Híd, 1964 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám - Bori Imre: A látomások költészete
I 1229 - ben, folyton a bizalom perceit éli, az ősörök Aranykort — mondja Ámor”. Weöres költészetében a „Fairy spring” pontján értük el az „emberi arányoknak” nevezhető síkot, félúton az „égi perspektíva” és a biológiai lét érzékelése között. A három eklógai hangulatot árasztó történet (a harmadikat „Antik eklóga” címmel jelentette meg a szerző az Új írásban) azonban a „realitás” itt megjelenő formáját is megtörtén, „átjátszva” tükrözi, hiszen irodalmasítottan, eklógiai hangulatok lengik be, a történetek játékos jellege pedig elmossa az éles határokat, a naturalista körvonalakat, s lesznek a versek nemcsak az önfeledt, biológiai létben boldogan élő és játszadozó fiatalság megidézései, de az ártatlanságé is, amely itt, költői bravúrként, a szerelmeskedés már-már fényképszerűen „reális” leírásaiból árad. Ám a „Gradualé”-ban megfigyelhető szerelem-értelmezés és funkció itt módosulást szenvedett. Itt is, igaz, a szerelem az „ég felé mutat, de egyúttal az Édenből való kiűzetés” mozzanatát is belejátszva, az ártatlanság elvesztésének tragikumát is sejteti. S bimbók közt leszorítva, folyondárral lenyűgözve fekszik az ifjú hanyatt a lány eleven lugasában, megszédülten, ijedten; s Éva nem engedi el már, földanyaként, ki szivéből szül fiát és vele alszik, elnyeli síkosan és szorosan gyűrűző melegébe, fürtjei csiklandozzák, hullámozva-lökődve őrli tapadt öle, könnyű tompora, hinta csipője. Lát a fiú dúlt, izzadt, fulladozó, idegen nőt, lát a lány megszeppent s elpityerült gyerekajkat, édeni létben holtrasebezve kiáltana: csak néz, összecsapó hullámokon ingó tágra meredt szem. A tavasz gyönyöreinek ez a látomása így nyitja meg a férfi-lét tragikuma felé a gondolat útját. A „Xeniá”-ban („Nő voltam s uramat kényes testemre fogadtam mint érzékeny húros hangszer a mesteri játszót... — kezdi a verset) így kiált fel: „Ó hogy irigylem a gaz ringyót! most férfi vagyok csak”. A „Nocturnum”-ban pedig még tovább viszi a gondolatot. Végtelenül unom szüntelen zártságomat egy férfi-testben, percre sem múlik jelenléte, közös ágyban kell halnom vele... Weöres költői gondolatának új kristályosodási pontját képezi ez a férfi-létben gyökerező biológiai szemlélet. Weöres „biologizmusa”, amelynek nyoma már őseposzaiban megtalálható volt a flóra és fauna tobzódását hozta, itt az emberi test élettani mechanizmusa feletti borzadály élményévé alakul át: az „éteri” itt kapja meg ellentétét, a nyers s meztelen létezés eme rajzaiban, amely megköti a lélek röptét, életfunkcióival a földhöz és a hétköznapokhoz láncolja, „állatvolta” törvényeinek kiszolgáltatottjává teszi ......érzem melegét, nyirkát, végig lábunától hajgyökeréig, beleinek kacskaringóit, hímrönkjét, meddő mellbimbóit, tüdő-tömlője tátogását, változékony szív-