ... Nagyon kérem, ne haragudjék, hogy éj­szaka idején háborgatom, de a legborzasztóbb lelkiállapotban vagyok. Mindent meg fogok ma­gyarázni ... Igen, igen ... Nagyon kérem, az is­tenre kérem, azonnal jöjjön ide ... Igen, igen, azonnal Az életemről van szó ... Az ... Most akart lefeküdni? ... Könyörgöm, ne is öltözköd­jék fel, kapjon fel egy kabátot. Egészen egyedül vagyok . .. Jön? . .. Ezerszer köszönöm, nagyon köszönöm. Viszontlátásra! (leteszi a kagylót és egy darabig lehajtott fővel ül, majd ismét a kagyló után nyúl): Halló, kérem a 17-10-et. 17-es. Igen . . (szünet). Az lehetetlen! Csak tes­sék erősen csengetni, hiszen egy perccel előbb beszéltem velük (szünet). Na, végre! Halló! Lí­via Mihajlovna lakása? Kérem Líviát a telefon­hoz ... Tessék? Elment? Kivel? ... Tamarin­­nal? ... Hallgasson csak ide, Pasa!... Tamarin már akkor is ott volt, mikor az előbb Lívia te­lefonált? ... Hogyan? Ő fogta a másik kagylót? ... (leejti a kagylót): Aljasság! (veszi a kagylót) Hallgasson csak ide, Pasa... Halló! Halló!... Pasa!...­ Hm, úgy látszik elment... Eh­mit, úgyis mindegy ... LIZA (kisírt szemekkel belép): Nem akar va­csorázni, Bilevics úr? BILEVICS (dühöse): Hagyj békén! LIZA (megint sírva fakad): És olyan kitűnő szeletet vettem ... BILEVICS (m. f.): Eredj már a pokolba, ha mondom! LIZA: Ha nem akar szeletet, csinálhatok rán­tottét is. BILEVICS: Hallod, most már aztán tűnj el. Hányszor mondjam? (Csengetnek): Nyiss ajtót. Beregov lesz. Csak vezesd be, én felkapom a há­zikabátom (balra el.) LIZA (gyorsan kimegy középen, majd rögtön vissza a még álmos Beregovval. Sírva): Beszél­jen vele, drága mérnök úr. Meg akar halni. Fő­be akarta lőni magát. BEREGOV: Na ne sírj, majd meglátom, hogy mit lehet csinálni. Eredj, és hívd Bilevicset. Mondd, hogy itt vagyok. LIZA (bálnál el). BILEVICS (belép): Óh, kedves Beregov bará­tom! Nagyon szép öntől, hogy eljött. Ha meg­mondom, hogy miért kérettem ide, biztosan megbocsátja nekem, hogy megzavartam esti nyugalmát... De parancsoljon helyet foglalni. .Parancsol cigarettát? (az arany cigarettatárcát az asztalra teszi): Akar valamit inni? Tessék, itt a bor. (Üveg bort, poharat vesz elő). BEREGOV (minden mozdulata vontatott és nyugodt, leül és kiszolgálja magát): Köszönöm. Nos, miről van szó? BILEVICS (kis szünet után): Beregov! Tudja-e, hogy miért fordultam éppen önhöz? BEREGOV: Nem. BILEVICS (keményen): Azért, mert mint tar­tom legjobb barátomnak és önnek nincsenek előítéletei. BEREGOV: Hát ebben igaza van. BILEVICS: Egész biztos vagyok benne, hogy engem nyugodtan meg fog hallgatni és meg fog érteni. BEREGOV: Ez valószínű BILEVICS: Nos tehát, Beregov barátom, (ün­nepélyesen) elhatároztam, hogy végzek magam­mal! . .. Én megölöm magam! BEREGOV: Psz, ne mondja! BILEVICS (csodálkozva): Ön azt mondja, hogy ne mondjam? Ez tiltakozás akar lenni? BEREGOV: Á, szó sincs róla. Csak elgondol­koztam. BILEVICS: Elgondolkozott? És szabadna tud­nom, hogy min gondolkozott el? BEREGOV: Hogyne! Azon gondolkoztam, hogy itt ül egy ember, aki erősen elhatározta, hogy véget vet az életének, tehát nagyon kevés értelme lenne, ha valaki megkísérelné őt erről a szándékáról lebeszélni. BILEVICS (meghatottan): Köszönöm, maga megért engem. Maga rögtön érezte, hogy semmi értelme nem volna kapacitálni engem, hogy életben maradjak. Beregov: én szilárd jellem vagyok és amit én egyszer felteszek magamban, azt végre is hajtom. BEREGOV: Csa­k rá kell önre nézni és ez rög­tön látszik. Tehát mivel szolgálhatok? BILEVICS: Ön biztosan emlékszik arra, hogy egyszer beszélgetés közben említette, hogy egy gyorsan és biztosan ölő méreg van az Ön tulaj­donában ... BEREGOV: Valóban! Ez most is megvan. BILEVICS: És átengedne ebből valamennyit? BEREGOV: Ezer örömmel Miért ne? BILEVICS: Köszönöm!­ön egy igazi barát. BEREGOV: Parancsol még valamit? BILEVICS (habozva): Óh nem... Elküldhetné holnap reggel azt a mérget? BEREGOV: Természetesen. Egész nyugodt le­het, holnap reggel itt lesz a méreg. (Ásít): Ak­kor talán mehetek is haza. Meg kell ugyanis említenem, hogy éppen lefekvés előtt telefonált

Next