Híd, 1963 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám - Sinkó Ervin: Csokonai Vitéz Mihály
nak pusztán kezelési költségei angol fontra átszámítva micsoda óriási öszszegre rúgnak. Az utazó Pestre jutva, melynek akkor mindössze tizenhatezer — nagyobbrészt német — lakosa van, többek között megállapítja, hogy ,,a városi, vagyis polgári kórház, azt hiszem, a legrosszabb egész Európában. Ha nem láttam volna, nem hinném el. . . Épület, bútorzat, szolgaszemélyzet, szóval minden nyomorult, büdös és piszkos. Egy kis dohos szobába nyolc ágy volt betuszkolva, az egyetlen ablak is be volt téve, pedig a hőség különben is elviselhetetlen volt.” Feljegyzi, hogy két színház is van, az egyik Pesten, a másik Budán, s hogy mindkettőben „közönségesen németül játszanak”, „igen kicsinyek, színpadjuk nyomorult, díszleteik még silányabbak”. A budai színházról megjegyzi, hogy „hajdan templom volt, és az a József császár alakíttatta át” színházzá, akinek uralkodását a továbbiakban — nyilván a két dunántúli magyar mágnás információi alapján — „utálatos és gyűlöletes” attribútumokkal jellemzi. Van nyilvános könyvtár is, azt azonban, bár könnyen hozzáférhető, kevesen látogatják. A kultúráiét: „hecczek”, azok a népmulatságok, melyek vasárnapokon nagy publikumot vonzanak, mikoris a porondra egy vad bikát és magyar ökröt bocsátanak, majd pedig egy kiéheztetett medvét uszítanak neki egy másiknak. „Egyéb nyilvános mulatság nem igen létezik.” Számunkra azonban a legfontosabb, hogy Townson úr Debrecent is meglátogatta. Oda való útjában csodálkozva jegyzi meg, hogy „egész napi járóföldön egyetlen falu sincs, csupán az út közepén láttam egy elég jó csárdát”. S csodálkozik a világot járt angol Csokonai szülővárosán, Debrecenen is. „Micsoda körülménynek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá 30 000 embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakhelyül, hol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs. Debrecen ugyan városnak neveztetik és városi jogokkal is föl van ruházva, azonban falunak tekintendő, ennélfogva talán legnagyobb falu egész Európában. Ha pedig városnak tekintjük, akkor a legutolsók közé kell számítanunk, jóllehet lakosai nem a legszegényebbek. A várost sövény veszi körül, a városkapukat pedig tüske és szederbokor borítja. A házak csekély kivétellel földszintesek, náddal födöttek és tűzfallal fordulnak az utcára. Az utcákon kövezetnek híre,hamva sincs, csupán a legélénkebbeken vannak lerakva gerendák, a gyalogjárók számára.” ,,A lakosság túlnyomó része református; ezeknek életmódja, sötét ruházata és a tartózkodásom alatt szűnni nem akaró borongó időjárás együttvéve igen rideg benyomást keltett. E vallásfelekezetnek itt van legnagyobb kollégiuma. Az épület szabálytalan, ódon és roskatag, nagyon hasonlít a mi szegényházainkhoz. A tanulók száma igen nagy: a bennlakók, vagyis a tógátusok négyszázan vannak, ezek közel nyolcan laknak egy-egy kis szobában, azonban mindenki külön ágyban alszik. A kisebb deákok csak a tanidő alatt tartózkodnak az épületben. A fiatalabb tanulók mintegy ezren lehetnek. A tanórák száma hat, délelőtt három, délután három. Mivel csak négy tanárjuk van, kilenc tógátus is segédkezik a fiatalabb deákok oktatásánál; fáradságokért a tanulók szüleitől némi tiszteletdíjat kapnak, ugyanis szerény ebédjükhöz egy-egy tál ételt... A könyvtár az intézettel teljesen összhangzik. Klasszikus, hittudományi és bölcsészeti könyveken kívül alig van egyéb. Ugyanitt két vagy három elefánt-tápfogat, továbbá egy jávorgím-koponyát és szarvakat láttam. Ezeket állítólag a Tiszában találták. Végül fölemlítem.